Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)
1908-12-24 / 103. szám
Karácsony. Amikor elrontjátok a vallás nimbuszát; amikor kidobjátok a karácsonyfákat az ő pislogó gyertyáival hajléktokból; amikor megtanítjátok gyermekeiteket arra, hogy a karácsonyfát s az alatta feltalálható és azzal együtt járó ajándékokat nem az úgynevezett Kis Jézus hozza, hanem apa és mama vásárolják a boltokban: akkor oly pusztítást fogtok végbevinni, amelyet a társadalom évszázadokon át ki nem hever. A vallásos érzülethez profán kézzel ne merészkedjék senki hozzányúlni; mert bár szükségesnek tartjuk a tudományos felvilágosodottságot s általában a világosság és szabadgondolkozás terjedésének létjogosultságát, — de szükségesebbnek tartjuk még ennél is a lelki életnek s főleg a gyermeki szívben a vallásos érzületnek mentői erősebb gyökérzettel való beültetését. Az élet maga elég pogány, elég szatirikus, gonosz és mondhatni emberevő. Ha ezt az életet még a vallás nimbuszától is megfosztjuk: mi marad a gyermeknek ? Mily üressé válik az a kicsinyke szív, mely reménységgel, vágygyal, emberszeretettel indul neki az élet nagy küzdelmének s erejét ehez a küzdelemhez egyetlen forrásból meríti csak, — a vallásos érzületből s az Isten iránti tiszteletből. A karácsonyfán pislogó gyertyák fénye mind-mind olyan lángnak tekintendő, mely sokkal messzebbre világit tényleg, mint amennyire gyarló világosságának köre elhat. Azok az apró játékszerek, melyeket a gyermekek a karácsonyfa alól szednek fel, mérhetetlen kincset érnek. Életeket tesznek boldoggá, apró, ártatlan, tiszta sziveket megelégedettekké. Nekik nagy öröm az a csekélység, nekünk kevés teher, — el ne vonjuk tőlük. Az ő lelkivilágukba kell magunkat beleélnünk ma a szeretet szent napján s a szeretet megtestesülésének ünnepén az ő észjárásukkal kell gondolkoznunk, — nem a rideg napi élet terhei alatt görnyedve azokban a percekben, midőn a karácsonyfa gyertyáinak fel- gyujtási ideje elérkezik. A szeretet Istene maga, az ő legdrágább ajándékait küldi a gyermekben a családba. Vidámságot hoz az ártatlan apró jószág, derűt kelt aranyos mosolyával. Mikor eszmélni és gondolkozni kezd, mikor kicsiny kövér kezei első Ízben kacsolódnak imára, akkor már Istennel társalog. Az ő tiszta lelkének nem lehet más vágya, nem lehet más célja: mint Alkotójának szeretete és az ahoz való igaz ragaszkodás. És ezeket az ártatlan, angyaltiszta lelkeket, akik derűt, örömet hoztak a családba, mily könnyen veszítjük el. Mily gyakori a szomorú eset, hogy a gondviselés keze visszakéri őket a szülőktől, elvonja a családtól. Nem fájna-e lelketek örökké, nem tennétek-e magatoknak soha el nem múló szemrehányásokat, ha nem iparkodtatok volna ez angyalkák földi tartózkodását a lehető legédesebbé tenni? Mikor már sirgöröngyeik felett siránkoztok, akkor bezzeg készek lennétek minden áldozatra. Ne feledjétek, hogy ez az áldozat kevésbe kerül most, mikor ők is hasznát látják s aranytiszta lelkűket felüditi a szeretet melegsége. A karácsony egészen az övék, a gyermekeké a szeretet ünnepe. Legyen rá gondotok, hogy az igaz szeretet melegsége gyújtsa föl a karácsonyfa kicsi gyertyáit. Ezt kívánja tőletek a szalmavackon didergett isten-ember, de ezt kívánja tőletek maga a józan ész is, ha erős és becsületes társadalomnak akarjátok alapját előkészíteni.
