Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-22 / 16. szám

2. oldal.

ZEMPLÉN

Február 22.

munkás emberanyag tömött sorokban dobja majd magát a gyár-molochok karjaiba.

Ez évben mindeddig csak 364 olyan egyén van, ki útlevelet kért megyénkből Amerikába. Az előbbi évekhez viszonyítva kedvező e számadat, de hiú reménynek tartjuk, hogy állandó is maradna. Saját gazdasági életünkben kell történnie olyan átalakulásoknak, melyek a kivándorlók számbeli csökkenését eredményezni fogják: addig aligha lesz változás. Az amerikai gazdasági élet válságában bizakodni és attól várni a javulást nemcsak sivár reménység, de magában rejti saját gyengeségünk tudatának bizonyságát.

Népünk rohamosan tódul Amerikába, megváltása e „mons saceru-ére, csak ne soká késne az újkori Agrippa, ki megmagyarázza neki a történelem ama nagy tanulságát, hogy mindig kéveként hullott szét az a nemzet a történelmi idők folyamán, melyet egybeforrasztani s együtttartani nem volt elegendő a honi rög szeretete.

Singer Izrael.

— fabr. 22.

Vissza-visszatórünk még kegyeletünk tárgyához, mert akinek any- nyival vagyunk adósa, annál csak törleszthetünk valamennyit a hálából és kegyeletből, amivel neki tartozunk, de teljesen megadni soha. Akárcsak a gyermek szüleivel szemben sohasem róhatja le teljesen tartozását.

Singer Izrael is szellemi atyja volt ezerekre menő tanítványainak, kiket nevelt és tanított annyi sziv- jósággal, annyi önfeláldozással és benső szeretettel. Ő az iskolát nem a kenyérkereset műhelyének tekintette, hanem szentélynek, ki mint a főpap a jeruzsalemi templomban istennek tetsző áldozatot mutatott be a tudomány, az emberszeretet és haza- fiság oltárára.

Singer Izraelben nagy embert veszítettünk, nem is tudom kit sirassak el benne inkább, a jó nemes szivü atyai barátot, kivel lelkem 35 évi ismeretség, 28 évi kartársi viszony mellett annyira összeforrott, hogy a szeretet és tisztelet egymást váltották fel és egészítették ki egymást. Avagy sirassam a békeszerető, előzékeny mindig barátságos kartársat, ki fiatalabb kartársait jó nemes, példájával buzdítva, ösztönözve, de soha fölényt nem mutatva, nagy tudását, gazdag ismereteit, bő tapasztalatait nem fitogtatta, szelíd, jámbor, alázatos volt mindenkivel szemben. Avagy sirassam a zsidó tanítóság büszkeségét, ki annyi dicsőséget szerzett a zsidó tanítói névnek széles e hazában és annak határain kívül úttörő vallás-pedagógiai müveivel. Világhírű tudósok, szakférfiak, kikkel állandó összeköttetést tartott fenn, elismerő levelekben bámulták és dicsőítették kiváló szorgalmát, nagy munkaerejét, igazi hivatottságát az, egyedül általa müveit szakban, mert mint búvár behatolt a biblia, talmud és zsidó irodalom mérhetetlen nagy tengerébe, hogy onnan mély erkölcsi alapon nyugvó, vallás-nevelési pedagógiai elveket, mint igaz gyöngyöket, felszínre hozzon, s a tanítás és erkölcsi nevelés közkincsévé tegyen. — Egész élete, működése isteni küldetés volt akár csak a biblia nagy ta nitómesteréé, Mózesé.

ő is kivezette népét, hitsorsosai nagyrészét a tudatlanság, a fanatizmus sötét rabszolgaságából a tudás, a felvilágosodottság Ígéret földjére.

Csak neki sikerülhetett ez, ki ritka tapintattal össze tudta egyeztetni az igazi vallásosságot a világi ismeretekkel, csak Ő tudta áthidalni az ellentéteket vallásos, jámbor életével, nagy héber tudásával egyik részről, felvilágosodottsággal, intelligenciával, humanizmussal másik részről.

Isteni pálcává lett az irótoll kezében, melylyel üdítő forrást fakasztott a még sokaknak hozzá nem férhető sziklából; csodákat miveit ő is ez isteni szerszámmal élete utolsó órájáig, mig ki nem hűlt kezéből.

És ha e földi lét igóretfölddé is válhatik, úgy megadatott neki, hogy ezt is megtekintse, körülvette őt any- nyi tisztelet és szeretet, tanítványok hálája, elöljáróinak, feljebbvalóinak elismerése, mint kevés halandót. — Családi élete pedig egy mindenki által bámult és irigyelt mintakép volt.

Avagy szóljak nemes és könyörületes szivéről, kitől szegény, elhagyott üres kézzel nem távozott, ha neki nem volt, mástól kért és adott. A 30 éven felül áldásosán működő szegény gyermekeket felruházó egyeapái földét, hogy tengeren tulon keresse boldogságát, megélhetése alap- feltételeit, meggazdagodása remélt, de legtöbbször elérhetlennek bizonyult eszközét.

39,698 ember hagyta itt három és fél év alatt Zemplén vármegyét s ment ki Amerikába. Elijesztő szám ez, ha hozzávesszük azt is, hogy a kivándorlók 90 százaléka munkabíró kéz s egy-két százalék csupán olyan, mely munkára alkalmatlan nő vagy gyermek, kik legtöbbnyire azért mennek az uj világba, hogy a hazát és szülőföldet elvesztett családfő legalább azokat ne nélkülözze, kikkel legközelebbi vérségi kapcsolatban áll. — Sőt a hivatalos számadat nagyobb lesz, ha kiegészítjük azokkal, kik szintén tetemes mennyiségben útlevél nélkül mennek uj hazájukba.

Zemplén vármegye alispáni hivatala egész ügyosztályt foglalkoztat az útlevél iránti kérelmek referálásával, a kiállítással s expedícióval s — sajnos 1 — ez évről-évre fokozott mértékben van igénybe véve. 1906. évben 8458 kivándorló 2071 utitárssal, 1907. évben már 8850 kivándorló 2313 utitárssal vándorolt ki Zemplén vármegyéből. Á zemplénvármegyei kivándorlók száma tehát az 1906. évben 10,429, az 1907. évben 11,163 egyén, kikről a hivatalos statisztika tud, de jelentős azok száma, kiknek kivándorlását a hivatalos statisztika fel nem jegyezhette.

Az 1908. év — úgy látszik — nem fog szolgáltatni ilyen magas adatot. De hamis reménynyel áltatnék magunkat, ha ebből fokozatos apadást remélnénk. Tény, hogy az amerikai gazdasági válság, egyes üzemek u. n. erőgyüjtő szünete a kivándorlási kedvet Zemplén vármegyében is lohasztotta, sőt jelentős a visszatértek száma is, de ez mind kicsiny százalékát adja annak az embertömegnek, mely az utóbbi időben számunkra nézve elveszett. Az újabb gazdasági lendületek felszívó ereje ismét meg fog nyilatkozni s a

sán volt s hálószobája nagy tükre előtt öltözködött. Ez volt egyetlen gyöngéje, szerette a kényelmet otthonában, valamint a kifogástalanul szabott ruhákat.

A rend egyik követelményének tartotta, hogy mindig olyan legyen, mintha skatulyából húzták volna ki.

Lehet azt hiúságnak is nevezni, ő rendszeretetnek mondta.

Türelmesen állt a tükör előtt már félórája s haját hullámosán rendezte el, végre sikerült. Az öltözék cikkeket egymás után szedte magára, a nyakkendőnél következett ismét hosszabb állomás, azzal is elkészült, zsebkendőjére öntött néhány szagos cseppet s immár útra készen állt.

A városi bunda kikefélve ott hevert a széken, rajta a kürtő, a keztyü, de még nem vette fel, korán volt, legalább félórácskát várni kellett, bőrszékbe ereszkedett s a kályhában pattogó tüzbe bámult.

Nézte a lobogó kékes lángot, majd a vérvörös parazsat ámint las- sankint elhalványult, egészen megszürkült, megfehóredett s mint hamu összeesett, akár az élet gondolta magában.

A lángoló fiatalság, mely annyi szépért, annyi nemesért rajong, az izzó, küzdelmes férfikor, majd a gyönsület létesítésében, vele hosszú időn át együtt működött kartársa és jó barátja Knopfler Sándor mellett övé az érdem.

„Múljak ki az igazak halálával és legyenek végnapjaim a övéikhez hasonlók.“ A bibliai költő ezen szavait szívlelte meg ő és ez volt élete vezérfonala, egyetlen vágya és óhaja.

Szent örökségül hagytad ezt reánk drága mesterünk és hőn szeretett barátunk.

„Ily halált adj nekem ón Istenem 1“ így sóhajthatott fel minden jelenlevő, ki a végtisztességben részt vett.

A fertelmes időjárás dacára oly sokasága sereglett össze a mélyen gyászoló közönségnek, minőt keveset láttunk még temetésen, Elvittük Őt oda arra a helyre, ahol családi hajlékán kívül egész életen át oly szívesen tartózkodott, iskola és templom, melyeket ő imájával és működésével megszentelt. Elbucsuztatták, érdemeit méltatták szép, szívből jövő szavakkal. Sirattuk nagy halottunkat vigasztaló érzéssel, hogy a mienk volt.

Elkísértünk utolsó utadra, melyet egy életen át elkészítettél magadnak nemes, jó cselekedeteiddel. Bölcseink szerint elveended megérdemelt jutalmadat ott a boldogok honában, az isteni trón zsámolyánál; de szellemedet hadd reánk szent örökségül, melyet mi ápolni fogunk, hogy világítson nekünk, tanítson bennünket istenfélelemre, kötelességeink hü és odaadó teljesítésére, ember és hazaszeretetre.

Légy szószólója a Mindenható trónja előtt szerető elárvult családodnak, tisztelőidnek, volt tanítványaidnak, barátaidnak.

Nyugodj békével, áldva legyen emléked 1

Szabó Jakab.

VÁRMEGYE ÉS VAROS.

)( Felhívás a város adózó közönségéhez. A városi adóügyosztály a következők közzétételére kérte fel lapunkat : A város adóügyosztálya ez utón is felhívja a város adózó közönségét, hogy a múlt év végén fennmaradt adóhátrálókát a folyó évi I-ső negyedévi részlettel a város pénztárába fizesse be. Ez által megmenek- szik a felesleges behajtási illetékek fizetésétől: másrészt pedig megkíméli önmagát a zaklatástól, az adógülő életerő lassú hátrálása a félelmesen közelgő halál előtt, végül a fáradt test utolsó kétségbeesett küzdelme, azután por és hamu.

Most élénk szikrák pattogtak szerte-szójel, elűzték komor gondolatait, kellemes bizsergés futott végig tagjain, ott táncolt, kacagott a tűzben a szép szőke leány Tóth Ilonka.

Bolond dolog, gondolta magában, a rövid élet alatt a legtöbb baj az asszonyok miatt van és mégis jó, hogy igy van, mily egyhangú, mily unalmas, mily tűrhetetlen lenne, ha az Ur annak idején nagy bölcsen ki nem veszi Ádám oldalbordáját.

A szerelem, bölcselkedett tovább, hazug szóvirág, mely nagyrészt a jól mérlegelt összevágó körülményekből, akaratokból pattant ki, másrészt két átlag ember fajfentartási ösztönéből, dacára e keserű filozófiának szükségét érezte, hogy felvegye az asztalról a bájos szőke leány arcképét, azt sokáig nézze azután önkónytelenül az ajkához vonja.

A falon függő óra lassan, megfontoltan ütött fél hetet, Vári még egy pillantást vetett a tükörbe, magára vette bundáját és kisietett a lakásából.

Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza

ellen számtalan Unár és orvos által aapoata ajánlva J

Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindester „Boche* eredeti eeoaugolátt.

F. Hoffmann-L« Booh« * Oie. Basel (Svájc.)

Roche“

ff

Kaplató orvon! rendeletre a gyógyíré dirit ban.

Ara Öregenként 4.— korona. > .............

mormogta félhangosan a fogai között, nagyot sóhajtott, mint aki ezt a tárgyat végképen kimerítette s egy uj- ságlapot vett föl az asztalról. Lassan bontotta szét, szeme vastag betűvel szedett néven akadt meg, a rövid eszmefuttatást mohón olvasta el s mikor a végére ért, az ála leesett.

Az újság leadta szavazatát az uj bankigazgató mellett és az nem ő reá esett, ott állt fenyegetően feketében Vári Ódon neve, Ő róla is tett említést, de csak mellékesen. Dühösen csapta földhöz a lapot, azután nagyobb nyomaték kedvéért rá is ugrott és megtaposta.

Ez volt az a bökkenő, amire a furfangos ember nem számított.

Javában forrott benne a méreg, mikor inasa félénken nyitott be és feléje nyújtotta a frissen érkezett postát.

Móki, mint a tigris a prédára, csapott le a szerencsétlen szolgára, kiragadván kezéből a leveleket, mikor kiadta mérgét elhallgatott, majd sokkal mérsékeltebb hangon tudtára adta az inasnak, hogy takarodjék.

Nagyokat fújt és határozottan megkönnyebbült, még a levelekre is vetett egy futó pillantást, de ez a futó pillantás csaknem odaragadt az egyik borítékra, ez az ő Írása volt

gyorsan bontotta föl s ezt olvasta: Ma este szívesen látja teára özv. Tóth Ádámné.

Muki Pista nagyot ugrott, azután öklével kemény homlokára csapott.

— Még nincs veszve Lengyel- ország — énekelte változékony hangon.

II.

Vári Ödön a bizományi bankoknak volt a főellenőrje, hideg, komoly, begombolt kapacitás.

A pénzmanővereken tiszta fővel vezényelt tüzet, gyors tüzet, vagy tüzet szüntess-t és az ő ítélete soha sem csalt.

Kartársai tisztelettel vették körül, érezték, ha ő vezényel, nincs baj és vakon engedelmeskedtek neki.

Vári Ödön zárkózott férfi volt, de barátai ha megszorultak, nem hiába fordultak hozzá, amennyire a a bugyellárisa engedte, segítségükre volt.

Nem voltak égre törő ambíciói, de a'helyet, amit elfoglalt, betöltötte egészen,_ő nem törtetett, kapálódzott az igazgatói állásért, a közvélemény tolta előre, amely meghajolt képességei előtt.

E pillanatban, a nála nem várt fényűzéssel berendezett garsonjlaká-