Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-08 / 12. szám
2. oldal. ZEMPLÉN Február 8. való? Különösen akkor, midőn ebből az egyesülésből teljesen ki van zárva a darabont idők minden alakja, mert hiszen An- drássy és Hadik voltak az elsők, akik felállították a határvonalat az alkotmány és abszolutisztikus kormányzat között s a kik darabontokkal bizonyosan soha sem fognak együtt működni. Igen jól látjuk, még csak magyarázni sem kell, hogy a tényleges kormányzás 67-es alapon folyik. Miért tehát a panasz, mi értelme van a riadásnak ? A koalícióban egyesült pártok bármely árnyalatában, de magában a nagy függetlenségi pártban is találunk neves, kiváló politikusokat, akik nem is olyan régen hűséges szabadelvű- pártiak, hatvanhetesek voltak és helyüket ott is becsülettel megállották. De a parlamenten kívül még nagyobb számmal vannak azok a jelentékeny elemek, kiket részint a félreértés, részint az elkedvetlenedés szorított egyelőre stagnációra. A darabontokról szó sem esik. Ezek politikailag kivégzett alakok, de a darabontok nem szabadalmasai a szabadelvüségnek, tehát a kérdést általánosítani s egyedül rájuk szorítani nem is lehet, de nem is kívánjuk. Nem kell az alkotmánypártnak sem Kristóffy, sem Fehérváry, de merészeljük kérdezni: hogy ne fuzionálhatna-e azokkal, akik az imént nevezettek alkotmánygyilkos munkáját látva, az igazi szabadelvüség zászlója alá vonultak és a helyzet tisztulását várván, most már nyugodt lélekkel s ujult erővel léphetnek a legbecsületesebb mezőn küzdők táborába. Megjósoltuk másfél év előtt, hogy a kialakulásnak be kell következnie. Be is fog következni. Ez az idő 1866-ban elérkezett, a mikor is a Zábráczky család által adományozott beltelkőn a csinos góthikus templom, a papiak s kántori lakás és iskola felépülhetett. Á tőke még ekkor is oly összeget tett ki, hogy annak kamatjövedelme a hitközségi kiadásokat teljesen fedezi s a hívek semmi nemű egyházi vagy iskolai terhet nem viselnek, sőt nincs annyi szükséglete az egyháznak, hogy a felszaporodó kamatjövedelmet teljesen felhasználhassa. így épült fel 3 év előtt is több mint 16.000 korona költséggel a modern, szép népiskola és tanítói lak. Újabban a szűknek bizonyult templom nagyobbitása van tervbe véve. Első lelkésze volt az egyháznak 1866—78-ig Fazekas József. 1878— 85-ig Hajdú Mihály. Utána 9 hónapig Iványi B. Károly, jelenlog lasztóci plébános adminisztrálta, majd 1886 óta Szabó Bálint a lelkésze. Orgonistái valamivel szivósabb életűek, pedig szőlőhegy nincs a határban. Első kán- tortanitója Vaskó János volt, 1866— 70-ig. Ltánna két próba-kántor jött rövid időre, mert 1874 tői a máig is viruló egészségnek s kitűnő hangnak birtokosa: Váczy János dicséri az Istent a gyönyörű boltíves templomban. VÁRMEGYE ÉS VAROS. )( Anyakönyvi hírek. Zemplén vármegye főispánja Sulyok Dezsőt a legyesbényei anyakönyvi kerületbe korlátolt hatáskörrel anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki, mig Voj- nár József homonnazávodi és Szirmai Gusztáv kosárvágási anyakönyvvezető helyetteseket ezen állásuktól felmentette. )( Városi közgyűlés. Sátoraljaújhely r. t. város képviselőtestülete f. hó 11-én délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart. )( Községi és körjegyzők figyelmébe. A 10 koronán aluli adóalappal biró, tehát az igazi kisemberek II. osztályú kereseti adóját a most szentesítés alatt levő s pár nap múlva kihirdetendő uj törvénycikk eltörli. Minthogy a II. oszjályu kereseti adólajstromok a kir. pénzügyigazgatóság által már felülvizsgálva s a községi elöljáróknak visszaküldve lettek, figyelmeztetjük a községi és körjegyzőségek vezetőit, hogy a II. oszt. kereseti adók előírását egyelőre tartsák függőben, mert a kivetési lajstromok minden valószínűség szerint vissza fognak kivántatni, vagy újak lesznek azok helyett készítendők, a törvény által rendelt módosításnak megfelelő- leg. Ugyancsak változás alá esik a tőkekamat és járadékadó is, tehát ennek előírását szintén függőben hagyhatják további rendelkezésig. )( Az 1908. évi fősorozás Zemplén vármegyében. Zemplén vármegyében, illetve annak egyes járásaiban az 1908. évi fősorozás a következő napokon fog megtartatni: Sárospatakon : április hó 6, 7 és 8-án. Polgári elnök : Thuránszky László. Ki- rályhelmeczen: április hó 1, 2, 3 és 4-én. Elnök: dr. Farkas Róbert. Sátoraljaújhelyben : a) a városban ápr. hó 10 és 13; b) a járásban április 11, 15, 22 és 23-án. Elnök: Dókus Gyula. Tokajban : ápr. hó 9, 10 és 13. Elnök : Székely Károly. Szerencsen : április hó 14, 15, 22 s 23. Elnök : dr. Kovács Gábor. Nagymi- hályhan: március 28, 30 s 31. Elnök : Thuránszky László. Gálszé- csen: április hó 2, 3 és 4. Elnök: Bernáth Aladár. Varannón: április Ami a nép jellemét illeti, arra legjobban azt a jelzőt használhatom hogy: vadmagyar. Már t. i. abban az értelemben, hogy rendkívül önérzetes, becsülettudó, s meglátszik rajta, hogy a jó anyagi helyzet által nyújtott élőnyeit maga is kellően értékeli és „nemhagyja magát". Kitünően vezetett népiskoláiban a buzgó tanítók értelmes, becsületes, vallásuk- és hazájuk iránt hü fiakat nevelnek. Oly sziget ez a község ott az Istentől megáldott Harangod belépő pontjánál: ahol igazi magyar szivet, magyar erkölcsöket találunk. Tévesen említi fel Zemplén vármegye monográfiájának Írója, hogy Taktaszada határához tartozik „Takta- Földvár“. Erről a földvárról már tavaly kimutattam egy tárcámban, de különben is bizonyítják a telekkönyvek és a régi iratok is, hogy nem tartozik és soha nem is tartozott Taktaszada határához. Már a természet is határvonalat állított közibök, vízmedencék alakjában. A Földvár a monoki határbeli Ándrássy uradalom része és mert az Ándrássy birtokok szadai tiszttartósága kezelte, innét eredhetett a monográfia Írójának tévedése. J. 6 és 7. Elnök: Dókus Gyula. Szin- nán: április 9 és 10. Elnök: Le- hoczky Endre. Homonnán : ápr. hó 13, 14 és 15. Elnök: Kelemen Kálmán. Sztropkón : ápr. hó 22 és 23. Elnök : Bernáth Aladár. Mezőlabor- con: ápr. hó 25 és 27. Elnök : Dókus Gyula. )( Ismeretlen tartózkodásu hadkötelesek. Az 1887. évi születésű is- meeetlen tartózkodásu hadkötelesek névjegyzéke a következő: Urbán János, Baka Andás, Szilvásujfalu, Pálfi József Parnó, Szkaliczki Gyula Isztáncs, Borítás Bertalan Gálszécs, Krasznovics György Tőketerebes, Ra- duszevszkyi Géza Parnó, Barcs Sándor Szécsmező, Gübler Sándor Parnó, Bacsó János Zemplénkelecsén, Galyas Mihály Gálszécs, Buck Mihál Nagy- ruszka, Harajda József Parnó, Koller Géza Gálszécs, Demeter István Har- dicsa, Lefkovics Rubin Kohány, Lo- patnyik András Kozma, Jencsik An drás Bacskó, Haluska György Nagy- azar, Iván Mihály Tusaujfalu, Lefkovics Léb Gálszécs, Bajusz János, Petricskó János Bacskó Mihály II. Tőketerebes, Varga Mihály Szécs- mező, Szabó Mihály Hardicsa, Danyi István Tőketerebes, Ócskái János Vécs, Pantalimon János Hardicsa, Moden György Henrik Parnó, Csizmár Györg Kozma, Fazekas István Vécse, Novák András, Bartos Antal János, Jütment István Parnó. HÍREK. — Szerkesztőségünkből. Ifj. Mecz- n er Gyula, lapunk főszerkesztője, egészsége helyreállítása céljából pár hónapi tartózkodásra San-Remoba utazott. — Zemplén vármegye II. Rákóczi Ferenczért 1 Mióta a nagy fejedelem hamvai hazai földben pihennek általános óhajjá vált, hogy a dicső nemzeti fejedelemnek méltó szobor emeltessék. Nagyarányú mozgalom indult meg egy monumentális lovasszobor alkotása iránt s gróf Ándrássy Gyula és a nagynevű Rákóczi-hisztorikus : Thaly Kálmán védnöksége alatt bizottság alakult, mely az eddig egy- begyült alap kiegészítésére nyereményekben gazdag sorsjátékot rendez. Az egykoronás sorsjegyek főnyereménye negyvenezer korona. Vannak ezenkívül tízezer, hatezer, ötezer, továbbá több kétezer és ezer koronás és kisebb nyeremények. Az összes nyereménytárgyak értéke 90.000 korona. Ezeket a hazafias czélu sorsjegyeket most küldte meg a bizottság Zemplén vármegye közönségének, megyénk urhölgyeit pedig felkérte a sorsjegyeknek ismerősei körében terjesztésére. Vármegyénk fiai a dicső kuruc időkben fegyverrel kezükben álltak Rákóczi mellé s nem egy család ma is kegyelettel őrzi fegyverforgató — ősének emlékét, a ki Rákóczi zászlaja alatt harczolva ontotta vérét hazánk szabadságáért. A nagy Rákóczi ércemléke egyúttal a nagyidők és a benne élt kuruc hősök emléke lesz, járuljon tehát hozzá minden magyar, hogy az önzetlen hazaszeretet eszményképének monumentális szobra felállítható legyen. Adóssága ez a magyarnak az önzetlen hazaszeretet eszményképe iránt s bizony restelkednünk kell, hogy ily későn hozzuk meg áldozatunkat a dicső Rákóczinak, a ki hazájáért, a mi szabadságunkért családi tűzhelyét, boldogságát s minden földi javát föláldozta. Tegyük jóvá a mulasztást 1 Hölgyeink 1 Járjanak elől jó példával. A sorsjegyek nyilvános húzása márc. 15-én lesz Budapesten a m. kir. lottóigazgatóságnál (IX., Vámpalota.) A központi sorsjegyiroda Budapesten, IX. Boráros-tér 2. sz. alatt van. — Estély az alispánnál. Dókus Gyula alispán vendégszerető háza előkelő és díszes vendégsereget fogadott be abból az alkalomból, hogy f. hó 6-án, csütörtökön Dókus Gyula alispán estélyt rendezett. Az alispán és neje ismert szívélyességgel fogadták az egymásután érkező vendégeket, kik a meghívás folytán egy minden tekintetben elegáns, de egyben vigkedélyü, közvetlen mulatság részesei lettek. Hogy a megjelentek milyen jól érezték magukat az alispán úri házánál, arra elég egy tényt említeni, azt, hogy a társaság csak reggel 9 óra tájban kezdett oszladozni. Egész éjjel a legjobb hangulatban, pompás jókedvvel folyt a tánc Oláh Rudi muzsikája mellett majdnem szünet nélkül. Bár sok meghívottat betegség akadályozott megjelenésében, mégis hogy milyen előkelő s meghitt társaság volt jelen a szives, magyaros vendéglátásáról hires „Gyula-lak“-ban, közreadjuk a megjelent hölgyközönség díszes névsorát: Urhölgyek: Bernáth Aladárné, ifjú Bajusz Józsefné, dr. Bessenyey Ző- nóné, Hegedűs Győzőné, Hönsch Dezsőné, dr. Hornyay Béláné, Isépy Zoltánná, Juhász J enőné, dr. Kiss Ernőné, dr. Kossuth Jánosné, özv. Lakatos Gyulánó, Mauks Endréné, dr. Molnár Béláné, Neubauer Mik- sáné, Olchváry Dezsőné, Pintér Istvánná, özv. Thuránszky Zoltánná, Thuránszky Lászlónó, Wieland La- josné, Walther Lászlóné, Urleányok : Ambrózy Margit, Gölner Irén, Juhász Elza, Hönsch Macza, Kossuth Iza s Jerne, Lakatos Lenke, Nyeviczkey Gaby, Mauks Margit, Molnár Erzsiké, Putty Mici, Répássy Margit. — A „Sátoraljaújhelyi Műkedvelő Társaság“ uj előadására az előkészületek szakadatlanul folynak s e hóban az előadást meg is fogják tartani, dacára, hogy ez alkalommal nem a tervbe vett „Micz báró“ de a „Páholy“ fog színre kerülni. A „Micz báró“-t ugyanis e hónapban több szereplő betegsége miatt nem lehetett volna előadni, tekintve azonban a várakozást, melylyel városunk közönsége a műkedvelő társaság uj debut- je elé néz: a rendezőség egy más darab betanulását határozta el, hogy az érdekes est e hóban megtartható legyen. A „Páholy“ színre hozatala alkalmával mindenkinek, ki a darabot a színtársulattól látta alkalma lesz meggyőződni műkedvelőink hi- vatottságáról s az összehasonlítás — előre látjuk — műkedvelőink javára fog dőlni, A „Páholy“ cimü darabban ismert műkedvelőink szine-java vesz részt, igazolva azon általános várakozás jogosultságát, mely a Sátoraljaújhelyi Műkedvelő Társaság előadásai iránt minden alkalommal megnyilvánult s mely egyszer sem szerzett csalódást azoknak, kik e szép jövőjű társaság működése elé — mint mi is — a legnagyobb reménynyel néztek. — A „Kazinczy-kör“ estélye. A „Kazinczy-kör“ szerdán f. hó 12-én d. u. 6 órakor estélyt tart, melyen közreműködnek: dr. Búza Barna felolvasással, Horkay Lajos monológgal, Lengyel Malvin k. a. cimbalom játékkal, Fried Etelka dalokkal és Isépy Tihamér zongora játékkal. A tagok kéretnek jegyeiket magukkal hozni, nem tagok 50 fillér belépti dijat fizetnek. Febr. 23-án Ispanovits Sándor ur Budapestről tart előadást Finn országról, mely alkalommal finn dalok is lesznek bemutatva. — Uj hitelszövetkezet Sátoraljaújhelyben. „Kereskedők, iparosok és Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza etlca számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva J* Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Koche“ eredeti csomagolást. F. Hoffmann-La Koche & Cie. Basel (Svájo.)