Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-08 / 12. szám

Február 8. ZEMPLÉN 3. oldal gazdák hitelszövetkezete" czimmel február 5-én Sátoraljaújhelyben szö­vetkezet alakult, mely nyílt számla követelések leszámítolásával a keres­kedők különös érdekét, míg az 1 ko­ronás heti befizetésekkel a népbiztosi- tást lesz hivatva szolgálni. Elnök: Haas Adolf. Alelnök : Hrabéczy Kál­mán. Igazgatósági tagok: Waller József, Klein Pál, Bokor József, Landesmann Miksa, Neumann Jenő, Schwartz D. Ignácz, Reichard Sándor, Barna Dezső, Keleti Jenő, Szűcs Jenő, Dr. Davidovits Jenő. — Zempléni Napló címmel jelent meg e hó 6-ikán azon újság, mely­ről jeleztük már, hogy alapításában oroszlánrésze van Székely Eleknek, ki a lapnak nyomdát is állíttatott. Az uj lap a hírek rovatának élén irt ajánlásban azt hirdeti, hogy a Zem­pléni Napló a leggyakrabban meg­jelenő s legokosabb politikai újság Zemplén vármegyében. Az uj lap, dacára „Napló“ címének, hetenkint háromszor fog megjelenni. — A tarcali vincellér iskola ki­tüntetése. Vármegyénk kitünően ve­zetett vincellériskoláját megérdemelt kitüntetés érte a Manheimban rende­zett gyümölcs kiállítás alkalmából. A gyümölcskiállitáson ugyunis részt vett a tarcali vincellériskola is, mely­nek kiállított tárgyai annyira meg­nyerték a bíráló jury tetszését, hogy a vincellériskolát ezüst éremmel és díszoklevéllel tüntette ki. — Hangverseny Kassán. A Kassai Zenekedvelők Dalegylete február ll-én, kedden este 8 órakor a Schalkház szálló nagytermében gazdag műsorral hangversenyt rendez. A hangversenyen felfog lépni helybeli műkedvelőink közül dr. Piskóthy Ferencz, ki tenor solot fog énekelni. Fellép a hangversenyen ezen kívül a Mészáros—Olchváry Ernő vonós sextett s Kassa város több zeneked­velője. Hangverseny után társasva­csora lesz. — Számvevőségi tisztviselők or­szágos szövetsége. A m. kir. pénz­ügyminisztérium hatásköre alá tar­tozó összes számvevőségek és az ösz- szes járási számvevők nehéz helyze tűk javítása érdekében 1908. február hó 22-én este 8 órakor Budapesten, Yáci-u. 28., Katona Géza vendéglő­jének külön helyiségében ismerke­dési estélyt és előkészítő értekezletet, február 23-án d. e. 9 órakor pedig a főváros közgyűlési termében (Váci­utca 62. sz.) országos kongresszust tartanak. Hogy ezen hatalmas, mint­egy 2000-et számláló testület meg­mozdul s maga veszi kezébe jöven­dőjének intézését, ennek oka, hogy az 1908. évi állami költségvetésben alig történt valami azon Ígéret be­váltására, mely az 1907. évi költség- vetés benyújtása alkalmával a pénz­ügyminiszter részéről tétetett. Nem­csak a létszámrendezés maradt el, hanem még a költségvetésileg meg­állapított és megszavazott magasabb állások betöltése is hónapokig, sőt évekig késik, miáltal a tisztviselők kiérdemelt jogosult járandóságaiktól elesnek. A számvevőség az a hatal­mas testület, melynek felügyelete alá nemcsak az állami, hanem a vár­megyei árvaszéki s a községi pénz­tári ügyek is tartoznak. De előadója a számvevőség oly hivatali dolgok­nak, melyek megfelelő előképzettsé­get kívánnak, s melyek elintézése is óriási felelősséggel jár. Egész termé­szetes tehát, ha a számvevői tisztvi­selők saját sorsuk javítása érdeké- beu akciót kezdeményeznek. A sátor­aljaújhelyi magy. királyi pü. igaz­gatóság mellé rendelt számvevőség tisztviselői közül a kongresszuson szá­mosán fognak megjelenni. Hisszük, hogy ez az országos mozgalom a számvevőségi tisztviselők által óhaj­tott eredményt meg is fogja hozni. — Yásáráthelyezés. Á kereske­delemügyi m. kir. miniszter rendelete alapján Nagymihályban az országos vásárok határnapjai május 4. junius 15. és október 12-ben állapitatíak meg. — Végzetes baleset a szerencsi állomáson Folyó hó 3-án végzetes szerencsétlenség történt a szerencsi állomáson. A halálos katasztrófa rész­leteiről szerencsi tudósítónk a követ­kezőket Írja: E hó 3-án Nagy Ger­gely nagydaróezi 67 éves munkás és Merk Jakab tasnádi kádár segéd té­vedésből a Miskolc felé haladó gyors­vonatra ültek fel, holott a Sátoralja­újhely felé haladó vonatra kellett volna ülniök. Midőn aztán a vonat, az állomásból kirobogott, akkor vet­ték észre tévedésüket. A történt ba­jon a két vakmerő ember úgy akart segíteni, hogy kiugrottak a már ren­des menetsebességgel haladó vonat­ból. Az ugrás azonban halálos sze­rencsétlenségnek lett okozója. Nagy Gergely kiugrás után a szomszédos sínpárra esett s feje oly szerencsét­lenül vágódott a sínekhez, hogy nyomban meghalt. Merk Jakab 20 éves kádársegéd szintén életveszélyes sérülésekkel került a miskolci köz­kórházba. Á szerencsétlenül járt em­ber hulláját Hornyay Béla törvény- széki orvos boncolta fel Schulhof Sándor szerencsi orvos közbejötté­vel. A boncolásnál a bíróság részé­ről Rombauer Edgárd vizsgálóbíró, az ügyészség képviseletében pedig Olchváry Dezső kir. alügyész voltak jelen. A szerencsétlenség miatt a két pórul járton kívül kit sem terhel gondatlanság. — A szabad-lyceum elődásai. Február ll-én, kedden este előadó: Diószeghy Lászió, ki ez alkalommal csillagaszattani előadásait fejezi be. Csütörtökön, 13-án este pedig Gyulai Károly folytatja előadását a világtör­ténelem köréből. Tárgy: A francia forradalmat megelőző jellemzése. — Állami sajtóhiba. A király koronázásának 40-ik évfordulója alkal­mából vert 5 koronás ezüst érmek egyrészének köriratán „Bizalmam az ősi erényben“ helyett „Bizalmam az ősi frényben“ olvasható. Ha ilyen kerül t. olvasóink kezébe, ne véljék azt hamisitottnak — ha egyébként nem az. A pénzverde tévedett az érmek egyrészének verése alkalmával. — Halálos végű verekedés. Két- nappal ezelőtt Bodnár István me- gyasszói legényt szállították be a helybeli kir. ügyészség fogházába. Bodnár István súlyos bűnnel van vádolva, azzal hogy Szerencsen a Morgenstern-féle gőzmalom udvarán heves összeszólakozás után késszu- rással megölte társát Nagy Gábort. A két régi haragos valami felett ösz- sze különbözött s a szóharenak du­lakodás lett a vége. A dulakodás közben azután Bodnár István hatal­mas kést rántott elő s azzal társa halantékába szúrt. A megszűrt legény nehéz sebével a szerencsi közkórházba került, hol nehéz munka árán sike­rült a koponya csontok közzé ékelő­dött kést eltávolítani. A súlyosan sé­rült embert a leggondosabb ápolás sem tudta az életnek megmenteni s folyó hó 5-én belehalt sebébe. Á gyilkos Bodnár Istvánt azonnal el­fogták s kihallgatása után a bíróság beszállitatta a sátoraljaújhelyi kir. ügyészség fogházába. — Slaviansky hangversenye. Sla­viansky d’ Ágreneff Demeter orosz énekművész és társulatának hang­versenye iránt máris oly nagyarányú érdeklődés nyilvánult meg, a milyenre már régen nem emlékezünk. Bár a hangverseny csak f. hó 21-én pénte­ken este lesz megtartva és addig még csaknem 2 heti idő van, a je­gyek legnagyobb része már is elkelt és igy az estély elsőrangú művészeti eseménynek ígérkezik. Az estélyt a Landesmann Miksa és Társa cég rendezi, (hol a jegyek kaphatók), mely már a rendkívül érdekes műsort is nyilvánosságra hozta. Műsor: I. 1. Dobryna Nikititsch óriásról szóló bal­lada, Karének. 2) Eldugom gyűrűmet b) A fekete szemű ifjú. Karének. 3. A hires kaukázusi népdal: „Chas Bulat“, tenor és bassus kettős 4. Az éj sötét, (grusin szerelmi dal), énekli: Slaviansky Margit. 5. a) A szép idő hamar elmúlt, b) Félre a bu énekli: Slaviansky Ilona. 6. Az eredeti fa, (tréfás régi dal) énekli: Slaviansky Demeter II. 1 Virgo Mária immaculata, Lwoft. 2. Kerubok éneke. Lwoff. 3. Urunk ne hagyj el, Kalinikoff. III. 1. Koronázási induló, (a cárnak ajánlva,) Karének. 2. Egy fiatal leány a pusztán, Karének. 3. A zöld mezőn, Karének. 4. Minden hegy tetején, kettős, szerzé: Rubin­stein, éneklik: Slaviansky Margit és Ilona. 5. A hires volgai hajósdal: „Ei Ouchman“ Karének. — Amerikai magyarok nyomora. Egyik felvidéki állomásról Írják, hogy Amerikából újabban ismét na­gyobb számú kivándorolt honfitársunk érkezett haza, kik rettentő nyomor­ban s züllött állapotban vannak. Ezek beszélik, hogy a még kint levő ma­gyarok nyomora óriási; több ezeren csatangolnak munkanélkül, éhezve. Jönnének haza szívesen, de nincs útiköltségük. A nyomor és éhség rósz tanácsadó . . . — Halálosan elvert feleség. An­nak a közmondásnak, hogy az asz- szony verve jó: igazságáról akart meggyőződni Orosz Imre körömi la­kos. Részeg állapotban hazatérve: óletepárja nem fog..dta szívesen, mi annyira zokon esett Orosz Imrének, hogy elővett egy törülközőt s azzal szeliditgette az asszonyt. Ez a szeli- ditgetés addig tartott, mig az asszony eszméletlenül esett össze. A veszé­lyes sérülésekkel félholt állapotban levő asszony feljelentésére a hatóság a brutális férj ellen megindította a bűnügyi vizsgálatot. — Mozgófénykép színház Sátor­aljaújhelyben. Sátoraljaújhelyben — mint azt már említettük — pár nap óta állandó mozgófénykép színház van, mely a „Magyar király“ szál­loda udvari termében tartja szóra­koztató előadásait. A mozgófénykép színház, mely mindennap teljesen uj képeket mutat be, nagyon látogatott, s a közönség tömeges számban ke­resi fel, hogy a bemutatott ügyes, hol szórakoztató, hol drámai tárgyú képekben gyönyörködjék. A mozgó­fénykép színház méltán megérdemli a közönség pártfogását. Az előadások este 8 órakor kezdődnek, de rendez­nek gyermek előadásokat a délutáni órákban is, melyeknek megtartásáról, valamint az előadások változatos mű­soráról a napi falragaszok értesítik a közönséget. Az első hely ára 1 kor. — Veszett-kutya garázdálkodása. Bodrogolasziban özv. Matusz Gáborné házőrző kutyája megveszett, s da­cára, hogy a tulajdonosnője a bajt észrevette, sajnálatból annak elpusz- tittatásáról ideje korán nem intézke­dett. A megdühödt eb a faluban több kutyát megmart, mig végre az iskolából haza menő tanuló gyermeke­ket megtámadta s azok közül Király József ottani gazda hét éves fiacská­ján oly veszedelmes marást ejtett, hogy a szegény gyermeket Budapestre a Högyes gyógyintézetbe kellett elszállítani. A községi elöljáróság a falu összes kutyáit lelövette. A meg­mart iskolás fiú helyzete nagyon válságos. — Érdekes számok. Magyarorszá­gon az 1907. év folyamán 251 kilomé­ter hosszaságu uj vasútvonal lett a közforgalomnak átadva. Epités alatt áll jelenben 1332 kilométernyi vonal. Tárgyalás, illetve tervezés alatt 433 km. áll. Helyiérdekű vasúttól 622 kilométerre adatott ki az építési engedély. Közigazgatási bejárás 29 helyi érdekű vasútnál s 887 kilomé­teren leit megtartva. Előmunkálati engedély 130 esetben s 15800 km. hosszaságra adatott ki. Olyan szépek ezek a számok, hogy szinte nehezen hisszük el, hogy Magyarország e téren igy fejlődik ! — Czigány furfang. Pólyák Já­nos csemernyei, zemplénmegyei ci­gány, feleségével és 10 éves fiával csavargott Kassán. A fiú bement egy lakásba. Az asztalon épen egy forint feküdt. A kis szurtos már rátette kezét, amikor a háziasszony ezt ész­revette és rákiáltott. — Hiszen én csak odább akartam tolni a forin­tot; — védekezett Fáraó utóda. De ezt nem hitók el neki és az utcán várakozó apjával, anyjával együtt a rendőrségre vitték, ahol eltoloucolá- sukról gondoskodtak. — Fogy a petróleum. Hiteles hivatalos adatok szerint úgy az ame­rikai, mint a kaukázusi és a galíciai petróleum források termelő képessége rendkívül megapadt s évről-óvre csök­ken, úgy hogy a petróleumnak teljes kifogyása fenyeget, bár még nem egy hamar. — Elveszett kutya. Egy fehér sárga foltos vizsla him kutya, mely­nek fülei sárgák s nyakán szij van a tulajdonos nevével, elveszett. A meg­találót Szokolay Emil műszaki taná­csos jutalomban részesíti. Legszebb és legtökéletesebb fényes, matt, szépia és brom FÉNYKÉPÜK DUNK7 FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében készülnek, Sátoralja­újhely Főtér 9. — Gyengélkedésnél első orvosi tekintélyek szerint legtobbnak bizo­nyult a „Sirolin-Roche„, mely mé- regtelen, Íztelen és a szervezetre semmi káros befolyással nem bir. Már rövid használat után előmozdítja az étvágyat és emeli a test erejét, úgy, hogy rekonvalescens, sápadt leányok s gyermekek az étvágy ger­jesztése céljából okvetlen használják, A szer minden gyógyszertárban kap­ható. rzsébet szálloda uj helyben a vasút mellett. Újonnan beren­dezett angol rézágyakkal. Uta­zóknak kedvezmény. — Saját termésű hegyaljai bor. Kitűnő konyha. — A Dr. Richter-féle Liniment. Caps, comp. (Horgony Pain-Expeller) igazi, nép­szerű háziszerró lett, mely számos családban már több mint 37 év óta mindig készletben van. Hátfájás, csipőfájdalom, fejfájás, kösz- vény, csuznál stb.-nól a Horgony-Linimenttel való bedörzsölések mindig fájdalomcsillapító hatást idéztek eló ; sót járványkórnál, minő : a kolera és hányóhasfolyás, az altestnek Horgony-Linimenttel való bedörzsölése minig igen jónak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménynyel alkalmaztatott bedörzsölés- képpen az influenza ellen is és üvegekben: á. 80 fillér, 1 kor. 40 f. és 2 korona a leg­több gyógyszertárban kapható; de bevásárlás alkalmával tessék határozottan : Richter-féie Horgony-Linimentet (Horgony Pain-Expellert) kérni, valamint a .Horgony“ védjegyre és a Richter czégjegyzésre figyelni és csak ere deti üveget elfogadni. A /esőilányod á meggátolja, a testet, a gyermek húsát egészségessé, erőssé fejleszti a SCOTT- féle Emulsió. Ez a szer a legjobb gyógyító- és erősítő ..táplálók gyerme­kek részére, és az Ön gyermekét is meggyógyítja, mint ahogy sok ezer gyermek fejlődését elősegítette. — A gyermekeknek életkedvet kölcsönöz. Ha betegeskedik a gyermek, úgy azonnal adassék neki SCOTT-féle EMULSIÓ Minden üvegben egyenlő finom, hatásos alkatrészek­ből összeállított SCOTT-féle Emulsió van, mindig egyen­lő, a tudományos világ előtt vásárlásánál elismert adagokban. a SCOTT-féle ilSiS fi rteti «2150 f. ílg vennibe Kapható minden gyógy tárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom