Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-25 / 34. szám

2. oldal. z e Április 25. gének, II. Rákóczi Ferencnek lovas szobra. B park keleti ol­dalán pedig büszkén emelkedik a vármegyeház óriási, kupolás palotája, melyet minden oldalról nyílt utcák, illetve a nyugati ol­dalról park övez a főutca felől. A székházat körítő utcák telkei mind vármegyei tulajdont képez­nek, mely telkek remek, stilszerü s a székház impozáns voltát tel­jesen kiemelő lakóházakkal van­nak beépítve. E házakból a vár­megyének nagy jövedelme van mert az épületek emeleti részét tisztviselői lakásoknak adja bér­be, mig a földszintet díszes bol­tok foglalják el- Hogy ilyen mó­don mily eredményhez jutunk, azt nem kell sokat vitatni. Meg­van oldva első sorban egy igen fontos és égető kérdés: vannak egészséges, modern tisztviselői lakások s van a város közepén gyönyörű négyszögben a kereske­delem gócpontját képező számos bolthelyiség, amelyek szegélyez­vén a szép, egyenes utcákat, nemcsak stilszerü keretet adnak a vármegyeház hatalmas palotá­jának, de igazi nagyvárosias ké­pet is a vármegye székhelyének. így képzeljük mi el öt év múltán a mai rozoga, földbesü- lyedt épületek helyét. De még tovább is szőjjük ezt a szép képzelődést, mert végig megyünk a főutcán s nem messze a vár- megyeházától, a mai Vörösökör ronda épületének helyén ismét egy impozáns palotán pihen meg szemünk, melyről ha megkérdez­zük, hogy ki a gazdája, azt a választ fogjuk nyerni: Sátoralja­újhely városa. Bemegyünk a ha­talmas épület boltíves kapuján s parkon áthaladva, a napi piacon találjuk magunkat, melyet sza­bályos négyszögben árucsarno­kok díszes galleriája övez. Viz, szonyom nekem az arcom ég ön he­lyett .. . Még kedélyesebben nevetett: — Miért „ercifolja“ magát? (er­ről a budapesti jargonról megismer­tem partnerem származását...) én csak azt mondom ami igaz: szegé­nyek, koldusok, élhetetlenek vagyunk és nem is érdemelünk jobb sorsot, mint amiben részünk van. A nép buta, az uriosztály pazarló, gőgös. Nem igy van? Milyen más például a németi Hátat fordítottam honfitársnőm­nek és szivemben bocsánatot kértem attól a barna misstől, aki a Kauká­zusba plántálta át hazámat. Ő belőle csak közömbösség, vagy tudatlanság beszélt, a budapesti, a „magyar“ asz- szonyból gonoszság, álszégyen, fari­zeuskodás. Aki resteli, hogy magyar, puha, fehér, magyar kenyeren hiz­lalja kilóit és inkább szidja hazáját, letagadja magyar tudását, csakhogy ne nézzék „barbárnak“, „hungarian“- nak. Hajónk még mindig szelte a hul­lámokat és a ködfalat. A kisterem kellemes melegéből a fedélzetre szám­űztem magam, hogy elfelejtsem azo­kat a mosolyokat, amik párbeszédün­ket kisérték. Az idegenek kicsinylő, gúnyos, kárörvendő mosolygása ke­vésbé bántott mégis, mint a „buda­pesti úti társ“ sértő, bántó cinizmusa. Néhány óra múlva a német ki­kötő oltalmazó karjaiba jutott gőzö­tiszta, egészséges viz quantum satis; csatornák, melyek elveze­tik a legkisebb szennyet is a müizléssel rendezett, sétatérnek is beillő tiszta piacról. így van remény a közegész­ségügy jobbra fordultához is; mert bizonyos, hogy a tiszta, egészséges helyen árusított élel­miszerek sem az ut pora által lepve, sem egyébként fertőztetve nem lesznek. Blcsapongtunk a képzelet szár­nyain. Nem messze az idő, mikor ezek a képek valósággá lesznek. Kell, követeljük, hogy valósággá legyenek. Egy hatalmas várme­gyeház díszes keretben; egy impozáns, jövedelmező városi épület, egy jól rendezett piac, egy nem szűk és életveszélyes templom, hát talán olyan dolgok volnának ezek, melyeket a közel jövő meg nem valósíthat? Mi azt hisszük, hogy megvalósítja, mert a középületek s főleg a vármegyeház köré terveit lakó­házak és bolthelyiségek olyan jövedelmezőséget Ígérnek, hogy a vármegye törvényhatóságának nem lehetnek aggályai az építési költségek fedezése tekintetében. Ezek az épületek kifizetik bár­milyen milliós építkezés és te­lekvásárlás amortizációját. Áhítattal fogjuk majd leemelni kalapunkat a Borsi-felé néző Rá­kóczi Ferenc szobra előtt. Elme­rengve a múltakon, bízva a jö­vőben, leülünk a vármegye-pa­lota parkjának egyik lócájára s elgondoljuk, milyen aggályok vol­tak némelyek lelkében, mig nem győzött a modernizmus, a hala­dás szelleme az ósdi világnézlet fölött. Hisszük, teljes bizonyosság­gal reméljük, hogy Zemplén vár­megye közönsége felveszi újból azt a fonalat, melyet már gom­sünk. Szórakoztató látvány volt a kikötői hangya életet megfigyelni. Az állomás éttermében hosszú asz­talnál néhány magyar ült. A „buda­pesti“ is. Felejtve a délutáni dialó­got, barátságosan szólt hozzám: — Lássa, megcsaltak ezek a hun­cut németek 1 Hét márkával keve­sebbet adott a személyjegy pénztáros és csak hat márkával tévedett a pod- gyász szállító hivatal. — De asszonyom. Néhány óra előtt azt vallotta, mennyivel külömb a német 1 Otthon, Budapesten nem csalják az utasokat ilyen arcátlanul. — És ha az államhivatalnok itt a németeknél ilyen táglelkiismeretü, minő lehet a köznép ! — Ismét téved nagysád — nyug­tattam meg a nervózus asszonyt, a német külömb, mint az „élhetetlen, buta, pazarló“ magyar. Lássa én is ráfizettem jegyemre a pénztárnok té­vedéséből, ezek az urak is épp igy jártak mint kegyed. De mondanók csak el ezt az esetet a legbutább csomaghordó, vagy gyári munkás előtt, minő tüzbe jönne, hogy védené a „német becsületet“, hogy állana síkra azért a számkonfuziókkal meg­áldott németért. Félti nemzete hirét, renoméját s ahol hiba esik, azt toldja- foldja nemes haza és fajszeretettel, hogy az idegen ne lássa, ne gúnyolja, a világ szájára ne adja ezeket a hi­bákat .. . Különben szerencsés utat asszonyom. bolyitani kezdett az uj várme­gyeház építése ügyében. Erköl­csi kötelessége ez e szent tra­díciókkal bőven megáldott vár­megye törvényhatósági bizott­ságának. — ápr. 25. Megyebizötlsági tagok értekezlete a főispánnál. Újabban meghonosított, invenciózus szokás szerint a megye­bizottsági tagok a vármegyei köz­gyűlések előtt értekezletet szoktak tartani a főispánnál, hol a közgyűlés tárgysorozatának főbb pontjait meg­vitatás s eszmecsere alá véve, azokat a közgyűlésen való gyorsabb letár- gyalásra mintegy előkészítik. Az uj rendszer minden tekintet­ben bevált s igazolta ezt ama láto­gatottság is, melynek ezen értekez­letek örvendenek. A megyebizottság tagjai — bizonyítékát adva a köz­ügyek iránt való érdeklődésüknek — oly számosán jelentek meg a leg utóbb, folyó hó 23-án tartott értekez­leten is, hogy annak majdnem köz­gyűlési színezete volt. A folyó hó 23-án megtartott ér­tekezletet, mely hivatva volt a folyó hó 30-án megtartandó közgyűlés főbb tárgyait előkészíteni az általános vi­tára — id. Meczner Gyula főispán délután 3 órakor nyitotta meg. Az értekezlet a közgyűlés tárgy­sorának kiemelkedőbb pontjai közül a Kossuth s Rákóczi szobrok, a vár­megyeház újjáépítése, a részletes tiszt- ujitás s egyes bizottsági helyek be­töltése ügyében tanácskozott s e ta­nácskozás újból azt eredményezte, hogy e nagy fontosságú kérdések közgyűlési tárgyalásánál a közgyűlés sok időt fog megtakarítani, mert ezen ügyek már előkészítve kerülnek a közgyűlés plénuma elé. Az értekezlet többek hozzászó­lása s beható eszmecsere után kö­vetkezőkben állapodott meg: A Kossuth szobor ügyben oly javaslatot fog a közgyűlés elé ter­jeszteni, hogy a szobor felállításának már 15 éve vajúdó kérdése gyors megoldást nyerhessen. A szobor ügyét ugyanis kikapcsolni kéri az uj vár­megyeház építése ügyétől s a napi­piac térre ajánlja felállitandónak. Ja vasolja a közgyűlésnek, hogy ily II. Berlin, 1907. XI. 10. Az „öreg Vilmos“ palotájának kegyeletes nyugalmát nap-nap mel­lett déltájban a kontinens minden részéről idezarándokolt társaság za­varja, hogy kisebb-nagyobb figyelem­mel hallgassa a szolgálattevő lakáj monoton előadását, aki elősorolja mi­csoda kincseket rejt ez a múzeummá átalakult császári lakás. S mikor a látogatók, kíváncsiságukat csillapítva, kellőleg megbámulva a pápa és a fe­jedelmi barátok mesés értékű aján­dékait, nehány pfenniget adnak a császári ház szolgájának, a nehéz tölgyajtók bezárulnak és a lakatlan szobák újból abba a titokzatos csendbe borulnak, melyen keresztül csak az elhalt monarcha szelleme lebeg végig. Utoljára kacérkodott az őszi nap a felhőterhes éggel, mikor gyors já­rástól kissé elfáradva az „Alte Schloss“ előcsarnokába értem. A várószoba szép, faragott fafalazatával, bronz­szobraival és mozaik asztalaival olyan kellemes pihenő helynek Ígérkezett. Egy bőrszékben elhelyezkedve, álmo­dozva gondoltam arra az időre, mikor ezekben a fejedelmi szobákban élénk élet uralkodott és az öreg császár történelmi nevezetességű sarok ab­lakánál nap-nap mellett fogadta ber­lini hivei hódoló köszönését. Ez a félhomályos, csöndes szoba valóságos Scherezádám volt, Percek alatt sok­irányban tegye meg a szükséges in­tézkedéseket a szobor felállítására vonatkozólag. A Rákóczi lovasszobor ügyben dr. Buz a Barnát bizta meg az érte­kezlet a közgyűlés elé terjesztendő s oly irányú indítvány megtételével, hogy a közgyűlés határozza el e szo­bor létesítését, melynek költségfede­zetéről szintén javaslatot tesz s ala­kítson 20 tagú bizottságot, melyre a tervezett uj szobor megvalósításának ügye rábizassék. A vármegyeház újjáépítésére vo­natkozólag az értekezlet javasolja a közgyűlésnek, hogy ez ügyben ez év junius havában rendkívüli közgyűlés összehívását határozza el, melynek határidejére az államépitészeti hiva­tal is elkészítheti a hozzávetőleges költségvetést, beleértve a szomszéd- épületek kisajátítási árait is, hogy az uj megyeház négy utcára nyíljék. E rendkívüli közgyűlés készítse aztán elő az ügyet ama rendes közgyűlés­nek, melyben már az újjáépítés ügyé­ben a döntő lépések s intézkedések megtétetnek s a fedezetre vonatko­zólag is megállapodás jöhet létre. A sárospataki főszolgabírói állás betöltésénél az értekezlet dr. Besse- nyey Zenó vármegyei aljegyző mel­lett foglal állást, s helyére IV. al­jegyzőnek Mizsák József tb. főszol­gabíró megválasztását óhajtja. A Mi­zsák József megválasztásával ürese­désbe jövő szolgabirói állás betölté­sénél egyik pályázó mellett sem fog­lal állást egyetemleg. Az értekezlet ezután a maga ré­széről az esküdtbirósági névlajstrom kiigazítására kiküldött, valamint a kórházi bizottságba Bessenyei Ist­vánt, a központi választmányba pe­dig dr. Reichard Salamont jelölte. Udvarhely vármegyének a hor- vát obstrukció letörése ügyében kelt átirata tárgyában hasonszellemü in­dítvány megtételével dr. Búza Barnát bizta meg az értekezlet, mely délután fél öt óra tájban ért véget. Bocshay-ünnep Szerencsen. — ápr. 24. Zemplén vármegye hazafias kö­zönsége mindenkor kiváló gonddal ápolta ama történelmi hagyományo­kat, melyek e vármegye területéhez sok igaz mesét mondott a nagy né­met császárról, ambíciójáról, hősies­ségéről, hibáiról, gyöngéiről és nagy- nagy erényeiről. Elmesélte életét és halálát. Álmodozásomban megzavartak. Egy munkászubbonyos agg lépett az előszobába. Kalapja viselt volt, ru­hája szegényes és foltozott, cipője sarka félretaposva, de keskeny mel­lén öt rendjel ékeskedett. Érdeklődéssel néztem az öregre, aki szögletes, szerény mozdulatokkal ült le egy szék legszélére. Rám nézett, kissé köhécselt, majd nagy, babos kendővel perga- menszerü homlokát végigtörölve ' szólt: — Minő kellemes itt ülni. Istenem, csakhogy beteljesült élő. .. egyetlen vágya: megláthatom öreg császárom otthonát. Itt vagyok végre. Évek óta kuporgatom ezt az utipénzt, tetszik tudni, fent lakom Siléziában. S most, hogy itt vagyok, úgy dobog a szivem, mint egy iskolás gyermek­nek a vizsga előtt. Székemet közelebb toltam az öreg harcoshoz. — Mondja kérem, az öreg csá­szár alatt szolgált? Az ember fáradt szeme felcsillant. — Bajtársak voltunk, ő a csá­szár, én a közvitőz. De együtt min­den háborúban. Együtt vívtunk a franciák és osztrákok ellen. Párisban voltamjjjmikor Bismarck a milliárdo­Sirolin «mell az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a ■ köhögést, váladékot, éjjeli izadást. 1 Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza JlJI ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindéikor „Boche“ eredeti csomagolást. F. Hoffin&nn-La Boche & Cie. Basel (Sváje.) 99 Roche“ Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban, Ára Üvegenként 4.— korona, t — ■ —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom