Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-29 / 18. szám
2. oldal. ZEMPLÉN Február 29. Bessenyey István.- febr. 29. Az, hogy ki az újhelyi rom. kath. plébános, nemcsak a városnak róm. kath. vallásu lakosait, de általában az egész város lakosságát érdekli, felekezeti különbség nélkül. Sőt e közjogilag s főként társadalmilag előkelő állás birtokosa iránt az egész nagy vármegyének a közönsége sem közömbös. Az újhelyi róm. kath. pap első papja a róm. kath. hitfelekezet- nek Zemplénben, akire a reprezen- táoiónális kötelességeken kívül igen értékes s egyúttal igen súlyos feladatok is nehezülnek. Nemcsak hitközségének egyházi közigazgatása és külsőleg megfelelő képviselete, de magának az állásnak dekóruma is exponált helyzetet teremt számára. Az utóbbi évtizedek történetét áttekintve azt tapasztaljuk, hogy erre az előkelő állásra mindig sikerült valóban megfelelő embereket nyerhetnünk. Boldog emlékezetű Prámer Alajos mint kitűnő gazda és a társadalmi életben előkelő helyet elfoglalt egyén volt ismeretes és valósággal nyeresége ennek a plébániának. A néhány hót előtt elhunyt Katinszky Geyza nagy pedagógiai tudásával használt igen sokat e népes hitközségnek. Olyan rendezett, minden irányban kitűnő karban levő iskolákat talál utódja itt, amelyek messze- földön páratlanul állanak. Az uj plébánosnak tehát, aki Zemplén vármegye legelső róm. kath. hitközségét van hivatva kormányozni, elég kedvező helyzete Ígérkezik. Rendezett anyagi viszonyokat, kitűnő iskolákat, hitbuzgó egyházközséget talál. Az a fő, hogy magas állásában eltalálja azt az irányt, amely úgy az egyházközség s a plébánia tekintélyének emelésére, mint a még meglevő hiányok pótlására alkalmas, egyben pedig az erkölcsi élet fejlesztésénél olyan munkát végezzen, amely maradandó becscsel bir majd az utókornál is. Nem végezünk hálátlan munkát, ha most, midőn ez a tárgy a szó szoros értelmében legaktuálisabb, rámutatunk rövidesen azokra a teendőkre, amelyek itt Bessenyey Istvánra várnak s egyben kifejtjük nézetünket arra vonatkozólag : mit kíván tőle úgy állásának dekóruma, mint egyházközségének valódi közérdeke. Hitbuzgalmi téren a rendes, sablonszerű munkánál több nem vár dogsággal, szent szeretettel. Keblére vont a szivem párja, hűen biztatva: Itthon marad szivünkben, szivünkön életem. Vidékünkön maradtunk állandóan. Ott töltöttem el boldog, hosszú araságom. Arthur állását foglalta el, hivatalát töltötte be ambícióval, szép reménynyel. Én erősítettem, biztattam uj életében. Számolgattuk jövedelmünket. Szőttük jövőnk terveit Előre takarékoskodtunk. Ruhát, kalapot — mondogattuk — anyától csalunk. így kacagtuk, tréfáltuk végig aranyidőnket. Közelgett a nász ideje. Csak hónapok voltak hátra. Kelengyével volt teli házunk, szivünk, lelkünk, agyunk. Az volt a fő gond. A szabónő a fő perszona. Mi csak két jelentéktelen, kicsi alak a szerelmet súgó ablakmélyedésben. Már csak két hónap hiányzott hitvesi boldogságunkhoz. Szerelmünk temploma : kicsi, csinos lakásunk csábítgatva, mosolygósán várt, midőn a Szepesség mélységes mélyében a Má- gura közelébe, egy völgyben fekvő hideg faluba lakodalmoskodni mentünk. Legszebb kelengye ruhámat mutogattam. Legkedvesebb napomat éltem. Viradtig táncoltam. Nem is táncoltam, repültem Arthurral versenyt. Ki nem is ölelt csak vitt. Ki nem is csókolni, csak megenni akart. Olyan édesnek talált. Bűbájos volt a más násznapján boldogságunk, hát reá. Rendezettek a viszonyok a lelkiekben. Az egyházközségi adminisztráció példás. Az iskolák kitűnő karban vannak. Csak a fejlesztés munkája áll itt előtérben. Tanítóink rosz- szul vannak fizetve, a zárdabeli leányiskolánál pedig nagy szükség van olyan kézre, amely e magas színvonalú, de anyagilag gyengén álló kitűnő intézet javáért sokat, mégpedig igen sokat dolgozzék. Mert aki ennek az intézetnek a javáért dolgozik, az valóban közérdeket mozdít elő. Kívánatos, hogy a tanerők fizetése összes iskoláinknál, — ha kell államsegély igénybevételével is — a kor színvonalára emeltessék. Kívánatos, hogy a zárda úgy az államtól, mint a várostól kedvezéseket nyerjen, hogy népnevelő hivatását anyagi gondoktól mentve, annál nagyobb eredménynyel legyen képes teljesíteni. El nem odázható már a sátoraljaújhelyi róm. kath. plébánia templom kiépítése. Közel hétezer lelket számlál ez a hitközség s alig ,fér be 5—öOO ember a templomba. Életveszélyes, botrányos tülekedést látunk minden vasárnap vagy ünnep alkalmából. Pénz van a kiépítésre; ami még esetleg hiányzik, egy-két lelkes szónoklat összehozza. A mi népünk igen jó. Egyházához hűséges, egy jó vezető kéz csodákat teremthet itt igen rövid idő alatt. Ezek az adminisztratív intézkedések volnának. Fontosabbak azonban ezeknél az erkölcsi követelmények. Sátoraljaújhely város népe, — dacára nagy felekezeti széttagoltságának, békésen él egymás mellett. Nem lenne kívánatos, sőt tanácsos sem, ennek a békének ne mondjuk, hogy megzavarására törekedni, de még csak a legcsekélyebb kisórlete- zés is, amely az exkluzivitás felé tartana, — roppant károk okozója lehetne itt. Felvilágosult embernél különben sem tételezhető fel sem elfogultság, sem fanatizmus, tehát ezt a kérdést nem is tartjuk szükségesnek bővebb magyarázat tárgyává tenni. Feltétlenül kívánatos, hogy az újhelyi rk. lelkész úgy a politikai életben, mint a társadalomban elfoglalja az őt megillető helyet. Ott akarjuk látni minden bizottságban, minden közügy vezérszónokaként. Katinszky Géza az ő egyszerűségében mondhatni teljesen semleges volt a politikai s társadalmi élet terén. Ez egyéni hajlamaiból s természetéből magyarázható, — de őszintén szólva még a mienken! Elmerengtünk közös vágyban, reményben. De a sors elvágta legszebb reményünk. Nagyot lökött rajtunk. Arthurral táncközben a hűvös, •gyilkos levegőn jártunk, ó haza érve lázt, nyilalást érzett, köhögni kezdett. Nyúlánk alakját gyil - kos szándékkal ölelte a szél. Nem védte meg a baj ellen az én hő szeretetem. Beteg lett. Orvosoltuk, re- paráltuk. Csökönyös baja nem tágított. Sápadt, sovány lett. Kisírtam a szemem, kibusultam a lelkem. Hervadtam mellette én is. Mégis biztattam, tartottam szerelemmel, mint a hogy ő bátorított hűséggel. Végre is csak válnunk kellett. Melegre, délre küldték. Nehezen, de Istenbe vetett bizalommal váltunk. Sírva, zokogva, mint hajdán csecsemő koromban. — Szülő biztatása nem vigasztalt. A válás csókja is tiltva volt. Bacillust — motyogtak az orvosok. — Nem akartam ösmerni a tilalom törvényét. Ajkára tapadtam sóvár öleléssel, bántódó szeretettel a következő magánosság bus sejtésével. Ő elvonta ajkát gyöngéd óvatossággal: Ég veled életem 1 Ha bajom ott hagytam, haza jövök hozzád. Veled megyek — zokogtam — mégis elváltam. Nehéz, szomorú idők következtek ezután. Legszívesebben egészen elváltam volna az élettől. De enyéim szeretető itt tartott. Meleghangú, biztató levelek jöttek a meleg vidékről, de hazafelé még mindig nem tarnem is nézte jó szemmel ezt az elvonultságát egyházközsége, amelyet magyarán mondva mindenütt mellőztek, mindenhonnan kiszorítottak, mert nem volt kellő energiával biró képviselője. A lelkipásztorkodás magasztos munkája nem merül ki sem az oltári szolgálatban sem a templomi szószéken, — de kikivánkozik az az életbe is, ahol helyet követel és kell is hogy helyet kapjon magának. Aki Bessenyey Istvánt ismeri s aki tudja mit csinált ez az igazán Isten szive szerinti lelkipásztor, de egyúttal vaskezü ember is, az oly siralmas és züllött erkölcsi állapotban volt Monok községben 25 év alatt, csak az képzelheti el, hogy ez a hatalmas erő mire lesz képes itt a vármegye székhelyén, ahol képességei előtt gyönyörű s őt is méltán megillető munkatér nyilik. Azért mondottuk el a fentieket, mert szinte kívánatos már, hogy egyszer egy ilyen programra is lásson napfényt a reál élet sivár tarkaságai közt. A lelki és erkölcsi élet még talán ma is elég előkelő helyet érdemel a kenyérért futosó köznapiasság világában. Bessenyey István régi nemes zempléni család sarja. Királybelme- cen született 1857. november 30 án. 1880. március 17-én szentelték pappá s Abaujszántón, Göncön és Sárospatakon működött mint káplán, de már három évi káplánkodás után elnyerte a jó javadalmu monoki plébániát, ahol 1883 óta működik. — 1900-ban esperessé lett kinevezve s ez időtől tűnt fel különösebben nagy adminisztratív képességével. Kitűnő szónok, erről a tulajdonságáról messze földön hires. De nem az abstrakt tudománynak, sem nem a skolaszticiz- musnak hive a templomi szószéken, hanem magának az életnek. Uly közvetlenséggel s annyira az életből beszél, hogy lelkipásztori sikereit ennek a kiváló tulajdonságának köszönheti. Nem tréfa az sem, de teljes valóság, hogy szeretett híveitől akik 25 év előtt igen különös erkölcsi fogalmakkal bírtak, — még bizony a korbácsot sem sajnálta. A templom mellett megrakta a rendetlenkedőt, de a korcsmából is kiverte a duhajkodót. Teljesen átalakította a monokiak erkölcsi érzületét. Egy züllött, elvadult községből, — igaz hogy negyedszázad munkája árán, — de becsületes, erkölcsös, jó társadalmat teremtett. Utóda fogja csak teljes egészében érezni ennek a nagy munkának az értékét. tott a párom. Végre hosszú sóvárgás, rettegés után május heve haza hozta. Szép, üde volt, de bánat fénylett szemében. Halkan, keveset beszélt. Ha néha élénkebben belemelegedett, kö- hintéssel végezte. Bele szúrt a szivembe. Úgy múlott nyarunk . . . Esküvőt nem említettek. Hivatalban nem dolgozhatott. Két évi nyugalmat és ápolást igényelt a baja. Bíztunk felépülésében. Nemeslelkü szüleim nem tiltottak tőle, csak, csókjától, leheletétől egyelőre ... Én ilyetén túlzottságokon persze nevettem és örültem Arthur arcrózsáinak. Anyám sóhajtott rajta. Könyelmü, naiv voltam. Nem értettem imádottam mély sóhaját, ha csókoltam. Nem láttam lepergő könyét, ha vállán nyugodtam. Csak éreztem gyakran ölelésén a válás kétségbeesését. Mindezt szerelmünk élvezése közben, gyöngédségek kicserélésénél nem értettem. Csak azután, azután. Elakad a könyázott papíron toliam. Fájó emlékektől megremegnek ujjaim. Fátyolos szemeimmel nem látom múltam meséjét... Mikor újból délre készült egy szellős estén nyakamba bújva becéz- getett. Én szenvedélyes fájdalommal búcsúzni kezdtem. Kétségbeesve öleltem, mintha a halállal vívódva kiáltani akartam volna: Nem adom! Nem válók többé 1 Enyém, enyém ő Ez Bessenyey István, akit ujhe- helyi hívei s általán az itteni társadalom érdeklődéssel várnak, és aki bizonyára be is fogja tölteni a személyéhez fűzött várakozást és lesz Ujhelynek második Vitéz Vincéje. Hogy Vitéz Vince, — aki a múlt század közepe táján volt újhelyi plébános, — tulajdonképpen kije és mije volt Ujhelynek, arról jobb az iró helyett a ma még élő öreg embereket megkérdezni. Mesébe illő, csak álomnak való szép dolgokat fognak e nemes emberről elmondani. Ilyennek véljük mi Bessenyey Istvánt is, akinek ez alkalommal mondunk szives Istenhozottat 1 VÁRMEGYE ÉS VAROS. )( Áthelyezés. Zemplén vármegye alispánja a közszolgálat érdekében folyó évi március hó 1-től Jeney István tb. szolgabirót a sátoraljaújhelyi szolgabirói hivataltól a tokaji, Spillenberg Béla közig, gyakornokot pedig a központból a sátoraljaújhelyi szolgabirói hivatalhoz helyezte át. )( Megbízás. Zemplén vármegye alispánja Dongó Gy. Géza ny. vm.-i. főszámvevőt, az „Adalékok Zemplén vármegye Történetéhez“ c. folyó irat szerkesztőjét március hó 1-től kezdő- dőleg a vármegyei levéltárnoki teendők ellátásával ezen állás végleges betöltéséig megbízta. )( Közpénzek elhelyezése. A vármegyei hivatalos lap közli, hogy az 1908. éven befolyt közpénzek a következőleg lesznek elhelyezve: I. a sátoraljaújhelyi takarékpénztárnál, II. a sátoraljaújhelyi polgári takarék- pénztárnál, III. a sátoraljaújhelyi népbanknál, IV. a központi takarékpénztárnál, V. a zemplónmegyei kereskedelmi-, ipar-, termény- és hitelbanknál, VI. a megyei általános banknál egyenlő összegekben még pedig ak- kópen, hogy az egyes pénzintézetek a törvényhatósági bizottság további intézkedéséig az állandó letétek 5°/o, a közigazgatási letétek és átfutó pénzek után pedig 4Va% kamatot tartoznak fizetni. )( Kataszteri birtokivek bejegyzéséért dij nem szedhető. A m. kir. belügyminiszter körrendeletét bocsátott ki, melyben meghagyja a törvényhatóságoknak, tegyék közhírré az érdekeltekkel szemben, hogy a birtokváltozások átvezetéséért dijakat örökre 1 Ölelésem lángot vetett. Vőlegényem ajkon csókolt. Csak egyszer, forrón, hosszan. Es még, még egyszer.. . Erős köhögési roham tépte le csókoló ajkamról. Az szakította ki belőle azt a fájdalmas, görcsszerü vérömlést, melylyel együtt kiszállt belőle édes, imádott drága lelke. Már szemei megtörtén meredtek reám és még mindig csókoltam, élesztgettem. Már teste merevedett karjaimban, mégis öleltem. Nem akartam odaadni a halálnak. Mégis borítja gyászos, fekete föld. Ez a válás majd elvette eszemet. Elment, elváltunk. Sírján jajgattam: mire születtem Istenem ?! A búcsúztató pap emelt fel a drága sírról, imádkozó hangon szólítva: Hogy mire születtünk, édes leányom? Válásra, szenvedésre. Abból szövődik életünk. A mi azután következett, hosszú, bus fejezet... A válás nagy szerepet játszik benne. De a későbbi válások fájdalmára van balzsam: a viszontlátás öröme. Árra, arra enyhülést csak az idő hozhat, amely csókos szellőt hoz a sírkőre, melyen örökösen szivárgó konyakként ragyog a felirat: »Mire születtél ? Mire születtem ?“
