Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-29 / 18. szám

Sátoraljaújhely, 1903. Február 29. 18 (4723) Harminchatodik évfolyam. Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely, Főtér 9. szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyiltíérben minden garmond sor 30 üli. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ifj. MECZNER GYULA, MAJTÉNYI GÉZA, főszerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre 5 kor. negyedévre 2.50 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hir­detések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdeté­seknél árkedvezmény. A szabad lyceumokról. — febr. 29. Azok az államok, melyek kulturális tekintetben messze túlhaladták már hazánkat, eltö­rölték az úgynevezett bizonyít­vány kényszert s a szabad tanu­lásnak nyitottak olyan teret, a melyen ezen államok igazi kiváló fiai érvényesülni képesek is. — Példa erre Franciaország és az Eszakamerikai Egyesült Aállamok, amelyekben nem kivánják pél­dául az egyetem vagy tanító­képző vagy bármely más felsőbb intézetbe jelentkező ifjútól a nálunk szokásos alsóbb fokú ké­pesítésnek iskolai bizonyitvány- nyal való igazolását, sőt tovább mennek ezek a modern államok és a szakvizsgákra jelentkezők­től az egyetemi vagy szakiskolai végzettségnek bizonyítványai való igazolását sem kivánják, de bo­csátanak vizsgára minden jelent­kezőt. Ott azután alapos rostá­láson mennek keresztül. Nálunk ma még éppen ellenkező felfo­gás dominál. Itt csak a bizonyít­vány beszél; a tehetség, szakér­telem vagy rátermettség itt még nem számit A két irányzat közt az a külömbség okozója, hogy a kul- tur államokban az úgynevezett szabad tanulási rendszer maga­san ki van fejlődve, mig nálunk A ZEMPLÉN TARCAJA. Mire születtem. A »Zemplén« számára irta: S. Löw Róza. Egy szóban is megmondhatnám mindenkinek szive titkát, vele elsug- nám ,„szenvedésre.“ De mesét irok róla. Épp az : kinek mi a szenvedése. Ott rejlik a titok. Nekem a válás volt. Válni, válni, az mindig fájt. Könyet lopott még érett koromban, barázdás orcámra is. Még a vénség fegyelmezettsége, az eszesség önural­ma dacára is meg megrázta a válás fájdalmának kitörő zokogása gyönge, emberi valómat. Sírtam, mint a gyer­mek. Ott kezdtem gyermekkoromban. Csecsemő szivemet tépte a bánkódás. Omlott a könyem, szakadt a torkom. Sirásom hasította a levegőt, az érző sziveket. Mindenki csititgatott, altat- gatott, etetgetett, itatgatott, csak az nem, ki addig meleg keblére szorí­tott. Ki szive vérén, szeretetén táp­lált. Ki gyöngéd ölében ringatott, anyai csókjával tartott. Arra az imádott angyalarcra vá­gyódva lestem minden ajtónyiláskor. Es minden újabb, fájó csalódásomra, újabb sírásba kezdtem. Miért válasz­a keretekbe szorított tanrendszer tartja igában igen sok olyan je­lesét a társadalomnak, akik a szabadabb rendszer mellett kitü­nően érvényesülhetnének nem csak önmaguk, de a közjavára is. Ezt a modern, igazán felvilá­gosult emberekhez illő rendszert külföldön a szabad-lyceumok te­remtették meg, amelyek mond­hatni, hogy műveltté tették e kulturállamok polgárságát. Ennek a szabad-lyceumnak ma már nálunk is van talaja. Egy két éve csak, hogy megho- nosult s máris mesés gyorsaság­gal foglal teret és hódit minden irányban. Nincs kizárva, hogy megéri még a mai generáció, miszerint a bizonyítvány bemuta­tási kényszer elmúlik s közokta­tásunk és főleg felsőbb és szak­képzésünk egészen uj és egé­szen helyes alapokra lesz fek­tetve. A kultuszminisztériumban e télen sokat foglalkoztak e kér­déssel s már közelednek a he­lyes megoldás felé. Államsegé­lyekben részesítik a vidéki sza- badliceumokat, amelyek igazi melegágyai a tudásnak és fész­kei a helyes önképzésnek. Qui bene distinguit bene do- cet. Lássuk magát a tényt. Elképzelhető-e, hogy a köny- nyedéu gondolkozó s mondhatni kényszerűség hatása alatt tanuló toltak el egymástól? Kicsi szivem, elmém nem tudta felfogni e végtelen kegyetlenséget. Nem az emberek e kö­nyörtelenségét, hogy engem elzárnak, elvesznek anyámtól! Miért áll mindenki körül szeretettel kiuálva, vigasztalva, csak az nem jön, kire remegő szív­vel, bánkódva vágyódom ! Az anyám, az édes, édes anyám I ? Nem válaszoltak panaszos kér­désemre. Hallgatva öleltek idegen szivek. Nem éreztem dobogásuk, nem kellett melegük. Az anyám, az élet­adó, tápláló édes anyám kellett. Nem hatott meg senkit jajgató fájdalmam. Tejet pohárban, édessé­get cukorban adtak. Már akkor kezd­tek arra tanítani, hogy édességet venni kell önmagunknak az életben ... Csak anyánk adta önként. Bölcső ringatott, nem anyai karok. Azok va­lahol egymásba kulcsolódtak fájdal­masan. Azok az édesen cirógató ujjak, jóságos szemek könyeit törölték. El­válva a legédesebbtől,. holt fáradtan a siró könyörgéstől soká aludtam. Angyalok ringattak, álmokat hoztak. Anyám karjaiban ébredtem. Szerető keblére mohón borultam. Könyein keresztül mosolygott reám. Általa biztató szivére ölelve valahogy meg- birtam az első válás nehézségével. Jócskán összefolyt a könyünk. Soká nem mosolygott az ajkunk Csak nagy egészen fiatal nemzedék lelké­ben már oly magasan ki legyen fejlődve a tudásvágy és a töké- letesbülés iránti törekvés, mint az érettebb, idősebb ifjúságban? Milliók vannak, akik elhagyják az iskola padjait a negyedik, ha­todik, nyolcadik osztály után, azzal a számítással, hogy valami módon majdcsak eltengődnek az életben. Az is természetes, hogy ehhez az elhatározáshoz többnyire az anyagiak hiánya adja meg a döntő tanácsot. Mikor ezek az élet forgatagába kerülve belát­ják, hogy ha még valamivel töb­bet tudnának s főleg egyes te­rén a tudománynak volna alkal­muk magukat képezni és amikor belátják, hogy a mi mai kultu­rális berendezésünk szerint bizo­nyítványuk csaknem értéktelen, mert az általuk ambicionált állá­sokra nem képesít, — akkor ezek a milliók gondolkozni kezdenek és szidják a nálunk divó szoká­sokat, amely őket az érvénye­sülés teréről kirekeszti. Nagy horderejű társadalmi probléma ez, amelyen hogy se­gíteni kell, azt az igazán kultur- apostolok már nagyon is érezték s ennek a nemes, humánus ér­zelemnek a hatása alatt terem­tették meg a szabad líceumokat, ahol felnőtteket oktatnak, okos embereket képeznek még oko sabbakká, megadva nekik a le­sokára, jóval később tanultunk meg váláskor mosolyogni, sírva kacagni... Lepergett gyorsan, kedvesen a gyerekkor egyik édes időszaka. Isko­lába kerültem. Dédelgető, becéző szü­lőktől elszakadni, idegen házba, vá­rosba kerülni 1 Beleszédült a fejem, bele fájdult a szivem. Ki fog meg­csókolni? Ki fogja vajas kenyerem megkenni? Ki mesél elváláskor? Ki örüi bohóságimon? Ki ölel szerető szivére ? Anyám, drága, egyetlen édes anyám! Tele sírtam az idegen koszt­adó asszony párnáit. Nem kellett édeskés szava, ölelése. Elkeseredett, harapós lettem. Csak azért is elnyom­tam könnyem. Nem úgy osztotta a falatot, mint anya. Nem úgy nézett a szeme . . . Oh, hogy is bírtam 1 De nem volt idő bánkódásra, szomorko- dásra. Tanórákra volt az beosztva. Csak lefekvéskor lehetett sopánkodni a sors keménységén. Valahogy nehe­zen ez a szomorú idő is múlott. Sírva, kacagva folyt, mint a magyar nóta magyar ember ajkán. Közben pajtá­sok kedvessége, játéka szórakozta­tott, szülői szeretet vigasztalt. Ün­nepnap volt, mikor a drága szülő édes arca bemosolygott az iskola ud­varra. Hangos ujjongás szakadt ki szivemből, torkomból. Csókzápor járta. A nevetős apa bajuszát vigan pede- rintve zsémbelt: Na, elég legyen az hetőséget ahoz, hogy ha bizo­nyítvány kényszer rendszerünk mellett nem is érvényesülhetnek ambícióiknak megfelelően, leg­alább a lélek nemes ösztöne nyerjen kielégítést és önképzé­sük terén e lyceumok igazi kul- tur missziót teljesítsenek, annál is inkább, mert igen sok eset­ben és sokaknál megkönűyitették már a szabad líceumi előadások a pótló vagy szakvizsgák leté­telét. Nyereségnek tekintjük vá­rosunk társadalmára, hogy itt is van már ilyen szabad lyceum. Nehezen indul, az igaz. Alig van 25—30 hallgatója, de ezektől tessék csak megkérdezni, milyen véleménnyel távoztak az idei ciklust berekesztő előadásokról? azok majd megmondják, hogy jövő őszre már nem kérni, de követelni fogják ennek az intéz­ménynek a szervezését. Minden kezdet nehéz. Minden újítás bevezetése akadályokkal jár. Örömmel látjuk ennélfogva, hogy a közoktatási kormány úgy a sátoraljaújhelyi, mint a homon- nai szabadlyceumok előadóit tisz­teletdijakban részesiti. A munkás méltó az ő bérére. Karolja fel társadalmunk men­tői szélesebb mederben ezt az intézményt, önmagának használ vele. asszonyos lágyságból [ Anya váltig súgta: édes, édes 1 És következett utána a sóhaj, a válás. Mindig az a nyomorult válás szedte le mind a ragyogást, napsu­garat életem horizontjáról. Fájdalmim nyomában kötelességek bandukoltak. Azok tompították lelkem mozgását. Bele szokott a szív e sovány rend­szerbe is. Mint az orvosságot szed­tem óránkint örömöt, fájdalmat, ta­nulást, oktatást, verést, szidást. — Mindennek dacára szívesen múlott ifjú életem édes kora. Bábumtól is kellett válnom. De nem fájt, mert szebb, eleven, ékes­szóló babát kaptam helyette. Mégis komoly, bus arccal néztem a színes rongyok után, melyekbe annyi szép­séges tündérálom volt göngyölve. De nem értem rá bánkódni, mert ott ült mellettem kezem övében tartva legszebb leányálmom, édes boldog­ságom . .. Magától és anyukáóktól sohsem válók, mondám egy hangulatos szép órában. Oly soká, oly gyakran kellett nélkülöznöm enyéimet, hogy most mindazért kárpótolni akarom magam. Nem megyek utazni. Nem én nász­úira! Itthon akarok ülni az ölükben. Köny gyűlt szemembe, pedig oly imádságos boldogság honolt szivem­ben. Megtelt a lelkem szinültig bol­Vizvezeték, központi fűtés, csatornázás, ERDÉLYI HENRIK egészségügyi technikus műszaki irodája Sátoraljaújhely, Kossuth-utca 169. sz. fürdőszoba, szivattyús kutak, mosdó, closet berendezések. Villamos világítás, erőátviteli telepek. Termet és költségvetést kívánatra készítek. Lapunk mai száma 8 oldal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom