Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-11-30 / 133. szám
November 30. ZEMPLE N 3. oldal. pán Abauj vármegyét tünteti fel. E szerint a régi Abauj területén 170,000 lélekből 117,000 magyar lakossal szemben áll 53,000 nem magyar, vagyis Abauj vármegye Torna nélkül 51% nagyobb magyar lakosságot mutat fel. Abauj vármegye magyarsága 65 év alatt körülbelül 35%-al emelkedett, holott Zempléné ugyanazon idő alatt több mint 75%-al 100,200-ról 174,000*re. Különben feltűnő az is, hogy Zemplén vármegye népességének szaporodása is jelentékenyen nagyobb, mint Abauj vármegyéjé. Az okokkal később kívánok foglalkozni. l)r. Kossuth János. HÍREK. — Személyi hír. Arnóthfalvy István tábornok, dandárparancsnok a helybeli honvédszászlóaljnál szolgálatot teljesítő póttartalékosok megszemlélése céljából városunkban tartózkodik. — Apponyi Albert gróf átutazása. Az egyesült ellenzéknek egyik ünnepelt vezére, gróf Apponyi Albert f. hó 3-án, vasárnap reggel 6 óra 38 perckor a Budapest felől érkező személy- vonattal városunkba érkezik. Apponyi szombaton este 9 óra 15 perekor indul Budapestről több képviselő társaságában és Ujhelyen keresztül Már- marosszigetre utazik, hogy ott a függetlenségi párt alakuló nagygyűlésén részt vegyen. Apponyi a képviselőkkel egy óra hosszáig fog az állomáson időzni és a 7 óra 39 perckor Csap felé induló személyvonattal utazik tovább. — Áthelyezés. Kardos Lajos csongrádmindszenti állami népiskolai tanító az újonnan szervezett berettői állami iskolához lett áthelyezve. — Advent. Megkezdődnek dec. elején a hajnali misék. Három héten keresztül, amikor még sötét van, kora hajnalban kivilágítják a templomokat és a hivő közönség áhítattal gyűl egybe a hajnali misékre. — Ezzel jelképezik azt a kort, amikor már nagy üldözéseknek voltak kitéve a keresztények és dugva, elrej- tőzködve, északa kellett bemutatniok a szent misét és lopva, titokban surrantak be a templomokba a hívők. Dec. hó 3-án kezdődik Advent és tart karácsony napjáig. Ez idő alatt a sátoraljaújhelyi rom. kath. templomban hajnali 6 órakor lesznek a „Ro- ráté“-k megtartva. — Változás egy szerkesztőségben. A helyben megjelenő Fm. H. szerkesztőségébe dr. Buz a Barna ismét visszalépett; jelenleg a lapot szerkesztik : dr. Búza Barna és Székely Albert, a felelős szerkesztő dr. Fehér Márton. — A városi képviseleti vacsora. A minden második héten megtartani szokott képviseleti vacsora és összejövetel a Kovacsicsné-féle étteremben folyó évi december hó 2-án este fél 8 órakor fog megtartatni. — A sátoraljaújhelyi kereskedő ifjak egyletüknek alakuló gyűlését vasárnap délután tartották meg. A szép számban megjelentek lelkes örömmel járultak a nemes cél megvalósításához, mert szükségét látják annak, hogy összetömörülve, maguknak otthont létesítsenek, hol szórakozás és szakfelolvasások által önmüvelődje- nek. Hogy nemes elhatározásokat siker koronázza, főnökeiket kérik fel, hogy őket ebben úgy erkölcsileg mint anyagilag támogassák, mert csak igy számíthatnak biztos sikerre. Az ügy további vezetésére ideiglenes tiszti kart is választottak és pedig: Elnök : Vértesi Zsigmond ; alelnök : Komáromi Izidor; pénztárnok : Barna Dezső; titkár: Péter Károly ; jegyző : Schwarcz Manó. — Halálozás. Gyulai Ignác Iielybeli kőművesmester f. hó 27-én, hosszabb szenvedés után 50 éves korában elhunyt. Temetése november 29-én volt általános részvét mellett. — Meghempergetve a hazáért. Különös kalandon esett át egyik helybeli birtokos f. hó 27-én este. A vármegyeház kapuja alá tévedt be, hogy egy gyenge éljent vagy abcugot megeresszen. Nem tudjuk melyik volt szándékában csak annyit tudunk, hogy a megyeház előtt álldogáló ezernyi tömeg közre fogta a békés természetű polgárt s pokoli zsivajjal kisérte a Rákóczi-utca felé, — mert a főispánt vagy legalább is Wohlman Kázmért gyanította benne. A Rákóczi-utca egy — kevésbbé megvilágított helyén aztán neki esett a tömeg és irgalmatlanul meghempergette a sáros utcán. — így is lehet némelykor népszerűségre szert tenni. Az áldozatnak szerencséje, hogy kövek nem voltak az utón, mert aligha inait volna el ép koponyával. — Póttartalékosok harcs/erii lövése. A helybeli honvédzászlóalj pót- tartalékos csapata ma délelőtt a Ritka-hegyen harcszerii lőgyakorlatot tartott Neubauer Emil százados parancsnoksága alatt. A póttartalékosok ezúttal éles golyókkal lőttek különböző alakú céltáblákra. A harcászati lőgyakorlaton jelen volt a honvéd dandárparancsnok, Arnótfalvy István tábornok is. — Öngyilkosság. Folyó hó 27-én délután fél 1 óra tájban egy életunt fiatal ember oltotta ki életét önkezével. Malártsik Mihály hentes, aki még csak 29 éves volt, egy 12 mm. átmérőjű forgópisztolylyal jobb halántékon lőtte magát. Mire dr. Stern Ármin városi alorvos Kellner Sámuel rendőralkapitánynyal a helyszínére érkezett, még életben volt és csak az nap este fél 9 óra körül szenvedett ki. Az öngyilkos fiatal embert folyó hó 29-én délután temették szüleinek Széchényi-téri lakásáról nagy részvét mellett. — Felsőit zsebmetszök. A folyó hó 27-iki főispáni installációra lerán- dult egy kis üzletet csinálni Krausz Lipót és Csuli Mihály is. Nyilván abban a reményben ringatóztak, hogy a nagy tolongásban könnyen szert tehetnek majd egy kis pénzre. A két zsebes azonban az édes reménységnél tovább nem jutott, mert Kaszárda rendőrőrmester és Szladek szakaszvezető mindkét alakot felösmerték és egész napra ártalmatlanná tették. A hűvösre került zsebmetszők ellen különben másrészről is panaszt emeltek. Amerikai kivándorlókat zsaroltak meg fejenként 10—10 koronáig. — A Sárospataki Takarékpénztár Részvénytársaság folyó hó 26-án dr. Ballagi Géza elnöklete alatt tartott közgyűlése, az alaptőkének és a tartalékoknak 250,000 koronával történt felemelése következtében, az alapszabályokat megfelelőleg módosította. A nevezett intézet alaptőkéje már most 300,000 rendes tartalékalapja 200,000 rendkívüli tartalékalapja 70,000 tisztviselői nyugdíjalapja 80,000 s kamat tartaléka 20,000, vagyis alap és tartaléktőkéje összesen 670.000 korona. — á jegyző kutya. Furcsa megtiszteltetésben részésült a tokaji járás egyik jegyzője, aki nagy pontossága miatt a vidék teljes elismerését bírja. Ugyanis V. J. plébános, vármegyei bizottsági tag akart lenni s hogy ezen szép álláshoz hozzájuthasson, többek előtt felszólította Sz. Gy. körjegyzőt, hogy ő reá szavazzon és a választó polgárokat is az ő pártjára terelje. Mikor a körjegyző kijelentette, hogy szavazatát már másnak Ígérte oda, a plébános mérgesen oda kiáltott a jegyzőre, hogy „a jegyző az alispánnak és a főszolgabírónak csak olyan kutyája, mint az ő (t. i. a plébánosé) kopókutyája, tehát oda ugat, ahová a gazdája parancsolja.“ Sz. körjegyző, mint köztisztviselő a szokatlan titulus által megsértve érezte magát s e miatt a plébánost becsületsértés cimén beperelte. A kir. járásbíróság a körjegyzőt a „kutya“ elnevezés alul felmentette,’ellenben a sértő lelkiatyát 20 korona pénzbírságra ítélte, Az ítélet jogerős lett. — Uj úri divat és férfi szabóüzlet. Egy impozáns üzlettel fog gyarapodni december hó 9-től az újhelyi kereskedelem, melyben feltalálhatok lesznek mindazon kellékek és divatcikkek, amikre úri embernek szüksége van; nem szükséges tehát az egyes cikkekért több céget kutatni, mert ebben az üzletben cipőtől kalapig minden feltalálható lesz. Az uj cég a nagy szövetraktár mellett egyszersmind férfi szabóságot is állít fel, melyben angol szabász fogja a legkényesebb és legdivatosabb igényeket is kielégíteni. Továbbá egyenruhák készítésére is berendezkedik, úgy hogy az egyenruházathoz szükséges hozzávalókat is, valamint sapkákat portopékkal, nyakszegélyeket, kesztyűket stb. szintén állandó raktáron fog tartani. Ezen nagyszabású üzlet tulajdonosa Kerekes Pál lesz, kinek hasonüzlete már Nyíregyházán is van. Az üzlethelyisége pedig Waller József Rákóczi-utcai ujonan épült emeletes házában lesz. Részletes felvilágosítást ad nevezett cégnek lapunk mai számában megjelent hirdetése. — Uj vasút. Az ungvár—Derecsény—berezna—sztavna—voloszánka —uzsok—siánk—lembergi vonalon lengyel földre vezető uj vasút köz- igazgatási bejárása megtörtént és a vasút a közforgalomnak átadva lett, ezzel életbe lép a Budapest felől irányított uj menetrend is, amely előnyösebb lesz, mint a jelenlegi. — Postaügynökség Varannócse- mernyén. Zemplén vármegye területén fekvő Varannocsemeinye községben 1905. évi december hó 1-én postaügynökség lép életbe, mely bárhová szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, a megszállott tartományokba vagy Németországba szóló, Í000 korona értéket meg nem haladó pénz és csomag-küldemények felvételével, továbbításával, leadásával és postautalvány kezeléssel, nemkülönben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. A postaügynökség cheque és postatakarékpénztár betéteket csak 1000 korona erejéig fogad el. A poslaügynökség kézbesítési köre Varannócsemernye községre terjed ki. — Elfogott betörök. Folyó hó 27-én délután 4 órakor Kaszárda rendőrőrmester Szladek Lajos szakaszvezető és Stein János rendőr közbejöttével letartóztatta Marko vies Kálmán és Ferkó Zsuzsi varan- nói cigányokat, akik folyó hó 25-éről 26-ikára menő éjjel Yarannócsemer- nyén betörtek Szilvái kereskedő boltjába és onnan 240 korona ezüstpénzt loptak el. Mikor a betörő-tolvajokát elfogták, a lopott pénzből már csak 137 korona 54 fillért találtak nálok. Száz koronánál többet elköltötték ruhanemüekre, sőt ékszereket is vásároltak. Letartóztatásuk után a rendőrségi zárkában helyezték biztonságba őket. — Felvidékünk uj vasútja. A kereskedelemügyi miniszter dr. Rud- nyánszky Jenő budapesti ügyvédnek az államvasutak Homonna állomásától Lácfalva, Hazsina, Nagykemence. Modrda, Czirókabéla és Szinna községek határain át Sztakcsinig vezetendő rendes nyomtávú vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. — Súlyos baleset. Bihari Béla gyári asztalost egy faoszlop elvágása alkalmával súlyos baleset érte. Mikor a gerenda egyik végéből egy darabot lefürészelt, a hosszú gerenda a gyalu- padról lecsúszott és Biharinak bal kezefejét összetörte. A sérültet lakásán ápolják. — Csendörségi járőr a vasúti állomáson. Egy újabban kelt miniszteri rendelet szerint a helybeli nagy vasúti állomáson a f. évi december hó 1-től egy csendőrjárőr is fog a rendőrségen kívül szolgálatot teljesíteni. A csendőrség főleg az engedély nélküli kivándorlást fogja ellenőrizni. — Dunky fivérek, es. és kir. udvari fényképészek társfőnöke f. évt december 3-án és 4-én fog felvételeket eszközölni sátoraljaújhelyi műtermében (Főtér 9. szám) ugyancsak f. é. dec. 3-án sárospataki műteremben is lesznek felvételek, ezel egy- szermint az utolsók lesznek e szezonban, mert a sárospataki műterem tavaszig zárva marad. KÖZGAZDASÁG. * A szüret vége. Közép-hegyal- ján a szüret e napokban ért befejezést. A termés középalulinak mondható, mig a borminősége az elmúlt évihez képest a nyári nagy szárazságok miatt sokkal vékonyabb. A bortermés még mind meg van, nagyobb vevők nem jelentkeznek, a minek okát a hazai, valamint az oroszországi bonyodalmak is hátrálják, valamint az is, hogy a múlt évi borkészletek még most is a borkereskedők pincéiben hevernek. A paraszt borokat helyenkint 22—25 forintjával veszik, de az úri boroknak az ára még nincs megtörve. A kisebb szőlősgazdák kétségbe vannak esve, mert boraikat nem tudják értékesíteni, miáltal pénzhez nem juthatnak. Az eső folytonosan esik, a községek a nagy sár miatt alig megközelíthetők. Bortermésben ez idő szerint a legnagyobb eredményt érte el báró Waldbott Frigyes tolcsvai nagyszőlőbirtokos, a kinek ez évben 1428 hordó bora termett. A báró szőlőinek a kiterjedése: 130 kát. hold termő, 25 hold ez évi ültetés és mintegy 150 hold még ültetetlen. Az ezrekbe került boros pincéi szinte nagy kiter- jedésüek. A csetői pincébe, 2000, a gyapárosiba 2500 és a mezőzomboriba 400 hordó bor fér el, mig az erdő- bényei Rákóczi nagy pince ez idő szerint még üresen áll. A kincsem hires szőlő beli kastély ez évben 50 ezer korona költséggel, Cziráki Fe- rencz építész által oszlopos fronttal emeletre építtetett fel, alatta 2000 hordó befogadására szolgáló borkamarával. Podlovits Károly bor és szőlőgazdasági intéző kezeli az uj szőlőültetéseket, valamint a telepek beosztását oly szakértelemmel vezeti, hogy azok nagyszerű berendezéseit még a külföldi szaktudós szőlőbirtokosok is megcsodálják. A szőlőtelepeken állandóan 300 munkás kap foglalkozást s mivel báró Waldbooth a munkásokat napszámokon kívül egyébb segélyben is részesíti, munkásokban soha nincsen hiány. A munkások éven át több mulatságot is rendeznek s ilyenkor az egész bárói család gyönyörködik a munkásnép mulatozásain. Ez idei szüreti bál is igen jól sikerült és ounan még minden munkás haza vitelre kapott: 1 kenyeret, fél kilo szalonnát, 2 liter bort s a férfiak 5 szivart és a nők fej kendőket. Említést érdemelnek még a „Kincsem szőlő“ kastélyához vezető és svájezi módra épített kocsi és gyalogutak is, valamint a hegytetőn beültetett nagy gyümölcsös, a mely szinte már szép jövedelmet hoz az uradalomnak. A szőlőhegy tetején emelkedő és a nemzeti trikolort lengető impozáns kastély mesz- sze vidékre hirdeti a nemes báró hazafiasságát. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. K. P. Bpest: V, S. Gyöngyös; L. M Kassa; R. F. Bpest; N. P. Kassa; K. L. Kecskemét; P. Kolozsvár — a szives grata- lációkat köszönjük. Kárelem. T. munkatársainkat felkérjük, hogy lapunk karácsonyi számába szánt dolgozataikat aziveskedjenek szerkesztőségünkhöz legkésőbb december hó 15-ig beküldeni. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Éhlert Gyula.