Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-12-09 / 137. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. December 9. Alexander Vilmos helybeli könyvnyomdatulajdonos által hozzánk intézett nyilatkozat megmagyarázza ennek is a történetét. Nyilatkozat. Utóbbi időben kifogásolták többen, hogy a szociáldemokrata párt nyomtatványai az én nyomdámból kerültek ki. Erre vonatkozólag kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy a szociáldemokrata pártszervezettel már régebb idő óta, mintegy 3 éve, hogy szerződéses viszonyban állok és ennek értelmében köteles vagyok minden rendeléseiket — a tartalomra való tekintet nélkül eszközölni. Hogy nyomtatványaik tartalmával egyet nem értek — ez természetes; sőt támadásaikat, nevezetesen pedig a „Zemplén“ ellen legutóbb intézettet, teljesen el is Ítélem. Miután a nálam megrendelt nyomtatványok szövegét vagy tartalmát felülbírálni vagy cenzúra alá vetni sem jogom sem módomban nincs, ez utón érzem magamat indíttatva a „Zemplén“-t ért támadás felett sajnálatomat kifejezni. Szolgáljon ez személyemet illetőleg a „Zemplénének elégtétel gyanánt. Sátoraljaújhely, 1905. dec. 8. Hazafias tisztelettel: Alexander Vilmos. Fenti nyilatkozat kimagyarázó részét egyébként köszönettel vettük tudomásul; ami a nyilatkozat sajnálkozó részét illeti, arra egyáltalán nincs semmi ok, mert a nyomtatvány épen az ellenkező hatást érte el, — mint a mire kibocsátói számítottak. Csaholhatnak bárhonnan és bármiként, mi haladni fogunk a magunk utján ezentúl is. Királyi biztosok a láthatáron. Politikai körökből arról értesülünk, hogy mindazon, az alkotmányhoz hü vármegyékbe, amelyekben a Fejér- váry kormány által kivezényelt megyefőnökök nem tudnak boldogulni, királyi biztosok kiküldése van kilátásba helyezve. Reméljük, hogy mielőtt e terv a megvalósulásig jutna, nemcsak a királyi biztosok, de Fejér- váry et comp. is eltűnnek a láthatárról. Staut József belügyminiszteri se- gédtitkár a belügyminisztertől a minisztériumba való beosztását kérte. E kérés érdemében, mint értesülünk, még döntés nem történt. Kossuth-szobortervezetek. Kiállítva láthatók a vármegyeháza termeiben. Egy művésznek, ha magát annak nevezi, mindenek előtt gondolkoznia kell, hogy alkotni tudjon. Arra kell törekednie, hogy azt, amit ki akart fejezni, meglássák a müvén, hogy azt érezze a szemlélő, amit ő érzett, midőn gondolatait agyagba gyúrta, vagy vászonra festette. Már pedig, ha a vármegyeházán kiállított Kossuth-szobortervezetek némelyikét nézzük', akaratlanul is ez a pár szó röppen el ajkunkról: ni-ni, milyen szép fehér, mily sima, akár egy porcelán figura, vagy egy jól sikerült cukorsüveg. Elkezdjük birálgatni a részleteteket és nem látjuk az egészet, mert nem láthatjuk a legtöbb alkotásnál, annyi rajta a mellékes, annyi a sablon. Ha . pedig egy művész egy oly szobor kivitelére szánta el magát, a mely nem csupán egy városnak, nem egy vármegyének, de nem is az országnak, hanem a világtörténelemnek szól: nem szabad úgy gondolkoznia, hiszen jó ez annak a városnak, mitért hozzá a kupaktanács, fő a honorárium és akkor fütyülök a világnak. Nem lehet a mi vidéki fejünket elcsavarni holmi elkoptatott attribútumokkal ; már nekünk sem tetszik többé a zászlós „Hungária“, sem a nyugovó oroszlán. Odaakarok ezek során kilyukadni, hogy aki Kossuth-szobrot akar tervezni, az feküdjön neki a Kossuth történelmének, élete folyásának, válogassa ki legszebb, legnemesebb vívmányainak egyikét-másikát és igyekezzék azt úgy megmintázni, hogy aki a szoborra néz, ne azt keresse, ki van-e, vagy nincs-e kipederve a Kossuth bajusza, ne tudjon részletekbe bocsátkozni: de érezze azt, hogy ő egy oly földi nagyság emlékszobra előtt áll, legyen az bármily nemzetiségű is, akinek első és legnagyobb gondolata az volt, hogy: mindent a hazáért. Nem megyek én doronggal neki a szobroknak, hogy egy csapással tönkre tegyem azokat, csupán oda szeretnék hatni, hogy a nagy közönség mit nézzen és hogyan. Ne csábítsa el bármily kicsinység őt a tulajdonképeni egésztől, de nézzen rá és ha megértette azt, hogy mit akart a művész kifejezni, akkor nyilvánítsa, ha akarja, a tetszését, de ne igen kritizáljon, mert ahoz nem igen ért. A legtöbben a művészek közül Kossuth énjét ott találják meg, hogy az ő lelkesítő szavainak hatása alatt ment harcolni agg, férfi és ifjú. Nem hatolnak mélyebbre, mert nem ismerik Kossuthot. így fogták fel e Szobrot többen, Horvai és Barcza, hát ez utóbbi nagyon közel jár az igazi eszméhez, beszélnek az alakjai, de egy kissé zavarosan. Horvai ismeri a rajzot, érzi a formákat, de Kossuthot úgy ábrázolja, mint egy szociálista agitátort, pedig naivság is megjegyeznem, ő egyáltalában nem volt az, őt épen a teljes nyugodtság, a póznélküliség jellemzik; ő nem hadonászott, nem kiabált, de nem is kellett neki, csak beszélt, mint egy pap, hirdetvén a magyarok istenének nevében az ő vallását, a hazaszeretetet. A Margó szobra behízelgő, de nem fejezi ki Kossuthot, flott, biztos kézre vall és szép az arkitekturája. A Lukácsy Kossuthja nagyon jó, csak többet gondolkodott volna — kár. A Tóth müve naiv, nincsen megértve, ő a pontos detailok embere, rovására az egésznek. Az öreg Weise müvét csupán azért említem meg, mert látni rajta egy öreg ur pedantériáját és szeretetteljes kivitelét. Juszkovics inkább síremléket tervezett, elég lelkesedéssel, de annál kevesebb eredménynyel. A Verő dolga, dacára fiatalságának, antik, bár jól mutatna, ha valamely állatseregletnek ajándékozná azt az oroszlánt. Mint a gyermek, ha cukrot kap, megnézegeti, megkóstolgatja mindenüket és amelyik neki a legjobban izük legutoljára hagyja, avval akarván megcsinálni a szája izét — igy vagyok én is, megnéztem a szobrokat és amelyik a legjobban tetszik nekem legutoljára hagyom. Ugyebár Kossuth egyik legnagyobb, de talán a legislegnagyobb alkotása a jobbágyság felszabadítása volt, arra bazirozta összes erejét, nem hiúságból, de igaz honszerelemből. Ezt az egyszerűnek hangzó, de annál hatásosabb cselekedetet fejtette meg, imponáló erővel, minden külső sallang alkalmazása nélkül, becsületesen Somogyi. Ott áll Kossuthja egyszerűen, szép formákat kifejező köpeny nélkül, abban a pózban, amely neki a legkedveltebb volt. Beszól, szinte hallani mily meggyőzően, nincsen benne semmi felesleges mozgás, semmi színpadias, de benne van ő maga, benne az igazi Kossuth. Ott áll előtte a nemzet, nem sok alak, csak egy, csak egy magyar az is, egyszerűen, nincs kiöltözködve, csak úgy mint dolgozni szokott — pőre gatyában. Hallván Kossuthot, feltépi láncait, odanyul a letiport zászló és kard után, hogy menjen előre mig ki nem vívja nemzete szabadságát. Hatalmas gondolat, mily megjelenés, mily erő, mily kifejezés. Hátul pedig egy rokkant honvéd alakja, talán az aki elől még küzd, a nemzet, leteszi és mily rezignáció- val Kossuth emlékére könyáztatta babérkoszorúját. Ebben a műben van gondolat, van kivitel t. nagy közönség, ez hat az emberre, ez lelkesíti. Ez a Kos- suth-szobor. * Nem azért Írtam én ezt az egyéni kritikát, hogy talán részrehajló lennék, hanem csupán azért, hogy kérdezzem : egy véleményen vannak velem, vagy sem. ? G. Mit kívánunk? (A város legújabb korszakából.) II. A lényegre tulajdonképpen most térek át, elmondván: mit kívánunk mi kicsinyek, akik az adózók rovására követelődzőnk. Azt ugyan már előző cikkemben említettem, hogy semmivel sem áll a kisebb polgárság hátrább a közteher viselésében, mint a vagyonosabb osztály, sőt ha kissé gondolkozunk a dolog fölött, minden okos ember be fogja látni, hogy évi 3—400 forint bevételből élni, családot fentartani és adót fizetni sokkal nehezebb, mint 3—10 ezer forintos jövedelemből ugyanezeket megcselekedni. Ez azonban bennünk távolról sem kelti az irigység érzetét; mi nem vagyunk sem szocialisták, sem anarchisták — egyszerű, békés, szürke tömeg vagyunk, melynek egyedüli elve: leben und leben lassen! De ez elvünk mellett aztán kitartunk és ha valakinek csupa jókedvéből eszébe jut minket lekicsinyelni, bosszantani, fumigálni és kvázi kifigurázni: akkor megtalálunk mozdulni mi is és olyan hiány-lajstromot sorolunk fel az intézkedésre hivatottak előtt, hogy első sorban ők maguk fognak a felett elcsodálkozni, miért is nem intézkedtek ők már előzőleg helyesen ? Nem kívánunk mi kérem t. képviselőtestületi tag ur semmi egyebet, mint amit kívánt maga e város kebeléből Meczner Gyula ur elnöklete alatt kiküldött memorandum-készítő bizottság, amelynek előadója Staut József igen helyesen és nagy körültekintéssel összeállított dolgozatában rámutatott mindazon hiányokra, melyek feltétlenül és sürgősen orvoso- landók; ellen esetben maga ez a hivatásának igazi magaslatán álló bizottság is azt mondja: hogy a következményekért felelősséget nem vállalhat, mert/ a múlttal megelégedve nincs! Ha a t. képviselőtestületi tag ur úgy november közepe táján, mikor a hetek óta tartott esőzés dágványt teremtett mellékutcáinkon, ezek valamelyikén végig ment volna: maga lett volna az első, aki feljajdul és lehurrogja a kültelkek lakóit, hogy jogos igényeik érvényesítése céljából miért nem kérvényeznek ? Érre mi azt feleltük volna: Elvettek tőlünk utca szélesbités cimón telekrészeket, melyeknek □ méteréért mi 8—20 koronát fizettünk, a város azonban nekünk egy fillért sem fizetett. Látunk más utcákon újonnan készített járdákat, amelyek után a háztulajdonosoknak még az unokái is sírni fognak, mert olyan költége- ket sóztak a nyakukba, hogy azt soha ki nem nyögik. Látunk sárkupacokat összekaparva a kültelki utcákon, de a kupacokat onnan soha el nem hordták, ott rothad rakáson az utcai szemét, piszok. — Láttunk hónapokon ót nem égő villanylámpákat, kopár oszlopaikon disztelenkedni, de senkinek sem jutott eszébe, hogy a kiégett, vagy megsemmisült lámpákat kicserélje. — Láttunk rendőrt a főutcai kapuk alatt, de nem láttunk a mellék utcákon soha, mert ott a libacombok szükebben vannak. — Láttunk tűzoltókat parádéban, de nem láttuk őket a tüzeknél csak akkor, mikor a házak már leégtek s akkor is a csizmadia inarok és apró diákok húzták a vizipuskát. Jártunk a városházánál, — már ki, miért. Ha valakinek vagyona, családja jóléte forgott is kockán, hogy egy községi bizonyítványt kellőidőben megkapjon, — az sem jutott hozzá csak napok, sőt hetek múlva. E polgárság csak kárt, keserűséget, boszantást, indolenciát tapasztalt eddig az illetékes hatóságok részéről. Piaci állapotaink egyszerűen komiszak ; az ankettek és bankettek árjába fullad minden, mi pedig türünk és átkozzuk ezt a rendszert. Nem kívánunk pedig mást, mint amit kívánt a képviselőtestület kiküldött memorandum-készitő bizottsága. Feltétlen bizalommal viseltetünk e bizottság iránt, annak érdemes, tettre kész tagjait nagyra becsüljük, benyújtott tervezetük kielégít mindnyájunkat, De tessék az ott lefektetett elveket végrehajtani. Ha ismét csak papír rongálás volt e bizottság működése és elabo- rátuma is: akkor elvesztettük bizalmunkat a jobb jövő iránt; akkor nincs mit keresnünk, nincs mit várnunk e rendszer embereitől. Türünk némán, védjük testi épségünket és vagyonúnkat revolverrel, bt hogy tudjuk, mert a hatóságto. mit várnunk. Ha ez az állapot tetszik t képv. t. tag urnák : gyönyörködj» benne. — Mi csak azt kívánj!1*' amit kívánt az id. Meczner Gyű' “ elnöklete alatt működött ad h' zottság. A vandalizmus. Budapest, 1905. dec. 7. Ez egyszer nem erről a vandalizmusról akarunk megemlékezni, mely utóbbi időben nálunk és kivált a mi szépséges fő- és székvárosunkban tanyát ütött és melynek gyönyörűséges példányát mutatta és azzal kedveskedett a f. hó 4-én esteli órákban véghezvitt rombolásoknak és fosztogatásoknak. Nem erről a kisebbszerü műveletről legyen most szó, mely ugyan eléggé felháborító jelenség, amennyiben elszomoritólag hat a humánusan gondolkozó lelkekre, midőn látják az Istenmását kivetkőzve emberi lényéből és vadállatias barbársággal tombolni, rombolni, rabolni. Nem ez adta a tollat kezünkbe ez egyszer, jóllehet végtelen felháborodásunk e fölött sem képes egyszerűen napirendre térni. Eltörpül azonban mindez, össze- szoritja keblünket és könyeket facsar ki szemünkből, hogyha azt a vandalizmust látjuk, melynek színhelye jenagy választékban és jutányosán kapható HRABÉCZY KÁLMÁN gyógyáru üzletében (DROGÉRIA.) Sátoraljaújhely, Főtér.
