Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)

1905-01-07 / 2. szám

Sátoraljaújhely, 1905. január 7.

2 (4367.)

Harmincharmadik évfolyam. Megjeleli minden második napon

kedd, csütörtök és szombat este.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátoralja-Ujnaly, fitér 9. szám.

Kéziratokat nem adunk vissza.

ápró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill.

Ifjtlttérben minden garmond sor 30 fill.

I'tTJ'.

POLITIKAI HÍRLAP.

ilj. Meczner Gtyala. dr. Molnár János dr. Ferényi József

főszerkesztő. felelős szerkesztő. fómunkatárs.

Előfizetési ára:

Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor.

~ Egyes szám ára 8 fillér. —

Hirdetési dij:

Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény.

.....-.......................

Szinyei-jVíerse István beiktatása.

Sátoraljaújhely, 1904. jan. 5.

Sainyei-Merse Istvánt, Zemplén vármegye újonnan kinevezett főispánját, folyó hó 5-én iktatta be nagynevű elődei föispáni székébe Zemplén vármegye közönsége, egyhangú lelkesedéssel.

Szinyei-Merse István főispán az első zempléni főispánnak öt- venhetedik utódja. Ötvenhete- dik abban a díszes méltóságban, melyet egykoron a Drugethek, Barkóczyak s Andrássyak töltöttek be.

Most ő feléje fordul ebben a díszes méltóságban az egész Zemplénvármegye közbizalma, reménysége, ezentúl ő lesz érdekeink védelmezője s úgy hisz- 8zük, hogy közöttünk nemcsak a méltóság díszére nézve lesz első, de megnyerő, rokonszenves egyénisége elsővé fogja tenni őt Zemplén vármegye közönségének szivében is.

Az a hatalmas programm, melyet székfoglalójában adott: biztos reménységet ad nekünk a jövőre vézve s arra, hogy érdekeinknek mindenkor hü védelmezője, támogatója s mint azt a megye január 5-iki rendkívüli közgyűlésén megígérte „testestől lelkestől zempléni lesz.“

Teljes bizalommal várjuk ennek az Ígéretnek a jövőben való megvalósítását s üdvözöljük igaz örömmel az uj főispánt, kinek határozott fellépése, nemes férfiassága megnyerte sziveinket s kiben a jövő reményeinek letéteményesét látjuk és egy oly férfiút, ki méltó, hogy sziveinkkel egészen összeforrjon. Magyaros szívélyességgel, bensőséggel s szeretettel előlegezzük megnyerő egyéniségének azt az elöleges bizalmat, mely szükséges arra, hogy az együttes munkálkodás sikerre vezessen s valóra válhassanak a nemes, fenkölt törekvések, melyeknek irányítására, meg- penditésére nehéz, de díszes méltóságának kötelességénél fogva hivatott leend.

Az idő rövidségénél fogva még nem lehet teljesen tiszta a kép, melyet magunknak ró’a alkothatunk, ám azon perctől fogva, mikor székfoglaló beszédében odaadó lelkesedéssel jelentette ki, hogy „bármily fényes és díszes is Zemplénvármegye föispáni széke, engem nem a fény és dicsőség hiú ábrándja kápráztatott el ezen elhatározásnál, hanem az igaz, odaadó, becsületes és hazafias munkának vágya vezetett ezen székbe s azon erős és megingathatatlan hittel foglalom el azt, hogy Zemplén vármegye fen- költeu gondolkozó közönsége a nyilt, becsületes és lelkes törekvést jóakarattal fogja megbírálni s tisztán a közérdek szolgálatára irányuló odaadó szándékomat s működésemet hazafiui támogatásának erejével erőssé fogja tenni,“ — ismételjük: mióta e szavakat elmondotta: teljes melegséggel fordultak feléje a szivek, hogy megfürdessék a hazafias méltánylás és igaz rokouszenv kiáradó melegségében.

S mikor most munkálkodása közvetlen küszöbén várakozással

s egy biztató jövendőbe vetett hittel nézünk az ő működése elé, egyúttal őszinte örömmel üdvözöljük öt ama reményben, hogy méltó utód lesz abban a székben, a melyből annyi fényt és dicsőséget árasztottak erre a megyére nagynevű elődjei!

Adjon erőt erre neki a múltak megannyi, félős gonddal ápolt tradíciója, a személye iránt megnyilvánult meleg, őszinte rokonérzés és szimpátia, mely még a súlyos politikai helyzet dacára is oly igaz beusőséggel nyilvánult meg beiktatásán.

A beiktatási ünnepély lefolyásáról részletes tudósításunk egyébként a következő:

A rendkívüli közgyűlés.

Megnyitás.

Rendkívül festői és érdekes képet nyújtott a vármegyeháza zsúfolásig megtelt nagyterme, a Dókus Gyula alispán által f. hó 5-ikére ösz- szehivott rendkívüli beiktató közgyűlésen, melyet Dókus alispán pontban 10 órakor nyitott meg.

Nem csak a nagyterem telt meg ez alkalommal, de megteltek a melléktermek is, sőt a folyosókon is szorongtak a künrekedtek. A teremben nyüzsögtek a jelenlevő bizottsági tagok s a sok diszmagyar öltözet, vegyítve a jelenvolt papok diszornátu- saival, a megye termének ez alkalommal különösen szép festői képet adtak. A karzat diszes úri hölgyközönsége pedig a szép felemelő költészetét varázsolta be a vármegyeház mél- tóságos, ünnepies termébe.

A vármegyei tisztviselők ez alkalommal legnagyobb részt diszmagyar öltözetben, rendjeleikkel feldíszítve jelentek meg s az egész termet ünnepi hangulat árasztotta el, s minden jelenlevő fokozott érdeklődéssel s várakozással nézett a rendkívüli közgyűlés elé, mely Szinyei* Merse Istvánt, Zemplénvármegye uj főispánját volt hivatva beiktatni uj hivatalába.

A jelenvoltak diszes soraiban ott voltak: gróf Mailáth József, báró Sennyey Béla, br. Sennyey Miklós, Ballagi Géza, Dókus Ernő képviselők, diszmagyarban; Molnár István ny. főispán, kit a terembe lépésekor megéljeneztek, dr. Ferenczy Elek cs. és kir. kamarás, a főszolgabirák stb. Papi ornatusban jelentek meg Ka- tinszky Geyza apát-főesperes, Oruska Lajos pápai káplán, sárospataki plébános, dr. Farkas Róbert premontrei kanonok, Miklóssy István pápai káplán, gör. kath. plébános, Fejes István sátoraljaújhelyi ev. ref. főesperes, Bálint Dezső sárospataki ev. ref. esperes és még sok más notabilitás.

Dókus Gyula es. és kir. kamarás, alispán üdvözölvén a nagy számban megjelenteket, megnyitván a közgyűlést, bejelentette, hogy e közgyűlést az újonnan kinevezett főispán beiktatása végett hívta össze, melyre a szomszédos törvényhatóságokat az idő rövidsége miatt nem hívhatta meg. Ezek bejelentése után felkérte Kaiin- szky Geyza elnöklete alatt Haas Lipót, dr. Ferenczy Élek, Reichard Mór, Stépán Aladár, Wladár Emil bizottsági tagokat, hogy az uj főispánt a rendkívüli közgyűlésbe küldöttségi- leg hivják meg.

Nemsokára a küldöttség élén megjelent Szinyei-Merse István főispán fekete diszmagyarban, mellén a harmadosztályú vaskorona renddel, az Anhalt-Dessaui közép és lovag ke- i reszttel, a katonai és polgári éremmel, kit a terembe lépésekor az egybegyült közönség hosszas, megújuló éljenzéssel fogadott.

Ezután Thuránszky László vármegyei főjegyző olvasta fel a mir ‘ terel nők leiratát, melylyel ő fel Szinyei-Merse Istvánt Zemplén megye főispánjává kinevezte, n pedig az eskü mintát olvasta fel, lyet Szinyei-Merse István főis emelt hangon mondott utána.

A ZEMPLÉN TÁRCÁJA.

A lemondás gyönyöre.

Á .Zemplén* számára irta: Aniáoé.

(Folyt, és vége.)

Á szép asszony méltatlankodó arccal, feszülten vizsgálja barátja pírban égő arcát. Nos barátom, most segítsen, ha tud. Egyik vonattal érkezik ő, a későbbivel férjem. Mit kell tennem Istenem I Legyen itt kérem, nem akarom egyedül fogadni. Nem merem, érti? Nem akarom. Megsértett. A férfiak mind egyenlők, bizalmatlanok. De nem panaszkodom barátom. Erős leszek, határoztam. Tegnap még másképen gondolkoztam és talán eszeveszetten a veszélybe rohantam volna, csakhogy láthassam. Ma nyugodtan gondolkozom. Pedig, de szerettem lelkemmel, minden le- helletemmel.

Párbeszédük alatt nem veszik észre, hogy az idő eljárt s valaki nesztelenül áll az ajtó függöny mellett, ki tudja mióta. Most feléjük lép. Az asszouy összerezzen és fojtott sikoltással borul az érkező nyakába. Mohón, szenvedélyesen csókolják egymás ajkait, szemeit. Mintha beszélni elfelejtettek volna. Az ő nagy érzelmük ott beszél fényes tekintetükben. Egymásra néznek s egymásra találtak. Hosszú, néma csókba fúl minden mondani valójuk.

Páter Gergely rég elsompolygott halkan a mellékterembe. Ilona szerelmes odaadással simul hűséges lovagjához, hófehér kezei közt tartva selymes, göndör szakállu arcát. Hogy dédelgeti! Hogy cirógatja! Mily perzselő tekintettel nézi! Mintha egész élete boldogságát e pillanatban akarná átélni. Nem szólnak. Ugyan mit, és minek ?

A szó csak profanizálná nagy lángérzelmüket. Mozdulataikban ott van odaadásuk, szerelmük. A férfi gyengéden ülteti le kedves asszonyát: így ni, drágái Te trónolj — suttogja enyelegve — én lábaidnál kunyorá- lom addig bocsánatodat, mig el nem felejted győngédtelensógemet, bizal- matlankodásomat.

Hadd el — simitá félre dús fürtéit homlokáról Ilona. — Igazolásnak nincs helye. Szegény páter Gergely! Hát neki köszönhetem látogatásod. Minden jót, Istennek és páter Gergelynek köszönhetek. Bocsáss meg, bocsáss — szakitá félbe Ilonát kedvese. — Nem akarom saját házában meglopni uradat. Őszinte szándékom bevallani hozzád való tántoríthatatlan szerelmem. Ő közömbös, hideg, érzéketlen leikével nem tud megérteni, sem méltányolni téged, de teret nyújthat boldogságunkra.

Ne gondolkozz, ne csüggedj! Fond reám karjaid, légy enyém, mint elébb, mikor nem diktáltak ész és viszonyok, csak szived sugallata. Neki kell tágitni, mert ő legkevesebbet áldoz értünk.

Nehezen esik Ilonának szép álmából felocsúdni, de az idő haladása serkenti. Szólnom kell — mondja — különben bele mennél a bajba. Urammal nem beszélhetsz. Még két óránk van hátra az életből. Á többit csak tengődésnek tekintem. Nézd, a tied sohasem lehetek. Házasságunk felbonthatatlan, szigorú vallási okok és gyermekem miatt. Lehetetlen valami, hidd el.

Páter Gergely működött már értem. Kár minden szóért. Uram az marad nekem, ami eddig volt „idegen.“

Gyermekemben kell találnom lemondásom gyönyörét, ha csak rossz nem akarok lenni. Leánykámért lemondok rólad és ezerféle szépséges, édes vágyaimról. Kényszeritesz reá.

Lásd én beérem, ha esztendőnként láthatlak; kebleden kiujjonghatom, kisírhatom magam. Édesen fájdalmas örömöm, arcod végig simíthatni, hangodat hallani s utána, tekintetedről álmodozni. Mig te nem igy gondolkozol, érzel.

Te karon ragadnál, vinni szeretnél egészen „magadnak“, legényszobádba.

Ha gyermekem nem volna, nem tudom: nem állnék-e ki a közvélemény ítélete elé merészen, kihivóú s kiáltanám: „Egy hosszú élet boldog-, ságáórt kockáztatom jó véleményeteket 1 Lelkiismeretem tiszta. Akkor vétkeztem, mikor uramnak színleltem szerelmet“.

De gyermekem ne piruljon anyjáért. Ártatlan szive ne érezzen fájdalmat, árvaságot. Inkább legyek én árva, mindig — mindig!

Gyermekemnek fogom köszönhetni becsületemet s becsületemnek gyermekemet — zokogta a sápadoző asszony — imádotta nyakába borulva.

Hogy összefonta őket a bánat, mint elébb az öröm. A fekete szá- kállu férfi arcán forró könyek gördülnek alá. Reszkető ajkai összeszorulnak, mintha daeolni akarna legnagyobb ellenségével, sorsával.

I.u]>unl& w»l uán» 8 oldal.