Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-05-27 / 59. szám
Sátoraljaújhely, 1905. május 27. .■■ 1 ".‘«ij a « jíwiiu 59. (4414.) Harmincharmadik évfolyam. Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-TJjnely, ífltér 9. szára. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző i üli,, vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérben minden garmond sor 80 fill. POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Msczner Gtyula dr. Perényi József főszerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér.«— Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. többsége többet követel, mint a 65'iki többség követelt. Nem a jog anyagából, de a jog megvalósításából. Hatvanhétben sein adta fel a törvényhozás jogainkat az ösz- szes hadsereg magyar részére, de megelégedett e jognak puszta deklarálásával. Azzal, amit a törvény holt betűje nyújt. Chlopyban történt, hogy írott jogaink létezése megtagadtatok Nem szabad tehát tovább is megelégedni azzal, hogy legyen egy törvény, melyet máskép magyaráz az uralkodó és máskép a nemzet, hanem kell, hogy amihez jogunk van, azzal élhessünk is. A magyar vezényszónak tehát diadalra kell jutnia. E nélkül nincs kibontakozás! Nem ösmeri az a magyar történelmet, aki bizakodott abban, hogy ehhez a diadalhoz egy felirat árán már eljutni fogunk. A G7-et is három felirat előzte meg. Lesz még sok audiencia, kísérletezés, ijesztgetés és a négyszáz eszteudős beolvasztási törekvéseknek rozsdás fegyverei nem egyszer fognak még zörögni és csikorogni, de ón azért csak azt mondom — nem kell megijedni. Nem kell megijedni, mert velünk van a jog, az igazság és a mi kezünkben az erő és a hatalom forrása. — május 27. A nagymihályi mandátum. A Demkó Kálmán dr. nagymihályi mandátuma dolgában a Kúria második választási tanácsa folyó hó 26-án hirdette ki határozatát, amelylyel elrendelte a vizsgálatot a mandátum ellen benyújtott petició adataira nézve. Nevezetesen arra nézve : igaz-e, hogy a szabadelvű párt kortesei háromezer koronával megvesztegették Weinberger Zsigmond nagymihályi vendéglőst, aki annak előtte a disszidens Hadik-Barkóczy-^ávt egyik oszlopos tagja volt. Továbbá, hogy Gorzó Bálint sámogyi g. k. esperes kegyszerek elvonásával fenyegetőzve térítette át Hadik híveit a Demkó pártra. Kiterjed a vizsgálat az etetés-itatás, megvesztegetés felsorolt eseteire s a választási elnök ama cselekedeteire is, hogy a záróórát önkényüleg három óráig elhúzta. A vizsgálattal a kassai királyi táblát bízták meg. Gróf Dessewffy Emil jelölése. Gál- széesről Írja tudósitónk, hogy a tőke- terebesi választó kerület polgárai f. hó 2G-án tartották pártértekezletüket, melyen a választó polgárok pártkü- lömbség nélkül majdnem teljes számban megjelentek. Az értekezlet egyhangúlag a disszidens párti Dessewffy Emil grófot jelölte. A jelöltért egy küldöttség ment br. Fischer Gusztáv lakására, ahol a jelölés elfogadására kérték fel. Ezek után Dessewffy Emil gróf megjelent a választó polgárok között és tartalmas programmbeszédet mondott, molyét a választó polgárok folytonos éljenzése követett. A programmbeszédet Ihnatko Emil gk. lelkész tót nyelven is ismertette a tótajku választókkal. Az értekezleten jelen voltak Andrássy Géza és Hadik Béla grófok is. A programmbeszédet bankett követte, ahol számos pohárköszöntőt mondottak a kerület uj jelöltjére. Darányi Ignác, a disszi- densek elnöke táviratban ismertette gróf Dessewffy kiváló tevékenységét s melegen ajánlotta őt a választó közönség pártfogásába. A választás előreláthatólag egyhangú lesz. Hm kell megijedni! Irta: Dr. Szirmay István. — május 27. Egész komolyan mondom : ne tessék megijedni! Azért, hogy jogaink elösmerését még most nem hozta el Andrássy gróf Bécsitől ; azért, hogy a koalíció prog- rammjára még nem üttetett rá a legmagasabb „placet,“ nem fenyeget még összedüléssel a magyar alkotmány épülete. Orbán napjára elszokott borulni az ég a magyar föld felett, sőt máskor dermesztő fagyok hervasztják le a gazda reménységét, de még soha sem volt olyan Orbán napja, hogy pusztítását ki ne hevertük volna. Most is kifogjuk. Azt is, amit a mező szenvedett, azt is, ami reménységünk a legutolsó audiencián elfagyott. Akárhogy ijesztgessenek is azok, akiket ezért fizetnek, meg akiknek már természetük a rémlátás, nem kell megijedni. Szinte csodálkozom, hogy biztató szavukat fel nem emelik öregebb embereink, akik átélték a hatvanhetes alkudozások idejét. Hatvanöttől hatvanhétig — két álló esztendeig — folyt az alkudozás csak a felett, amit Deák Ferencnek törvénybe ig- tatnia sikerűit, hát hogy ösrner- nék el kurtább alkudozás után és ismételt kísérletezések nélkül azokat a jogainkat, azoknak a követeléseinknek a jogosságát, okosságát, a melyekről 67-beu nem is beszéltek. Ä ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Anikó. Történeti elbeszélés. A „Zemplén" számára Irta: Mok Ferencné. 1. Az abrudbányai hegyeket sűrű köd csókolgatja. Mielőtt az októberi nap nyugvóra szállna, búcsúképp megölelgeti a vadregényes hegyek sziklás rejtekeit. Beköszönt az est. A hűvös őszi szél végigbúg a százados fák között s felszítja lángját a rőzsemáglyának, mely körül durva, sötétarcu oláhok pipaszó mellett titkolódzva sugdosnak. Egy magas, komor férfiú keresztbefont karokkal egy hatalmas tölgy derekához támaszkodik. Villogó, sötét szeme győzedelmesen néz szét a szavától lelkesült mócok között. A fanatizált tömeg, mely „hősnek“, „nemzetszabaditónak“ nézi őt s felavatja a „havasok királyának“, csak egy intésre vár s mint Isten- ostora végigsebesiti a nagylelkű magyar nemzet bizó, testvéri kebelét. Janku Ábrahám, az agitátor ex- ügyvéd beszélni kezd. A mócok felállanak, bőrtüszőjükhöz kapnak s önkénytelenül arcukba húzzák báránybőrsüvegüket, attól félPedig a 65—67-iki jogvitába beleszólt — Königréc is. Deák Ferencnek is súlyosak voltak az igazságai, nem bírta legyűrni azokat sem Hübner, sem Beust, sem Lustkandel, sem az összbirodalom valamenuyi felfoga dott rabulistája, de a königréci tanulság még a Deák Ferenc szavánál is súlyosabb volt. Még se következett be utánna mindjárt a kijózanodás, hanem hónapokig tartott az alkudozás, próbálgatás, kísérletezés^nem lehetne-e valamit még az Öreg Úrtól lealkudni. Már-már készen volt az egész kiegyezés, mikor egyszerre ismét eloorult minden kilátás. A Felség tudni sem akart arról, hogy magyar honvédelmi minisztérium állítassák fel. Elég a honvédség ügyeinek vezetésére egy államtitkár a belügyminisztériumban. Ez volt az udvari felfogás. Deák viszont feltétlenül ragaszkodott a külön honvédelmi minisztériumhoz. Ha ez nem lesz, nem lesz kiegyezés sem. Szegény Mailáth Antal nem győzött eléggé kétségbeesni, mikor meghozta rá a választ, hogy a Felség nem enged és megszakítja a további egyezkedést. Két hónappal az An- drássy minisztérium kinevezése előtt tele volt a sajtó, hogy a magyar kiegyezés — végleg meghiúsult. És mégis lett honvédelmi minisztérium és lett kiegyezés is. Hát nem kell megijedni! Most a magyar országgyűlés nek, hogy egymás szeméből kiolvashatják az állatias vérszomjat. Dobra Péter, a „havasok királyának“ fővazallusa és cinkosa diadalmas felpillantással fogadja a vezér rövid, szigorú parancsait. Jelt ad. Á mócok fegyverükhöz nyúlnak s lopva, nesztelenül elszélednek a titkot őrző hegy ösvényein. Janku egyedül marad két pribékjével. A két hegyi oláh halkan beszélget egymással, közbe-közbe a pálinkás üvegből hosszú kortyot húznak. A „nemzetszabaditó“ fáradt. Behunyja szemeit s mintha egy édes látomány csalogatná, boldogan mosolyog. A látomány: egy égő város, egy virágzó kis bányatelep pusztulása. Ä tűz pattogásába, harangok búgásába belevegyül a halálra sebzett emberek nyögése, sóhaja, gyermekek sikolya, állatok bőgőse . .. Janku Avram álmában mosolyog, diadalmasan, büszkén: pusztuljon az a gyűlölt faj, mely testvérileg szivére zárta az oláh népet, mely megosztja kenyerét, dicsőségét, hősi múltját vele. S mig a „havasok királya“ álmodik, egymásután ébred az erdő vadja. Félve kerülgetik az égő máglyát, a horkoló oláhokat s aztán visz- szasompolyognak odujokba. A tiiz riasztja-e őket, vagy ösztönszerüleg érzik, hogy a legerősebb ellenfél van a közelükben: az ember, a teremtés ura, aki vadabb, kegyetlenebb, mint a prédára leső, vérre szomjazó erdő lakója. A rőzse lángja utolsót lobban, rá huszonnégy órára száz és száz magyar szive dobban utolsót... II. Zalathna lángban ég. Janku Ábrahám hordája berontott a szép, kies bánya-városba, hogy megtoroljon egy iszonyú sértést. Egy jelentéktelen sebet, melyet egy nemzetőr egy táborozó oláh legény karján véletlenségből ejtett. Bosszuszomj, kapzsiság vezeti a móookat, nem ismer irgalmat, amint a pirosló szőlővel befutott házikók zsindelyére veti az égő szalmagyujtót. Füstoszlop kavarodik a szürke felhős ég felé, mély harangszó kon- dul a felvert lakosság kiáltása közé. Fekete talárjában, nyugodt lélekkel igyekszik templomába Zalathna ifjú lelkésze, Salánky Antal. Amint a megriadt, fejét vesztett bányanép fiatal papját emelt fővel, bizó mo- solylyal az Isten házába menni látta, önkénytelenül követte. Salánky Antal a szószékre lépett, dallamos hangja fohászszal szállt az Egek urához. Mély meggyőződés, erős hit beszélt a pap szavából s hi- vei rajongó szeretettel néztek fel reá, teleszivták lelkűket az Evangelium igazságaival, szivükbe a remény szállt, amint abba a lelkesült szempárba néztek, mely a szószékről szinte a lelkűkbe világított be. Áhítattal, összetett kezekkel hallgatta az ifjú szónokot egy halvány leány. Egyszerű kartonruha simult üde, bájos alakjára, selyemkendőcske borult keskeny, fehér homlokára. Két vastag, barna haj fonat volt a legszebb disz rajta. Sötét szeme félénken, lopva kereste Salánky tekintetét s mélyen elpirult, midőn az az okos szempár végigsimogatta arcát, összekulcsolt kezeit. Kis szive nagyot dobbant, ajkára mosoly szökött. A szónok imakönyvére hajtotta fejét. Az orgona búgó szava felzokogott. S könytelt lett a szeme az ifjú papnak, amint halkan imádkozott: híveiért, hazájáért s azért a csöpp kis leányért, aki rajongó tekintettel néz fel reá. Ki tudja mit hoz a holnap ... Vad lárma, szitok, dulakodás zaja zavarja meg a templom áhitatos csöndességét. A zalalhnaiak riadtan emelték fel fejüket: „Itt van az ellenség!“ S futott ki mindenki a templomból, hogy oltalmazza életét, családját, jószágát. Lapunk mai száma 8 oldal
