Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-05-16 / 54. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Május 16. már nem helyezkedhetett el, úgy, hogy annak egy része a különvonatra szorult fel. A személyvonat elindulása után 10 percei később folytatta útját a különvonat, amelyet Upor állomáson Nemes Sándor gálszécsi főszolgabíró várt, ki aztán szintén csatlakozott a különvonat kíséretéhez. Megérkezés Tőketerebesre. Reggel 9 órakor érkezett meg a különvonat Tőketerebesre, melyet a törvényhatóság s a vármegyei tisztviselők élén Dókus Gyula alispán fogadott. Az állomást és környékét több ezerre menő közönség lepte el. Tőketerebesen kivették a külón- vonat egyik kocsijából a koporsót, majd pedig a koszorúkat, melyek mintegy 160-ra szaporodtak. A koszorúk sokasága egész virágerdőt idézett fel a szemlélőben. A díszes kivitelű élővirág koszorúk között ott diszlett Zemplénvármegye kék tulipántokból összeállított impozáns koszorúja-, továbbá a Zemplénvármegyei és Sátoraljaújhelyi Függetlenségi-kör, valamint a Zemplénvármegyei magyar nyelvet terjesztő egylet koszorúja is. A ' koszorúk sokasága alig fért el a három koszorút szállító kocsin, melyet a koszorúk részére tartottak fenn. A barna szinü díszes érckoporsót a leemelt kalapokkal álló óriási néptömeg között az orsz. képviselők vitték és tették fel a „Kegyelet“ temetkezési vállalat üveges kocsijára. Azután megindult az impozáns gyászmenet. Elől a koszorúkat vivő három nagy kocsi, utána a koporsót vivő kocsi. A koporsót követte az óriási tömeg részint az uradalmi fogatok végtelen hosszú során, részint gyalog. A kocsisor első része már a templomnál volt akkor, mikor az utolsó kocsik elindultak az állomásról. Tőketerebest teljesen befedték a gyászlobogók sőt még a legszegényebb földmives is házára akasztott gyászkendővel igyekezett leróvni köteles gyászát, a nemeslelkü főur iránt. Beszentelés és temetés. Á nagy halottat harangok zúgása közben a tőketerebesi róm. ka- tholikus templomban helyezték ravatalra, mely díszes templom ez alkalommal délszaki növényekkel s fekete drapériákkal volt bevonva. A temp- lombap a koporsó körül tömött sorokban helyezkedett el a nagyszámú kiséret, kik közül a következők neveit sikerült feljegyeznem : Odescalchi Zuárd herceg, Sztáray Gábor, Vay Adám és Gábor, Zichy Jakab és Béla, Széchényi László, Bertalan és Domokos. Batthyányi Lajos és Gyula, Hadik Barkóczy Endre, Hadik Béla és János, Andrássy Dénes, Sándor, Géza, Károly és Manó, Pappenheim Szigfried, Eszterházy, Hoyos Sándor grófok, Lorster Gyula, Dóczy Lajos, Edelsheim- Gyulay Lipót, Sennyey István és Géza, Fischer Géza bárók, A képviselőház Justh Gyula elnök és Bolgár Ferencz alelnök vezetésével Tóth János háznagy, Darányi Ignácz a diszidens kör elnöke, gróf Karátsonyi Aladár, Meczner Béla, Dókus Ernő, gróf Zichy Aladár, gróf Károlyi György, Szalay László, Sem- sey László, gróf Sztáray Sándor, dr. Búza Barna képviselőkből álló küldöttséggel képviseltette magát. Ott voltak továbbá Rohonczy Lőrincz, báró Fischer Lajos, nem különben Zala György szobrász, Karlovszky Bertalan és Rippl Rónai festőművészek. Zemplénv ármegye törvényhatósági bizotisága Dókus Gyula alispán és Thüránszky László főjegyző vezetése mellett Katinszky Geyza, Miklóssy István, Mauks Árpád, Mauks Endre, Beregszászy István, Hönsch Dezső, Bernáth Aladár, Pekáry Gyula, Berüáth Réla, dr. Szirmay István, Staut József, id. és ifj. Bajusz József, Matolai Etele, Kincsessy Péter, Pintér István, dr. Nyomárkay Ödön, dr. Molnár János, gróf Hoyos Viktor, Nemthy József, dr. Schön Vilmos, Thüránszky Tihamér, Isépy István, Behyna Miklós, Ambrózv Nándor, dr. Székely Albert, Nagy Albert, Diószeghy János, Malonyay Tamás, Bajusz Andor, Z. Moskovitz Géza, Molnár Béla, Szemere Gáspár, Izsépy Géza, Ilöffer Floris, Fodor Jenő, Vadászy Antal, Horváth József, He- ricz Sándor, Fuchs Jenő bizotts. tagokból álló küldöttséggel képviseltette magát. Ott volt továbbá a választó-kerület temérdek választója, a vidék intelligenciája, papjai, tanítói, községek elöljárósága stb. E díszes, nagyszámú közönség jelenlétében vette kezdetét az ünnepies beszentelési aktus fényes papi segédlettel. A be- szentelést Perslsberg Ede kassai vikárius, pápai prelatus végezte, Hiszem Kálmán terebesi apát-plébános, Lehóczky Endre cimz. kanonok-plébános, Madarassy Béla udvai plébános, Derfinyák Béla parnaói plébános, Petsá'r Gyula sátoraljaújhelyi hitoktató papi funkcionáriusok segédletével. A beszentelés után a sátoraljaújhelyi róm. kath. kör dalárdája Szappanos Imre kántor karnagy vezetése mellett énekelt szép, könyekig megható gyászdalt. Ezután következett a gyászmise, melynek befejeztével Bolgár Ferenc képviselőházi alelnök, Tóth János háznagy, gróf Hadik János, gróf Hadik Béla, Semsey László és Szalay László országgyűlési képviselők kivitték a koporsót a templomból. Az Andrássy grófok mauzóleumánál. A koporsó és a gyászkiséret ez után befordult az Andrássy parkba és felvonult a hosszú, illatos fenyőfasorok között, — melyeket pár hónappal ezelőtt még az elhunyt főur gondozott szeretetteljesen — az Andrássy mauzóleumhoz, ahol a megboldogult gróf nagynevű ősei aluszszák örökös álmukat. A hosszú, fasorok közötti utat s a díszes mauzóleum környékét itt is ellepte a résztvevők sokasága. A mauzóleumnál ismét beszentelték a koporsót bus gyászdalok elhangzása közben; Justh Gyula és Thüránszky László tervezett búcsúztató beszédei azonban a család kívánságára elmaradtak. * Ily ünnepies aktusok között tették örök pihenőre gróf Andrássy Tivadart, a nemeslelkü, hazáját önzetlen ragaszkodással szerető, általános rajongással szeretett és körülvett férfiút, kinek élete delén kellett megválni az élettől, melyet halálig hazája, nemzete javára oly nemes ön- feláldozással, áldozatkész buzgalommal tudott értékesíteni. Élete a hazája, nemzete javán munkálkodó, szinmagyar érzésű főur élete volt s épen ezért érezzük oly súlyosnak a vesszteséget, mely bennünket kora halálával ért. Az ő önzetlen, hazafias munkálkodásában eltelt életéből azonban nagy tanulságok és hagyományok maradtak reánk, melyek mindenkor figyelmeztetni fognak az ő emlékezetével, mely körünkbe, kik oly igazi nagyrabecsüléssel szerettük és csodáltuk őt: mindig vissza fog térni. A férfias akarat szilárdság, erő mintaképét és az igazi hazafit temettük el benne, természetes tehát, hogy a gyász, mit elvesztése felett érzünk: — nagy és mélységes. Éhlert Gyula. — május 16. A tőketerebesi vál. kerület mandátuma. A tőketerebesi választó-kerületnek — szeretett képviselője gróf Andrássy Tivadar halálával — gazdátlanná lett mandátuma. A tőketerebesi vál- kerület — mint értesülünk arra akar törekedni, hogy a kerület mandátumát, melyet eddig oly nagynevű hazafira bízott, az uj választásnál is méltóképen, méltó utóddal töltse be. A választó-kerület túlnyomó zöme gróf Hadik Barkóczy Endre jelültetése mellett tömörül, kit már legközelebb küldöttség fog felkeresni, hogy felkérje a jelölés elfogadására. Gróf Andrássy Tivadar ravatalánál. — 1905. Május hó 15-én. — Lelkedet, testedet Az ügynek szentelted. A lelked kitartott, De tested elveszett. Csak tested, mert lelked Itt van ma is köztünk, Azok közt, kik ide Temetésre jöttünk . . . Nem érhetted meg a Nemzeti ügy végét! Sok fáradozásod, Rég’ várt eredményét. Mint a jó katona A harcban estél el, Sok küzdelem után Győzelmi remény nyel! . . . Felszálltál atyádhoz ’S ott a magas égbe, Ott mondod el néki: Mi megy itten végbe! . . . Hogy e nemzet baja Ma is csak a régi . . . Mert szivünk gyökerét Kétfejű sas tépi! . . . Óh! csak kérjed őket, Hisz’ már sokan vagy te k Ott a menyországban Tiszta szín magyarok, Kik az Úristennek Mind arról beszéltek, Hogy osztrák és magyar Együtt meg nem férhet. Kérjétek az Istent A Haza nevében, Hogy ez az állapot Egyszer véget érjen. Hisz’ minden lény szabad Ebben a világban, Mért vergődnénk csak mi Az elkárhozásban ?! . . . Atyád ’s nagybátyáid Járjanak ott közbe . . . Lelketek vegyen részt Minden küzdelmünkbe, Amely következik • A magyar nemzetre . . . Önzetlen hűséged Soh’ se lesz feledve. Id. Bajusz József. HÍREK. Volt egyszer egy kis kurta szoknya . . . Irta.- Ifj. Dongó tíéza. Róma, 1905. május hó. Tele van a szobám fala fényképeivel, tele az íróasztalom is. Itt áll előttem egy, talán a leg- szebbik. Nézem, nagyon hosszan nézem, oszt elgondolkozom: hogy is lehetett egy isteni teremtésnek igy megváltoznia. Pedig egyszer . . . — Pedig egyszer — mint ő mondotta Istenem pedig egyszer, oszt’ belehajtotta öreg fejét két asszott tenyerébe és zokogott nagyon keservesen, szólam nem tudott . . . Elmondom hát én helyette. A 70-es évek elején történt, hogy hatalmas plakátokon, ökölnagyságu betűkkel hirdették az akkori római népnek a „Comtessina“ első előadását a „Teatro Quirino“-ban, a címszerepben Mária Luiza Sartorival. Hogy mi volt akkor a római nép szemében Marietta, mert igy nevezték, ahoz hasonlatot keresni nem tudok, csak annyit mondok, hogy imádta őt a koldus is. Jártak is utána finom úri népek, magas méltóságú talián legények, hanem mind hiába. ... Megtellett a színház az utólsó helyig. Szétnyillott a függöny, Hatalmas „viva“ reszkedtette meg az ezer gyertyalángot, hogy megjelent Marietta. Mindenünnen virág lepte el a lábát, hatyuszinü keblét, aranyszőke fejét, térdig érő rövid rózsaszín ruháját. — Azután meg nézett, mintha keresgélne, hajlongott a népnek, meg egy kicsit sirt is, ezt nem hitte volna. Könyes kék szemével a sorokat nézte, osztán megtalálta azt a sápadt képű fekete gyereket, akit úgy szeretett, akit úgy keresett. Vége volt az első felvonásnak. Tombolt a nép, a virágok meg újra hullottak, még jobban mint a zápor. Mindendenki tapsolt, csak Quadro- gioci Julio nem. Ö sokkal boldogabb volt, sem hogy tapsolni tudott volna, megsápadt arcára ki is ült a rózsa, hisz’ hogyne ült volna, mikor Marietta csak őtet szerette, őt a szegény piktort, akinek még arra sem tellett, hogy egy pár virágot dobhatott volna fel a lábaihoz. A megrepedésig dagadó kebellel rohant fel Julio az öltözőbe, hogy együtt örüljön Mariettával, hogy meg- oszsza vele a nagy boldogságát az ő kis szivének ... Ott állt a leány, rajta a tenger- sokszinü virágon. Magasra emelte kicsi fejét, szinte hátra vetette, az ajka meg lebigyedt, mintha gőgös volna. — Édes Mariettám, —• rohant hozzá a fiú, — édes egyetlenem, nézd mily boldog vagyok, hogy boldoggá tettél! Aztán magához akarta ölelni, mint máskor, tele szerelemmel. Megakarta csókolni előbb kezét, oszt’ a homlokát, mint máskor. De Isten! . .. Marietta kirántotta magát a fiú kezéből, egy párat hátra lépett: — Hagyj el Julio! majd visszataszítóan a fiúra nézett, — eredj menj, — kérlek menj. — Mától fogva egy festő kevés nekem.— Majd: felvillant a szeme, hercegnő akarok lenni! Oszt a szegény Juliót eltemették, azt mondják, hogy a bánat ölte meg. * Egy kopott fénykép lóg az ágya felett, ennek a ráncosképü vén asz- szonynak, betakarva régen szineha- gyott fekete fátyollal. Minden hétfőn gyújt alája mécset, oszt’ leüt az ágyára, előveszi sárgult imakönyvét. Nem is lapozgatja, úgy tudja, hogy hol van, amit imádkozik, rá jár már a keze. Mikor meg olvasná, nem látja a belüt, hiába akarja, úgy elönti szemét a mogvón- hedt könyü, mintha bizony talán valakit siratna. Most a háziasszonyom. Egyszer, mikor a cipőmet tisztította — ő egy szegény festőnek — akkor mondotta el ezt a históriát. Még csak annyit, hogy a férje egy „csicseróni“, mint itt nevezik a vezetőt. Hogy s mint került vele össze, nem volt lelkem megkérdezni. — Személyi hírek. Bercelly Jenő kir. táblai elnök a helybeli kir. törvényszék megvizsgálása céljából Sátoraljaújhelyben időzött. — Barancsi Józsa Gábor alezredes a helybeli m,
