Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-04-04 / 37. szám
1 - >1. ,J? ?•» , Harmincharmadik évíciyaa. Sátoraljaújhely, 1905. április 4. 37. (4392.) Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtoradja-TJjlaely, ídtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző d fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. Zemplén iij. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Molnár János felelős szerkesztő. dr. Parányi József főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fő'évre 6 kői negyedévre 3 kjr. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Rang és mód. — ápr. 4. (— t.) Olyan korban élünk, melyben a rossz kereseti viszonyok dacára mindenki élvezetet, mulatságot hajszol s szórakozási vágytól nem jut kellemes, nyugodalmas élethez. Az élvezet utáni vágyódás karöltve jár a realisztikus iránynyal, melynek természetes következménye s befolyásolja a nevelést, a családi életet, a családi boldogságot, még pedig inkább károsan, mint üdvösen. A fiatalság éveit megédesíteni, a gyermekeknek szórakozást, változatosságot és lehető jólétet nyújtani: bizonyára ez a szülők jóhiszemű szándéka. Ám igen kétséges vájjon ezáltal helyes útra téritik-e az ifjúságot. A mai kor túlzott élvezési vágya, mely sok esetben anyagi romláshoz vezet, oly hiba, amit eléggé gáncsolni nem lehet és mindannyiunk kötelessége, hogy azt leküzdjük. Az ország minden vidékéről hallatszik a panasz, hogy a drágaság szokatlan mérveket öltött, mégse tapasztalhatjuk, hogy a magyar engedve a szükség parancsának, végre elsajátította volna azt az erényt, melyet eddig —• mi tűrés tagadás — leginkább nélkülözött: a takarékosságot. Ellenkezőleg, most is csak azt Ä ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Diákéletemből. A „Zemplén“ számára irta: Ifj. Hegedűs igeston. Hetedik gymnáziumba jártam, mikor ez a pech történt velem. Különben Falussy Oszkárnak hívnak. Képzeljék kérem ! mi történt veilem? Fogarassy tanár ur haragszik reám és elbuktatott kettőből . . . Hetedikben II... Az értesítővel csendesen, lehor- gasztott fejjel kullogtam haza. A papa szerencsémre nem volt otthon. Anyám, ki nagyon jól ös- merte tanulási vágyamat és ragaszkodásomat ebbeli tekintetben, mindjárt észrevette, hogy baj van. — Oszkár! mutasd csak az értesítődet ! ? — Abl nem érdemes nézni — mondottam szomorúan. — De legalább azt mond meg, hogy hányból buktál, nem kell-e ismételned ? — Csak kettőből . . . Éppen ekkor toppant be atyám. — No szépen vagyunk! Csak szégyent hozol mindig a fejemre. Én mindig első eminens voltam (az öregek mindig ezt hajtogatják.) látjuk, hogy a magyar hires vendégszeretete túlteszi magát az okos gazdálkodás rideg szabályain s minthogy a rang, melyet elfoglalunk, az állás, melyet betoltunk, a társadalom félszeg felfogása szerint bizonyos kisebb- nagyobb fényűzést követel tőlünk, a múlhatatlanul szükségesnél többet költekezünk; kiadásaink fölülmúlják jövedelmünket. Divattá lett, hogy mindenki többnek akar látszani, mint a mennyi tényleg. Legjobban jellemzi ezt a legújabb cimkórság. A jól teljesített kötelesség öntudatánál többre becsüljük az emberek felületes véleményét, az érdem elismeréséül a hízelgők dicséretét fogadjuk el. Ezért a hamis pénzért áldozzuk fel nyugalmunkat, az élet számtalan, egyszerű, de jóleső kellemességeit; ennek a kedvéért nyúlnak sokan idegen tulajdonhoz, ez változtatja át gonosztevőkké a könnyelműeket. Mikor fogjuk végre megérteni, hogy az élet igazi élvezetét csak úgy találhatjuk meg, ha pénztári könyvünk „tartozik“ és „követel“ rovatjai egymással összhangzásban állanak s hogy a folytonos hajsza a fényűzés után megingatja a lélek nyugalmát, megfosztja otthonunkat kedélyességétől. Az elégületlenség legjobb orvosszere, ha nem tekintünk azokra, Nem szóltam egy szót sem, csak révedezve nézegettem az ajtó felé. Szabadulni akartam. Önök azt nem tudják, milyen az én apám. Szigorú ember nagyon. Juj 1 hogy tud az nézni! . . . — Már most mi lesz veled ? kérdezte ismét. Nekibátorodtam. Elhatároztam, hogy most már elmondom, hogy mi a szándékom. Meguntam már nagyon az iskolát. A tanár urak igazságtalanok, nem adnak igazat soha az embernek. — Én nekem már nincs kedvem tanulni — szóltam — meguntam már az életemet vele. Tanulok rendesen, de hát tebetek-e róla, hogy olyan szerencsétlen vagyok. Megyek segédjegyzőnek. Az öreg nem szólt semmit, csak a fejét csóválta s bement az irodájába. Notabene: atyám ügyvéd. Az irodában ben volt édes anyám. Az ajtót bezárta ugyan az apám, de egész jól lehetett hallani, hogy mit beszélnek, azért hát oda állottam az ajtóhoz. — Hányból bukott a fiú ? — kérdezte atyám. — Kettőből 1 válaszolta halkan anyám. — No, legalább javíthat. Tudod-e kiknek több a vagyona, jelentékenyebb a jövedelme, s kiket életmódjukban minden áron utánozni akarunk, hanem azokra az emberekre gondolunk, kiknek sorsa rosszabb a mienknél, akiknek küzdeniökkell Ínséggel, szükséggel, s kik boldognak éreznék magokat, ha a miénkhez hasonló sorsban lenne részök. Régi igazság, hogy a pozitív vagyon egy maga nem boldogit. Mondhatnék, hogy a pénz bűvös ereje csak a viszonylagosságban rejlik, mert csak a mások életviszonyaival való helyes összehasonlítás vezethet elégültséghez, amely nélkül nem létezik igazi boldogulás. Az elégültség főkelléke a pénz megbecsülése. Aki a szerzett jövedelmet gondtalanul elpocsékolja, az hiába fáradozik, annak élete is céltalan. Munkájának gyümölcseit nem élvezi, a legpompásabb lakoma, a a legfényesebb mulatság sem képes betölteni lelkének ürességét, kedélye nyugalmát. Agyába el- pusztithatlanul fészkelődik a gond, amely elkeseríti minden percét. Mondjuk ki nyíltan, hogy az a társadalom, melyért ilyen áldozatot kell hoznunk, ezt az áldozatot nem érdemli meg. Valljuk meg, hogy az a társadalom, mely módunk fölöttit követel tölünk, jogtalant követel, s hibázunk, sőt gyakran vétkezünk, mit mondott nekem? Azt, hogy segédjegyzőnek megy. Hallatlan, hogy mit nem tenne a semmirekellő. — Ugyan! hagyj neki békét! — védelmezett mamám. Hagyjak békét! Sohasem tanul, mindig roszban töri fejét. Mennyit költöttem rá s semmi eredmény. — Tanul pedig szegény . . . — Eb! tanul! De mit csináljak vele most. Jó lenne betenni valami írnoknak, legalább nem kószálna. Ez nem tetszett nekem s azért még jobban füleltem. — Magam mellett nem alkalmazhatom — mondotta atyám— mert mindig talál ürügyet a szökésre. De gondoltam, hogy a polgármesternek most szüksége van írnokra, oda viszem, legalább tanul becsületet. A hetediket megismételtetem vele, (óh Istenem I) mert igy különben az érettségin okvetlenül elbukik. Sorsom eldőlt. * Próbáltak az urak irnokoskodni ? Óh! az borzasztó állapot. Gyula bácsi pedáns ember s Írni — naphosz- szat kell. Istenem Uram! mennyi számot Írtam össze. Csák úgy zúg belé a fejem. Egy hónapig voltam nála, de tovább már nem bírtam. Gyula bácsi! — szólítottam meg ha jogtalan követelését teljesítjük. Ha módunkban áll, éljünk rangunk szerint, ama rangunk szerint, melyet lelkiismeretes mérlegelésünk szerint, tényleg elfoglalunk, de óvakodjunk attól, hogy rangunkat túlbecsülve felesleges kiadásokra fordítsuk jövedelmünket, vagy pláne oly adósságokba keverődjünk, mely vagyoni romlásunkat okozzák. Nemcsak a saját jólétünk, hanem nemzetünk jóléte is attól függ, hogyan tudunk takarékoskodni, mert gazdag államot eladósodott polgárok nem alkothatnak, anyagi gyarapodást tékozlókkal elérni nem lehetett és nem lehet. Az egyéni takarékoskodás tehát hazafias tett is; már azért is, mert a módja szerint élő polgár alig fog valaha hazájának terhére lenni — sem a szegény házakban, sem — mint a magáról megfeledkezett sikkasztó — a börtönökben. Sohse szabjuk tehát a módot erőszakosan rang után, hanem módunk alá rendeljük a rang követelményeit, nem törődve azzal a társadalommal, mely, ha az érette hozott áldozatok miatt elbukunk, hálátlanul elfordul tőlünk és a legkeményebben el Ítél. másnap reggel — apám tisztelteti s azt üzeni, hogy már ezentúl nem fogok jönni az irodába, mert javítani kell kettőből. — Jól van öcsém! Hát csak tanulj szorgalmasan, hogy letehessed a javitót. Búcsuzáskor 50 koronát nyomott a markomba. Otthon, ebéd alatt felhoztam, hogy most már többet nem megyek irodába. — Hogyne! — fülentettem — irok egy hónapja s azt sem mondják, hogy köszönöm! — Hisz’ nem pénzért küldtelek én Írni, pattant fel atyám. Különben maradj csak itthon. Jaj! be megadtam ennek az árát. Egy nap ugyanis apám irodájában voltam. Egyszer csak nyílik az ajtó s belép — Gyula bácsi. Majd kilelt a hideg. Hamarosan kisomfordáltam a szobából s szivszorongva állapodtam meg az ajtó mellett. — Oszkár ott hagyott a faképnél — kezdte . . . — Igen, mondta a fiam. — Azért jöttem, hogy kiegészítsem a honoráriumot ... — ?? — Azt mondta, hogy te hagytad újdonságai úri- és női divatezikkekben már megérkeztek í Ruhadíszek, selymek, csipkék és szalagok. Napernyők, fehérneműek, harisnyák és hímzések. Bob- és Japán sapkák, övék és ridiciilök. Blous és Joupon különlegességek legnagyobb választékban rsarassj; ♦ SZEGŐ gANPOB Központi áruházában Sátoraljaújhely. * * “,0™
