Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-09-24 / 104. szám
2. oldal káskérdés, a munkásjólét már egy parányi lépéssel előbbreha- ladt. Karcos. — szept. 24. Segélyakció a tüzkárosultaknak. Matolai Etele nyugalmazott alispán urnák a Felsőmagyarországi Hírlap f. hó 21-én megjelent számában közzétett ama közleményére nézve, melyben a vármegyebeli tüzkárosultak felsegélyezésére rendezendő jótékony- célú estélyről szól, nekünk is van egy-két szavunk. — A volt alispán ur ugyanis akként elmélkedik, hogy ők ketten, t. i. ő meg id. Bajusz József ur pendítették meg először a tüzkárosultak részére rendezendő társadalmi segélyakció ügyét és hogy ő, t. i: Matolai Étele ur úgy tartja, hogy midőn egy ezreket sújtott nagy csapás következményeinek enyhítéséről van szó, midőn a szerencsétlenek sírnak és jajgatnak, akkor nem időszerű tréfás bohózatokkal mulattatni a közönséget és síroknak nevetéssel gyűjtött alamizsnát nyújtani, mert — nézete szerint — „még a mulatságnak is az arra alkalmat adott eseménynyel összhangban kell lenni.“ Mit ért cikkíró ez esetben az összhang alatt, ezzel adós maradt. — Hát kérjük szépen úgy van az régóta, hogy újság cikkekkel nem lehet sebeket heg- geszteni, hanem első sorban bankjegyekkel. A volt alispán urnák előbb említett újságcikkével pedig csak ártani lehet a nemes ügynek. — Aki olvasta a jótkonycélu est részletes piogrammját, kivehette belőle, hogy itt egyáltalában nincs „tréfás bohózatokról“ szó, hanem a nagy publikumnak olyféle komoly is, meg tréfás izü megmulattatásáról, amelyre jókedvvel adjuk filléreinket a sorscsapás enyhítésére. — ügy tudjuk, hogy a vármegye vezető körei első sorban egy hangversenynek a rendezését vették tervbe a tüzkárosultak javára. Ez a terv azonban elesett, mert nem akadt vállalkozó szereplő. így tértek rá a mai programmra, amelyből több hasznot is remélnek, mint egy hangversenyből. Ami pedig a dicsőség ama részét illeti, hogy ki pendítette meg először a társadalmi segélyakoda az alak. A kötözgető cigány egész bizalmasan odaszól: „Mosku! nem láttad a gazdatisztet“ 1 — Itt vagyok 1 itt! — volt a felelet a gazdatiszt részéről s a kabát alól előkerült fütykös megverte a taktust hozzá. Az elképedt cigánynak leesett az álla. Ha mondták a társai, hogy menjen az uraság földjére, azt mondta: „His a gazsdatist a kerestek aiatt foksik s ott alsik egis ijsaka“. * Ez lehütötte a cigányok kedvét. Most már, ha valamihez hozzá akartak jutni, akkor egész karaván ment s minden lépésnél egy-egy elmaradt úgy, hogy a viskótól a mezőig volt meg a sor s kézről-kézre adogatván a holmit, hamarább jutott haza, ha egyik-másik el nem sikkasztja. De hát semmisem tart örökké, ez sem tartott s igy egy kis pecsenyére fájt a foguk. Sorsot húztak, hogy ki légyen a szerencsés. A sors az egyik vén cigányasszonyra esett s igy az rögvest utána nézett a dolognak. A faluvégén lakott egy tehetős gazda, kinél nagy számmal volt képviselve az aprómarha. Tudták ezt jól a cigányok, különösen a kiküldött. Hamarjában utána is nyúlt egy ZEMPLÉN. ció ügyét, hogy t. i. Matolai Etele és íd. Bajusz József urak már szept. hó első napjaiban vetették fel a nemes eszmét, hát bocsánat, de ez nem felel meg a valóságnak. Bátrak vagyunk felemlíteni, hogy lapunk már az aug. hó 25-én (hát ezelőtt 1 hóval) megjelent 92. számában „Segélyakció a tüzkárosultak javára“ cimü cikkben jelezte volt, hogy a vármegye vezetői társadalmi akciót készülnek indítani a tüzkárosultak felsegélyezésére. — Talán részben ennek a kis buzdító hírnek, meg a vármegye vezetői lelkes közreműködésének volt az az eredménye, hogy nemes szivü hölgyek és urak mint Tisza Kálmánná úrnő a „Jó sziv“-egyesület elnöke loOO koronával özv. gr. Al- mássy Györgyné úrnő 500 koronával, Dókus Ernő 500 koronával és még több neves és névtelen adakozó köztük lapunk is gyűjtésből nehány koronával siettek letörölni Bodzás- Ujlak fájó könnyeit. Jó kedvvel és gyorsan, mert a jókedvű adakozót megsegíti az Isten és bis dat, qui cito dat! Katonai kérdések. A héten a politikai zsurnalisztikában a katonai kérdések domináltak. Sajnálatoskópen ezek a fontos kérdések teljességgel hamis világításban kerültek a közvélemény elé, sőt előállott az a fonák helyzet, hogy a magyar ellenzéki újságok — igaz, hogy akaratukon és tudtukon kívül — osztrák érdekek szekerét tolták. E frappáns tény igazolásával egy pillanatig sem akarunk adósok maradni. A katonai kérdések egy bécsi lap, a kitűnő összeköttetésekkel rendelkező „Neue Freie Presse“ egy bécsi cikke kapcsán kerültek napirendre. Ebben a cikkben el volt mondva, hogy Lukács pénzügyminiszter Bócs- ben tárgyal Böhm-Bawerk pénzügyérrel s tanácskozásaik tárgya azoknak a hadügyi kiadásoknak fedezésére szolgálandó kölcsön felvétele, mely kiadásokat a katonai készültség tö- kéletesbitéséro a delegáció tavaly megszavazott. Eddig a híradás tárgyilagos és való. Ám a bécsi lap hozzátette, hogy ez a tárgyalás Pitreich hadügyminiszter sürgetésére történik, aki gyorsabb tempóra követeli a fedezetet, amint azt tavaly megállapították és evvel zavarba hozta a pénzügyminisztereket. Na, hát a dolog nem igy áll. Az igazság az, hogy Pitreich azt kérte, amit kérnie joga volt. Kérte egy részlibának, de abban a percben az ő nyakát fogta meg a paraszt s iszonyúan kezdte verni. A cigányasszony egy darabig tűrte de látta, hogy vége-hossza nincs az ütlegeknek, elkezdett jajgatni. A fia ép akkor arra ment, de megijedt, azért hát futva kiabálta csak: — No már megölte azs anyámat, csak harangozsni kell neki! S avval eltűnt a láthatárról. Végre a paraszt beleunt a verésbe, de úgy elverte, hogy az leült a földre. — Most megöltél bibas! mondta a parasztnak. A paraszt megijedt, mert tényleg gyalázatosén nézett ki a banya. — Hát mit adjak neked?! — Áddj öt pengőt! — Az sok lesz 1 — No, akkor hármat! — Ez is sok! — Hát 50 krajcárt! A paraszt látta, hogy evvel pompásan lehet alkudni, végeredményben még jobban leszállt. — Kapsz tiz krajcárt, de abból ötért én iszom pálinkát. — Noo csak addj! A korcsmában aztán fizetett egy garasért pálinkát a cigányasszonynak, aki boldogan ment haza. letét annak az összegnek, amit a delegáció már tavaly megszavazott és a minek egy része már régen el is van költve. Igaz, a pénzügyminiszterek az összegek tényleges beszerzéséről még nem gondoskodtak. A fedezet módozataira nézve már régen meg van az elvi megállapodás. Elhatározták, hogy kölcsön utján szerzik be a szükséges összeget. A kölcsön felvételére azonban sor nem került. És vájjon miért nem? Magyarország, ha már egyszer a kiadásokat megszavazta,, a fedezet beszerzésére is hajlandó. Am Ausztriában a helyzet egészen más. Ott a Reichsrath nem működik. Ennek pedig az a következménye, hogy a kölcsönt felvenni nem lehet. Mert a 14. §. alapján kötvényeket kibo- csájtani mégis aggodalmas, de még gyakorlatilag is veszedelmes, mert kérdés az, vájjon a bankároknak elég garancia-e a parlament szavazata helyett az osztrák alkotmány szükségszakasza. Ebből nyilvánvaló, hogy az osztrák kormánynak igen kellemetlen volt a Pitreich ur kérése. Elpanaszkodott hát az egyik orgánumában, hogy a hadügyminiszter zaklat, sürget és gyors tempóban kér pénzt. De az osztrák kormány maga is meglehetett lepve, amikor a magyar ellenzéki sajtó táborában lelt szövetségest. Dörgedelmes cikkekben vetették szemére Pitreich urnák Magyarországból, hogy miért is zaklat, miért sürget; sokkal élelmesebben, mint odaát Ausztriában tették. íme igy indult meg egy teljesen jogosulatlan sajtóhadjárat meggondolatlanul, a nekünk teljesen közömbös érdek szolgálatában. A tanulsága az egész, még megoldatlan problémának pedig az, bogy a mai rendszerű kormányzás Ausztriában tovább fenn nem tartható. Majd egyik, majd másik ponton tűnik ki, hogy a „fort- wurtsteln" politika csődöt mondott. Kiváló események. Budapest, 1904. szept. 23. A szenzációk után hajhászóknak a napi sajtó c napokban elég tápot* nyújtott. Hasábokat töltöttek be két eseménynyel s felfújták annyira, hogy a higgadtabban gondolkozó olvasó- közönség megdöbbenve áll meg ez események előtt, boncolgatja, mérlegeli, latolgatja és keresi a helyes útirányt, mely képesítse a pártatlan ítélkezésre, a józan felfogásra és meg- birálásra. Mindkét esemény hazánk legnagyobb kulturális intézményeinek falai között játszódott le, mindkettőnek színhelye az alma mater. Oszlopos férfiai e hatalmas intézménynek, hazánk e büszkeségei szerepelnek e szenzációs eseményekben, ők szolgáltattak okot arra, hogy a napi sajtó nem épen hízelgőén foglalkozott velők. Az egyik esemény a „csipesz", mely egy fiatal asszony életébe került és állítólag egynéhány év előtt rajta véghez vitt műtét alkalmával a hasürben visszamaradt, illetve ott felejtetett. Sajnos az esemény, mint ilyen, minden esetre és nem térhettek fölötte napirendre. Az azonban kétségbe nem vonható, hogy a sok ezer meg ezer műtét végrehajtása alkalmával, melyek nagyon gyakran a műtőket kimerülésig igénybe veszik: a sok vér- ütér lekötésekor, melyet eddig a csipesz teljesített és mely a vérütér ösz- szenyomása céljából használtatik, kivált a hasürben történő műtéteknél, hol a sikamlós bélkacsak a legnagyobb óvatosság dacára is a műszert elfedi és eltünteti, hogy, mondom, ily sajnos eset előfordulhat, sőt előfordult a leghíresebb műtőknél is és a statisztika nagyon számos ily esetet említ. Nem védelmül hozzuk ezt fel, ez nem a mi feladatunk, csak illusztrálni akartuk ez esetből kifolyólag, hogy mennyi animozitással pertraktálták e Szeptember 24. szerencsétlen ügyet, mennyi követ dobtak egy érdemekben megőszült, tudós tanárra, kinek eddigi működését csak fény árasztotta el és kinek fényes ténykedését még a legrosszabb akarat sem homályosithatja el. Más utat — a helyesebbet — választhatták volna, azért van igazságszolgáltatásunk, hiszen jogállamban élünk, bűnhődjék, hogyha csakugyan vétkes mulasztást követett el, de ne hurcoltassuk és no csináljunk belőle ab invisis, casus bellit! A másik esemény a kolozsvári m. kir. Ferenc József egyetemben elhangzott beszéde a lelépő rektornak. Dr. Apáthy István — a lelépő rektor — a megnyitó-ünnep alkalmával keményen kritizálta a jelen helyzetet, hogy mily mostohán bánnak ezen intézménynyel, nem engedik magasabb nívóra emelkedni, harmadik egyetem felállításának eszméjével foglalkoznak, mig a fennálló kolozsvári egyetem a legszükségesebbeknek hiányában van. — A doktorrá való avatásról beszélve, említi, hogy menynyire uralkodik a cimkórság, hogy mennyire sietnek e címet elérhetni attól való félelemben, hogy e cim eltörlésének ideje nemsokára bekövetkezik és e cim elérése és megszerzése sokkal nehezebb lesz. Beszédét folytatva, azt mondja: Hogy pedig a haladó jelöltek szívesebben jelennek meg Kolozsvárt emberi hangon szóló tanárok, mint Budapesten olympusi félistenek előtt, kik reájuk csak menydörögni szoktak; azon csupán az csodálkozik, aki nem ismeri és nem hasonlította össze e két egyetem viszonyait. De nem az a fontos, hogy a távol keleten vígan működő diplomagyár (a volt budapesti rektor szavai) vagy a mind hosszabb szüneteket tartó nyugoti cég szolgáltatja-e, hanem az, hogy oly sokan keresik a doktori címet, melyet tőlük túlságos szigorúsággal megtagadni, a cim egyszersmind kenyérkereseti képesítés is lévén, a mai rend szerint nem lehet" stb. Mennyi keserűség húzódik végig e tudós tanár egész beszédében, menynyi igazság tükrözik vissza minden egyes mondatában! És az alma mater hallgatósága, az ifjúság, a nemzet reménye, némán hallgatja, aztán lelkesedve éljenzésbe tör ki! Váljon nem ejti őket gondolkozóba e keserű hang, mikor a mámor lecsillapodik és ők higgadtabban gondolkoznak? Ki tudja! Dr. Thomán Dávid. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Államsegély tüzkárosultaknak. A belügyminiszter a főispán ajánlatára a bekecsi tüzkárosultak részére 380 korona, a csanálosiak részére 190 korona segélyt adományozott. )( Ellenőrzési szemle. Sátoraljaújhely város területén és határában tartózkodó m. kir honvéd és cs. kir. Landwehr tartalékos és tartósan szabadságolt legénység ellenőrzési szemléje f. évi október hó 3. és 4. napján délelőtt 9 órakor a rendőrkapitányi hivatal udvarán fog megtartatni. A szemlén megjelenők kötelesek katonai igazolványi könyvüket magukkal hozni. A honvédségi utószemle 1904. évi november hó 17-én Miskolcon délelőtt 9 órakor a Szepessy-féle laktanya udvarán fog megtartatni. )( Népfelkelők jelentkezése. A m. kir. Szabolcs—zempléni 33 népfelkelő járás parancsnokságának f. évi 311. számú megkeresésével áttett utazási és működési tervezete szerint Sátoraljaújhely városában az 1904. évi népfölkelési időszaki jelentkezés 1904. évi október hó 5. és 6-ik napján reggel 7 órakor a rendőrkapitányi hivatal udvarán fog megtartatni. A népfölkelési kötelezettség utolsó évében lévők, tehát az 1862. évben születtek szintén kötelesek megjelenni. A jelentkezésre felhívottak a jelentkezés
