Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-11-24 / 129. szám
Novemer 24. ZEMPLÉN. 3. oldal. szerű lövés és dacára a kedvezőtlen időjárásnak, mindvégig a legpéldásabb rend és fegyelem uralkodott a csapatban. Dél felé járt már az idő, mire a honvéd póttartalékosok bevonultak a laktanyába. A városunkban tartózkodó dandár- és ezredparancsnok tiszteletére a tiszti étkezőben diszebéd volt. — Kalucsni-szezon. A tegnapelőtt esett hó elolvadt és ma már csak a hegytetőkön maradt nyoma a korai havazásnak. Rásütött a nap a puha, fehér takaróra és alig telt bele néhány óra, a háztetőkről leolvadt a hó és az utcán csakhamar jókora locs- pocs támadt. A kalucsni-szezon tehát beköszöntött. A ki vízben, sárban járni nem akar és egészségét veszélyeztetni nem kivánja, az előszedi valamely rejtekhelyen meghúzódó ka- lucsniját és abban jár-kél a locs-pocs- ban. Az olvadás kellemetlenné teszi még a korzózást is. Hiába vannak holdvilágos, kellemes és nem hűvös estéink, a Kazinczy-utcai korzó nép- telen, sivár, alig akad valaki, a ki séta kedvéért járna az utcán. De már ez novemberben igy szokott lenni. A korcsolya-szezont mindig megelőzi az esernyő és a kalucsni világa. — A pálinka áldozata. Medzsi- briczky János komlóskai lakos, aki a vagyonkáját teljesen elitta, vénsé- gére a kenyerét napszámmal, sőt koldulással is kereste. A szerencsétlen ember az elmúlt héten, amint a Goldstein Sámuel tolcsvai szőlőjében dolgozott, a napszámosok részére kimért pálinkából annyit ivott, hogy az meggyűlt benne s szörnyeit halt. — Szüreti mulatság. A régi jó idők, hála a Mindenhatónak már kezdenek ébredezni, amit eléggé bizonyít az is, hogy a hegyaljai szőlő- birtokosok a szüret befejezését ősi szokáshoz híven itt-ott kedélyes mulatságokkal zárják le. — Egy ilyen szüreti bál az elmúlt vasárnapon — mint tudósítónk Írja — lovag Ko- sinszky Viktor országos szőlészeti főfelügyelő, bodrogzsadányi országhirü bortermő szőlőhegyi borházában is tartatott. Ugyanis Kosinszky, hogy a mintaszerűen betelepített 38 holdnyi szőlője ez idén 400 hordó asszus bort termett, valamint hogy a maga nemében párját ritkító és mintegy másfélezer hordó elhelyezésére szolgáló uj betonpincéjének építése befejezést nyert, vendégei s szőlőmunkásai részére olyan szüreti bált rendezett, amelyhez hasonlót csak a régi jó világban lehetett látni. A magyaros lakomában nemcsak a meghívott vendégek, hanem a mindkét nembeli munkások is részesültek, hangoztatva a nemes szivü házi ur nagylelkűségét. Her ing Lajos uras. szőlőkezelő és neje mindent elkövettek arra nézve, hogy a vendégek tartós kedvben és jó emlékkel távozhassanak el a jövő szüreten való viszontlátásig. — Éhen halt. A bodrogolaszi-i korcsmái állásban e napokban egy férfi hullájára akadtak. A vizsgálat kideritette, hogy a holttest egy, a munkás osztályhoz tartozó egyéné volt és hogy éhen halt meg. Kilétét nem lehetett megállapitani. A szerencsétlen halállal kimúlt embert a község elöljárósága illő módon eltemet- tette. — Országos és állatfelhajtásos vásárok 1905-ben. Sátoraljaújhely rendezett tanácsú városban az 1905. évben tartandó országos és állatfelhajtásos heti-vásárok a következő hónapokban fognak megtartatni: 1. Állatfelhajtásos heti-vásár január 3-án, 2. Appolonia, országos-vásár február 6—7-én, 3. Állatfelhajtásos heti-vásár március 7-én, 4. Virág-országosvásár április 17—18-án, 5. Állatfel- hajtásos-vásár május 2-án, 6. Állatfelhajtásos heti-vásár junius 6-án, 7. Sarlós országos-vásár julius 3—4-én, 8. Állatfelhajtásos heti-vásár augusztus 1-én, 9. Dióverő országos-vásár szeptember 4—5-én, 10. Állatfelhajtásos heti-vásár október 3-án 11. Imre országos-vásár november 6—7-én, 12. Karácsonyi országos-vásár december 18 -19-én. — Fóltókenységi dráma. Beteges a férj, fiatal, egészséges a feleség; elkerülhetetlenné teszi ez az állapot a sárga szörnyeteget, a féltékenységet. Nem tudta elhinni Fejés Mihály, hogy hű marad hozzája a felesége, mert örökösen beteg volt, azután az asszony nagyon sokat nem volt otthon. Tett is szemrehányásokat a feleségének, ez azonban tagadott mindent. A napokban is késő este volt, midőn Fejésné hazament. Férje ismét elővette, hogy hol jár, de az asszony még duzzogott, hogy mindig oktalan gyanúsításokkal zaklatja, mire a házaspár összetűzött és a beteg ember úgy megverte az ő feleségét, hogy ezután aligha együtt nem betegeskedhetnek, ami majd a Fejés Mihály féltékenységét is lelohasztja. — A tolcsvai ifjúság bálja. A tolcsvai ifjúság 1904. december hó 4-én a kaszinó összes termeiben jó- tékonycélu zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete 8 órakor. Belépti dij 2 kor., családjegy 4 korona. Felülfi- zetések a jótékonycélra köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Rablás. Hegyalja vidékét a gyakori rablások valóságos rettegésben tartják, alig van hét, hogy itt-ott lopások és betörések ne fordulnának elő. E napokban Vámosujfaluban az ottani ev. ref. lelkész, valamint özv. Koncsolné házablakait kifeszitve, az előszobákból párnákat, dunyhákat, paplanokat és ruhanemüeket, mig más északán Bodrogzsadányban két kamarából zsírt, szalonnát és élelmi cikkeket raboltak el. Az ismeretlen zsiványokat, akik állítólag kóbor-cigányok voltak, a csendőrség nyomozza. — Katonatisztek megadóztatása. A reformátusok most folyó zsinatján kimondották, hogy az egyház ezután a katonatisztekre is adót fog kivetni. A határozat indoka főleg az volt, hogy legyen egy kapocs, mely a tényleges katonai szolgálatban levő híveket az egyházhoz fűzi. —, 1055 kivándorló. Fiuméből Írják: Óriási mérvben növekedik a kivándorlás. Tegnapelőtt délőtt mintegy 500 ember utazott el innét Antwerpenbe, akik Liverpoolból indulnak hajón Amerikába. De a tegnapelőtti napon és tegnap újból akkora számú kivándorló érkezett ide az ország különböző részéből, hogy mindannyiuk- nak nem is jut hely a tegnap óta kikötőnkben horgonyzó „Slavonia“ hajón. Ma délelőtt 10 és egynegyed órakor nem kevesebb, mint 1055 kivándorló érkezett ide különvonaton és még további csapatok érkezését várják. A hajóról lemaradtak innen Liverpoolon át fognak elszállitattni. — Az OMGE. és a Gazdasági Egyesületek Szövetségének közgyűlése. Az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület és a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének évi közgyűlése ez évi december 8. és 9-én lesz. Vidékről feljövő tagok részére kedvezményes vasúti jegy váltására jogosító igazolványt kívánatra az OMGE. titkári hivatala küld. — Cipészek mulatsága. A magyarországi czipészek, csizmadia munkások és munkásnők szövetségének sátoraljaújhelyi csoportja folyó évi december hó 4-én, a „Magyar Király“ szálloda tánctermében szavalatokkal, énekkel és monológok előadásával kapcsolatos mulatságot tart, mely délután 4 órakor veszi kezdetét. Á belépti dij személyenkint 1 korona, családonként 2 korona. — Zemplénvármegye állategészségügye. A lépfene: a nagymihályi és varannói; a veszettség: a tokaji, a ragadós száj- és körömfájás: a szerencsi és tokaji; a rühkór: a homon- nai, a sertésorbánc : bodrogközi, gál- szécsi, nagymihályi, sátoraljaújhelyi és varannói; a sertésvész: a bodrogközi, homonnai, nagymihályi,sátoraljaújhelyi, szerencsi, sztropkói és varannói járásban van elterjedve. IRODALOM. Baba-pólya . . . Szép fehér kis baba-pólya, Patyolat ingecske, Az. én drága, édes anyám, Örömmel hímezte. Kerülgette gólyamadár, Nádfedeles házunk, Szüretünknek idejére, Nagyon, nagyon vártunk . . . Kis kendőcske, nézegettük, Csókolgattuk egyre, Minden reggel felpróbáltuk Egy szép baba fejre. A kis szája ... mosolygása, Maga tündérország, Mintha csak a mienk volna, Már az egész világ. Milyen lesz a hajacskája, Fekete vagy barna? Ezen pörlekedtünk folyton, Én meg a kis mama, Hogy csókoljuk le a mézet Szép piros ajkáról, Isten tudja! . . . Beszélgettünk, Folyton a babáról. Egyszer csak a derült égen, Vészfelhők mozogtak, Örömink egy villámlásra, Fájdalom elmúltak. Halott lett a pici baba, Nem kell már a pólya! Nádfedeles, kis házunkon, Sir a szegény gólya I Miskolczi Kovács Béla. KÖZGAZDASÁG. Szüreti eredmények Tállyán. — nov. 22. Csodálkozva olvastam ez év folyamán több alkalommal megjelent hivatalos tudósításokat, melyek To- kaj-Hegyalja ez évi bortermését any- nyira rózsaszínű világításban tüntették fel, holott az a kedvezőtlen körülmények folytán annyira a minimumra zsugorodott össze, hogy ma, midőn a szüreti eredmények nyilvánvalókká lettek, szerencsésnek mondhatja magát az a szőlőbirtokos, aki szőlőmun- káltatási költségén lelül befektetett tőkéjének 5 százalékos kamatját megkapta, vagy megfogja kapni. A terméshozam e gyengeségének oka egyrészről a szőlőraüvelési eljárás felületességében, másrészről az időjárásban keresendő. Ez a felületesség kivált a metszésnél nagyon szembetűnő. Az időjárás sem volt kedvező. A jég elverte a termés több-kevesebb százalékát; de az igy előállott veszteség az egész határ terméshozamának 10—15 százalékát képezte. Nagyobb kárt tett a hosszas szárazság is. A túlérett nedvdus szemek meg- repedése e hegyaljai szüretekre nézve nagy fontossággal bir, mivel ezen szőlőszemeknek a nap melegének hatása alatt a vizrészektől megszabadulva, össze kell töpedniök, vagyis asszuvá kell átalakulniok. Az idén ez épen a nedvbőség hiánya miatt elmaradt. Hanem azért asszu elég szép mennyiségben fordult elő, de ezeknek fejlődése mazsolaszerü volt. A kisebb birtokosok október hó 21-én kezdték meg a szüretet, 18—20 fokos mustot szűrtek. A nagyobb birtokosok október 25-én kezdtek a szürethez és november 3-án és 4-én végezték. A must cukortartalma 22—26 fok közt váltakozott. A termés mennyisége is nagyon különböző. A kisbirtokosok 6—12 gönci hordó mustot szűrtek egy kát. holdról, a nagyobb birtokosok 4—8 hordót, ez utóbbiaknál az átlagot 7 hordóban lehet megállapitani. A borkereslet lassan indul meg. Úgy látszik, hogy a borkereskedők még el vannak látva egyidőre jóféle olasz borokkal. A nagy élénkség, mely más borvidékekről a borkereslet mezején jelezve van, nálunk ismeretlen fogalom. A felvidéki korcsmárosok s alvi- déki jómódú mesteremberek látogatták ezideig borpiacunkat. A kisbirtokosok 70 —80 koronájával adták a mustot gönci hordónként. Nagyobb birtokos, báró Maillotton kívül más nem adott el, akinek borát — még a szőlő megszedése előtt — Palugyai pozsonyi borkereskedő vette meg, egy részét 130, egy más részét 180 koronájával 136 literenként. Ami a Tokaj-Hegyalja idei bortermelését illeti, minőségileg átlag kitűnő, mennyiségileg inkább gyenge, mint jó ; kivételt képez a mádi, tolcsvai, újhelyi és toronyai határ, honnan jó középtermést jelentenek. Hézser Emil. A takarmányhiány és a közvetítő kereskedők. Az idei rendkívüli takarmányhiányra való tekintettel kizárólag mezőgazdáknak engedélyezett díjkedvezményeket a közvetítő kereskedelem nem vehette igénybe. Minthogy ez az intézkedés a kereskedőkre nézve nagyon is sérelmes volt, — az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés elnöksége saját kezdeményezéséből, szaktanácskozmányt hivott egybe, amelyen a kérés minden irányban beható megvitatásban részesült és ennek alapján kérelemmel fordultak a keres, minisztérium elé. A keresked. miniszter el is rendelte a kibocsátott intézkedéseknek oly irányban való kiegészítését, illetőleg megváltoztatását, amely szerint a közvetítő kereskedelem tevékenysége a szükséges takarmánymennyiség beszerzése körül nem nehezítetik meg a díjkedvezmények egyenlőtlen szabályozása utján. TÖRVÉNYSZÉK. — Esküdszéki tárgyalások. Folyó november hó 21-én folytatták az esküdtszék e hó 20-án megnyílt uj ülésszakának tárgyalásait, melynek első napjáról legutóbbi számunkban közöltünk tudósítást. Az esküdtszéki tárgyalások második napján, november hó 21-én négy vádlott állott az esküdszék előtt gyikosság bűntettével vádolva: Magyar István, Mihály és József és Tóth István. A kir. törvényszéket Wieland Lajos elnök, Hellner Károly és Ferenczy Sándor bírák, a vádat Minnich Antal képviselte, jegyző Köröskényi Tamás volt. A vádlottakat dr. Fried Lajos és dr. Búza Barna védték. A tanú vallomások felolvasása, a vád és véd beszédek elmondása után, az esküdtek marasztaló verdiktje alapján Tóth István és Magyar István vádlottakat három évi, Magyar Mihály 2 havi és Magyar Józsefet 1 havi fogház- büntetésben marasztalták el. Tegnap, folyó hó 23-án Ivancsó János volt sátoraljaújhelyi rendőr bűnügye került tárgyalásra. Ivancsó János emberölés kísérletével volt vádolva. A tárgyalást azonban, mivel a beidézett tanuk nem jelentek meg, elhalasztották. Ma, folyó hó 24-én Komár János málezai lakos bűnügyét tárgyalta az esküdtszék, aki többszörös gyújtogatás büntette miatt áll miDt vádlott az esküdtszék előtt. A vádlottat dr. Szirmay István ügyvéd védi, mig a vádhatóságot Sárospataky József kir- alügyész képviseli. A törvényszék elnöke Wieland Lajos, birák: Hellner Károly és Ferenczy Sándor. Jegyző : Farkas Andor. ítéletet lapunk zártáig az esküdtszék nem hirdetett ki. Kiadótulajdonos: Éblart Gyűl»,