Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)

1904-07-16 / 76. szám

2. oldal

ZEMPLÉN.

ulius 16.

látni kívánják fáradozásaiknak eredményét is: egy jól nevelt, hivatásának magaslatán álló uj nemzedéket, mely béke és háború idején egyaránt hazájának díszére válik. Vagyis tanítóink nem érik be azzal, hogy helyesen és jól tanítanak, hanem első sorban nevelni akarják a reájuk bízott gyermekeket, kikben egy szebb, dicsőségesebb jövő zálogát akarjuk birni.

Magának a tanitónak ereje a neveléshez nem elegendő, szüséges hozzá a szülő okszerű támogatása is. Érdekes és — mint már említettük — minden méltányossága mellett merész az a mód, melyet követni akarnak, hogy a szülők nagy és vegyes táborát a pedagógiának erre, a tanításnál fontosabb ágára: a megfelelő nevelésre szándékoznak kényszeríteni.

A választott mód éppen kényszerűségével válik problematikussá, mert egyes részletekben kissé túlságosan beleütközik a szabadság elvébe, melyet pedig a magyar annyira szeret dédelgetni. Ám láttunk-e már olyan közhasznú intézményt, mely teljesen fedezné kivétel nélkül minden állampolgár érdekét s melynek keresztülvitele panaszokra, súrlódásokra okot ne szolgáltatna? Elvégre is a kellő erély nélkül mitse lehetne végezni s a jó érdekében túlhajtott erélyesség, ha egyeseknek fáj is, végeredményében üdvösét teremt; elengedhetetlen pedig az erélyesség, ha nélküle a jó terv merőben kivihetetlennek mutatkozik.

Lássuk — csak úgy nagyjában — mit kíván a szociálpedagógiai osztály:

A tanköteles kor alatt a gyermek erkölcsös magaviseletéért a szülő szigorú felelősséggel tartozzék. A szülői kötelességet hanyagul teljesítő szülőt vagy gyámot a hatóság vonja felelősségre s pénzbírsággal, esetleg elzárással sújtsa. Azoktól a szülőktől és gyámoktól, akik a gyermekük nevelését ős az életre való előkészítését elmulasztották s e miatt büntetve voltak, gyermekük elveendő s az e célra •zolgáló állami nevelő-iníernátusban helyezendő el.

Az iskola legfőbb célul a gyermekek nevelését tűzze ki. Minden tanító tanitványainak szülőivel ha- vonkint az osztályban jöjjön össze s ott

kalapot egyetlen egyet sem, pedig legelső gondolatom a vadonat uj, fekete puhakalapom volt.

Hé, izé — ráztam fel a ruhatárost legédesebb álmából, miután a kabátomat és botomat szerencsésen előkeritettem — hol a kalapom?

Ijedten ugrott fel a jámbor lélek, s kezeivel úgy kapkodott a levegőbe, mint aki rémeket üldöz, majd kissé lecsillapodva haragos tekintettel mordult fel:

— Nem tudom.

— Aztán miért nem tudja?

— Mert aludtam.

— Hát minek alszik, ha ruhatáros.

— Uraságod nem szokott aludni ?

— Már hogy a kis lenébe ne szoktam volna, de én nem vagyok ruhatáros.

— De ember az ur?

— Talán csak az vónék.

— Hát jegyezze meg magának uraságod, hogy a ruhatáros is ctak olyan ember, mint az ur.

— Köszönöm, hogy felvilágosított róla. De most kérném a kalapomat; 64-es számú volt.

— Nem láttam.

— Önnek adtam ide, itt a cédula

róla.

— Elhiszem.

— És még nem is váltottam ki.

— Azt is elhiszem.

— Dehát hol van ?

— Mit tudom én.

velük a gyermeknevelés dolgát beszélje meg.

A szülők részére adjon ki az állam gyermeknevelési újságot, amely lap tartalmát a tanitó a szülőkkel alkalmas módon megismertesse.

Az iskolák építésénél és berendezésénél a hygienikus követelmények szigorúan betartassanak.

A hatóság fejlődés alatt álló, 20 éven alóli egyéneknek oly gyárakban való foglalkoztatását, ahol az egészségre káros hatású anyagokkal dolgoznak, ne engedje meg.

Gyermekeknek bort, pálinkát, dohányt kiszolgáltatni nem szabad. A szülők gyermekeiket színházba, kávéházba s mulató helyre ne vihessék.

Alakitassanak gyermekvédő egyesületek, amelyek tűzzék ki célul a társadalomnak a gyermekvédelem ügye iránti érdeklődését felkelteni.

Ennek az egyesületnek feladata legyen továbbá a köztudatba vinni azt a felfogást, hogy a gyermek köz- kincs, akit testi és erkölcsi védelemben részesíteni mindenkinek kötelessége.

Ezek képezik, főbb vonásokban, a tanítók óhajait. Bizonyos, hogy e terv megvalósítása. eleinte nehézségekbe fog ütközni. Ám ki tagadhatná, hogy e nehézségek leküzdésével olyan hazafias feladatot teljesitiink, melyért majdan gyermekeink áldani fognak minket?! Pedagógus.

HÍREK.

Krónika.

— Újságíró levele barátjához, aki nem újságíró. —

— jul. 10.

Két hete már, hogy az ebédnél Ha feladják a pecsenyét:

Behintve borssal, paprikával Uborkát tesznek elibéd.

S vándorlóját e földi térnek:

Téged nem bosszant eme tény,

Sőt még örülsz, hogy újból itt van E hasznos, kerti vetemóny.

Nem okoz néked jötte gondot Neked e dolog nem viszás,

Legfeljebb az, ha nem jól borsolt, Vagy nem eléggé paprikás.

De látod van ám itt e földön Pár oly fajtájú szende lény,

Kinek keservet, gondot és bút Okoz e hasznos vetemóny.

— Hisz azért adtam Önnek, hogy vigyázni szíveskedjen reá. — Vigyáztam.

— És még sincs itt, mert aludt.

— Csak nem fekhettem belé.

— Talán jobb lett volna, ha megteszi, akkor legalább megvolna. Ha nem most legyen olyan kegyes és igazítson útba, hogy mit tegyek.

— Keresse meg az ur.

— Talán eldugták valahova tréfából, hogy haza ne mehessek, he-he- he — enyelegtem a ruhatáros úrral egy jobb jövő reményében.

— Lehet — feleié vétkességének tudatában a leghidegebb nem törő- dömséggel s azzal egyszeriben ott hagyott.

Hopp! mondom itten összeesküvés történt ellenem. Az előjelek legalább azt igazolják. A benszülöttek valamennyien kalap alatt vinkóznak, a ruhatárban s ok kabát, de egyetlen kalap sincs, a ruhatáros a felelősség alól gorombasággal és megszökéssel bújik ki. Ez összeeküvés és pedig olyan összeesküvés, amely az én megtréfál- tatásomat célozza.

Izzadtam sokat ezen az északán, de igv, ahogyan e felfedezésre kezdtem izzadni, igy még a kétórás bodrogközi soupé alatt sem ontottam magamból a verejtéket. Egy perc alatt olyan lucskos lettem, mintha ép akkor húztak volna ki a Bodrogból.

Arcomon ömlő verejtékkel, lelkemben tenger keserűséggel, imbolygó

Például: ha az ebédemnél

— Lenne bár jó és fűszeres! —- A gazdasszony előre jelzi Hogy most meglepetést szerez

S uborkát hoz nagy diadallal:

— Arcán öröm, derű szemén, —

Az étvágyam elrontja tüstént

E hasznos, kerti vetemóny.

Mert nekem nem azt adja tudtul E zöld gyümölcs, ha már megért: Hogy van egy újabb mellék-étel Amely uralja most a tért.

Nekem egy évadot jelent ez, Amelyben bízni nincs remény ;

Az „uborkák szezonját“ jelzi Nekem e hasznos vetemóny.

S tudod mi az : — uborka-évad, Mely gonddal tölti el e főt ... ? Hasonlít befőttes üveghez Amelybe sajna! nincs befőt’!

Nincs benne semmi érdekesség Szenzáció, szin vagy regény,

Azt mind magába szívja, huzza E hasznos kerti vetemóny.

Ilyenkor semmisem történik Színtelen est, a dél, a regg’

És ilykép persze Írni sincs mit. Szent Adolf rúgta volna meg!

Ha tehát uborkát fogsz enni Gondolj rá — erre kérlek én — Hogy minden üres lappéldánynak Oka e hasznos vetemóny.

A másolat hiteléül: — th.

Modern nyaralás.

— Fürdőiévé]. —

Izzadófüred, jul. 14.

Tisztelt szerkesztő ur! El vagyok szánva mindenre, még arra is, hogy az újhelyi társadalom, ha megtudja valaki kilétemet, úgy bojkottálni fog. Mindegy, én el vagyok tökélve arra, hogy leleplezem a modern nyaralást és leleplezem egyúttal önmagamat is.

Tavasz volt, ákácillatos, virágos tavasz, amikor egy kig.yó, — pardon,

— egy barátnőm fülembe sziszegte :

— Hol nyaraltok az idén ?

A férjem, szegény, önkéntelenül az órájához kapott és megnézte megvan-e még, eközben pedig olyan arcot csinált, mintha egy gőzmozdony gurult volna a tyúkszemére. Én azonban hideg nyugalommal válaszoltam :

léptekben ballagtam vissza a keleti kényelemben kortyoló kompániához s szivreható hangon esdekeltem hozzájuk : adják vissza egyetlen, vadonat uj, fekete puhakalapomat, ne tréfáljanak velem, mert én úgy sem iszom.

Semmi megindulás. Borral szívesen kínáltak, de a kalapomat nem adták vissza nekem. Azt mondták, hogy színét se látták.

Huszonötször kutattam át a terem és összes mellékhelyiségei minden rejtett és rejtetlen zugát, de a kalapomnak se hire, se hamva nem volt; ugyanannnyiszor kutattam át valamennyi cigány külső és belső zsebeit ugyanazon meddő" eredmény - nyel.

S ismét csak ott áltam szánalmas letörtséggel a padlómentiek előtt, a fogaim vacogtak, a szemem csaknem könybe lábadt a nagy könyörgésben, és semmi könyörület.

Ekkor egy belső hang azt súgta nékem: Lopj egyet, hacsak nem akarsz télviz idején, fényes nappal, az egész világ csúfjára kalap nélkül utazni haza.

Igen, de hogyan? A kalaplopásban még semmi praxisom, aztán meg egy gazdátlan kalapot sem látok semerre. Mindenki a fején tartja, vagy a markában szorongatja.

Az idő pedig ezalatt szédületes gyorsasággal haladt. Hat órakor indul a vonat, az állomás jól hajtva húsz perc s már fél hatra jár az idő.

— Mi az idén Swinemündébe megyünk és aztán egy kis északi tengeri útra indulunk. Ugy-e apuskám ?

Férjem bámulatteljes meghatottsággal rebegte:

— Igen, oda, igen, hogyne, Swinemündébe megyünk. Nagyon szép hely : ah, nagyon szép.

E perctől kezdve én voltam a legirigyeltebb asszony a városban. Ha este betértünk vacsorázni: háromnégy asztalnál egyszerre rólunk kezdtek beszélni: X.-ék Swinemündébe mennek nyaralni. Hja, teheti, akinek van. De nem tudom honnan veszik a pénzt. Ugyan, hisz az asszony most is a múlt évi kalapját viseli. Az ám. Divatból kiment kalapot visel, de azért Swinemünde nélkül nem tud megélni. És mindezeket én nyugodtan hallgattam. Hát mit is tehettem volna?

így ment ez egészen a múlt hétig. De ekkor már tűrhetetlen lett a helyzet. A kis leányom naponta kérdezte :

— Mitol utazunk mamuszlám ?

A szakácsnőm pedig azt mondta,

hogy örül, mert ő is haza akar menni látogatóba a szüleihez, Berengóciába. Mit tehettünk. Elkezdtük olvasgatni a fürdőhirdetéseket és ankétot tartottunk, amelyen az anyósom elnökölt.

Elsősorban elvi határozatot hoztunk, amely szerint felvidéki fürdőbe nem megyünk, mert ott megláthatna még valami rosszindulatú újhelyi, de még aztán a fürdőlisztába is belekerülnénk. Nem, nem. Csak minél messzebbre. Végre szavazattöbbséggel döntöttünk Izzadófüred mellett.

Most pedig itt vagyunk és . . . izzadunk. De nem, a verítéknek azt a szünetlenül való csorgását már nem is lehet izzadásnak nevezni, A prospektusban árnyékos fasorokról és sétányokról volt szó. A valóságban azonban olyan ez a sétány, mint a pesti kávéházi kert. Nyár elején ugyanis azt mondja a kávés a tiizile- génynek: Jancsi hozd ki a kertet, Ézzel aztán beköszönt a nyári szezon.

Szóval nyaralok. Hogy milyen ez a nyaralás, arról legközelebb Írok. Maradtam tisztelettel: Egy asszony.

A másolat hiteléül.

Bogáncs.

Végre egyik ablak két szárnya között egy gondosan elrejtett, zsírral, porral, borral itatott,, ifjabb éveiben talán vadász-kalap jelleget viselő alaktalan nemeztömegre akadtam. A súlya testvérek között megért két kilót, az értéke egy fabatkát sem. Én azonban, miután hirtelenében nem jelentkezett a gazdája, zsebmetszői elszántsággal ragadtam meg és leírhatatlan boldogsággal sülyesztettem a fejemre. Es a kalap sülyedt minden ellentállás nélkül egész a fülemig. Azzal minden köszönés és feltűnés nélkül vágtam magam a már türelmetlenül várakozó bérkocsiba és futottam, nehogy még ezt is vissza vegye tőlem talán jogosabb gazdája.

Azóta nem járok a bodrogközi bálokba, ha még olyan uj is a kalapom, vagy ha tucatszámra menesztik is utánam a meghívót. Nem ód. Engem ugyan meg nem tréfálnak többé a bodrogköziek.

A múlt napokban azonban alábbhagyott a csökönyösségem. Kapituláltam. Egy szép szempárért. Egy olyan szép szempárért, amelyért eszeveszetten rohan az ember még a tréfás bodrogköziek közé is. Különben is csak egyik fürdőhelyről volt szó, amely úgyis a Bodrogköz szélén fekszik.

Egy előleges, önmagámmal folytatott vita során megállapítottam mindama óvintézkedéseket, amelyeket a múlt elkerülése végett szükségesnek tartottam.

A TAVASZI ÉS NYÁRI idényre seiyemkeline, bársony, csipke éti szalag szükségleteit vásárolja.

selyemáruházában,

Budapest, IV., Bécsi-utca 4.

A legnagyobb választék minden féle se- lycuiárukhan. Az idény összes újdonságai folyton raktáron vannak. Szabott árak, tulkövetclés kizárva. Minták vidékre kívánatra bérmentve küldetnek.