Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-07-16 / 76. szám
Sátorai]a-UjMy, 1S04. julius 15. 76. (4298. Harmincketteáik évfolyam. í!eg,jelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóliivatal ; eé.toralja-X7jnely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apré hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., Vastagabb betűkkel 8 fill. Jíjilttérben minden garmond sor 30 fill. POLITIKÁI HÍRLAP. ilj. Msczner Gyuris dr. Szirmay István Andor Károly főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre t2 korona, félévre 6 kot negyedévre 8 k>r. —- Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy di»z- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Civülista és politika. Irta: l)r. Szirmay István. — julius 16. Bocsásson meg nekem jó Szemere Miklós, ha ugyan azokat a szavakat illesztem elmélkedésem fölé, amelyek alatt ő Karlsbad- ból a nagy publikum elé bocsátotta legújabb Írását. De ba teszem, ö a hibás benne, nem én, mert — őszintén szólva — attól tartok, hogy ez az irás, már, mint a Szemere Miklósé, veszedelmes Útmutatásul szolgálhat egy mindenáron vitázni akaró ellenzéknek abban a tekintetben, hogy mi mindenről lehet a ci- villistával kapcsolatban beszélni, ami azonban épp úgy nem tartozik eliez a témához, mint a hogy a Lengyel Zoltán szabókontója nincs beleillesztve a fő- udvarnagyi budgetbe. Reménykedem is, hogy Szemere Miklós, aki Karlsbadból jelenti ki, hogy a civilista felemelését, mint jó mameluk, készségesen megszavazza, nem küldött a neve alatt megjelent füzetből tiszteletpéldányt a kánikulai ellenzéknek. Uramfia! ha ezeknek az uraknak eszükbe jutna polémiát kezdeni, persze szóban és nem Írásban, Szemere Miklóssal, mikor jut hatna dűlőre a civillista sorsa? Ha például jó Okolicsányi László perbe szállna Szemerével a homestead felett, ha Kubik Béla a neA ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Hóvirághoz. Oda viszlek oda ... a hova te vágyói Ahova lelkedet vonzza, viszi szárnya . . . Eltemetve mélyen ember és világtól Örökzöld fenyvesek borította tájra. Vadregényes bércek, kék hegyek aljában Madárdalos erdők zengő ligetében, Fogunk élni együtt édes boldogságban Örök szerelemben, csöndes békességben. Oda viszlek oda, kis angyalom téged Régen szövögetem ezt az édes álmot, Ilyen helyen élni, egyedül te véled Ábrándozó lelkem mindig erre vágyott! Amig ránk borul ott csöndes, néma szárnya Zajtalan magánynak, sürü rengetegnek Hozzánk nem hat el a nagyvilági lárma Életünk gondjai mind, mind elpihennek. Oda viszlek oda ... én édes Istenem ! Ne legyen délibáb egyetlen óhajunk Váljon is valóra, mit csöndes esteien Vágyódó lelkűnkkel imába foglalunk. Tirna József. Az a hires Bodrogköz. — Életkép, melynek fele se tréfa. — Megtörtént: velem. Mióta Kemechey Jenő megírta az ő bodrogközi históriáit s a lapokban gyéren megjelent tárcacikkek is párhuzamot vontak Bácska és Bodrogköz között, azóta ismeretes a felvidék saját külön Bácskája nemcsak a szükebb felhazában, hanem a Kárvelés reformját, Vázsonyi a főrendiház szélesebb alapon állítását kezdené ki, erősködvén, hogy niucs szükség egyikre sem; ha Ugrón — pártjának külpolitikai kapacitása — a Rimler-féle ösz- szeköttetésnél fogva a japánmuszka kérdésben vitatná, hogy nincs igaza Szemerének; Szatmári Mór a névmagyarosítás elleni megjegyzése miatt szállana vele perbe, végül — azaz még nem végül — Poíónyi az ügyvédek parlamenti kompatibilitása érdekében akarna lándzsát törni és Lovászi Márton a bronz ágyuk miatt kezdene vitát sub titulo: civillista — mit gondol Szemere Miklós, mikor kerülne a sor „alattvalói hűségűnk* megnyilatkozására Azt, hogy Tisza még nem volt Konopisztban, fel sem említem, mert ez a téma már nélkülem is kezd kisarjadzni. Jegyezzük meg ugyanis, hogy ez a temérdek dolog, legalább is mint ötlet, mind benne van abban a füzetben, amit Szemere Miklós a civillistáról irt. De értsük meg egymást: nincs nekem eszem ágában sem, hogy Szemere Miklósnak szemrehányást tegyek, amiért a civillistáról Írván, máskor is hangoztatott kedvenc gondolatait most is meg pendítette. Csak tessék, utóvégre a klasszikus korból is tudunk egy államférfit, aki arról lett hires, hogy mindig azzal a bizonyos „Ceterum Censeó-val“ végezte a pátok legszélső csúcsától az Adria legelső hullámáig, sőt talán még azon túl is. Tudja minden teremtett lélek vallás, nem és korkülönbség nélkül, hogy a banknótás mausvizi, a bicska, szép asszony, no meg a cigány itt is járja, a hosszú lére eresztett borközi szórakozás meg épenséggel ősi bodrogközi tempó. A haragszomrádnál is nagyobb népszerűségnek örvendő holmi jelentéktelen fej-, láb-, vagy kéztörésről pedig kár is szoknunk. E gyengéd szórakozások tehát nemcsak a Bácska speciálitásai, mert Bodrogköz se hagyja magát, de nem is a Bodrogközé, mert hát Bácskában nagy a konkurrencia. Szóval e specialitások tekintetében sem Bácskának, sem Bodrogköznek nincs mit firtatni, vagy a szemére hányni a másiknak. Matematikai nyelven szólva olyan egyenleti viszonyban állanak egymáshoz. Egy dologban azonban — bizonyos vagyok benne — túllicitálja Bodrogköz az egész Bácskát. Úgy megtudják ezek a bodrogköziek az embert tréfálni, ahogy a bácskaiak soha, soha, de soha. Nem holmi ártatlan leivásokról, vagy tengelyszög kilopásféle tréfákról szólok, az itten számba se jő, sokkal zamatosabbak a bodrogközi tréfák. Olyanok azok, hogy az ember nevet is, sir is, kétségbe is esik tőlük, pénzbe sem kerülnek, de a deliquens mégis megfizeti az árát. beszédeit. Hátha Szemere Miklóst is besegíti a homestead és a szélesebb alapra állitott főrendiház az irodalom történetbe? Arai miatt én ennek a füzetnek az ötlet-bőségén gúnyolódom, annak oka az, hogy nálunk igazán valóságos törvényszerűséggel tér vissza és ismét vissza az a parlamenti jelenség, hogy mindig másról beszélünk, mint ami a tárgyhoz tartozik. Ezt a dicsőséget pedig azoknak szeretném most teljesen átengedni, akik a civillista ellen szónokolnak. Igaz, rászolgálnak ezek erre a dicsőségre auélkíil is, hogy kacsolatba hozzam őket a Szemere füzetével, de mintha ide, messzire is meg lehetne hallani, hogy intimebb szóváltás közben mily könnyen védekeznek a bőbeszédűség ellen a harcosok azzal, hogy „ugyan mit panaszkodtok, hisz Szemere is száztémával köti össze a civillistát, pedig ő megszavazza a felemelést, hát akkor miért ne állhat- # * nánk mi kétszázzal elő, mikor mi ellenezzük azt?“ Pedig tessék elhinni, ez mindig igen nagy hiba, mert mindig árt annak, hogy a közönség tisztán felösmerje azt az inten- tiót, amely egyik vagy másik törvényhozási kezdeményezésnek alapul szolgál. Most meg kétszeres veszedelem: azaz illetlen szó- szátyárság, amit a civillista ellen szóban és Írásban kifejtenek, a magyar nemzet fennállásának Többek közül csak az én históriámat mesélem el, elég élénk világot vet ez is arra az ötletességre, amelyben utólérhetetlen rekordot értek el a bodrogköziek. Valamikor a télen két meghívót is kaptam a Bodrogközről egy szabad- büffével összekötött táncmulatságra. Hogy célzatosan, avagy csak tévedésből hivtak-e meg duplán, azt máig sem tudom, de nem is kutatom, mert jólesik az előbbit hinnem. Elég az hozzá, hogy e megtiszteltetés, no meg az a kivételes körülmény, hogy ép az időben szereltem fel magam egy vadonat uj fekete puha-kalappal, melyet a vidéknek is megszerettem volna mutatni — arra bírtak, hogy minden további meggondolás nélkül igyekeztem a Bodrogköz szivébe a bodrogközi alias bácskai tempót egy kissé tanulmányozni. Nohát az est az fényes volt. A szabad büffó: kifogyhatatlan és Ízletes, a szépek meg: igazán szépek. A hangulat ? jujujuj de hangos volt 1 Bizony én belém is szorult egy kis bodrogközi levegő a környezet hatása alatt és egy cseppet sem röstel- kedtem a legmagasabb tónusu kur- jongatásaimmal adni életjelt magamról. Úgy sivitottam, mint egy bennszülött. Hanem reggelre mégis megértették velem, hogy csak jövevény vagyok. Akkorra már félig-meddig kiürült a terem. A gyengébb lelküek régi és kipróbált talpkövét: a királysághoz való ragaszkodást támadja meg és bizony-bizony ennek az érzésnek a meglazulása nagyobb kárt jelent évi két millió koronával. A nemzet virágai. — Recensiók az ifjúság nevelési irányát vitató ankét lefolyásához. — Sátoraljaújhely, 1904. julius 16. „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?“ kérdezi a költő. S csakugyan nincs a nemzetek életének folytonossága tekintetében fontosabb kérdés, mint az, vájjon a jövő nemzedék nemcsak pótolni, de fölülmúlni is képes lesz-e a haza javán dolgozó polgárokat. A kérdés most ismét aktuális lett az által, hogy tanárok, tanítók és közoktatásügyünkkel foglalkozó egyéb tényezőink a napokban behatóan tanácskoztak ifjúságunk nevelésének módozatairól. Sok jó és hasznos tervvel léptek a fórum elé. tanügyi férfiaink. De mégis bátor szókimondásával kissé merész, de nem jogosulatlan indítványával leginkább magára vonta a közfigyelmet a fővárosban tartott egyetemes tanitógyülés szociálpeda- gógiai szakosztályának tanácskozása. Érdemes, hogy ezzel a tanácskozással behatóbban foglalkozzunk, mert a mai bürokratikus rendszerrel szemben szokatlan életrevalóságot tanúsít. Gyermekvédelem címén a szo- ciálpedagógiai szakosztály oly javaslatot tárgyalt, mely fényesen igazolja, hogy tanítóink nem elégszenek meg azzal, hogy tisztán csak kötelességüket teljesítsék. Nekik nem elég, ha a tantervben előirt tanítási órákban foglalkoznak a gyermekekkel, hanem hazakerültek, csak az erősebb fajta készülődött a táncvigalom elparentá- lására. Kiki egy szál gyertya és egy üveg társaságában a földre telepedett. Kalapjokat a fejükre, a poharat a sarokba vágva megkezdődött, csak úgy könyv nélkül, a reggeli szájöblögetés. Áhitatos borzongás fogott el ez ünnepélyes aktus láttára. Áhítoztam az olyan gyakorlat után, amelylyel egyik fiaskót a másik után ürítették ki a hires bodrogköziek a legkisebb szemhunyoritás nélkül, de a debühöz mégsem éreztem egy kis hajlandóságot sem, mivel az előrelátott utókövetkezményektől szörnyümód bor- zongtam. S — dicséretemre legyen mondva — e borzongásom oly nagy volt, hogy a jól nevelt kámfor módjára illantam a helyszínéről az öltözők felé. Azt a rámfogást, hogy csupán azért illantam el, mert reggelre idehaza kellett lennem, egyszerű rágalomnak nyilvánítom. Igaz ugyan, hogy aznap délelőttjén tekintélyesebb birság terhe alatt állottam, de rágalom az, hogy én a bírságoktól félnék. Voltam én már bírságolva, ojjé de hányszor. De térjünk vissza a tárgyra, mert itt kezdődik a java. Amint beállítok lázas sietséggel az öltözőnek átalakított kártyaszobába (mert hivatásszerüleg az volt, van és lesz) már csak egynéhány kabátot és egy alvó ruhatárost láttam ott, de ÜSP“*" lapunk mai száma 6 oldal.
