Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-11-10 / 123. szám
Harminckettedik évfolyam Sátoraljaujhsiy, 1304. november ÍO. 123. (4345.) Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtoralja-TJjnely, főtér 9. szára Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garrr.ond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Njllttérbcn minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula dr. Molnár János dr. Perényi József főszerkesztő. felelés szerkesztő. fémunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. £gy magyar város fejlődése. — Szerencs ünnepe. — — nov. 10. Lapunk más helyén találja az olvasó a tudósítást arról, hogy Szerencs városának tegnap ünnepnapja volt. Szép, lelkes, örömmel teli ünnep, melyre alkalmul szolgált, hogy tegnap avatta fel Szerencs város az uj községházát és az emeletesre épitett állami iskolát. De a lelkesedésnek és az örömnek, amely tegnap a szerencsi ünneplőkön erőt vett, mé lyebb a forrása, nagyobb a valóságos oka, mint amennyit egy községház felavatása és egy iskola megnyitása magában véve jelent. Mindnyájan jól tudjuk, hogy Szerencs az utóbbi években rohamos haladásnak, fejlődésnek indult. Ez a tősgyökeres magyar község, amelynek dombjain megpihentek egykor a honalkotó Árpád elfáradt hadai; amely ősi birtoka volt a dicső Rákóczy családnak és melynek temploma rejti Rákóczy Zsigmond és neje földi maradványait, csak egy-két évtizeddel ez előtt is, még nagyon szerény, posványok közzé elrejtett kis fészek volt. Ma a szószoros értelmében hatalmas fejlődésnek indult, modern várossá lett, melynek párját ritkitó aszfaltjárdái, villannyal világított rendes utcái, telefonja, hatalmas gyáripara, élénk kereskedelme, egyszóval mindene meg van, a mi a biztos és folytonos haladásnak alapját képezheti. A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Soha, soha. A „Zemplén“ számára irta: Miskolczi Kovács Béla. A beteg tollat kért. Mély, reszkető sóhaj tört elő leikéből, Írni kezdett. „Talán ma, talán holnap, vagy midőn e sorok végére jutok, elszáll belőlem az élet, kihüllángoló szivem, mely érted dobogott. Érted édes Margit“. Gyönyörű októberi nap van. Minden örülni látszik. Csak egy halvány fiatal leány ül szomorúan szerény berendezésű szobájában. A mellékszobában Szegedi Pista még mindig ir. Látni, hogy ielko a múltban bolyong. Képzelődik. Hiszen a képzelet oly boldoggá is tud tenni bennünket, minőkké a való soha. Szegedi Pista képzelődik és ez a legnagyobb betegsége. Leteszi a tollat és a kis szalon félhomályában megjelenik Margit előtt. —■ Margit kisasszony I Engedjen meg, hogy zavarom. Tudja, hogy ma elhagyom e házat, tudja, hogy édes atyja felmondta kis szobás lakásomat. Megyek, tudom, hogy betegségem bántja őt, tudom, hogy gyakori Ennek az örvendetes fejlődésnek egyik mérföld mutatója volt a tegnapi nap; ezt az örvendetes fejlődést akarta a város közönsége bemutatni a vármegyének és ennek az örvendetes fejlődésnek a tanúbizonyságául sietitek tegnap Szerencsre a vármegye vezető férfiai. Siettek mondom — azzal a szinte lázas lelkesedéssel, mely minden magyar szivét megdobogtatja a magyar erőnek, a magyar hazafiságnak, a magyarság előre haladásának láttára. Jól mondotta a vármegye főispánja, mikor Bányay János esperes üdvözlő beszédére válaszolt, hogy Szerencs fejlődése a vármegye fejlődését is jelenti és minden egyes tűzhelye a magyar földnek, a hol a magyar erő, magyar elme, magyar érzés a haladás fundamentumait veti meg, az egész ország, az egész magyar nemzet fejlődésének zálogául szolgál. Nincs tehát semmi túlzás abban, ha a tegnapi szerencsi ünnep jelentőségét nagynak, fontosnak, az egész vármegyére kihatónak állítjuk. Büszke önérzettel jelölhetik meg ezt a napot a város polgárai, mert amit tegnap a vármegye vezetőinek • bemutattak, az már maga kész eredmény és egészséges magja a további haladásnak, a folytonos fejlődésnek. Erről a helyről is őszinte örömmel üdvözöljük tehát Szerencs város polgárságát, képviselőtestületét és elöljáróit. Az övék az érdem, hogy megértetköhögésemet nem bírja hallgatni. Én nem hararagszom érte. Búcsúzai jöttem be, ne vegye ezt tolakodásnak. — Szegedi ur! Jól tudja, hogy édes atyám nincs itthon, kérem legyen szives távozni. En nem búcsúzom. — Szavait parancsnak tekintem. Megyek. Midőn szobájába ért: leroskadt székére, keservesen zokogott. — Oh Margit mit tettél. Tehetek-e én arról, hogy beteg vagyok, óh, ha tudnád, hogy érted, csak érted szenvedek. A betegnek a félig lezárt pillákon át két fényes könycsepp szivárog lassan szeméből s végig pereg lassan halvány, szenvedő vonásain. Ismét képzelődik. Képzeletében otthon van a kis városban, hol gyermek éveit töltötte. írásban búcsúzik, ha élőszóval nem lehetett. Elmegy és még azt sem tudja viszontszereti-e őt Margit ? Hiszen ezt soha, soha egyikük sem árulta el; látja-e valaha ? Megmondja-e vajaha, hogy szereti? nézhet-e ezekbe a fekete szemekbe soká, mélyen, be egészen a leikéig. így tépelődött Szegedi önmagával és alig hallható hangon mondá: Soha, soha! ték az idők szavát és azt a jelentékeny gazdasági erőt, melyet a Szerencsen keletkezett hatalmas gyáripar adott a városnak, okosan, helyesen és a jövőre tekintő szemekkel ruházták be a közvagyonba. Azt is helyesen cselekedték a város vezetői, hogy haladásuknak immár kész eredményeit ünnepélyesen bemutatták a vármegye fejeinek. Képzelt érdemekkel dicsekedni, Potemkin falakat mutogatni vagy hülyeség, vagy kiszámított gonoszság. De a valódi érdemeket, igazi eredményeket eltitkolni, véka alá rejtegetni már csak azért sem szabad, mert csak úgy lesz azokból hatásos példa, úgy fog az másokat is megfeszített, nemes versenyre biztatni, ha tudomást vesz róluk a nagy nyilvánosság is. Jól esett tehát ott látni ezen az ünnepen vármegyénk első tisztviselőit. Főispánunkról, Hadik Béla grófról, ma már mindenki tudja ebben a vármegyében, hogy ő a vármegyének legelső és leglelkesebb munkása. Minden közügy, minden vállalkozás, mely a vármegye fejlődését szolgálja, ő benne nem csak odaadó érdeklődésre, de fáradságot nem ismerő munkatársra is számíthat. Azt is régen feljegyezte már róla a krónika — még a beigtatáskor — hogy a szónak kiválóan hivatott mestere. Még is mindnyájunkat megkapott az a nemes tűz, az a hazafias lelkesedés, amely- lyel a magyar munkát, a magyar szorgalmat, a magyar érzést tegMargit nem szeretett senkit. Virággal, udvarlással, éjjeli zenével hiába próbálták bevenni azt a hideg szivet. Nem volt senki a boldog „választott", csak élte egyformaságban Dapjait, azt hitte, szeretni olyan nagyon, olyan igazán, mint sok regényben olvasta, nem lehet, ő soha nem fog tudni és nem is tud. — Éppen, midőn tizennyolcadik életévét betölté, ösmerke- dett meg Szegedi Pistával. Ez volt az igazi, kit várt, kit sejtett a lelke, kitől búcsúzni nem akart és kit első látásra megszeretett. Egyetlen első, igaz nagy szerelme volt, mely vele jár a sötét rögös életen át, elkíséri a sírba és amelyben remél, bízik még a síron túl is. Jó lenne elfeledni, de nem lehet. Vele pedig nem egyesülhet, nélküle azonban nincs élet, nincs igaz boldogság, nincs igaz szerelem. — Szegény Pista — sóhajtott fel. Ki tudja mit csinálsz te most. Élsz-e, vagy meghaltál. Te búcsúzni jöttél hozzám; te betegen akarsz távozni. Egy-két lépést előre megy, de összerezzen. Nem! nem leskelődöm utánad, pedig Isten a tanúm, hogy látni, igen, látni akarlak 1 írsz, ugy-e Pistám hozzám Írsz, hozzám a büszke Margithoz, ki kegyetlenül kiutanap Szerencsen dicsőítette. Meleg, benső meggyőződéssel osztotta az elösmerésnek mesterien szép szavait mindazok számára, kik kivették részüket Szerencs fejlődésének előmozdításában. Jól őrizzék meg azokat a szavakat Szerencs város polgárai és elöljárói. Olyan ember mondotta azokat, a kinek csak az igazi érdem, az önzetlen munkásság és a fáradtságot nem ismerő szorgalom számára vannak elösmerő szavai. Ha tehát Hadik Béla gróf lelkesedni tudott az ő munkájukon és elösmerését fejezte ki működésűk felett, akkor ők ezt az elösmerést bőven kiérdemelték. De nemcsak dolgozni tudnak Szerencsen; nemcsak utat, járdát, községházat és iskolát tudnak építeni, de tudnak ünnepelni is. Nemes méltóság, hazafias érzés és a teljesített munka nyugalmas önérzete jellemezte a tegnapi ünnepet. Illő és méltányos, hogy elösmerésünket azoknak is kifejezzük, akik a tegnapi szép nap rendezésében résztvettek. Neveket nem említünk, mert hiszen mindenkit ott láttunk; ott volt az értelmiség, ott a kereskedő, az iparos osztály, ott volt a föld népe: éltesse az Isten mindnyájukat. Avató ünnepélyek Szerencsen. — Kiküldött tudósítónktól. — Sátoraljaújhely, 1904. nov. 10. Lakosság számában harmadik, ipari- és kereskedelmi forgalom tekintetében második városa Zemplén- vármegyének Szerencs. sitottalak. Feledjelek! ? Nem tudlak ! Á feledés balzsama nem enyhíti a szív fájdalmát. Margit érezte, hogy szereti Szegedi Pistát. Bármilyen erős is, bárhogy titkolja is, a szive elárulta. — Most látja csak mi az, egy jellemes férfit kiutasítani s csak most érzi, hogy neki már nincs mit keresni az életben, mely üres, sivár nélküle. Nem sejti, hogy szeretve van, szeretve a férfi szerelem egész hevével, szeretve a végtelenségig. Szegedi Pista nyitott a szobába. Margitot csomagolással elfoglalva találta. Ismét röviden búcsúzott. — Megengedi-e, hogy soraimmal felkereshessem kérdé Margittól. — Hogy kérdezhet „maga“ ilyet ? Pár nap múlva megjött a levél. Örömtől lázasan pirult arcai futott szobájába, hogy távol profán szemek- tői, olvashassa el a drága sorokat, melyek bizonyára tartalmaznak valamit, mi érzelmeire vonatkozik. Megírta, hogy nem tudja tovább titkolni nagy szerelmét, mely betölti, leigázta egész lényét. Igen, szereti őt szive első erős, meleg vonzalmával, rajongásával, szereti az ajkával, melyek szerelemmel nem csókoltak soha, szereti karjaival, melyek szerelemmel senkit Lapunk mai száma 4 oldal.
