Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-04-12 / 39. szám (40. szám)

Április 12. ZEMPLÉN. 3. oldal. lamint lapunk főszerkesztőjét, ifj. Meczner Gyulát is, kit a „Zemplén“ szerkesztősége nevében Szirmay Ist­ván dr. felelős szerkesztő üdvözölt. Lapunk kiadótulajdonosát, Éhlert Gyulát nagyszámú tisztelői és jó ba­rátai üdvözölték szerencsekivánatok- kal s jó kívánságokkal. Azonkívül sok gratuláns kereste fel Pekáry Gyula ügyvédet és a többi közszere­tetben álló Gyulákat is őszinte sze- rencsekivánatokkal. — Áthelyezések. A m. kir. pénz­ügyminiszter Christoph Béla hely­beli pénzügyi számtisztet és Rimán Béla nagy-enyedi számtisztet kérel­mükre kölcsönösen áthelyezte. — Ugyancsak kölcsönösen helyeztetettt át Lankóczy József sátoraljaújhelyi m. k. számtisztet és Murányi Ödön gyulai számtiszt. — Eljegyzések. Grosse Gyula föld- és szőlőbirtokos e napokban jegyezte el Krakóban Ripper Hanka urhöl- gyet. — Józsa Béla m. á. vasúti - tisztviselő jegyet váltott Bauer Maris­kával, Bauer Antal helybeli iparos leányával. — Lengyel József nyíregy­házai varrógépkereskedő eljegyezte Tokajból Kék Mihály volt állomás­főnök özvegyének kedves leányát Zsu­zsikát. — Biberle Gyula a csisznai fürészgyár főgépésze jegyet váltott Rajzák Mariskával Homonnán. — Farkasfalvi Mauks Györgp traucon- falvai körjegyző eljegyezte Sárospa­takon Szinyei Gerzson nyugalmazott akadémiai tanár, főiskelai pénztárnok leányát Szinyei Mariskát. — A „sátoraijaujhelyi kath. kör“ évi közgyűlését folyó hó 10-én, va­sárnap d. u. 5 órakor tartotta meg Katinszky Geyza főesperes elnöklete mellett, amelyen Petsár Gyula ügy­vezető elnök olvasta fel a titkári je­lentést a körnek az elmúlt évben való működéséről, melyet a közgyű­lés örömmel vett tudomásul, mert a körnek úgy szellemi, mint anyagi előhaladásáról tett tanúbizonyságot. Második tárgya volt a tisztikar le­mondása, ami — csak a választmányi tagok némi változásával — újból megválasztatott közlelkesedéssel a kör ügyvezetésére. Továbbá jelentést tett a számvizsgáló-bizottság a kör szám­adásairól, amelyet teljesen rendben talált s a felmentvényt megadta. — Egyéb indítvány között Bartizek ajánlatára a kör beteg tagjainak lá­togatására három tag választatott meg. A kör szellemi ügyének előmo'zditá- sára több heti lap megrendelése ha- tároztatott el. Ehhez többen úgy já­rultak, hogy felajánlották lapjaikat a körnek közhasználatra. A gyűlés be­fejeztével a kör kebelében alakult énekkar vezetője mutatta be a köz­adakozásból vett szép, 13 változatú harmóniumot, amelynek hangjainál a Hymnusz eléneklésével nyert befeje­zést a nagyszámú érdeklődők mellett megtartott közgyűlés. — A tokaj-liegyaljai bortermelés védelme érdekében f. hó 10-én 8 óra­kor a vármegyeház nagytermében Lá- czay László biz. elnök, a vármegyei gazd. egyesület borászati szakosztá­lyának elnöke értekezletet hivott egybe, amely f. hó 10-ikén meg is lett tartva. Az értekezleten, hol a Tokaj- Hegyalja érdekeit illetőleg nagy fon­tosságú kérdések lettek megvitatva — rendkívül számos résztvevő volt jelen Tokaj-Hegyalja bortermelői közül. A gyűlés lefolyásáról Írott kimerítő tu­dósításunkat csak jövő számunkban közölhetjük, mert terjedelménél fogva e számból leszorult. — Uj pénzintézet Sátoraljaúj­helyben. „Megyei Általános Bank“ cime alatt uj pénzintézet alakult Sá­toraljaújhelyben, mely alakuló köz­gyűlését vasárnap f. hó 10-én d. u. 2 órakor tartotta meg a kir. járásbí­rósággal szemben a Weinberger Dá- vid-féie házban lévő hivatalos helyi­ségében. A részvényesek nagy szám­ban jelentek meg és a közgyűlés el­nökévé Oláh Béla, jegyzővé dr. Szé­kely Albert ügyvéd választatott meg. Az alapítók nevében Halász József terjesztette elő jelentését, mely szerint a 200,000 kor. alaptőke rövid pár hét alatt tuljegyeztetett, az alapítók eljá­rásukért s fáradságukért semmi költ­ségeket som számítanak. A közgyű­lés az alapítóknak ezen önzetlen buz- góságukért köszönetét szavazott. A közgyűlés a részvénytársaságot egy­hangúlag megalakultnak mondotta ki s miután a törvényesen szükséges összeget a részvényesek már befizet­ték, működését mielőbb megkezdi. Az igazgatóságba megválasztattak: Blu­menfeld Adolf, Blumenfeld Jenő, Fuchs Jenő, Grün Bernát, Halász József, Kádár Gyula, Iiroó Gyula, Perlstein József, Rein István és Szé­kely Albert. A felügyelő-bizottságba pedig Blum Zsigmond, dr. Búza Barna, Deutsch Simon, dr. Fried Samu és Oláh Béla választattak meg. Az igazgatóság az ügyvezető igazga­tónak s egyszersmind az igazgatósági ülések vezetésére elnöknek Halász Józsefet, intézeti ügyésznek dr. Szé­kely Albert ügyvédet választották meg egyhangúlag. Előterjesztés téte­tett az ügyvezető és ügyész fizeté­sének megállapítására, de a megje­lentek köszöneté és elismerés meg­szavazása mellett 1905. decemberéig a díjazásról a bank megerősödése ér­dekében lemondottak. A „Megyei Általános Bank“ szervezési működé­sét már megkezdte és hivatalos he­lyiségében maponta délelőtt 9—12 óráig, délután 3 —5-ig lehet értekezni. — Választás az ipartestületnél. A sátoraljaújhelyi általános ipartes­tület segéd-tagjai f. hó 10-én délelőtt Székely Imre iparhatósági biztos el­nöklete alatt választották meg a bé­kéltetőbizottság segédtagjait. A válasz­tás egyhangúlag történt. Megválasztot­tak 20 rendes és 5 póttagot, és pedig rendes tagokul: Rein Adolf bádogos, Festő Imre lakatos, Brandies József bádogos, Hajtó János asztalos, Béresi Mihály asztalos. Török Mihály asz­talos, Reiehard Márkusz szabó, Bur­ger Samu nőszabó, Sándor István m. szabó, Batisz Gyula kőmives, Macso András kőműves, Hatrán József kő­műves, Csízek Teodor szobafestő, Bé­res István csizmadia, Balog Nándor csizmadia, Rácz József csizmadia, Koy Sándor csizmadia, Fűzi János cipész, Horoscsák László cipész, Be- gala Gyula cipész, póttagok : Lengyel László asztalos, Balog Sándor szabó, Szalontai Dániel csizmadia, Tóth An­dor kovács, Palotai Lásztó sütő. — Zomplénvármegye állategész­ségügye. A megyében a legutóbbi hivatalos megállapítások szerint az előforduló állati betegségek közül a lépfene, veszettség, száj és körömfájás, rühkor és sertésvész vannak elter­jedve. Még pedig a lépfene: a sze­rencsi járás Mezőzombor községében 1 esetben a veszettség: Zétényben (bodrogközi j.) 1, Vásárhelyen (n.- mihályi j.) 1 esetben, a száj és kö­römfájás: Szinnán 1 esetben, a rüh­kor : a bodrogközi, újhelyi és tokaji járásban elvétve, a sertésvész: a sze­rencsi járás Hernádnémeti, Mád, Sajó- kesznyéten, Taktaszada községeiben van elterjedve. Tekintve e betegségek szórványos eseteit, az állategészségügy állása megyénkben kielégítőnek mond­ható. — Bankalakulás Kir-Helmeczen. Király-Helraecen f. hó 10-én rendkí­vüli népes és zajos gyűlés volt a ki- rályhelmeczi gazdasági és kereske­delmi bank megalakulását illetőleg. Az alakuló gyűlésen, melyen rendkí­vül nagyszámú érdeklődő közönség volt jelen: a bank felállítása monda­tott ki. A gyűlés napirendje az alap­szabályoknak tüzetes megvilágítása és elfogadása s az igazgatósági, va­lamint a felügyelőbizottsági tagok megválasztása volt. Az uj bank elnök­igazgatójául nagy lelkesedéssel, egy­hangúlag dr. Fuchs Emil királyhel- meczi ügyvédet, e rendkívül agilis férfit választották meg. Igazgatósági tagok lettek: Blaustein Herman, Fuchs Mór, Junger László, Kiss Károly, Moskovics Mór, Soltész József, Reich Ignátz, Szakraida János és Weisz Salamon. Felügyelő-bizottsági tago­kul : Knopfler Adolf, Dombay Arthur, Ligeti Arnold, Moskovits Mór és Steinfeld István lettek megválasztva. — 4z ipartestületi betegsegélyző pénztár igazgatóságát Székely Elek polgármester, mint illetékes hatóság már kinevezte. A betegsegélyző pénztár igazgatóságának tagjai lettek a mun­kaadók részéről: Armágyi János, Schvarcz Sámuel és Főző József, pót­tagok : Tóth András, Morgenstern Emánuel. és Merkli Károly. A fel­ügyelőbizottságba kineveztettek: Klein Izidor és Rollny Adolf, mig a válasz­tott bíróság tagjai Schwarczbart Li- pót és Zombory János lettek. Az igazgatóság elnöke Móré Dániel ipar- testületi elnök és alelnökei: Hericz Sándor és Orosz Mihály ipartestületi alelnökök. — Meglopott kaszirleány. Valami gonoszlelkü ember folyó hó 10-éről 11-ére menő éjjel ellátogatott Kriska Mariska kávéházi pénztárosnő laká­sának ablaka alá és miután meggyő­ződött arról, hogy a szőke Mariska távol van hazulról, föínyitotta ablakát s azon keresztül szobájába hatolt s a csukott bőröndöt feltörte,melyből mint­egy 160—170 korona értéket képviselő ékszereket magához vett és — anél­kül, hogy a szomszéd szobában alvók észrevették volna — az éj sötétjében eltűnt. A megkárosított leány pana­szára a rendőrség megindította a nyo­mozást a tettes kézrekeritésére. — Hót millió a vasutasoknak. Be­avatott helyről arról értesítenek ben­nünket, hogy az a fizetésrendezési javaslat, amelyet a kormány a hús­véti szünet után fog a képviselőház elé terjeszteni, hót millió koronát fog előirányozni a vasúti alkalmazottak fizetésének emelésére. Ez hát jóval több, mint az az öt millió, amelyet a fizetésemelés összegeként egyes fél- hivatalosok néhány nap előtt beje­lentettek, de még mindig mem éri el azt az összeget: a tiz millió koronát, amelyet a vasutasok jogos kívánságaik kielégítésére a minimum­nak tekintenek. Az összeg nagysá­gából a vasutasok mindenesetre hoz­závetőleg kiszámíthatják, mennyi az, amivel a kormány a memorandumok­ban és pótmemorandumokban kifej­tett igényeket leszorítja s már előre tájékozódhatnak a kormány javaslata felől, amely az eddigi rideg állás­ponthoz képest mégis nagy haladást jelent. — Dunky fivérek cs. és kir. ud­vari fényképészek (vasárnap) ápril. hó 24-én és (hétfőn) ápril. 25-én a Juhász Jenő telkén lévő műtermökben levéte­leket fognak eszközölni. Cimbalmok, Schunda Vencel József cs. és kir. hangszer­gyáros hírneves gyártmányaiból ál­landó bizományi raktár van Werner Sárika oki. cimbalom-tanárnő cim­balom-magániskolájában, Sátoralja­újhelyben. IRODALOM. A hontalan. . . . Lankadatlan üz a balsors, Mindenütt utamba áll; Méreg-tőrrel les szivemre, Mint verébre sasmadár. Éltem minden pontja: átok, Nincs tenyérnyi örömöm. Csak felhőbe szállt remények, Bánat-ár és bu-özön. Távol innen több derű van, Fénylőbbek a csillagok; Megyek I.. Hátha jobb jövő vár, Hátha több a rózsa ott ? 1 . . . Lankadatlan üz a balsors, Mint a mord vadász a kant, S üz is addig, érzem, érzem, Mig reám borul a hant. Bródj Kártól. A »Vasárnapi Újság« április 10-iki száma 36 képpel, s a következő tar­tartalommal jelent meg: «Gróf Károlyi Tibor» (arcképpel). Költemények Sajó Sándortól és Miklós Elemértől. — «A vén gazember.» Elbeszélés. Irta Mik­száth Kálmán. — «Három asszony.» Regény. Irta Zigány Árpád (Richter Aurél rajzaival). — «Keller Helén amerikai siket-néma-vak leány önélet- leirása» közli dr. Boros György. — «Péter Dénes» (arcképpel.) — «Az orosz Riviera és a Kaukázus» képek­kel). — «Berlioz Fausztja». — *A Kép­zőművészeti Társulat Tavaszi kiállítá­sából» (képekkel Benczúr Gyula. László Fülöp, Jendrassik Jenő és Kacz Endre festményei után). — ,A fővárosi víz­művek remdezése» (képekkel a káposz­tásmegyeri vízművekről). — «Japáni csapatok partraszállása Csemulpóban, (képpel). — «A király látogatása Abbá­ziában» (képekkel). — «Divatlevél» (divatképekkel). — «Tehervonatok összeütközése a rákosi pályaudvaron» (képpel). — «Football-versenyek Mar­git szigeten» (képekkel a Korinthusi csa­pat mérkőzéseiről) — Irodalom és művé­szet, Közintézetek és Egyletek, Sakkjá­ték, Képtalány,Egyveleg, stb. rendes he­ti rovatok. A »Vasárnapi Újság« előfize­tési ára negyedévre négy kor. »Po­litikai Újdonságok«-kai és »Világkróni- ká«-val együtt hat korona. Megrendelhe­tő a Franklin-Társulat kiadóhivatalában. (Budapest, IV. kér., Egyetem-u. 4 sz.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap« a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Gyakorlati baromfitenyésztés cí­men uj könyvet irt Parthay Géza az Országos Baromfitenyésztési Egyesü­let igazgatója. A könyv behatóan fog­foglalkozik a tyúk-, pulyka-, gyögy- tyuk-, kacsa és ludtenyósztéssel. Rész­letesen ismerteti mind azon fajtákat írásban s képben, melyek a tenyésztés­ben a legnagyobb hasznot adják. Part­hay több ideig volt külföldi tanul­mányúton, ezen könyvében összegezte külföldi tapasztalatait s igy a „Gyakor­lati Baromfitenyésztés“ nemcsak a leg­jobb baromfitenyósztósi munka, hanem nélkülözhetetlen segédeszköze a szak­tenyésztőnek és minden baromfitartó gazdasszonynak, mert ebből megtanul­hatja, hogy és mikép lehet a barom­fiakat sikeresen és haszonnal tenyész­teni. A művet 73 csinos kép teszi érdekessé; ára 3 korona. Megrendel­hető ezen összeg előleges beküldése mellett a „Szárnyasaink“ kiadóhivata­lában Budapesten Rottenbiller utca 30. szám. NYÍLT TÉR*) Knyázeviczki János Var anno. Ön sért anélkül, hogy 1. elégté­telt adna. Gyára, jellemtelen fráter. Varannó, 1904. ápr. 7-ón. Guseó Frigyes, cs. és kir. tart. kadét. *) B rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a S**rk. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. M. F.-né. Ab&zzia. Nagyon sajnáljuk, de a kért számok elfogytak. Mi a lapot pon­tosan expediáljuk 8 csodálkozunk, hogy el­téred. Kiadótulajdonos: Éhlert Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom