Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-06-21 / 66. szám
Harmmckettedik évfolyam Satoralja-Ujhely, 1S04. junius 21. 66. (4288.) Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátorsdja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gtyuia dr. Szirmay István . Andor Károly főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 ‘kői negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. ^mit a mező beszél. Irta: I)r. Szinnay István. — jun. 21. Mikor a hajnali szellő szárnyra kél és mikor naplemente után egy kis fuvalom támad, odakint a mezőkön panaszos hangok hallatszanak; olyanformán, mint mész- sziről az elfojtott zokogás . . . Szenved és panaszkodik a nagy természet, beteg minden növény, fü, fa, virág sorvad és elmúlik a hosszú, forró nap, elröppen a kurta éjjel, de az éltető balzsam, eső nincs és újra nincs . . . Valahogy ilyen formán kezdene hozzá egy poéta ember annak a thémának a megírásához, amiről én elmélkedni akarok. Én pedig azt mondom, hogy amivel egy pár év óta minden aratás előtt fenyegetődztek a nyughatatlan elmék, az az idén csakugyan valóra fog válni. Meglesz az aratási sztrájk. Csakhogy megfordított formában: most a föld fog sztrájkolni és jaj! keserves lészen ez a sztrájk. Addig kiabáltak, addig ingerkedtek a jó anyafölddel: csak te teremj vén bolond, izzad ki magadból a mi táplálásunk kincseit, mi azért sem aratunk, nem kaszálunk, nem csépelünk, hogy most neki szottyant kedve ingerkedni a kötődő emberekkel. Mintha azok a széles repedések, melyek a kiaszott legelőkön már is táton- ganak, egy gúnyos arc satyr- ráncai volnának: „Ugy-e aratnátok most, de nincs ám mit“! Mintha azok az árva fűszálak, A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Tárczy Xavér házassága. A .Zemplén* * számára irta : Sz—y I—e. A fák lehajtó lombjainak hűs árnyékában ültek I . . . Kezeik egymásba fonódtak s szerelemittas tekintetük boldogságot árult el 1 A férfi mámoros csókokkal halmozta el ifjú nejének bibor piros ajkait s a nő hévvel, szerelmesen viszonozta azokat 1 — Imádlak — szóit a férj —szeretlek a legforróbb, a legigazabb szerelemmel, boldog, nagyon boldog vagyok igy veled, melletted 1 Szivem egyetlen vágya, életem minden öröme Te vagy, te vagy az én mindensé- gera . . . Enyém vagy! — enyém örökre! Egyszerre homlokát összeráncolva, durva erőszakkal löki el magától az ifjú nőt! Szemeiben vad harag villámlik, ajkai görcsösen vonaglanak. — Gyüllölek, utállak ! — kiált fel — gyűlölöm, utálom a múltad, mely a másé, mely mindenkié volt! — Vájjon ki, vájjon kik öleltek előttem ? kiket boldogítottál ezelőtt szerelmeddel, kinek mondottad én előttem, hogy — szereted ? 1 . . . S vájjon azoknak is úgy mondottad, úgy suttogtad a személyek a tavaly ilyenkor már szárba szökött kukuricát symbo- lizálják, azt sóhajtanák: „nagyon zsirosak lettetek már magyarok; igen nagyra nőtt az igényetek, nohát az idén azért sem hizlalok disznót ti nektek; talán majd előveszitek a jobbik eszeteket! ?“ Azt, azt — édes magyarom — a jobbik eszünket! Isten bizony, azt suttogja a hajnali szellő, meg az esti fuvalom kiút a szikkadó mezőkön: vegyétek elő magya- rek a jobbik eszeteket! A hét bőséges esztendőre régen is elkövetkezett a hét sovány, és ebből az utóbbiból éppenséggel elég nekünk egy is, hogy ugyancsak siróra változzék az ábrázatunk. Az az ábrázat, amelyet már évek óta mindig csak a követelődzés tüze gyújtott ki. Évek óta mindig mindenki csak követel, többet és jobbat kíván minden földi jóból, olyanból is, amelyből sem ő, sem apja, sem semmiféle nemzetsége soha nem is kóstolt. Általános lett az elégedetlenség, az osztályirigység, türelmetlen követelődzés. Talán azért, mert tuságos jók voltak az aratások. Termett minden bőven s a bő termés felkeltette a mérsékletet nem ismerő vágyakat. No, ha igy volt, akkor jó lesz meghallgatni a hajnali szellő, meg az esti fuvalom suttogását. Jó lesz meghallgatui és megérteni, ami tanulság abból kínálkozik. Hátrább, sokkal hátrább — uraim — az agarakkal! A földi jók nem mindig teremnek olyan bőségesen, hogy relmes szót, mint most nekem?! — Azokat is ily hévvel, ily odaadással ölelted?! . . . Neje arcán e szavak hallatára az előbbi pirt halálos sápadtság váltja fel. — Tudja, hogy igaz, mit férje mond, tudja, hogy bűnt, nagy bűnt s nem egyet követett el, tudja, hogy leánykora nem volt szerelmi kalandoktól ment! — Reszketve \süti le nagy fekete szemeit, melyekből a fájdalom, a megbánás könyei törnek elő. Most átérzi bűneinek teljes suly- ját s a titok, mit félt teljes egészében megvallani, ólomsulyként nehezedik keblére. Küzd önmagával, vallomást akart tenni. Hosszú, kínos sóhajt hallat, összerezzen a nagy fájdalomtól, azután esdeklően emeli könytöl ázott szép szemeit férjére. S Tárczy Xavér e pillantástól mintegy megbüvölten hirtelen elhallgat. Melle lázasan zihál bár a vad indulattól, s ajkai görcsösen mozognak, de már hangot nem adnak. Szemeiből eltűnnek a haragos villámok, homlokán elsimulnak a ráncok. Az előbbi nagy haragot mély, igaz fájdalom váltja fel. Oda roskad neje mellé, karjait dereka köré fonja s a nagy, erős férfi zokogni kezd. — Bocsáss meg, hisz oly nagyon, hisz oly igazán szeretlek! De nem azokból mindenkinek felesleges mértékkel is jusson. A folytonos követelődzés szavának el kell némulnia, ha látjuk, hogy nincs ám miből azokat kielégíteni. A vágyakat és igényeket nem fokozni, de a szükségesekre visz- szaszoritani kell, mert kétes lesz a megélhetés. Az osztály-irigységet, a gyűlölködést pedig tessék eltenni boldogabb időkre, mert ha nem terem a föld, szenved minden társadalmi osztály. Nincs azoktól irigyelni való ; hanemha a megnövekedett gondok és kötelezettségeket. Körülbelül ezeket suttogja a hajnali szellő és az esti fuvalom, figyeljetek rája magyarok! VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Üdvös körrendelet. Pintér István a szerencsi járás agilis főszolga- birája nagyon üdvös rendeletet bocsátott ki, mely korlátozni van hivatva a köznép körében elterjedt istenkáromlásokat. A körrendelet valamennyi községi és körjegyzőnek és a járásbeli csendőrőrsparancsnoksá- goknak lett szétküldve. A körrendelet szövege a következő : Járásom egész területén általános a panasz és ez a panasz szomorú valódiságáról minduntalan magam is meggyőződtem, hogy járásom lakosságának földmivelő népe és munkásosztálya kor külömbség nélkül vallástalan s annyira demoralizált, hogy az alábbi intézkedések megtételének szükségét elkerülhetetlennek látom. A vallástalanságnak elrettentő és megbotránkoztató ismérvét látom azon szomorú tapasztalatban, hogy a nép az Istent káromló kifejezéseket és káromkodásokat, továbbá trágárnál trágárabb átkokat, szitudok hinni neked, nem tudok bízni benned! Mindig a múlt jut eszembe s nem vagyok képes a hitre! Féltelek az emberek] tekintetétől, féltelek a szellőtől, féltelek mindentől! — Menjünk, utazzunk haza, menjünk a csendes falusi magányba, ott talán boldogok leszünk, ott talán feledni tudok mindent. * A mozdony gőzsipja óles hangon jelzi a vonat indulását, melynek egyik első osztályú szakaszában ül Tárczy Xavér, szép, ifjú nejével. Hallgatnak mind a ketten. Nem veszik észre a gyorsan változó vidéket. Tárczy arcán a belső küzdelem, a mély fájdalom tükröződik vissza s neje,kinek szemei a férj bánatos arcán pihennek, éles fájdalmat érez szivében. Fáj neki igy szenvedőnek látni azt, kit mindenek felett s oly nagyon szeret. Többször bele akar kezdeni valami beszédbe, de torka mindannyiszor elszorul, s nem tud szólni semmit. Pedig úgy szeretne könnyíteni szivén, úgy szeretne az imádott férfi lábaihoz borulva bevallani neki mindent, csalfaságát, bűneit . . . Küzd önmagával s végre legyőzi félelmét. — Három évvel ezelőtt történt, egy verőfényes májusi délután, hogy először beszéltem Ivánffy Zoltánnal! dalmakat lépten-nyomon használja s gondolatait más alakban már kifejezni sem tudja, csakis úgy, ha azt a természetévé fajult csúnya és trágár kifejezésekkel kiséri. A vallástalanságnak másik általánosan és sajnosán tapasztalt ismérve az, hogy a nép tekintet nélkül a vasár- és ünnepnapokra Istentiszteletek alatt a templom közvetlen közelében oly zajos munkákat végez, mely az istentiszteletet zavarja s legtöbbször ittas állapotban a templomok közelében danol és botrányt okoz s ez által egyrészt az isteni tiszteletet s másrészt a templomban levőket megbotránkoztatja. — Felhívom a jegyző urakat, hogy a vallástalanság eme megbotránkoztató s törvénybe ütköző cselekményeitől a népet további intézkedésemig minden szombaton dobszó utján tiltsa el s a dobolási hirdetmény szövegébe különösen be- teendő, hogy az istenkáromlás és trágár kifejezések használata különösen fognak büntettetni. A csendőrőrsöket és községi elöljáróságokat felhivom, hogy ezen fenti tilalmamat kellőleg ellenőrizze s vasár- és ünnepnapokon az isteni tisztelet tartásának ideje alatt a korcsmákból és pálinkamérésekből az ott tartózkodó részeg egyéneket távolítsa el s fenti intézkedéseim ellen vétőket pedig hozzám jelentse fel. Szerencs, 1904. junius 18. Pintér István, főszolgahiró. — Sorozás Sztropkón. E hó 15-én lett a sorozás Sztropkón megtartva, 439 újonc közül 313 újonc volt távol Amerikában. Előállott sor alá 126 újonc, kikből be lett sorozva a póttartalékba 5, ujoncjutalékba 15 legény, tehát 15%. A sorozás 8 órakor vette kezdetét és már 11 órakor befejezést nyert, mivel az újoncok sorszám szerint és oly gyorsan lettek előállítva, hogy Blaskovie György alezredes mint katonai elnök, úgy a járás főszolgabirájának, valamint a jegyzői karnak a szolgálat nevében köszönetét nyilvánított. Ő már régen kereste az alkalmat, hogy velem négyszemközt beszéljen s ezúttal élve az alkalommal, bevallotta szerelmét. Nem volt szép ember, sőt inkább csúnya, de épen ez a rútsága tette érdekessé. Én kacagtam beszédjén s ő busán távozott. Azóta nem találkoztam vele. Négy hónappal ezelőtt láttam meg ismét az x . . . i bálon. Akkor talán még rútabb volt, mint azelőtt. Látására szánalom fogta el szivemet s mikor ő hozzám lépett s reszkető hangon idézte fel emlékeimbe a múltat, mikor megkérdezte vájjon még most is gyülölöm-e, nem tudtam kacagni már, valami különös érzés fogott el, mit megmagyarázni soha sem tudok. S mikor egy keringő után a bálterem melletti homályos kis pihenőbe vezetett, nem tudtam elta- szitani magamtól s néma megadással tűrtem el csókjait. Úgy éreztem, hogy utálom e férfit s még sem tudtam neki ellent állani! — Ezen a bálon ismerkedtem meg veled is. Az első pillanatban éreztem, hogy szivem a tied s mikor szerelemről kezdtél beszélni, tudtam, hogy én már is kimondhatatlanul szeretlek. De akkor már az a másik bírta Ígéretem, s mikor eljött másnap látogatásomra, ismét küzdöttem magammal, elakartam taszítani magamtól, de csakHáSsF* Lapunk mai «zárna 6 oldal.
