Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-06-11 / 62. szám
Juniu rendezni, hogy a tömegesen érkező uj előfizetőkkel szemben is leróhassa szeretetének és hálájának ezt az ajándékát. A „Mikszáth Album“ második kiadása szolgáltatja nekünk a kedvező alkalmat, hogy rátereljük olvasóink figyelmét a módjára, mellyel ezt az értékes diszmüvet „Az Újság“ előfizetése révén teljesen díjtalanul és könnyű szerrel megszerezhetik. Fölösleges megjegyeznünk, hogy a „Mikszáth Album“ második kiadása akár tartalom, akár pazar kiállítás tekintetében teljesen azonos az első kiadással és igy minden uj előfizetőnek, aki félévre egyszerre fizet elő „Az Újságra“, vagy félévi kötelezettséggel akár negyedévenként, akár havonként fizet elő, módjában van az előfizetési összeg beküldése után azonnal megkapni ezt a gyönyörű ajándékot. A ki már most beküldi az előfizetést, julius hó 1-től ha csak egy hóra is, azzal a kötelezettséggel, hogy félévig járatni fogja „Az Újság“ napilapot, annak az előfizetési összeg beérkezte után azonnal megindittalik a lap és megküldetik a Mikszáth Album. Nyáron az egész fürdőévad alatt az előfizetők kívánságára a lapot bárhova utána küldik, még akkor is, ha többször változtatják tartózkodási helyüket. „Az Újság“ előfizetési ára: egy hónapra 2 kor. 40 fill., negyed évre 7 kor., fél évre 14 kor., egész évre 28 kor. „Az Újság“ kiadóhivatala, Budapest, VII. kér. Kerepesi-ut 54. sz. TÖRVÉNYSZÉK. A „hecc párbaj.“- jun. 10. Nagyon érdekes és a helybeli járásbíróság tárgyalásai között rend- kivüliségére nézve minden bizonynyal első helyet elfoglaló ügyet tárgyalt f. hó 8-án d. e. 10 órakor Osváth Ferenc járásbiró, melyet inkább hu- moreszknek, mint tudósításnak lehetne feldolgozni. A vádlottak, számszerint tizen azzal voltak vádolva, hogy egy pisztolypárbajnál részint mint tényleges szereplők, részint mint segédkezők szerepeltek. A tanúvallomások során az ügy váratlan fordulatot vett. Kitűnt ugyanis, hogy a párbaj előre ki lett csinálva s kilenc fiatalember egyik ismerősük megtréfálására eszelte ki, ki magát krakéler színben tüntette fel. A párbajnál szereplők mindnyájan be voltak avatva a „hecc párbaj“ titkaiba, kivé vén a „krakéler“ felet, ki a dolgot elejétől végig komolynak fogta fel s annak tekintette. A párbaj, melynél az orvosok is az „összeesküvők ligá“-jának tagjai voltak, a legrendesebb keretek között folyt le s az egyik fél színlelt megsebesülésével végződött. Az eset hősei: B. Gr. joghallgató és M. J. a Komjáthy színtársulatának tagja voltak. Az utóbbi ellen volt az összeesküvés irányítva. A tárgyalás, melyet a vádlottak bohémé társaságának tanúvallomásai a legszellemesebb bohózatirói raffine- riát is túlhaladó tárgyalássá tettek: csupán végeredményébe ,íy kimenetelű, amennyibe: bíróság B. G. joghaliga M. J. színészt egy n házra Ítélte el, Sz. Gy. S. párbajsegédeket báró N. P. és J. F. „párbaj-c dig egy-egy napi állair tóttá, mig ifj. J. J. j< Sz. L. gyógyszerész p felmentette. Úgy a vád hiva lője, mint az elitéltek A SZERKESZTÖSÉC B. Bpest. Minden fizet töltve. Sz. A. Bpest. A tárca S. L, R. A.-Halmaj. £ itt e B. A. Bpest. Átdolgoz • og. -ja meg az eredeti szerző név F. M. Bpest. Nem vál be. Nem közölhető : Jó bi ;át ,jo’V :iK) Kiadótulajdonos: Él Ha „Zacherlint“ kérsz, melynek nagy a hire, Nyájas olvasónő, soh’ se vedd „kimérve“; Eredeti csak az, a mely üvegben van. Es a gyártó védjegyével ellátva van. Hogy nyugalmad legyen éjjel és nappal És ne kínozzon téged semmiféle rovar Keresd fel mindenütt csakis azt a boltot, Ahol kifüggesztették a „Zacherlin“ plakátot. 730. és 731/1904. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a saujhelyi kir. járásbíróságnak 1904. évi V. I- 266|1. és 265)1. számú végzése következtében hivatalból képviselt Groszman Dávid nagybrezsnyiczai és Händler Mihály sztropkői lakosok javára, Bárczy Benedek saujhelyi lakos ellen 230 kor. és 160 kor. s járulékai erejéig 1904. évi május hó 9-én és 10-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 675 koronára becsült következő ingóságok u. ír.: házi-butorok nvilvános árverésen eladatn.lr Melv árverésnek a saujhelyi kir. járáseddig biróilag már megállapított költségek erejéig Sátoraljaújhelyben, alperes lakásán leendő eszközlésére 1904 ik évi junius hó 14. napjának d. e. 8 órája határidőül ki- tüzetik s ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingó« Ságok az 1881. évi LX. t.-cz 107. s 108. §-a értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Sauj'nely, 1904. május hó 31-én. 752/1904. vh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. -c. 102. jj-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a.-újhelyi kir. járásbíróságnak 1904, évi V. II. 209|1. számú végzése következtében Dr. Izsépy Tihamér ügyvéd által képviselt Friedman Márton saujhelyi lakos javára, Seydenfeld Jenni saujhelyi lakos ellen 850 korona s járulékai erejéig 1904. évi április hó 30-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 909 koronára becsült következő ingóságok, u. m.; bolti állványok, női kalapok stb. nyilvá—w ár^-'-.r ’ | váltődij és eddig összes. I biróilag már megállap Saujhelyben, alperes üzl eszközlésére 1904. é’ napjának délelőtti 8 órá és ahhoz a venni szándék jegyzéssel hivatnak meg, ságok az 1881, évi L2. 108. §-ai értelmébe k legtöbbet Ígérőnek szűk; is el tognak adatni. Amennyiben az el e mások is le és felülfoglal tési jogot nyertek volna, t at «. __4 no c - jt„. Mely árverésnek a saujhelyi elrendeltetik. birósi yégzé s folytán 390 kor. tőkekövetelés, ennek (sédéi Jt l , kamatai, , váltődij és Fejér Zoltán, kir. 1 róság 1004. évi V. II. 209j4, számú végzése folytan 850 kor. tőkekövetelés, ennek 1904. évi április hó 23. nap1 ától >áró 6% kamatai, V,*j4-Celt Saujhelyben, 19 Ftjéf Zolt 82 kor. 90 fillérbe költségek erejé- eiyiségében leeend.. junius hó 13-il batáridöiil kitűz, tik k ezenne: oly meggy a- éi intett ingótörvénycikk 107. és jef-*té- — oen ezek javá i jun IBS hó 5-4 ir, bír, véereha t