Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-05-10 / 51. szám
Május 10. ZEMPLÉN. 3. oldal nittassék. Ezzel egyidejűleg a főispán indítványára elhatározta a bizottság, dr. Berzeviczy Albert vallás- és köz- oktatásügyi miniszternek az iskolák felállításáért hálás köszönetét felira- tilag kifejezi. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Indítvány II. Rákóczy Ferenc hamvainak Zeinplénvármegyébe való elhelyezése tárgyában. Mint értesülünk : dr. Szirmay István, idb. Mecz- ner Gyula, dr. Molnár Béla, Staut József, Katinszky Geyza, Szent-Oyör- gyi Vilmos és még több törvényhatósági bizottsági tag indítványt adott be a vármegyei közgyűléshez a nagy fejedelem hamvainak szülővármegyéjébe való elhelyezése érdekében. Az indítvány a dicsőült fejedelem hamvait Sárospatakon, esetleg Borsiban indítványozza elhelyezni. Az indítvány a junius 9-én tartandó közgyűlés napirendjére van kitűzve. )( A közigazgatási bizottság tegnap, e hó 9-én tartotta meg május havi rendes ülését. Az ülésen Hadik Béla gróf főispán elnökölt és megjelentek azon a bizottság választott tagjai közzül Nagy Barna, Molnár Béla, Fejes István, id. Meczner Gyula, báró Sennyey Miklós, gróf Mailáth József és Vladár Emil. Az ülés megnyitása előtt a főispán kegyeletes szavakkal emlékezett meg Talapkovics Vazul kir. tanácsos, pénzügy igazgató elbunytáról, ki a bizottságnak 7. éven át volt fáradhatatlan, munkás tagja. A főispán indítványára a bizottság elhatározta, hogy Talapkovics Vazul elhunyta felett érzett részvétének jegyzőkönyvben ad kifejezést és a gyászoló rokonsághoz részvétiratot intéz. Az alispáni jelentés a közigazgatás ápr. havi állapotáról számolt be; a személyi változások során bejelentvén, hogy dr. Szmrecsányi Béla tiszteletbeli főszolgabíró — kinek tollából éppen most közöljük a gazdasági egyesületről irt tanulmányát — tényleges szolgálattételre a bodrogközi főszolgabírói hivatalnál jelentkezett. — Megemlékezett az alispáni jelentés a vasutasok sztrájkjának bennünket ért hullámveréseiről is, valamint a május elsején szokásos munkásmozgalmakról, jelezvén, hogy a városunkban megtartott munkásgyülés a legnagyobb rendben folyt le. A gyámpénztári hiányokat vizsgáló-bizottság elkészült munkájával- Nemcsak a tételes vizsgálatot fejezte be, hanem összegyűjtötte az elrendelt fegyelmi eljárások összes vizsgálati anyagát is. A közig, bizottság a hatalmas munkát a tiszti ügyészségnek adta ki, hogy indítványt tegyen a további eljárásra nézve. Meczner Gyulának és Nagy Barnának, a vizsgáló-bizottság tagjainak pedig köszönetét szavaztak fáradságos és odaadó munkálkodásukért. Ugyanakkor d. u. 3 órakor a gyámügyi felebb- viteli küldöttség és ezt követöleg: a mezőgazdasági munkások és munkaadók között felmerült vitás ügyek elbírálására alakított bizottság ülésezett. )( Az állandó választmány ülése május hó 25-én és junius hó 6-án d. e. 9 órakor lesz a vármegyeháza kistermében. Ezen üléseken a vármegyének 1903. évi zárszámadásai és a junius hó 9-én tartandó törvényhatósági bizottsági közgyűlésen tárgyalandó ügyek kerülnek napirendre. )( Az állandó választmány üléseire gróf Hadik Béla főispán a következő körlevelet bocsátotta ki: Az állandó t. választmány tagjait folyó évi május bó 25-én d. e. 9 órakor és folytatólag f. évi junius bó 6-án d. e. 9 órakor a vármegyeháza kistermében tartandó üléseire tisztelettel meghívom. Ezen üléseken a vármegyének 1903. évi zárszámadásai és a junius havában tartandó közgyűlés elé tartozó fontosabb ügyek fognak tárgyal* tatni. )( Hivatalos hirdetmények. Székely Elek polgármester a következő hivatalos hirdetményeket bocsátotta ki: I. Az alsó-zsólyomkai patacskán a Hornyay és Henkel-féle ház között, továbbá a Henkel féle ház nyugoti oldalán fekvő hidak javítása és rendbe hozatalára nyilvános versenytárgyalást hirdetek. Határidőül 1904. évi május hó 14. napjának d. e. 9 óráját a városházakis tanácstermébe kitűzöm, arra érdekelteket meghívom ; egyben tudomására hozom, hogy a verseny- tárgyalási feltételek a közig, taná-' csosnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. — II. Az állami iskola főbejáratánál létesítendő vaskorlát és a Petőfi-utcai csapadék vizek levezetésére szolgáló beton-csatorna kiépítésére 1904. évi május hó 17-én d. e. 9 órakor a városháza kis tanácstermében versenytárgyalás fog tartatni; arról az érdekeltek azzal ér- tesittetnek, hogy a vaskorlátra vonatkozó tervet ajánlattevő a verseny- tárgyalásnál bemutatni köteles és hogy a költségvetés a feltételekkel együtt a h. polgármesternél a hivatalos órák alatt megtekinthető. HÍREK. A Torzsáson. — 1904. májú? 9. A Torzsás, ahol most a dalos madár szerelemről csicsereg, tavasz- nyiló május havának második vasárnapján hangos volt a sátoraljaújhelyi vadásztársulat derék tagjainak mulatságától. A puha, zöld pázsit vig kedélyű nimródokkal volt telve, akik szokásos havi mulatságukat most a természet ölében, meghívott vendégek társaságában tartották meg. A mulatság, bár a kora délutáni órákban ólom-szürke felhők veszélyeztették teljes sikerét: kitünően sikerült. Mire a nehéz felhők lassan eloszlottak és kisütött a nap aranyos sugara, a férfi, társaság már együtt volt a Magas-begy zöld bársonyos ölében és türelmetlenül várta Sztanykovszky Sándornak, a nimród-szakáesnak Ízletes főztjét. Egymásután hozták a kocsik a zöldbe vágyó vadászokat és vendégeket. Ki-ki sietett a maga részét kivenni abból a kedves mulatságból, mely már jó-előre is a legjobb kilátásokkal kecsegtetett. S amikor a vadász-társulatnak egy-egy kiérdemült tagja érkezeit, harsány éljenzés és a cigány-banda indulója fogadta mind- annyiokat. Általános örömet keltett a többek között Matolai Etele, Keresztessy Lajos bátyánk és Kovács Endre fő- gyimn. igazgató megjelenése, akiket a jelenvoltak kitüntető szívességgel fogadtak és akik mindvégig meleg ováció részesei voltak. Yig poharazás, hangos társalgás folyt a puha gyepen, összecsendültek a poharak s a Torzsás elhagyatott pázsitja egészen más, eleven képet nyújtott. Nem kevésbbé érdekes látványt nyújtott a vadászok rögtönzött konyhája, ahol a fáradhatatlan, piros kötényes szakács — ideiglenesen alkalmazott szolgáitól körülvéve — egy hivatásos szakácsnőhöz méltó ügyességgel és szakavatottsággal kavarta a pörköltet. Egyszerre csak minden korgó gyomru jelenvolt legnagyobb örömére láthatóvá lett — arcán, kaján mosolylyal — a szakács, amint kezében a hatalmas „kajsztron“-nal az asztalok felé fut. Több se kellett a poharazó társaságnak. Mindenki — mintegy vezényszóra — ott hagyta borát és az asztalok felé iramodott, ahol a szó szoros értelmében étellel rogyásig megtelitett tányérok várták a megéhezett nimródokat és vendégeket. Neszét vették a mulatságnak a feketeképü gyerekek is és csakhamar cigány-muzsika mellett fogyasztották a vacsora-idő felé hajló jóizü uzsonnát. Hogy azután nem volt itt hija a pohárköszöntőnek, azt talán fölösleges is megjegyezni. Sőt úgy folyt a dikció, akár csak a bor. Pedig zárjel között legyen mondva, az utóbbinak ugyancsak jó kelete volt. A kedélyes vig mulatság egyébként a kora délutáni órákban kezdődött és ugyancsak a Torzsáson nyert befejezést éjfélután 1 órakor. Ez bizonyítja legjobban a teljes sikert, melyért a vadásztársulat tagjai egyenként is és különösen dr. Legez a János, e mulatság rendezője köszönetét érdemelnek. Úgy tudjuk, bogy a vadásztár- sulat a nem várt nagy sikeren felbuzdulva, két hét múlva megismétli a vasárnapi mulatságot a Torzsáson. (j. á.) @ST Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnep miatt szombaton jelenik meg. — Esküvő. Spillenberg Barna árvaszéki ülnök e hó 8-án esküdött örök hűséget özvegy Kasztner Já- nosné, született Tburánszky Irma úrasszonynak. Az esketésnél tanúként a vőlegény részéről Dókus Gyula alispán, a menyasszony részéről Rosz- náky Gyula posta- és távirda főnök szerepelt. — Eljegyzés. Darvas Dezső mis- kolczi hírlapíró eljegyezte Sárosi Hermina kisasszonyt, Sárosi Paulának, színházunk jeles primadonnájának bájos és nagyműveltségü nővérét. — A kegyestanitórendi főgimnázium tanári kara ez utón is köszönetét mond mindazoknak, kik szeretett rendtársuk elhunyta alkalmából szomorú gyászukban részt vettek s a jó tanárt és szerető jóbarátot végső útjában elkísérték. — Elitt-hangverseny Perbenyiken. A bodrogközi jótékony nőegyesület e hó 2:9-én a perbenyiki „Nyesésében nagyszabású hangversenyt rendez, a melynek programja véglegesen ugyan még megállapítva nincsen, hanem a szereplők művészi kvalitása s az előkészületek méretei valódi eseményszámba menendő élvezetes estélyt helyeznek kilátásba. Értesülésünk szerint a Thomán pár zongora-, illetőleg énekszámain kívül a méltán hires perbenyiki kvintet fogja a hangversenyt kitölteni s ez alkalommal Mailáth Erzsébet gróf kisasszony először lép remek zongorajátékával a nyilvánosság elé. Kedves meglepetésnek ígérkezik az estély két száma. Egy gavotte és egy menüette, melyet Mailáth Erzsébet, Stephania és Mária contesz- szek, Sennyey Klárika baronessze, továbbá a kis Mailáth József és Széchényi Mihály grófok fognak lejteni. Az estély második részét műkedvelői előadás fogja képezni, amelynek rendezésére a „Zomplénvármegyei Kazinczy-kör“ szinügyi szakosztálya kéretett föl. A résztvevő közönség minden kényelméről gondoskodva van s tekintettel a kedvező vasúti összeköttetésre az oda és visszautazás kellemetlen várakozással összekötve nincsen, s miután az estély helyisége a sínek közelében van az esetleg kedvezőtlen idő sem okozhat zavart. Á buffetet szabott árak mellett a jótékony nőegyesület tagjai látják el. Ös- merve a nőegylet páratlan buzgalmát, amely minden, a nemes cél érdekében idáig rendezett mulatságát feledhetetlenné tette, ösmerve a közönség érdeklődését, melylyel a célt előmozdítani s az önzetlen fáradozást a sikerrel jutalmazni a távol vidékekről is össze- sereglett; alaposan reméljük, hogy az estélyt, amelyetjtánc fog követni: a legfényesebb siker koronázza. — Az ipartestület uj alelnöke. Az ipartestület elöljárósága f. hó 8-án tartott rendes havi ülésén az alelnök- ségről bemondott Hericz Sándor helyére Armágyi Jánost választotta meg alelnöknek. — Hymen. Bitsánszky Kornél zsolnai ménök május 1-én eljegyezte Bartus Elza kisasszonyt Nagymi- hályon. — A „Zemplénvármegyei Gazdasági Egyesület“ borászati szakosztálya 1904. május 15-én reggeli 8 órakor Sátoraljaújhelyben a vármegyeháza nagytermében ülést tart, mplyen a bortermelők és kereskedők f. 1904. április 10-iki nagygyűlése által megvitatott s az abból kiküldött vegyes albizottság által módosított Tokaj- vidéki kivételes rendszabályok javaslatának végleges szövege fog meg- állapittatni. Kívánatos, hogy azon a szőlőbirtokosok és borkereskedők minél nagyobb számmal részt vegyenek. — A sorozás eredménye Nagy- mihályban. Az 1903. évi fősorozás eredménye a nagymihályi járásban a következő volt. A hadsereghez 46, a honvédséghez 11, a hadsereg póttartalékába 13, a honvédség póttartalékába 6 egyén soroztatott be. Az állításra kötelezettek túlnyomó része természetesen most is hiányzott. — Újoncok bevonulása. „Októbernek elsején be kell rukkolni.“ — Ez a dal most egy kis változáson megy keresztül. Október elsején nem kellett bevonulni s hétfőn, május S-én bújnak mundérba azok, akiknek szabályszerint már múlt év októberben katonáknak kellett volna lenniök, s most már várni az uj regrutákat. A törvényenkivüü állapot azonban ezeknek a katonaköteleseknek még 8 hónapot adott az édes civiléletből, s csak most fognak hozzá a „rechtsum“- hoz. Hát bizony nem valami kellemes a katonai tanulás május — júniusban, de ha muszáj. A hétfőn bevonuló újoncok kiképezése julius 8 áig tart, majd augusztus 25-éig szakaszonként és századokban folytatják a kiképe- zést, szeptember l-éig tartanak a zászlóalj kiképezések. A nagyobb gyakorlatok ez évben elmaradnak, s csak kisebb dandárgyakorlatok lesznek. — A bevonulás napján, folyó hó 9-én Ujhely is zajosabb volt a rendesnél. Égymást érték a falusi szekerek, melyek elkeseredett, katonáknak bevált legényeket vittek a vasúti állomásra. Dalolásuktól reggel hangos volt minden utca, melyen keresztül utjok vezetett. — Uránia. Áz Uránia tudományos színház e hó 11. és 12-én Nagy- mihályban a Barnai szálló nagytermében előadást tart. Színre kerül Berlini élet és Egyiptom. — A járási számvevői állások rendszeresítése. Mint értesülünk, gr. Hadik Béla főispán közbenjárására az 1902. évi III. t.-c. alapján létesítendő járási számvevői állásokat a pénzügy- miniszter esetleg már a folyó évben fogja rendszeresíteni. Az erre vonatkozó tárgyalások megindulván, alapos a remény arra, hogy a községi közéletet közelről érintő s annak ellenőrzésére és a szolgabirói hivatalos pénzkezelésére hivatott eme hivatalok még ez év folyamán megkezdik működésüket. — Gyümölcsvirágzáskor. Tallián földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy a gyümölcsfák és a szőlő kárt- tevő bogarairól Írott népies mü a lelkészeknek, tanítóknak megküldessék, bogy most, mikor a fák élősdiei ellen való védekezés aktuális, ez a hasznos könyvecske oktasson ki a védekezésre. Egy levelező lapon intézett kérés elég, hogy a könyvecskét lelkész és tanító megkapja. A kérelem a földmivelésügyi minisztérium IV-ik főosztályához intézendő. — Az ipartestületi hitel- és árucsarnok szövetkezet mint az orsz. központi hitelszövetkezet tagját e hó 7-én vizsgálta meg az orsz. közp. hitelszövetkezet kiküldöttje, s a délután 2 órától este 8 óráig tartott részletes vizsgálat teljes megelégedéssel lett befejezve. Az évi mérleg és nyereség- számla helybenhagyatott s a közgyűlés idejéül f. hó 29-ének d. e. 11 órája kitüzetett. A kezdő kis hitelszövetkezet múlt évi mérlege szép nyereséggel zárult, s évi forgalma meghaladta a 300.000 koronát.