Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-03-12 / 29. szám
Sátoralja-üjholy, 1904. Március 12. 29, (2451.) Harminc kettedík évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: áátoralja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Meczner Gyula dr. Szirmay István dr. Héas Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. fömunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fVóvre 6 kor negyedévre 3 kor. —— Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. nevezni, könyv nélkül tudja mindéit felnőtt ember, hogy miben állanak. Ezer érdek szakítja szét és uszítja egymásra a mi társadalmunkat, bizony, bizony itt volna az ideje, hogy legalább azért ne csikorgassuk egymásra a fogainkat, mert más táborban szeretjük a hazát. A magyar nyelv nagy háborúját pedig véssük jól az emlékezetünkbe összes tanulságaival. Fogjunk kezet, hogy nem nyugszunk addig, mig minden magyar polgár nem tud magyarul. Akkor azután magyar lesz a kommandó, mert mi fogunk kommaudirozni. Tűzzel, alkotmánynyal, ujjonc- javaslattal és exlexszel pedig ne játszunk többet, mert tessék elhinni, nagy az öröm osztrákországban, meg másfelé is határainkon túl, (sőt itt-ott belől is) ha hajba kapunk egymással. Hogy is énekel a költő a Hun-utódokról és a kárörvendő szomszédokról? „Haldoklik a magyar, mienk lesz a bőre“. Legyen hát még egyszer nála a nemzet gondviselésének, hogy újra kilábalt haldoklásából a magyar! Thaly Kálmán. — márc. 12. Március 10-ikét sokáig úgy fogják emlegetni, mint a Thaly Kálmán napját. Á nagy kijózanodás elementáris győzelme ugyan nemcsak az ő kizárólagos érdeme, de a kezdeményezés dicsősége osztatlanul az övé' Az övé a dicsőség, hogy meg merte tenni indítványát, az övé a dicsőség, hogy annak hatása alól egyetlen egy párt, vagy pártárnyalat sem tudta kivonni magát. Mintha megelevenedett volna az idők legendája: megint az elhunyt vitézek keltek csatára a magyar nemzetért; de nem mint sírból kikéit, erőtlen árnyak, hanem úgy, amint az a század reális felfogása mellett is elképzelhető. A nagyidők kutatójának elméjét megihlette a hazaszeretet és nem törődve semmi mással, nem hallgatva semmi másra, csak a hazaszeretet szavára: felállott a nemzet tanácsában és a maga törhetetlen honszerelmét bele varázsolta mindenek szivébe. Az élő, az igazi kuruc elhárította nemzetéről a fenyegető veszedelmet és uj dicsőséget szerzett a kuruc névnek ; nemzetének pedig békés, munkás napok kilátását, melyekben újra gyarapodhat, újra erőre kaphat a magyar. Mély megil- letődéssel írjuk le mi is a Thaly Kálmán nagy nevét és megtudjuk érteni azokat a férfiakat, akik sietve sietnek, hogy ietegyék előtte elösme- résüknek és tiszteletüknek adóját. Persze, hogy akadnak, hogyne akadnának olyan hitvány lelkek is, akik készséggel adják majd tovább a suttogó gyanúnak utálatos szavait, mikor megemlékeznek a békeszerzőről. Akadni fognak ilyenek, mert hisz nem ment még keresztül a nemzet azon a nagy megtisztuláson, amely szükséges minden ütközet után, ahol bizony sok szemét, sok sár felkavafi béke első napja. — márc. 11. (Sz. i.) Váratlan liirfc hozott a táviró, váratlan eredménynyel záródott a tegnapi nap. Helyreállt a parlamenti béke, megszűnt az obstrukció s nincs szükség többé házszabály revízióra. Csudálatosak és kiszámíthatatlanok a politika esélyei. Tegnapelőtt még senki sem hitte, amit ma már mindenki természetesnek talál s holnap talán uj, nem is sejtett küzdelem küszöbén állunk megint. Használjuk fel a közbeeső napot, a mát s — követve a jóknak példáját — siessünk kifejezésre juttatni elismerésünket mi is mindazoknak, akiknek csak részük van az eredmény, a béke megteremtésében. Köszöntsük őket, kormányt, ellenzéket egyaránt mi is s feledjük el, hogy tizenöt hosszú hónapon át harc és háború folyt közöttünk. Feledjük el, hogy nem egyszer magasan lobogtak az izzó szenvedélyek lángjai. Feledjük el a gáncsnak bántó szavait, ne beszéljünk többé hibákról, tévedésekről és vétkekről, hanem — mint a gonosz álomból ébredő alvó — örüljünk annak, hogy elmúlt a kínos, a gyötrő álom és itt van előttünk újra az élet, s itt vannak újra a munka, az alkotás verőfényes napjai. És hátha még a napokból hetek, hónapok, évek válnának! A ZEMPLÉN TARGÄJÄ. Egy amerikai miss. A Zomplén számára irta: Mok Fereucné. I. A lehető legnagyobb lelkinyugalommal ültem egy japán paravent védelmében s Hauff munkáit lapozgattam, midőn a terrász ajtajában egy filigrán nő jelent meg s gyorsan, idegesen körülnézett. Megpillantott engem. S úgy, ahogy a vércse le szokott csapni gyanútlan zsákmányára, úgy repült hozzám a jövevény s megragadva két karomat, heves szóáradattal kezdett valamit magyarázni. Oly gyorsan beszélt, hogy első meglepetésemben azt sem tudtam szansz- kritül vagy csehül diskurál, végre megértettem: amerikai nő volt, aki folyékony, de túlgyors angol nyelven beszélt. Megnyugtattam s helylyel kínáltam, azután olyanféle komolysággal, mint ahogy a vizsgálóbíró faggatja a vádlót,kérdezősködtem panasza okáról. Amerikai találékonysággal kezdte szidni a magyarokat: minő visszamaradt nép, minő udvariatlan stb., mert senki sem tud angolul s ő már két óra óta szaladgál podgyásza után s nem tudja kézhez kapni. Oly tüzbe jött, mikor az „ázsiai“ viszonyokat gúnyolta, hogy kötelesHátha bekövetkeznék az is, amit ma még több joggal lehet kívánni, mint reményleni, hogy a magyar törvényhozás háza újból a komoly és alkotó munka állandó otthona lesz. Oh mily rövid idő alatt mennyi mulasztás lenne pótolható. És hátha bekövetkeznék az is, hogy a megértés és kölcsönös megbecsülés a külömbőző pártok között kiáradua és elterjedne szerte e hazában s ne csak egy napra s ne csak a dumaparti góth-palotába térne be vendégül. Óh mennyi fájó seb hegedne be, óh mennyi visszavonás ülne el, óh mennyi keserűségnek forrása apadna ki és — óh milyen szépen nyakára tudnánk ülni az osztráknak is, ha egyszer mindez bekövetkeznék. Üdvözöljük hát a béke első napját és üdvözöljük a béke becsületes barátait. De ne érjük be ennyivel. Dolgozzunk a béke állandóságáért tovább és használjuk fel a békés napokat okos munkára. Még pedig nemcsak azok a férfiak, akik az ország dolgait intézik, hanem kivétel nélkül mindenki a maga körében, legyen az bármilyen kicsiny is. Sok a tenni-való mindenütt; sok a pótolni való mindenfelé. Nekünk meg éppenséggel nem kell a szomszédba menni, hogy gyógyításra váró sebeket keressünk, van nekünk elég. Meg sem kell ségemnek tartottam megkínálni egy pohár vízzel. Azután megmagyaráztam, hogy nem magyar föld az, ahol őt és a podgyászát ez az inzultus érte; igen is osztrák területen van; s végül, mivel magam is magyar vagyok, engedje meg, hogy némileg megnyugtassam „barbár“ voltunkról való téves hitében. Most ő nyugodott meg s én jöttem tüzbe. Hát elvégre, lehet nálunk obstrukció és egyéb kalamitás odafent a mi szépséges fővárosunkban, de a magyar régen megszűnt ázsiai lenni (mióta a mongolt s törököt kivertük), s aki az egész magyarságot bántja, sérti az egyest is. Vidám, szinte gyermekes kacagás szakította félbe szónoklatomat; a miss előttem állt s két kezét béki- tőleg nyújtotta felém. Nehány perc múlva már kedélyes diskurzusba mó- lyedve, csöndesen kevertük a kávét. A férfiak bor mellett, az asszonyok meg az uzsonnái kávé mellett lesznek közlékenyebbek. — Kegyed leány létére nem tartja különösnek az egyedül utazást? Csodálkozva, ártatlan szemekkel nézett reám. — Mi amerikaiak nem tudjuk megérteni, miért nem meri az európai szülő felnőtt leányát egyedül, önállóan járni-kelni hagyni? „Odaát“ (t. i. Amerikában) az apa nem félti leányát, úgy neveli, hogy az a leány ne nyögjön egy gardedám vagy más „Ehrenperson“ tyranizmusa alatt; megy ahová akar, tesz, amit helyesnek vél. S higyje meg asszonyom, az amerikai leány kevesebb sértésnek van kitéve, mint önök, akik az őrködő szemek bűvköréből ki nem lépnek. Minket nem vezetnek járszalagon, az önálló ember érvényesül bennünk. Nem raboknak jöttünk a világra, de hogy független, szabad emberek legyünk. Tetszett is, nem is ez az emancipált gondolkodás; eszembe jutottak nagyanyáink, akik ingerülten rázták meg galambősz fejüket, ha unokájuk a rozmaringos ablakon át egy vágyó pillantással kisérte a repülő, szabad madárkát. Szabad! Minek egy nőnek a szabadság? . . . . S azután azon gondolkoztam, a mai leányok mennyi őrizetlen és kacér, gyújtó pillantással flirtelnek az udvarlóikkal: a mama el- nézőleg mosolyog, gyönyörködve nézi a mély dekoltázsba bujtatott süldő (vagy felnőtt!) leányok „ártatlan játékát.“ Szabad a tánc, ott a jégpálya, a sportok, a zsurok parfümös levegője. A mama nem vigyázz, csak néha vet egy biztató pillantást a leányára, ha az egy „párti“ számba menő férfival diskurál, enyeleg. Ez az anyai tekintet, fordításban annyit tesz: „probandum est!“ Nemi nem őrködnek a mamák — de azért a világ előtt lelkiismeretes gardedámok!.. — Min gondolkozik asszonyom ? — szólt mellettem a miss dallamos, tiszta hangja. — Azon, ha nekem leányom lenne, nem a bálitermek és szalonok számára nevelném, hanem, hogy úgy, mint kegyed, biztos lábbal, tiszta, hófehér homlokkal járja, utazza a világot, tanulja imádni a természetet, ismerje meg a művészetek bölcsőit: legyen jó, nemes, igazi nő, akit nem ront el a parkett simasága, a kétértelmű operett, a könnyű olvasmány... — Madam! S a leány szemében csodálatos, nemes tűz lobbant föl, melyen vett lélegzetet s aztán karjával az álmodó, nyugodt tengerre mutatva, halkan mondta: — Madam! nincs szebb dolog, mint az utazás! Aki ridegnek tartja a bilincseket, melyek egy megunt helyzethez kötik, tépje azokat szét, vegyen tourista-botot a kezébe s nézzen szét a világban. Az utazás a szabadság, az egyén érvényesülése. Hallgassa meg a történetemet, olyan egyszerű és rövid az : — Mint egy farmer család ivadéka, New-Yorkban telepedtünk meg. Ott jártam az iskoláimat s ott ismerkedtem meg egy spanyol rokonommal. Szüleim szerették volna, ha mi házasságra lépünk. Nem éreztem, hogy a szivembe Jósé képe vésődött volna, s mivel mi amerikai leányok nem sietünk a házassággal, egyszerűen elleneztem szüleim tervét. Jósé nem haragudott. Midőn búcsúra hozzám jött, azt mondta: „Egy sziLapHiik mai száma 8 oldal.
