Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-03-01 / 24. szám

Sátoralja-Ujhely, 1904. Március í. 24, (2446.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhÍTatal: áátoralja-Ujhely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apré hirdetéseknél minden garmood szó á üli., vastagabb betűkkel 8 üli. Nyllttérben minden garmond sor 30 üli. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula clr. Szirmay István dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fó évre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 üli. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. jrtég egyszer a „spiritusz“ há­borúról. ségi pártot nem bántottam, annál kevésbé gázoltam az ő becsüle­tükben. Tessék csak jól elolvasni azt a bizonyos cikket: sem Pekáry Gyulának, sem a függetlenségi pártnak nem imputálok én abban semmi becsületbe vágó dolgot. Annak a hajszának az értelmi szerzőjéül, amely Schweiger el­len megindult (és pedig megin dúlt a Fra. H. hasábjain) Pekáry Gyulát sem uévleg meg nem ne­veztem, sem reá még csak cél­zást sem tettem, sőt névszerint megjelölvén a szemben álló pár­tok (nem politikai, de — mond­juk — »spiritusz* pártok) vezé­reit, azokat egyrészről id. Mecz- uer Gyulában, másrészről Búza Barnában tüntettem fel. Pekáry Gyuláról csak annyit Írtam, hogy a legutolsó városi közgyűlésen, mikor javában dúlt a spiritusz háború, „vizsgálatot kívánt a múltakra nézve“ is. De hisz ez igaz és ezt megírni szabad, sőt kötelesség, mert igaz. Plane úgy, mint én tettem, aki a Pekáry Gyula intenciójáról egy árva szót sem Írtam, mert ott lévén azon a bizonyos gyűlésen, igen jól lát­tam, hogy őt indítványának meg­tételére a Búza Barna kétszinü magatartása vitte bele. Igenis, csak a Búza érthetetlen állás- foglalása, aki írásbeli jelentésé­ben nem látott semmi visszaélést a múltban, Schweigerben meg nem kételkedett; felszólalásá­ban pedig visszaéléseket enge­dett sejteni s mig az egyik pil­lanatban Meczner Gyulával azon vitázott, hogy ők (a vizsgáló- bizottság) a múltakra kiterjedő vizsgálatot nem kiváuják, addig a „képviselőtestület bölcsességét* viszont oda akarta terelni, hogy, de bizony csak rendelje el a vizs­gálatot. Hogy ez igy történt, arra tanúbizonyságul hívom fel a köz­gyűlés összes tagjait. A cikk későbbi részét pedig rosszul idézi Pekáry Gyula. Nem azt írtam én, hogy a függet­lenségi képviselőtestületi tagok Fried Lajos és Búza Barna kivé­telével hagyták cserben vezérü­ket, hanem azt, hogy „a Pekáry és Fried kivételével.“ Amiből szintén láthatja Pekáry Gyula, ha akarja, hogy a „spiritusz“- párt vezérének nem őt tekintet­tem és nem őt tüntettem fel. Ismétlem tehát, hogy Pekáry Gyula egyáltalában nem vindi­kálhat magának az én cikkem­ből jogcímet arra, hogy lelke felháborodjék és az én állításai­mat visszautasitgassa. A függetlenségi párt pedig már azért sem érezheti magát sértve, mert éppen azt Írtam róla, hogy ehez a személyes hajszához nem volt megkapható. Ebben pedig — azt hiszem — semmi neheztelni való nincs. Pekáry Gyulával és a függet­lenségi párttal tehát elintézettnek érzem a magam ügyét s a „gya­nakodó lélek“ kritikáját már csak Yálasz Pekáry Gyulának. — márc. 1. Az újhelyi fogyasztási adók dolgáról a „Zemplén“ február 25-iki számában írott cikkemre Pekáry Gyula ur volt szives vá­laszolni. Még pedig azon a cí­men, hogy bántó módon foglal­koztam az ö vezetése alatt álló párttal és névleg az ő személyé­vel is. Lelke teljes felháborodá­sával utasítja vissza tehát — mint mondja — a pártnak és neki imputált feltevéseket és az ő egyenes, őszinte beszédével egy kis prédikációt is rögtön­zött számomra. Azon kezdem, hogy Pekáry Gyulát mindig olyan korrekt és kiválóan úri gondolkozásu em­bernek ösmertem, akinek a figyel­meztetését és tanácsait bárki meg8zivelheti, jó magam pedig mindig igen szívesen fogadtam azokat. Most az egyszer azonban egy pillanatra sem ösmerhetem el azt, hogy Pekárynak oka volna akár az újhelyi függetlenségi párt nevében, akár a saját sze­mélyében síkra szállani ellenem és azon a címen — hogy az ő becsületükben gázolok — erköl­csi kioktatásokat olvasni az én árva fejemre. Nincs joga és nincs oka Pe­káry Gyulának ezt tenni, mert én sem Pekáry Gyulát, sem az igen tiszteletre méltó független­A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Egy levél. A »Zemplén* számára irta: Ossa Béla. Régóta vajúdik lelkemben és ime : most megírom legutóbbi s talán legigazabb szerelmem dythirambikus vallomását, amelyhez igazán méltó forma a verssorokba való rovás lenne, de igy talán közvetlenebb lesz s ez az ok, hogy verssorokba nem rovom. Megírom neked, az álmokkal tele­szőtt nyár másik részesének; ba ugyan szerelmünk szingazdag, virágos nyara neked is olyan kedves volt és feled­hetetlen, amilyen kedves volt és fe­ledhetetlen leend nekem. Lehet, hogy érdekelni fog e val­lomás, amely immár beszél és kiál­toz, hiszen a többi úgyis hangtalan volt: nem beszólt. Olvasd el, hogyha érdekel, ha meg nem: nevess egyet a bolondosán szerelmes fiun, akinek igazán olyan jó a szive, hogy méltó kinevetni. Három szerető lény érdeklődését adtam át a közönynek, mikor te jöt­tél. Nyíltan és őszintén vonultam vissza olyan rokonszenv elől, amelyet teljes nagyságában viszonozni nem tudtam volna, kezdve attól a perctől, amelyben újra összejöttünk. Akkor, már másodízben — ha jól emléke­zem ... Az első találkozás előidézte történetünk rövid volt. És kezdődött ott — amit már egyik levelemben szintén megírtam (de amit te tán nem is olvastál) —hogy „egy majális va- rázsos éjszakáján (óh! mennyire kí­sért e varázsos éjszaka azóta!) mikor még tavasz volt, fény volt és sugár volt, kivetődtünk , a táncteremből az esős éjszakába. Én vágytam, de te akartad. Csak a fuvallat rezgette lombok permetegje hullott reánk. Ak­kor, ott megöleltelek és megcsókol­talak egyszer az arcodon és egyszer az ajkadon. A szerelem csókja volt az tisztán a vágytól. Nem kértem, kegyet, de te — a jobb és drágább, mint a többi — megjutalmaztál vele.“ Ezzel kezdődött a történet, az én búsongó, szerelmes történetem, amely­nek azóta sokkal több volt a keserű­sége, mint az élve, és sokkal több a fájdalma, mint az öröme. Nemsokára azután elváltunk egymástól. Távolság volt köztünk, nem térbeli távol, csak lelkem szakadt el a tiedtől, mikor megtudtam, hogy szivednek rajtam kívül van még lakója, akit oly gyak­ran emlegettél árnyalat nélküli, vi­dám arccal, mig az én szivem, ez a nevetségen gyenge, érzékeny szív, bele vonaglott abba a mosolygásba. Lehet, hogy te nem vetted észre, hisz arcomon csak egy árny suhant át, s csak egy árnyalattal lett észrevétle­nül fakóbb, igen, de benn feltornyo­sult a zajló érzelmek hullámverése ... Közben aztán — ha nem is ta­lálkoztunk gyakrabban, de ritkán, al­kalom adtával egy-egy csókot adtam neked, hogy ha szálló percekre bár, de felidézzem azt a csókot, amit annyi csók között kerestem gyötrő, szomju lázzal, de — bevallom — nem talál­tam rá soha. Körülbelül öt elpocsékolt, hangu­lat nélküli hónap után, mely alatt három szív lett volna az enyém osz­tályosa, s amelyeket cserbe hagytam érted — újra találkoztunk. Nem azon az uj majális utáni éjen, mely után újra magaménak mondhattam a tőlem elzárva tartott csókokat, de ott szobátokban, mikor a leszált alkony bizalmas félhomá­lyában megöleltelek a feltámadt, régi vógygyal, nem érzéki, de a szív mé­lyén fakadt szenvedélylyel s mikor ajkam csókkal zárta le a tied és ki­cseréltük e két mondatot: — Szeret Iza? — Nagyon Károly. És ez a „nagyon“ a te ajakad­nak talán legnagyobb hazugsága le­hetett. Azóta sokszor sértett a szavad, a tekinteted, azóta erre az Ígéretre folt tapadt, habár ezt az Ígéretet nem volt szabad érinteni maculányi szennynek. Te vagy nem szerettél, vagy nem csak engem szerettél, ami el­végre is annyira mindegy, hogy nincs is a két árnyalat közt határvonal. azért sem veszem magamra, mert éu nem szoktam gyanakodni, sőt éppen azok ellen a bizonyos „gyanakodó lelkek“ ellen keltem ki múltkori cikkemben, akik fe­lett Pekáry Gyula is suhogtatja os­torát. Én sem tartom tisztának a gyanakodó lelkeket, pláne a tendenciózusan gyanakvókat és igen szépen kérem Pekáry Gyu­lát, hogy ha ezeket sújtani akarja, hát ne hozzám adreszálja sorait, hanem üssön szét a Fm. H. szer­kesztőségében. Vagy talán az összeegyezik a lelkiismetetes új­ságírással, hogy ugyanaz a Búza Barna, aki mint városi bizottsági tag írásban azt jelenti a képviselő­testületnek, hogy a Schweiger Ig­nác tisztességében nincs oka kétel­kedni (és ezt az ő nyomán meg­ismételi Pekáry Gyula is) az új­ságjában azután ezt Írja: „attól a képviselőtestülettől, a mely Schweigerre bizta a fogyasztási adókezelést — farkasra a nyájat — nem is lehet egyebet várni?“ Avagy a Schweiger Ignác becsülete szabad préda? No, ez ellen a tanitás ellen bizonyára Pekáry Gyula tiltakoznék első sorban. De tiltakozzék is és me az én fejemnek essék neki, ne engem vádoljon gyanúsítással, hanem azt, aki azt csakugyan űzi, dr. Búza Barna urnák. Nem a párt, amelyhez Pe­káry ur tartozik, tapossa lábbal az erkölcsi alapokat, hanem a párt hivatalos lapja, amint ezt már sokszor elmondották és iga­Te nem tudtad szerelmem nagy­ságát mérlegelni, mert ha tudtad volna: drága kincsként őriznéd ma is ... ma is .. . igen s ma ott va­gyunk, hogy én léha nők körében keresek olyan vigasztalást, ami ellan- kaszt, ami gyötör, a helyett, hogy gyönyört szerezne, s ami megmérgezi a vért s elrontja lelkemet, amely egyedüli gazdagságom, s ami a többi emberek felé emel. Pedig az én tu- lajdonképeni életem a lelkem élete. Lelkedet akartam birni egyedül és kizárólag, s mikor láttam, hogy nem bírhatom — újra félreálltam: ón nem csak első akarok lenni szi­vedben, de az egyedüli is. Látom, hogy ez ostoba, dőre áb­ránd. Én nem akarok elveszni veled együtt, nekem nem csak szerelmet, de azzal együtt boldogságot is kell lelnem és érintetlen, tiszta ihletet, amit a te szerelmed nem lenne ké­pes nyújtani. Ezért nem tudjuk mi egymást megtalálni, mert te nem születtél poétáknak. Azok valamivel többet kívánnak, mint csókot és oda­adást, azok a lelkét, a gondolatait, az érzelmeit is, kívánják birni annak, aki az övék. És épen ez a különb­ség az, melyet csak tiszta lélekkel és fennszárnyaló gondolkodással le­het megérteni. Ez az üdv neked meg nem adatott. Szánlak. Szánlak szivem mélyén, megsiratlak és szeretni foglak a nél­f.apunk mai száma 4 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom