Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-08-07 / 79. szám
Sátorai]a-Ujhely, 1902. augusztus 7. 79. (2219.) Harmincharmadik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sitoralja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula Biró Pál dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor: negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. fi talyigás tót. — augusztus 6. (y.) Meghalt a talyigás tót felesége. Csak egy talyigás tóté és lám a fővárosi lapok hasábokon át tárgyalják annak a nyitramegyei szegény tót napszámosnak hőstettét, aki beteg feleségét nyolc napig tartó jobb és rossz hegyi és sík utakon talyigán húzta föl Nyitra- vármegye északi részéből Budapestre. Elhelyezendő őt valamelyik kórházban. Hiába hozta: már meghalt. Az asszony szegény már boldog. A talyigás tót, szegény az szomorú. Hiába húzta a talyigát, hiába féltette szerelmetes életepár- ját. Tette pedig a szegény tót e kétségbeejtően vakmerő utat első sorban szeretettől áthatott lelke ösztönétől. Vezérelte a nyomorúság. Jobban mondva kényszeritette, mert nem rendelkezett azon osztrák értékű 4 írt 75 krajcárokkal, mibe a hét órás vasúti utazás került volna. Szent igazság, szivünkből szól, amit egyik lap ir: „Szeretnők keblünkre ölelni azt a rongyos, szurtos tótot, mert oly kimondhatatlan mértéke nyilatkozott meg tettében a szeretetnek, önfeláldozásnak, hogy ez a lelki nemesség igen magasra emeli őt sok földi hatalmas felett. “ Ám a szivünk szava után önkénytelenül ajkunkra jő ily eset hallatára a kérdés: Szabad-e, lehet-e a mi modern korunkban ilyen dolognak előfordulni? Vájjon kikerülhetetlen volt-e arra a szegény emberre, hogy beteg nejét talyigán huzza fel Nyitrából Budapestre? Hát olyannyira koldus volna a mi hazánk, oly szívtelen emberek laknák már, hogy más módja a segítségnek teljesen ki volt zárva? Sajnos, e kérdésre a mai viszonyok mellett nem igen felelhetünk másként, mint igennel. Minden kis egzisztencia addig jó nálunk, amig annak munkaerejét, egyéni értékét az erősebb, a hatalmasabb kiaknázhatta. Azután eldobja, mint a kifacsart citromot. Az éhező kis ember jajkiáltása nem talál meghallgatást, mert a világ zaja elég erős arra, hogy azon át fülünkbe fel ne hatolhasson az ilyen apró-cseprő vészhang. Egy szegény ördöggel több vagy kevesebb — ugyan kinek fájna ezért a feje? És ez a mi nagy bűnünk. Ez az, amin a társadalomnak, a művelt közönségnek segítenie kell. Ezer és ezer kis ember hagyja el hazánkat évről-évre, jobb, biztosabb talajt keresve arra, hogy a létért való küzdelme ne legyen kárbaveszett fáradozás. Nem okolhatjuk ezért a kormányt, az államhatalmat. Ellenzékieskedő kortesfogás az, minden bajunkért a kormányt és a hatalmat szidni. Hiszen a józan ész maga cáfolja le első sorban az ilyen lármát. De okozzuk és méltán azokat, kiknek a jó sors megadta a módot arra, hogy a szegényen, elhagyottakon saját káruk és megterhelte- tésűk nélkül segíthetnének. De mily nehéz egy „kurta“ úrhoz is bejutni a szegény apró embernek, milyen fogadtatásban van része, ha kérni jő, ha esedezik azért, hogy szeretteinek kenyeret kérjen nem ingyen, nem alamizsnaként, de becsületes munkája árán. Menjen dolgozni! Ez a sablonos elutasítás mindenhol, — de arra már nem tudna sem hatósági közeg, sem senki megfelelni, hogy hova menjen hát dolgozni? Talán el kellett volna jönnie annak a holicsi tótnak a sátoraljaújhelyi piacra? Igaz, hogy itt most 2 korona a napszám a szőlőhegyeken. De Holies mégis csak távol esik Sátoraljaújhelytől. S a baj, ha más alakban bár, de itt is jelen van. Ez nem lokális betegség, de országos. Nem helyes gondolkodásra valló dolog, ha gyülölnök a tehetősebbet azért hogy több élvezetet enged meg magának vagyona jövedelméből mint a szegény. — Vagyon közösséget, anyagi egyenlőséget hajhászni, ezért demagó- goskodni — ostobaság. A törvényes rend és a jogrend felforgatására törekvő őrült ideák ezek. Nem arról van szó. — Csak arról hogy emberek vagyunk mindnyájan, — kötelességünk mint embereknek embertársaink baját meglátni, ínségét szeretettel megelőzni, segélyére erkölcsi prédikációk mellőzésével segédkezet nyújtani. Lám ebben pedig már a mai modern kor, a mai társadalom sivár lelkülete tanulhatna a kormánytól, amelynek szociális politikájában napról-napra a humanitás levegője duzzasztja reményeinket. Legutóbb is fényes példaadás volt részéről az állami gyermekmenhelyek fellállitásával az elhagyatott gyermekek ügyének felkarolása. De a mi modern társadalmunk gyermeke már sem a katekizmusból sem a jobb példákból szívja magába az emberszeretet nemes tanát, de kicsiségétől kezdve a gyakorlati élet-tapasztalás alakitja át lelkét annak befogadására és növelésére. Társadalmi ellentétek, kaszt korlátok felállítása nem lehet a XX. század művelt gyermekének feladata. Emberek vagyunk mindnyájan, a szeretet szent eszméjének kell lelkűnkben túlsúlyra vergődnie. S ez esetben nem lesz szociálista kérdés föld- és vagyon osztó értelemben, de lesz a kicsinyek részéről becsülés a nagyok iránt, s a nagyok részéről szemrehányást nem ismerő, nem sértő, hanem segítő szeretet a kicsinyekkel szemben. Társadalmunknak e kérdés megoldásánál szebb és sürgősebb feladata nincs. Ez megoldatván nem lesz „talyigás ember“, — nem lesznek családirtó öngyilkosok, nem lesznek rémdrámák. Szeretet! Emberbaráti érzés! Jöjjön el a ti országtok. augusztus 7. A borvám klauzula. A Hazánk cimü lap országszerte és ebből egy helyi lap itt a Hegyalja közönsége körében nagy riadalommal közölte a hirt, hogy Széli Kálmán az olasz borvám klauzula megszüntetését ad graecas calendas elhalasztotta. A Magyar Nemzet, a kormány félhivatalosa ezt a híresztelést a legerélyesebb hangon visszautasítja. Ez említett híresztelést is tartalmazó támadásra megjegyzi e felhivatalos, hogy „vádjainak alaposságáról semmiféle adata nincs, mert nem lehet, annak jogosultságáról tehát még maga sem lehet meggyőződve“. A borvám klauzuláról szóló híresztelés — úgymond — „egyszerűen nem felel meg a valóságnak.“ így végzi a határozott hangú cáfolatát: „Határozottan valótlannak és alaptalannak bélyegezzük e cikk minden állítását, magára a lapra és közönségére bízva, hogy e kijelentésünkből maguknak a konzekvenciát levonják.“ A közadók behajtása. Egymásután fordulnak most a vármegyei törvényhatóságok a képviselőházhoz a közadók behajtásáról szóló törvény módosítása iránt. Régi panasz az és komolyan megszívlelendő, hogy a közadók miatt a nyári hónapokban megindítani szokott végrehajtási eljárások a kisgazdáknak és a szegény népnek egyaránt nagy károkat és költségeket okoznak, anélkül, hogy az államnak haszna volna azokból. Az aratási munkálatok és egyéb mezőgazdasági teendők idején a gazda fizetni nem tud, de azért a végrehajtó egyre a sarkában jár. Ung-vármegye kezdeményezésére tegnap újabban Komárom- és Zalavármegyék kérik arra a törvény- hozást, hasson oda, hogy az adóvégrehajtásokat csak az októberi és januári évnegyedekben foganatosítsák, amikor a gazda már fizet, ha pénze van, foglalás és adóvégrehajtás nélkül is. Sajnos, e kérvények már csak októberben kerülnek a képviselőház elé. Kívánatos volna azonban, ha a pénzügyminisztérium addig is intézkednék a végrehajtások felfüggesztése iránt. Xossuth-ünnep. — aug. 6. Az országos lelkesedésnek duzzadó árja, mely Kossuth Lajos születésének százados jubileumát övezi, itt szülővármegyéje székvárosában, ahonnan dicsőséges pályájára elindult, elöntötte a sziveket és elméket. A nevéhez és emlékének fényéhez méltó lelkesedéssel készülnek megünnepelni ezt az évfordulót. Fölemelik ez ünnepet a napi- politika sivár ködéből abba a szférába, amelyben Kossuth nagy alakja ragyog, oda ahol a kegye- letes megemlékezés lángjait nem szabad a pártpolitika fellobbanó görög-fűzével háborgatni, ahol a szent megemlékezés a lelkesedés duzzadó árján keresztül méltó lendülettel emelkedhetik hozzá, akiben immár egy nagy történeti hősünket, közös dicsőségünk szférikus bajnokát ünnepeljük, a szabadságharc dicsőséges emlékét, a szabadelvüség lánglelkü apostolát, egy szabad és dicső nemzeti korszak, egy nemzeti reneszánsz megteremtőjét. Ezért volt dicséretes, hazafias és szép dolog Sátoraljaújhely város kiküldött bizottságában id. Meczner Gyulának az az előterjesztése, hogy Kossuth Lajos századik évfordulója minden pártpolitikán felül emelkedve a nagy névhez méltóan Sátoraljaújhely város közönségének osztatlan részvételével ünnepeltessék. Ez a természetesen helyesléssel és lelkesen fogadott előterjesztés és annak keresztülvitele tereli ezt az ünnepet abba a mederbe, ahol Kossuth Lajos neve köré a legtisztább források millióiból ömlik össze a szent nemzeti közérzés „a kegye- letes megemlékezésnek mérhetlen tengerévé“. A bizottság üléséről szoló részletes tudósításunk egyébként a következő: * — aug. 5. Sátoraljaújhely r. t. város képviselőtestülete által kiküldött bizottság id. Meczner Gyula elnöklete mellett e hó harmadikán ült össze, hogy azon emléktábla ügyében, amelyet Kossuth Lajos volt sátoraljaújhelyi lakóházának falában fognak elhelyezni, végleges megállapodásra jussanak. Jelen volt a gyűlésen Hornyay Béla dr., Schön Vilmos dr., Staut József és ifj. Meczner Gyula h. polgármester. Már előleges megállapodás folytán is köztudomású, hogy ez emléktáblát a 100-ik évforduló alkalmából szeptember hónap 21. napján vasárnapon fogják ünnepélyesen leleplezni. A bizottság az ünnepély programm- ját a következőleg állapította meg: A sátoraljaújhelyi gyártelepi zenekar a város utcáin kora reggel ébresztő zenével vonul végig. Felkérik SátorLapunk mai Máma 4 oldal.
