Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-12-24 / 138. szám
ZEMPLÉN. — k. kény, dombok jóízű cams... tárolják mű, völgyét — legr helmeezi hegy — <. nik elő, mintha e men drog termáidig szelíd amelyeken ombok ha- a Bodrog a király- , ész úgy tü- jües dombokról folyna le a bor a termékeny völgybe, nem kis örömére az ottan lakó vidám, becsületes embereknek, akik sohasem mulasztják el az alkalmat, hogy az Isten ez áldását kellőképen ki ne használják. Maga a bodrogközi nép igazi magyar fajta. Nincs itten se tót, se sváb, se német, tiszta vérbeli magyar minden ember és nagyrészt református. Okos, eredeti népség. Minden falunak meg van a maga sajátsága. Itt van például a rósz birü Kis-Géres, melynek lakóira a gonosz nyelvek mindenféle huncutságot ráfogtak ; ami bolond dolog az országban akárhol megtörtént, azt mind a kis-géresiek nyakába sózták, akik pedig szörnyen haragusznak az ilyen mendemondákért. Különben Kis-Géres arról nevezetes, hogy itten minden férfit Kovács Mihálynak és majd minden leányt Dócs Lidinek hívnak. (Csak az alvégen grasszál a Lidi név, a felvégen Borbála a divat.) Már most, hogy a sok Kovács Mihály közt az ember különbséget tehessen, mindegyiknek a neve elé odaragasztanak valami megfelelő jelzőt. így keletkezik a csákófejü, a kampós, a nyelvmester, (mert Amerikában járt) a zsidó szomszédva pacsirta, a giliszta Kovács Mihály. És ezért nem haragszik egy Kovács Mihály sem, még büszke is rá és megsértődik, ha a jelző nélkül szólítják. Például, ha a költségvetési tárgyalásnál a jegyző csak úgy szólítja meg giliszta Kovács Mihályt, hogy : Kovács Mihály, akkor az atyafi neheztelve szól: — Kérem alásan, a giliszta hozzám van ragasztva. Vagy itt vannak a keményfejü czigándiak, akik közt annak idején a szocialista tanok olyan veszedelmesen elterjedtek, vagy a bodrog- szentesiek, akiknek az a veszedelmük, hogy a fuvarból élnek. Ők ugyanis követ fuvaroznak a kőbányából. De a fuvaros ember jár, kel, a korcsma mindig az útjába akad, hát szépen megissza a keresetét. És igy, bár szépen keresnek, vagyonhoz nem bírnak jutni. Égy egészen sajátságos, külön darabja ez az országnak. A népben annyi eredetiség találkozik, az ősmagyar vonások olyan bőségben fedezhetők fel itt, hogy igazán hálás talaj a kutatóra. A népies típusok gazdag talaja a Bodrogköz s a népies költészet olyan hagyományai italálhatók itt fel, amelyek igazán becsesek lehetnek. Innen magyarázható, hogy az úri mulatságok is húznak a népiesség felé, aminek bizonyságául ideiktatom ezt az eredeti korhely-nótát: Túl a Tiszán van egy torony, de magos Tetejébe van egy kakas, aranyos, Ódalára rá van irva: Nagy-Kál!ó, Ott lakik az én galambom: szógáló. Ez alkalommal nem akarok belebocsátkozni e kedves tájék sajátosságainak részletes ismertetésébe, — lesz talán még arra is alkalmam — csak azt mondom: fel kell fedezni a Bodrogközt a mulatós emberek számára is, de meg a népköltészet gazdag forrásai okáért, meg a típusok tanulmányozása kedvéért. Uj szint lehet ennek kultiválásával az irodalomba vinni. HÍREK. Karáesonyesték . . . Hideg, havas karácsonyestén Ha együtt ültünk hajdanán: Apám egy könyvet olvasott fel S hallgattam én meg az anyám. És elcsevegtünk mind a hárman, Mullott az óra, folyt a szó; S tarokkot játsztunk hármasában Játszmája volt tán két dió. Majd csöndesen alunni tértünk, Templomba mentünk másnapon, Délután meg egy jó rokonhoz, Szerényen éltünk hajh! nagyon . . . Aztán maradtam jó anyámmal Magam egy bús karácsonyon, Bs sirva-sirtunk mind a ketten: Borús karácsony volt nagyon ! Én vigasztaltam jó anyámat Hegedjen hát a régi seb, Hisz lesz nekünk karácsonyestünk, Derűsebb, vigabb, kedvesebb , . . 1 Karácsonyestén egymagámba, Szemembe száll a könyücsepp, Mert érzem, hogy karácsony estém Soh’sem lesz vigabb, kedvesebb . . J Alig leszek már újra boldog, Alig akad már úgy lehet, Ki úgy szeressen, mint e két lény Valaha engem szeretett ... 1 Németh Pál. 4. oldal. tehetséges novella-irónk bácskai történetet ir meg, a hősnek okvetlenül tizenhárom próbás korhelynek kell lenni, és olyan dorbézolásokat kénytelen vele végigcselekedtetni, a mik már túlesnek a lehetőség határain ; különben a kritikusok sajgó szívvel konstatálják, hogy a történetből hiányzik a „valóság látszata“, a közönség meg éppenséggel nem veszi komolyan a dolgot. Szóval a Bácska már nem tulajdonnév, nem egy területnek a neve, hanem valósággal fogalom. Ellenben a Bodrogközről mélyen hallgat a krónika. Ami pedig merőben igazságtalanság. Mert — és ezt tapasztalt férfiúkkal bizonyíthatom be — a Bodrogköz Magyarország legkedélyesebb fészke. És mint ilyen, messze felülmúlja a Bácskát. Itt nem az úgynevezett vad mulatozások járják, hanem a Bodrogközben olyan szeretetreméltó lumpok találhatók, akiknek a mulatozásában van magyaros tempó, bizonyos különleges zamat, kedves ötletesség, mondhatnám szellemesség. Itt a mulatságban van szív és lélek és azok a hires három-négy napos murik, lakodalmak, keresztelők, melyeknek kedves emlékét egy életen át viseli az ember: bizony a Bodrogközben esnek meg. A vendégszeretet túlmegy az el- képzelhetőség határain. Ha az országúton két ismerős találkozik, menten megalakul a kompánia. Ilyenkor nagy vitatkozások fejlődnek ki azon fontos kérdés felett, hogy melyik legyen a vendég. Hosszas visszaemlékezések után kisütik, hogy melyiken van a látogatás sorja és akkor ahhoz indulnak. Útközben minden ismerőst elfognak, hazaérve pedig a gazda stafétákat küld a szomszéd falukba. A Bodrogközben úgynevezett repülő czigány- bandák léteznek, akik mindég útban vannak és akiknek csodálatos szimatjuk van. Rögtön megérzik, hogy hol készül muri és menten megszólal a szellős tornácon a muzsika. A mulatozásban a cigányok előkelő szerepet játszanak. Nem tartozik a ritka esetek közé, hogy a cigányokat a hátuknál fogva sorba a falra akasztják, a cimbalmost pedig az almárium tetejére ültetik. Szakértők azt mondják, hogy ilyenkor a zenének valami különös hatása van. Különben az egész Bodrogköz olyan kedves hely, hogy ottan okvetlenül kellemesebbnek kell lenni az életnek, mint másutt. Már a természettől fogva predesztinálva van a mulatozásra. A tokaj-hegyaljai hegyek — a bornak régi, hires forrása ból. Ezt kellene üldözni, ezt az állapotot gyökeresen kúrálni s akkor kapnának ám férjet a hozomány nélküli leányok is. Azok a diákbálok, tánciskolái próbabálok s más ilyen félék nagyon korai dolgok. Ráér az ifjú a társadalomban udvarlási és táncolási tudományát akkor is bemutatni, midőn már 20—22 éves lett, midőn azt is bemutathatja egyúttal, hogy képes kenyerét a saját erejéből megkeresni. Akinek szivében nincs vallásosság, isteni és emberbaráti szeretet, annál az embernél ki van zárva a házassági boldogság is; mert ott nincs hűség, nincs gondos aggódás élettársának, gyermekeinek jóléte iránt. Fiainkat a modern, reális tudományok mellett jámbor, erkölcsös életre, az otthonnak szeretetére kell megtanítanunk, csak igy boldogulhatnak az életben. De minden skolaszticizmus mellett is első és legfőbb a szülők jó példája, mert „az alma nem esik messze stb.“ Nem akarok az agglegény urak tisztes táborának erkölcsi leckéket adni, de bizony ha hűségesen meg- vallanák bűneiket, nincs olyan irgalmas pap, hogy feloldaná nagy részét. * Hogy a hozomány nem feltétlen kelléke a jó házasságnak, shogy szegény leány is kaphat vőlegényt, — az eddig elmondottakban erre már megfeleltem. Egy eseményt kell még itt felemlítenem, mely igazán a gyakorlati életből vétetett, mert pár nappal ezelőtt voltam szem- és fültanuja. A szereplők a lehető legkisebb emberek voltak: egy szegény favágó, neje és kis fia. Szombaton este munkából tért haza a favágó. Szegényes, foltos, de oly tiszta volt ruhája, hogy az irigység sem talált volna kifogást rajta. Felesége 4 éves-forma kis fiát vezetve magával, eléje ment. A külváros egyik szegényes utcáján találkoztak. „Jó estét édes 1 — szólt az asszony, — már nem tudtuk elvélni hová lettél, jöttünk elődbe.“ — Ne haragudj anyácska, — felelte a favágó, — szegény János bácsi kért, tudod hogy öreg ember már s nem igen jól lát, hogy reszeljem meg fűrészét még ma este, mert hétfőn külöm.ben nem tud korán munkába állani. Látod, mi igen szegények vagyunk, nincs módunkban, hogy valakin segíthessünk, hát gondoltam, hogy talán ez is jótétemény lesz, ha az öregen igy segítek.“ — Az asszony szemei már ekkor könyekkel teltek meg s ajkai rebegve ejték ki e nehány szót: „Áldjon meg az Isten értei“ — No, gondoltam, ennek a szegény embernek a kis fiából sem lesz agglegény. — És ne tessék az ilyen példákat kicsinyelni, ne tessék azt mondani rá, hogy én az én társadalmi helyzetemben nem indulhatok ilyen példák után. — Nem a szereplők adják a darab értékét, de a szövegből levonható erkölcsi tanulság. Adjanak a szülők jó példát úgy fiaik, mint leányaiknak saját életükkel; — neveljék ezeket szerény, jámbor, szorgalmas, háziasság-kedvelő, takarékos és munkát szeretőkké; — irtsák ki lelkűkből gyermekkoruktól kezdve a nagyzolás, cifrálkodni vágyás, kacérság, mulatság-haj szoló indulatokat. Bátyám kis lányai beszélték, hogy egyik vidéki város zárdái iskolájában, hol a gyermekek is tanultak, a 6—8 éves lányok már azt feszegetik egymás közt: kinek mi az apja, milyen rangú, milyen gazdag stb. Az övénél kisebbet mindenik nemcsak hogy lenézi, de gúnyolni, ártatlan kis társnőjét durva szeretetlen csipkedéseivel boszantani már szinte feladatának tartja. S a tanítónők vérző szívvel, némán szemlélni kénytelenek as ilyen szemtelenkedést, mert ha valamelyik nagyságos ur drága bubiját mernéic meginteni azért, hogy a szegény, ember vézna vagy rongyos kis lányát kigunyolta, tudom, hogy az a tanítónő mihamar más vidékre menesztetnék „üdülni.“ És ilyen gondolatmenetben felnőve mi lesz ezekből a lányokból? Ezek fogják-e 18 éves korukban lebilincselni a szeretetet kereső férfi-szivet? Ezek fogják-e házasságra csábítani az agglegényeket? December 24. Karácsony-est. Fehér lepel mindenfelé, Ünnepet ül a természet, Aki csak él, Istent dicsér, Fájdalom, gyász most félretér, A lét örök, nincs enyészet: Megszületett a kegyelem. Szűnj meg, hagy el oh félelem, Hit, bizalom erősít meg, Mert Istenem te vagy velem, Gyógyítója minden szívnek, Es védője minden hívnek. — Ma ünnepel a szeretet: A Messiás megszületett! Szent örömmel zeng az ének A föld s az ég Istenének. Vidám kacaj, hálaének Tölt be minden kicsi fészket, Mosoly van a gyermek arcán, Amint ott ül anyja karján; Menyország száll le a földre, Szent örömmel van eltöltve Minden lélek s mind a felett: Hogy a Jézus megszületett! Csak egy szoba sötét, komor, Minden öröm odahagyta, Nincsen benne világosság, Nincs vidám zaj, nincs vigasság, Szomorú az ifjú gazda. — Mig más örül a jelennek, Bízván várja a jövendőt, Szeme előtt ellebbennek A múlt sötét árnyképei. S gyötrő, kínzó emlékei Újra sebzik a csüggedőt. S fájdalomtól szagattatva Kis szobáját odahagyja, Nyugtalan jár ide s tova S irigyli, hogy amig mások Föllelik a boldogságot, Hozzá sorsa oly mostoha S oly keserű a mosolya, Mikor fennen zeng az ének Az irgalom Istenének, — Majd zokogva kulcsol kezet: „A Megváltó megszületett!“ Egyedül van a világon, Mint madár a száraz ágon, Nincsen apja, nincsen anyja, Nincsen meg a sziv-nyugalma, Nincsen semmi csábos álma, Ami majd valóra válna, Nincsen vágya, nincs reménye, Miért szive vágyna, élne, — S amig mások zsoltárt zengnek Az isteni kegyelemnek, — Ő keserűn felsír — s nevet: „A Megváltó megszületett!“ Miért küzdjön, miért éljen, Annyi hosszú tenger éven? Nincs e létben semmi célja, Ami küldje, tartsa, hívja; — Én nem hiszem! (Még ha hozományuk van sem.) * Előadtam nézeteimet a leánykérdést illetően. Elismerem, jól tudom, hogy keserűségeket, borzasztó dolgokat mondtam, de minden igaz. Nem a nagyúri szalonok nyelvén, hanem kisvárosias egyszerűségemtől zokon nem vehető hangon beszéltem. — A végeredmény abban összpontosul, hogy dacára általános művelődésünk és előrehaladásunknak, egy téren visszafejlődünk, t. i. azon a téren, hol a régi jó mamák nevelték leányaikat asszonyokká, anyákká, honleányokká. Erről, az ő általuk követett útról tértünk le és ezzel tértünk le az igaz útról. Nehéz lesz ismét visszatérnünk. De ha belátjuk majd évtizedek múltán tévedéseinket, vissza fog oda vezetni saját józan eszünk és a kényszerűség. Addig, mig saját kárunkon nem tanultunk, nem fog rajtunk a jó szó. * Agglegény urak, úgy mint vőlegény váró társnőim! Gondolkozzunk, nézzünk be őszintén saját szivünkbe s ha a lelkiismeret szava szerint javítani valót találnánk ott, rajta, mielőbb ! Igyekeznünk kell, hogy az akadályok elhárittassanak, nem a hozomány megszerzése, de erkölcsi javak gyűjtése által, mert ezek olyan értékűek, hogy a nemzetek életében többet érnek az anyagiaknál! Czajány Mayd#.
