Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-12-11 / 133. szám
Sátoraija-tJjhely, 1902. december 11. 133. (2263 ) Harmincharmadik évfolyam. Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat tste. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sitonalja-Ujholy, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., Vastagabb betűkkel 8 fill. Ztyilttérben minden garmond sor 30 fill. Zemplén iíj. Meczner Gyűl* főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Szirmay István felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. dóm, hogy kiteszem magamat annak a megrovásnak, hogy a sötét középkor barbár felfogásának vagyok egyik elfogult rabja; ösme- rem azokat az argumentumokat, amelyeket a párbaj ellen fel szoktak hozni, de nem tehetek róla, én már nyugodtabban alszom azzal a tudattal, hogy az anyám, vagy a feleségem becsületét fegyverrel is jogom van őrizni (legalább a társadalmi felfogás szerint) s ha sérelmet ejtene azon valaki, hát ugyanazon felfogás szerint jogom van azt fegyverrel is megtorolni. Szabadabbnak érzem magamat az életben, biztosabbnak hiszem egyéni integritásomat, ha tudom, hogy becsületemnek megtámadóját jogom van karddal is porba sújtani. Nem csak az a varázs, amely a kardhoz a történelemnek folyamán tapadt és amelyről Madách falansterbeli tudósa is beszél: „Csudálatos fegyver, nem volt bűnös, aki ezzel ölt“ ; mondom nemcsak ennek a varázsnak az ereje erősiti bennem a meggyőződésemet, hanem az az el nem disputálható igazság is, hogy az embert ősi ösztöne űzi, hajtja, készteti arra, hogy a szenvedett sérelmet megtorolja, még pedig maga torolja meg. Nincs az a bírói Ítélet, vagy társadalmi elégtétel, mely a sérelem nyomán feltámadt bosszuállás ösztönét annyira kielégítené, mint ha magunk toroltuk meg a szenvedett bántalmakat. Elismerem, hogy ez „bestia az emberben,“ de olyan bestia, amely folyton él és még igen sokáig élni fog. Elégtétel? Rehabilitálás? Divatos szavak, de nincs bennük tartalmi igazság. Nem rehabilitálás, nem az úgynevezett erkölcsi elégtétel az, amire még a kultúra embere is első sorban vágyik, ha megtámadták becsületében őt, vagy azokat, akiknek a becsülete az ő becsülete, hanem a megtorlás vágya, el nem tagadható ösztöne. Ezt az igazságot látom megnyilatkozni azoknak a népeknek a példáiban is, a kikre a párbajellenes tábor érvelés kedvéért hivatkozni szokott. Az angol nem párbajozik, pedig a becsületére ugyancsak érzékeny s a dzsentlmen nemzetközi fogalma tőle ered. így szól az érv. Igaz. De boxol. Nem párbajozik a szabad Amerika „jenki-“je sem. De lincsel. Sőt a jogtalanságok megtorlásának ösztöne itt a tömegekre is elragad s a bántalmazottnak nemcsak az a bizonyos „tiszta galléru“ két ur segédkezik, hanem hozzá szegődik és részt vesz a népitéletben mindenki, aki csak teheti. Ne áltassuk tehát magunkat. Az a kard, amit a Madách falansfi párbaj. — dec. 11. Ismét áldozatául esett egy ember. Nős volt, családapa és a párbajra vezető sértést élethivatásának gyakorlása közben kapta. Igaz és mély részvéttel gondolunk tehát szomorú sorsára és durván megsértve érezzük az igazságnak lelkűnkbe ojtott eszméjét. Kiapadnak azonban a legmélyebb részvétnek könnyei is; elül a véletlennek igazságtalan kegyetlenkedése által felkeltett harag és megindul a filozofálás és az agitatió. A békeapostolok, a párbajellenes mozgalmak vezetői felhasználják a szomorú esetet, amelyben több argumentumot találhatnak agitatió- juk számára, mint amennyit maguk is szeretnének. Azok pedig, akik — mint jó magam is — abban a hitben, abban a meggyőződésben élnek, hogy a párbajra ma még okvetlen szükségünk van, keresik és kutatják a módokat, amelylyel a párbajnak lényegéhez nem tartozó vad hajtások lenyeshetők, kiirthatok volnának. Nekem ugyanis meggyőződésem az, hogy a párbajt, mint társadalmi intézményt megszüntetni se nem lehet, se nem kívánatos. Megengedem, hogy divatos és érvekben nem szűkölködő áramlattal helyezkedem ellentétbe; tuA ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. Az első lépés. Irta: iksz. Kapi Mihály is olyan volt, mint a többi. Napkeltével kelt s húzta az igát egész napon át, és napszálltával feküdt, hogy a holnaphoz uj erőt gyűjtsön. Délre beérte egy darab szalonnával és barna kenyérrel, estére meg egy kis burgonyával, vagy ünnepnapokon egy tál zsirtalan puliszkával. így érte meg Isten kegyelméből áz 52-ik esztendejét. Mondom, olyan volt, mint a többi garádi szántóvető földmives ember, csak abban különbözött a többitől, hogy ő nem a maga szegénysége miatt, nem kényszerűségből élt úgy, hanem lelki gyönyörűségből. Abból a lelki gyönyörűségből, amit vagyona folytonos szaporodása okozott neki. Örült a lelke, ha valakinek kölcsön adhatott. De erre sem ember- szereiete vitte rá, hanem mert a 15—20-as kamat igen rohamosan gazdagította, no meg aztán igy lassanként az egész falut kezében tartotta. Az se tartozott utolsó élvezetei közzé, ha egy-egy adósát pontatlan fizetés miatt megijesztette, hogy aztán duplán hajthassa be pénzét rajta. Nevezetesen, ha egyik, vagy másik adósa pontosan be nem állitott a kamattal, rögtön rá izent, hogy igy meg amúgy hozatja ki a városból a végrehajtót, mert ő neki is élni kell és ő erre a kamatocskára számított. Ha az adós ilyenkor beállított hozzá, hogy hát: — Mihály bátya várjon már avval a kamatocskával a vásárig, vagy elsejéig. Hát olyankor nagyon jó ember volt, ki nem fogyott a jó szóból: — Hát igazán nem tudói fizetni ? Jól van no, hát megvárlak, hiszen tudod, hogy én csak a javadat akarom, csak azért izentem hozzád, mert nagy szükségem lett volna arra a kis pénzecskére. Egy szép tehénkét vehettem volna olcsó pénzen csak épp a te kamatod hiányzott az árához, de hát ha nem adhatod, hát Isten neki. Majd meg segit a jó Isten vissza adja még valahogyan, azért csak nem foglak elveszejteni. Aztán meg, hogy veszett fejszének nyele akadjon, hát inkább eljössz majd valamelyik nap a szénámat betakarítani segíteni. így és ehhez hasonló furfanggal szerezte be mindennemű szükségletét a ravasz, vén róka, mert pénzt kiadni sohasem akart. „ Nagy őszi vásár volt Makoson. Kapi Mihály is felhajtott 12 darab süldőt, hogy jó áron eladja. Sok vevője is akadt volna a malacokra, mert szépek is voltak, jó fajtájuak is voltak, csakhogy igen nagy árt szabott értök. Többek között arra felé vetődik Bodó Gyuriné is, Garod község legszebb menyecskéje, akire a vén Kapi már sok vágyó pillantást vetett, de a menyecske bizony nem igen vette észre azokat, mert sokkal jobban el volt foglalva a maga szegénységével. Ahogy észre vette a szép menyecskét a vén Kapi, rögtön sietett vele szóba állani, gondolván : ki tudja, hát ha alkalmatos idő lesz most okosan beszélhetni avval az asszonynyal. — Mit keresel erre felé Julcsa? — kérdi tőle. — Hát bizony Mihály gazda . . . egy malackát szeretnék venni, hogy legyen miből a télire egy kis pénzt csinálni, de nem vehetek, mert igen drágára tartják. — Én meg az enyéimet akarom eladni, vegyél hát tőlem. — Aztán hogy adja őket Mihály gazda ? — Hát tudod lelkem másnak 25 forintjával, de neked 24-ért. — Aztán meg miért? — Miért . . . ? Mert földim vagy. — De én még így se vehetek terében ritkaság képen mutogatnak, még igen sokáig nem lesz eke vas, sem pedig békés kenyérszelő kés. A felvilágosodás és a műveltség terjedése, az egyéni becsület védelmére hozandó szigorúbb törvények ritkábbá fogják tenni talán a párbajeseteket, de magát az ősi bestiát meg nem ölik, a párbajt, mint társadalmi intézményt meg nem szüntetik. Semmi akadálya sincs azonban annak, hogy a párbaj szabályai revidiáltassanak és igazságosabb alapokon épitessenek fel. A legutolsó szomorú eset tanúsága is ezt követeli. Égbe kiáltó igazságtalanság az, ami szegény Ernuszt Gézával történt. Egy elkeseredett ember, abban a téves hitben, hogy anyagi romlásának ő is egyik oka volt, durván támadt reá, arcul verte, azután meg négy segéd és két orvos jelenlétében háromszor sütötte reá pisztolyát és a harmadik lövésre leteritette. Hát lehetséges ez ? Megengedik ezt a párbajszabályok? Én nem hiszem. És ha van valamelyik naiv codexben olyan szabály, mely megengedi, hogy a pofozkodó ember még ráadásul párbajra is kiállhasson, hát azt a codexet azonnal szét kell tépni. Ma ugyan már úgynevezett kiváltságos osztályok nincsenek belőlük egy fiát se, ha csak nem ad egyet 20 forintért, mert több pénzem nincs is. — Pedig az kevés, annyiért nem adhatom. Nagyon kináínám pedig néked ezt. a fajtát, mert nagyon finom fajta. Úgy eszik, hogy gyönyörűség nézni. Hízni meg úgy hizik, mint a parancsolat. Es még ha szaporításra tartanád, akkkor lenne ám csak kiadó. Tudod-e, hogy az anyjukat tavaly vettem az uraságtól 38 pengő forinton. Mind a 12 malac tőle van. Most kapok értök 300 forintot. Nagy sor ám az a szegény emberre egy esztendő alatt 38 forintból 300 forintot kiárulni. Szegény Bodó Gyurinót a vén uzsorás már megfogta. Már ott látta szegényes portáján a 12 szép malacot, már benne volt a vágy a malac birhatása iránt. A vén Kapi ravasz szeme rögtön észrevette azt és sietett is a már lobot fogott tüzet lángolóvá szítani. — Én, ha most nem volna olyan nagy szükségem arra a 300 forintra, egy szálat sem adnék el belőlük, de el kell adnom őket, mert az őszi szántáshoz egy pár ökröt kell vennem, aztán pénzem most nincs hozzá. Pedig a lelkem facsarodik értők, de hát el kell adnom. Vedd meg Julis, hasznod lesz belőle, ha felneveled. — Csakhogy Mihály gazda nem íegolcsóbb karácsonyi és újévi ajándék. *^60 J Igazolványokhoz ssükségos vizit mollképok Fénykép nagyítások életnagyságig, avagy eredeti felvételek után. 1 Platin (matt) kivitelben, a mely nem karczolódik, 2 nap alatt Darabja remek platin kivitelben 20 kor. Párja 32 kor. passepartouval együtt, készít el a rendes fénykép árban MAGAZINER ANTAL műterme s.-A.-U J H E LY.
