Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)

1902-02-25 / 9. szám

6. oldal. ZEMPLÉN. Február 25. vonatkozólag előadta, hogy ő rossz viszonyban volt Horvát Gábor sér­tettel, mert utóbbi haragudott reá azért, mert nem akart vele korcsmázni. Vádlott a cselekmény elkövetésének napján a faluból hazetérve, kérte lele- ségét, hogy adjon neki vacsorát, mire az asszony kérésének eleget tenni nem tudott, mert — a mint mondta — Horvát összetörte azt a fazekat, mely­ben az étel főtt; vádlott ezután az udvaron lefeküdt, kis idő múlva azon­ban arra ébredt fel, hogy a kis ku­tyája ugat egy embert, aki szótlanul feléjük közeledik. Ezután vádlott a ke­zében levő vasvillával, sértett pedig egy vaslapáttal kölcsönösen egymás­felé ütöttek, mely ütések közül a Hor­vát sértetté nem talált, de Horvát a vádlott ütésétpl a földre esett. Elnök ezután elébe tartotta vádlottnak, hogy a vizsgálóbíró előtt a maitól eltérő vallomást tett, mert ott azt vallotta, hogy ő és Horvát mgy káromkodás után mentek egymásnak és ezután ütötte meg Horvátot, es pedig azért, mert különben őt ütötte volna le Hcr- vát. Vádlott erre azt a megjegyzést tette, hogy a korábbi, vngyis a vizs­gálóbíró előtti vallomása felel meg a valóságnak. A bizonyítási eljárás során Hovát JuMánna, egy 12 éves kis cigányleány, e helyen szószerint nem reprodukálható természetességgel és közvetlenséggel tette vallomását, melynek több, a vád­lott vallomásától eltérő részét bátran mondotta a vádlott szemébe, többször ismételve, hogy ,kend hazudik !« A bizonyítási eljárás befejezése után megállapította a bíróság az es­küdtekhez intézendő kérdéseket, s miután az ügyész és a védő megtet­ték előterjesztéseiket, az esküdtek — az elnöki résumé után — visszavonul­tak tanácskozás végett. Ezután Szinyei Gerzson, mint az esküdtek íőnöke, kihirdette az esküdt­szék határozatát, mely vádlottat erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testisértés bűntettében mon­dotta ki bűnösnek. Ennek a határozatnak alapján a bíróság vádlottat két évi és négy hó­napi börtön büntetésre Ítélte, a mely büntetésből négy hónapot kitöltöttnek vett vádlott letartóztatása által. Az Ítéletben vádlott és a kir. ügyész meg­nyugodtak, védő azonban semmiségi panaszt jelentett be az ítélet ellen. A vádlott vizsgálati fogságát fen- tartotta az esküdtbiróság. Második nap. Sátoraljaújhely, február 25. Ma dételőtt 9 órakor szándékos emberölés bűntettével vádolt Zelenyák Mihályné bűnügye került az esküdt­biróság elé. A tárgyalást -- mint el­nök — Wieland Majos kir. tvsz. biró vezeti, szavazó bírák Hellner Károly és Görombey Balázs törvényszéki bí­rák ; a vádhatóság képviseletében Olchváry Dezső kir. alügyész jelent meg, vádlottat dr. Fried Lajos ügyvéd védi. Esküdtekül pedig kisorsoltattak a következők : Spóner Sándor, Pavletits György, Főző József, Cséri Herman, Róth József, Ujj István, Benke Pál, Péchy Gusztáv, Reichard Gyula, Wer­ner Gyula, Szin-yey Gerzson, Róth Mór, Szirmay Béla és Ármágyi János, utóbbi két esküdt mint pótesküdt. Vádlott kihallgatása és a bizonyí­tási eljárás befejezése után az esküdt­biróság megállapította az esküdtekhez intézendő kérdéseket. A tárgyalás d. e. 11 óra 45 perckor felfüggesztetett, annak folytatása d. u. V23 órára ha- lasztatott, a midőn a vád és védbe- szédre kerül a sor. § Imling Convád Sátoraljaújhely­ben. A sárospataki betétszerkesztők uta­sítást kértek az igazságügyi ministertől a pincék telekkönyvezésére nézve. A miniszter erre a kérdésre vonatkozó adatok gyűjtésével az egész ország te­rületére dr. Imling Konrád, a minis- teriumhoz beosztott kir. Ítélőtáblái ta­nácselnököt küldötte ki, a ki ebből a megbízatásból kiiolyólag e hó 23-án Sátoraljaújhelyben időzött és a kir. tv.- széki elnök kalauzolása mellett hosz- szasabban dolgozott a kir. tvszék te­lekkönyvi hivatalában. § Az eskftdtszéki tágyalások sor­rendje. Az esküdtszéki tárgyalások hét­fői és keddi napja után sorra kerülnek holnap szerdán e hó 26-ikán halált okozott súlyos testi sértés bűntettével vádolt Venglovecz István és tsa bűn­ügye, — csütörtökön, 27-ikén, szándé­kos emberölés bűntettével vádolt Hil­dák János bűnügye, — pénteken,28-án halált okozó súlyos testi sértéssel vá­dolt Klima András bűnügye és szom­baton március hó 1-én, halált okozó súlyos testi sértéssel vádolt ifj. Har­csár János bűnügye. A tárgyalásokat felváltva Fornszek Béla kir. tvszéki elnök és Wieland Lajos kir. tvszéki biró, mint helyettes esküdtbirósági el­nök vezeti. A Fornszek Béla tanácsá­ban Chanáth Miklós és Kozma Endre, a Wieland Lajos tanácsában Hellner Károly és Görombey Balázs tvszéki birák vesznek részt, mint szavazó- birák. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. R. K.-né. Liberálisak a nők saját hibáik iránt, konzervatívok ezen hibák megtartásá­ban és radikálisak saját liberalizmusok és konzervativizmusokkal szemben. G. tanitóegyesületi tag. Igen a tanítók a Zemplén előfizetési árában ezentúl is ked­vezményben fognak részesülni, a kik részére az évi előfizetési ár, tekintettel a háromszori megjelenés nagyobb postaköltségeire az ed­digi 4 korona helyett 6 korona lesz. Tljságiró. A levelét aláírás nélkül küldte be és igy arra érdemlegesen nem válaszol­hatunk. H. S. Vigyáznia kell és okosan csele­kedni. Ott pedig ahol kell legyen erős és tartsa mottójául, hogy a legfélelmetesebb er- kölcsbirák az irigyek. Nem közölhetők. Az örökké nyíló ibolya (költemény) Szemfényvesztő kínos játék (Na­gyon ósdi novellikus ize van). Kiadótulajdonos : Éhlert Gyula üE£?d@bés@ls. S.-A.-Ujhely város polgármesterétől. 2208/902. I. Versenytárgyalási hirdetmény. Sátoralja-Ujhely r.-t. város tulajdonát képező országos és állatfelhajtásos heti vásárok hely­pénz szedési joga a folyó 1902. évi junius 1-ső napjától kezdő- dőleg hat egymásután következő évre versenytárgyalás utján bér- beadatik. az évi bér kikiáltási ára 4500 korona, óvadék a kikiáltási ár 10%-ka. A versenytárgyalás megtar­tásának határidejéül folyó évi márczius hó 7-ik napjának dél­előtti 9 óráját a városháza tanács termébe kitűzöm, melyre az érde­kelteket azzal hívom meg, hogy a versenytárgyalást megelőző­leg zárt ajánlatok is beadhatók, a melyek azonban csak a szó­beli versenytárgyalás után fog­nak a tanács jelenlétében fel­bontatni. A versenytárgyalási feltételek a kiadóhivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. S.-A.-Ujhely, 1902. febr. 19-én. Székely Elek, polgármester. S.-A.-Ujhely város polgármesterétől. 2207/902.1. Versenytárgyalási hirdetmény. Sátoralja-Ujhely r. t. város tulajdonát képező kövezetvám és a piaczi helypénz szedési jog a folyó 1902. évi junius 1-ső nap­jától kezdődőleg hat egymásután következő évre versenytárgyalás utján bórbeadatik. Az évi bér kikiáltási ára 23200 korona, óvadék a kikiáltási ár 10%-ka. A versenytárgyalás megtartá­sának határidejéül folyó évi már- czius hó 7-ik napjának délelőtti 9 óráját a városháza közgyűlési termébe kitűzöm, melyre az érde­kelteket azzal hívom meg, hogy a versenytárgyalást megelőzőleg zárt ajánlatok is beadhatók, a melyek azonban csak a szóbeli versenytárgyalás után fognak a tanács jelenlétében felbontatni. A versenytárgyalási feltételek a kiadóhivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. S.-A.-Ujhely, 1902. évi február hó 19-én. Székely Elek, polgármester. Bérbeadó lakás. Sátoralja-Ujhelyben, aKlastrom utczán lévő lakház, mely áll 5 szoba és mellékhelyi­ségekből, 4 lóra való istállóból, jégverem­ből f. évi április 24 tői bérbeadó.— Értekezhetni özv. Rátz Kálmánnéval Sátoralja-Ujhely. Tk. 183/902. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A varannói kir. járásbíróság mint tkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Fiizy szül. Propszt Franciska végrehaj­tatnak Füzy István végrehajtást szenvedő elleni 148 korona 30 fill, tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-újhelyi kir. törvényszék (a varannói kir. járásbíróság) területén lévő Vehécz község határában fekvő, a vehéczi 30. sz. tjkvben Á. I. 14—17. sorsz. a. foglalt a. 690. hr. számú 9 hold 832 Q ölet tevő Csohov dűlőben fekvő erdőből, a 780. hrsz. ;114 hold 251 Q) ölet tevő Zsár dűlőben fekvő erdőből a 709. és 710 hr. sz. 3 hold 523 Q ölet és 5 hold 1127 □ ölet tevő Zsár dűlőben fekvő két szántóból Fiizy István nevén irt */2 részre az árverést 1442 koronában ezen­nel magállapitott kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1902. ávi április h.Ó 23-ik napján délelőtti 9 órakor Vehécz község házánál megtartandó nyil­vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól el adatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárá­nak 10°/0-át vagyis 144 kor. 20 fillért bánatpénzül készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal szá­mított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyi ministeri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni avagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Varannón, a kir. jbirőság mint telekkönyvi ható­ságnál 1902. évi január hó 18-ik napján. Dr, Körtvélyessy, kir. jbiró, Szemorvos Dr. VAJDA GÉZA MISKOLCZ Szöllökarók eladása. Van szerencsém a t. szőllöbirto- kosok nagybecsű tudomására hozni, hogy jó minőségű 180-as és 2 mé­teres iszőllőkarókat! olcsón bocsájtom áruba. Szives megkerésésekre azonnal és készséggel válaszolok. Tisztelettel Grünspan Herman, fakereskedő S.-A.-Ujhely ben. IS A s.-a.-ujhelyi kir. tőrvszék elnökétől. 723/1902. Ein. sz. Árlejtési hirdetmény. A vezetésemre bízott s.-a.-ujhelyi kir. tör­vényszék s a területéhez tartozó gálszécsi, ho- monnai, kir.-helmeczi, nagy-mihályi, s.-a.-ujhelyi, szerencsi, sztropkói, tokaji és varannói kir. já­rásbíróságok számára szükséglendő könyvkötői munkálatoknak az 1902—1904. évekre leendő biztosítása céljából folyó év március hó 11-ik napján d. e. 9 órakor elnöki irodámban Írás­beli zártajánlatok mellett árlejtés fog tartatni. Mindenik kir. járásbíróság szükségletére nézve külön-külön ajánlatok is elfogadtatnak. A kiadott munkálatok a megrendeléstől számított 8 nap alatt teljesitendők. A munkálatok a legelőnyösebbnek bizo­nyult vállalkozónak akkor fognak oda Ítéltetni, ha a vonatkozó szerződést a kassai kir. ítélő­táblái Elnök Ur jóváhagyja. A részletes feltételek elnöki irodámban megtekinthetők. Felhívom tehát mindazokat, a kik az érin­tett könyvkötői munkálatokat elvállalni óhajt­ják, hogy 20 korona bánatpénz letétele mellett zárt Írásbeli ajánlataikat a kitűzött határnapig hozzám adják be. Sátoralja-Ujhely, 1902. február 17. Fornszek Béla, kir. tszéki elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom