Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-03-18 / 18. szám
Sátoralja-UjMy, 1902. március is. *8* (2158.) Harmincharmadik évfolyam. Megjeleli minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóliiratal: SáLtoralja-üíhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill,, vastagabb betűkkel 8 üli. Hjilttérben minden garmond sor 30 fii). POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gryula Biró Pál dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. fűmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fólévro 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. fi kivándorlásról. Irta: Demeter János. — márc. 15. I. Egész népvándorlás indult meg Magyarországból és sokan azok közül, akik kénytelenek szegénységük s anyagi tehetségük hiánya miatt itthon maradni, irigy szemmel néznek azok után, akik e régen boldog tejjel-mézzel folyó országot elhagyhatják, hogy boldogabb hazát, jobb módot keressenek. A kivándorlás, már valódi nevén inkább népvándorlás, a fel- jajdulás miatta országszerte hangzik állandóan és általánosan. S hogy a hazát elhagyni már szinte kiolt- hatatlan szomjjá vált éppen vármegyénk és a hegyvidék egész szomszédos területén is, önként érthető, hogy ez ma a legégetőbb probléma. Ezt okosan megoldani, csökkenteni s a lehető minimumra alászállitani nemzeti érdek, hazafias kötelesség. Mert hajh! a költő vágya: „Itt élned és meghalnod kell!“ — nem igen visszhangzik többé a szivekben. A haza többé nem az a szent föld, amely eddig volt. Igézete, varázsa oszladozik, akár a pára. A haza ma már a kivándorló előtt csak egy puszta földdarab. Ezren és ezren, évente átlag 50,000-en ragadják meg a vándorbotot s bú- csutlan itthagyják azon szentelt, imádott helyet, hol először pillanták meg az Isten kék egét, ezt a földet, mely táplálta őket s szárnyakat adott a repülésre. Siralmas látvány az, amikor a háza szülöttei vándorbottal kezükben, tarisznyájában a pénzzé tett vagyonkájával, megindul a tengerentúlra messze, ismeretlen, soha, nem látott földre. Viszik, űzik, hajtják oda keserű emlékei, nyomorúságai ; elviszi olcsó árucikk gyanánt kincseket érő munkáserejét, hogy azzal idegen népet szolgáljon, idegen uralom megerősítésén dolgozzék: hogy az idegenben elsenyvedjen s az édes anyaföldtől sokan örökre elszakadjanak. És teszi ezt öntudatosan, mérhetetlen lelki és testi fájdalommal! Mert a magyar paraszt rendkívüli, szinte ideálisan fanatikus szeretettel függ honi szülőföldjén; nyomorog, éhezik s nélkülöz a végletekig, fájó szívvel lépi át a határt s mihelyt egy kis pénzecskére tett szert azonnal visszamegy falujába ahol gyermekkorát, ifjúsága szerelmes napjait töltötte s ahol örök pihenésre fogják majd tenni. És ez nem is csoda! Mert hisz aki ismeri a nép ethikáját, a természettől öröklött természetét, hajlamát belátja, hogy ezen határtalanul meleg ragaszkodás a honi röghöz, a dolog természetében fekszik. A parasztbirtokos öntudatlanul is a legjobb hazafi. „A maggal egijütt — mondja szépen Tocqueville — beássa szivét is a földbe\u Azon barázda-hant, melyet a nagy világon magáénak mondhat, szivét büszke önérzettel tölti el; a rögöt mindennap verejtékével öntözi és lassan-lassan a legszorosabb szerelmi viszony fejlődik ki közte és földje közt, melyet csak kimondhatatlan szenvedések keserűsége szakíthat meg. — Hisz oly édes a hazai föld gyümölcse, s habár északon krumplit és zabkenyeret eszik is évszámra a szegény tót és nagy a nyomorúság mindenfelé s húshoz legfelebb évente kétszer jut, de ő ezért nem panaszkodik! Csak akkor kezd panaszkodni, mikor már elfogyott a krumpli, a zabkenyér, s midőn a haza nem veszi észre nyomorgó gyermekeit, — ezek meg nem bírják tovább a terheket, a koplalást, felkerekednek s mennek messze-messze — tengeren túlra. S keserves könye- ket hullatva, fájdalmas sírásukkal betöltve a völgyeket s a rónát, itt hagyják a földet, mely csak keserűséget termelt számukra; a falucskát, melyben csak a szegénység terhét érezték, s nem az élet apró örömeit élvezték; az otthont, mely csak a bánat, a nélkülözések tanyája volt; a szülőket, a rokonokat, barátokat, ismerőseket, kik tehetetlenül állottak a pusztuló honfitárs mellett. S a haza, az állam kénytelen futni engedni munkás tagjait, most már erősebben karolva fel a kérdést, fájó szivvel kénytelen nézni azt a devastatiót, melyet a kivándorlás immár 20 év óta okoz a haza éppen azon vidékein, amelyek a faj magyarság természetes véd- bástyáit és határőrségét képezik, aminthogy ezer éveken át hűségesen be is töltötték szerepüket, hűségesen és engedelmesen adóztak vér- és pénzben s törhetlen haza- szeretettel. Magyarország legújabb történetében alig van ehhez fogható hasonló jelenség, mely annál megdöbbentőbb, mert ime legújabban már nemcsak a felvidék mostoha területe szolgáltatja a kivándorlókat, hanem a gazdag délvidék is. Ott is éheznek, nyomorognak az emberek, ott sem tűrnek már tovább s futnak a kalászos róna- ságról' az ismeretlen idegenbe : Amerikába. Tagadhatatlan tény hogy szegények voltak, lesznek s vannak mindenütt, bármily helyzetben legyen is az ország, avagy egyes országrész anyagi állapota, gazdasága, de az is tény, hogy a hol már a szegénység járványszerüen lép fel, ott már elérkezett az ideje hogy elsősorban az állam aztán a társadalom maga siessen a betegségi kóros tünet gyökeres, hathatós kutatására orvoslására. Mert az ily nagytömegű munkaerőknek Amerikába való özönlése, amig egyrészről aggasztó a magyar nemzet jövőjére nézve, addig másrészt kimondhatatlan és soha nem pótolható azon évente 22—25 millió korona pénzküldeménynyel, mely évente az országba beözönlik, Mi tehát az oka ezen nagymérvű kivándorlásnak? Mi az indok, inger avagy káprázatos varázs, amely a haza fiait űzi, viszi az „operencián tul-ura? Mielőtt ezen nagyfontosságu kérdés alapos taglalásába, a való és igaz tények pragmatikus elősorolásába fognék, előre kell bocsátanom, és jeleznem, hogy ezen kérdéssel immár 18-éve hivatalos állásom súlyán és érdekénél fogva foglalkozom; élénk figyelemmel és gonddal szerzett tapasztalataim nyomán teszem közé imigyen szerzett észleleteimet. Ezen kivándorlás, nem pusztán csábitás, rábeszélés műve, habár tagadhatatlan kezdetben ez volt a fő és működő factor, sőt elvétve itt-ott ma is előfordul ezen idegen kéz közreműködése ; de igenis az egyáltalán nem tagadható, hogy az elviselhetetlenül igen nyomasztó anyagi viszonyok által kikényszeritett processus ultima ratioja a nyomorba jutott és juttatott, megélni, ideig- óráig prosperálni is alig képes népnek. — márczius 18. Szétrobbantott kivándorlási ügynökség. A Budapesti Hírlap, a vasárnapi számában gyönyörű és mélyreható cikkben foglalkozva a kivándorlás kérdésével és annak figyelmet keltő jelenségeivel, mai keddi számában mint „érdekes“ újabb jelenséget tünteti fel Hadik Béla gróf főispánnak a legutóbb tartott közigazgatási bizottsági ülésen tett azon jelentését, hogy a Bodrogközön jól szervezett ügynökséget kutattatott fel, amely a lakosságot kivándorlásra csábította. Ezt az ügynökséget a főispán szétrobbantotta. Fővárosi tudósítónk Írja, hogy a Budapesti Hírlap vasárnapi számában közölt hosszabb cikk egyéb érdekes része mellett most Zemplén- vármegye főispánjának ez a kutatása erősebb figyelmet ébreszt a kivándorlás egyéb indító okai melleit az ügynökségi csalárdságokra is. És ezzel harmonikusan, teljesen okszerű és indokolt a főispánnak azon indítványa is, amelyet a bizottság nagy lelkesedéssel fogadott el, hogy a belügyminisztérium csak három hónapra érvényes útleveleket adjon ki, mert nagyszámú lehet ilyképp az a visz- szaélés is, amelyet egy útlevéllel, részben posta, részben ügynökségi szervezés révén többen is elkövetnek é- a kivándorlási ügynökök üzemét köny nyebbé teszik. A vizsgálat. — Tizedik és tizenegyedik nap. — Sátoraljaújhely, márc. 18. Tegnap a hallgatóság korlátozott számával nyugodtan, simán folyt tovább a vizsgálat. Ez a nap sem tartalmazott újabb szenzációt, csak éppen variált egyformasággal, hol érdekes ellentmondásokkal került szőnyegre a gyeplőszár és a tollak huzogatása. De most már nem a választó, csak a kocsis kalapja szerepelt e hangzatos aktusnál. A tegnapi és a mai nap ismét több oldalról világítja meg ezt a monstre politikai heccet és igy kettős világítással objektive szemlélhetjük benne az igazságot. * Scholtz honvéd hadnagy tud a hirdetmény szerinti két kordonról, melyek a megyekut és a Zinner ház mellett álottak. Úgy 11 óra tájban, mikor nagyobb zavarok és lázongás volt a Korona utcából a tömeg erősen szorult felielé, Barthos István százados parancsára Bilanovics üzletétől keresztben húzódó kordont állítottak fel, a mely azonban csak a zavargás elmúltáig mintegy fél óra hosszat állott. Dr. Hunyor Sándor mikor 8—9 óra közt megfordult mindenfelé a Szé- chenyi-téren még katonai kordont nem látott. Ez időtájt híre terjedt, hogy a Rákóczy-utcán a szekerek bevonulásakor nagy a zavargás. A szekerek szabadon közlekedhettek a Vadászkürtig, később 1/i 10 tájban, midőn gyalogsági zárvonal állíttatott fel a Kellner- és a Rieder-ház között. A Zinner-ház előtti kordont 1/z 12-kor már nem láttam. A Korona-utcán a Weinberger-ház mögött is láttam egy kereszt gyalogsági kordont, úgy emlékszik, hogy délelőtt és délután is látta, ezt azonban határozottan nem állíthatja. Arról nincs tudomása, hogy a katonai zárvonalak a Buza-párti választókat a szavazóhelyiségekkel való közlekedésben megakadályozták volna, ilyen esetet nem látott, csak beszélni hallotta. A vármegyeház mögötti kordonokon úgy a délelőtt, mint a délután folyamán keresztülmehetett, volt eset azonban, hogy át nem eresztették, azonban megjegyzi, hogy neki Sátoraljaújhelyben nincs választói joga. Polgári tisztviselőket a kordonoknál nem látott. Zabornik Gyula tvszéki napidijas szerint a Kellner és Rieder ház közt már reggel 6—1/i7 óra közt állt egy gyalogsági zárvonal, amely eleinte sem a szavazókat, sem a szekereket nem bocsájtotta keresztül, csak később, mikor már a karszallagos bizalmi férfiak átvezették őket. Reggel 1/a9 órakor a Vörösökör előtt 8 vidéki szekér vonult be vidéki szavazókkal, az elsőt, amelyen Buza-párti zászló volt, vál. elnök mégállitotta, a gyeplőszárat megragadva, a Vörösökör kapujába akarta azt behúzni, a választók leugráltak a szekérről, vál. elnök a kalapjuk mögül kihúzta a vörös tollat, a zsebébe gyűrte azokat és az überziegerje másik zsebéből nemzetiszinii tollakat húzott elő, amelyeket már nem tűzhetett a kalapok mögé, mivel a választók eltávoztak. T huránszky dr. kérdésére vallja tanú, hogy őt Vass rendőrőrmester négyszemközt figyelmeztette, hogyha olyat fog mondani amiből a Dókus- pártnak baja lesz, akkor állásától ej fHHT1 Lapnak mai sx&ma 4 oldal. "ÜSS
