Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

megfeledkezik a Jézuska. De csak látszólag, mert e napon a kis Jézus szeretetét beleoltja az emberek szivébe, s e szeretet kisugárzás1't érzik a szegény sorsú gyermekek, a kikhez nem szokott a karácsonfával betérni a kis Jézus.

S midőn azok is, a kik nem remélték, érzik az isteni és felebaráti szeretet kisugárzását, éppen akkor éneklik tiszta szívvel Jézusnak, hogy: „Gloria in excelsis Deo.“

Városunk szegény iskolás gyermekei számára is meghozták az örömet a „Carolineum“ nőnevelő-intózet apácái, kik igazán időt, fáradalmat nem kímélő szeretettel buzgólkodtak azon, hogy a szegénysorsu gyermekek is örüljenek a szeretet ünnepének.

Teljes odaadással fáradoztak e nemes cél érdekében, és Ujhely város nemesen érző közönsége szokatlan bőkezűséggel sietett adományaival hozzájárulni ezen szép cél eléréséhez.

Vasárnap, f. hó 22-én kapták meg a szegénysorsu iskolás gyermekek ezt a váratlan ajándékát a kis Jézusnak. Az apáca-kolostor egy hatalmas terme volt telerakva meleg ruhákkal, tartós cipőcskékkel és szemnek-szájnak édes dolgokkal. A terem közepén dúsan megrakott karácsonfa emelte a gyermekek örömét, a kik a jólelkü „nővérekének kis versekkel, dalokkal hálálták meg nemes jótékonyságukat.

De a sok szép és kedves dolog nem csak a szem gyönyörködtetésére volt ott kitéve! A kicsinyek egyenként megkapták a saját ajándék-tárgyaikat. Tartós, meleg ruhát, cipőt, a melyben könnyen építhetnek hóembert,* s a tél hidegét nem fog kelleniök majd rongyos ruhában és lyukas cipőben végig szenvedniük. Kaptak egyenként egész halom édességet, a mit bizony szegény szülőik nem adhattak volna meg nekik.

A vasárnapi megható ünnepséget számos érdeklődő nézte végig.

Az a sok örömtől kipirult gyermekarc, s a szegény szülők hálakönye legyen jutalma azoknak, a kik nekik ez ünnepélyt szerezték úgy, mint azoknak, a kik annak létrejöttét nemes adományaikkal lehetővé tették!

H. F.

*

E nemes, emberbaráti célhoz szives adományaikkal hozzájárultak :

100 K.-val: Wallis Gyuláné grófné.

25 K.-val: Katinszky Geyza.

20 K.-val: Ambrózy Nándor, Dókus Gyula, Fornszek Béla, Láczay Elek. — 10 K.- val: N. N. Sátoralja-Ujhely város, Zemplénvár- megyei kér. ip. term, hitelbank. — 6 K.-val: Katona Mihály dr., Schveitzer Mária. — 5 K.- val : Horváth Endre, K incsesy Péter, Kincsesy Péterné, Matolai Etele, Pekáry Gyula, A sátoraljaújhelyi takarékpénztár. — 4 K.-val: Bydeskuty Sarolta, Langerman Károly, Tátray Dezsőnó dr.-né, Widder Gyula. — 3 K.-val: Czagány, Bogyay Béla, Benárd Jenőné, Gyarmaty Béla, Haas Bertalan dr., A sátoralja-ujhelyi népbank, Schröder Margit, Spotkovszky Károlyné. — 2 K.-val: Arnótfalvy Emilné, Barna Bertalanné, Bauer Antalné, Bánóczy Kálmánná, Behyna- testvérek, Bessenyey Gáborné, Beregszászy István, Bokornó, Bögözy Gyuláné, Búza Barna dr., Davidovits Adolfné, Dauscher Miklósné, Dolozs- elek Etelka, Dongó Gy. Gézáné, Farkas Istvánné, Gáthy Géza, özv. Geizlernó br.-né, Göllner La- josné, Gyulay Ignác, Hlavathy Józsefné, Hönsch- né, Hlavathy Elek, Horváth István, Hlavathy József, Hornyay Béláné dr.-né, Halász József, Hantha Józsefné dr.-né, Klein Pál, Kőszeghy Józsefné, Ligeti Józsefné dr.-né, Liszyné, Landesmann Miksa, Lakatos Gyuláné, Móré Gézáné, Major Ilona, Meczner Gyula ifj., Matolai Béláné, Malártsik Györgyné, Mo.ldoványi Géza, Németi Bertalan, Nyomárkay Ödönné dr.-né, Oroszy Jolán, Oroszy Sándor, Petsár Gyula, Pataky Miklósné, Rein Istvánné, Rosznáky Gyuláné, özv. Répásy Jánosné, Rosenbergné, Somogyi Bertalanné, Sárospataky Józsefné, Schwarcz Bernátné, Szokolszky Bertalan, Sző- lősi Arthurné, Szokolay Elekné, Szirmay Istvánné, Székely Elekné, Szent-Györgyi Dezső, Tomasovszky Lajosné, Tóber József, Talapko- vics László, Thuránszky Zoltánná, Vadászy Antalné, Violet Gyula, Wass Amália. — 1 K.-val: A sátoralja-ujhelyi polg. takarékpénztár, Bila- novits István, Bajusz Józsefné ifj., özv. Dubay Istvánné, ,Danek. Elza, Danek Magda, Dókus László, Evva Ödönné, özv. Ember Ernőné, Gosztonyi Alajos, Horváth Mária, Henkelnó, Jurcsó Ágoston, Kovács Sámuel, Kienes Borbála, Központi bank, Legeza Jánosné dr.-né. Miklósy István, Markovits Miklósné, Nagy Ferenc, N. N., Román Jánosné, Osváth Ferencné, Pilissy Béla, Pilissy Béláné, Schön Sándor, Schön Vilmos dr., Szánky Nándorné, Szőllőssy Sándor, Tóthné, Takács Józsefné, Váradyné, Weisz Zsigmond, Zomboryné. — 80 fillérei: özv. Jakubcsóné, özv. Smoczer Péterné. — 50 fillérrel: Gál Mórné. — 40 fillérrel: N. N., N.

♦ Az időn inkább sár*embert, Szerk,

N., N. N., Teich Zsigmondné. — 30 fillérrel; N N. — 20 fillérrel: N. N., N. — 6 fillérrel: N. N.

Az újhelyi árvaház idei karácsoni ünnepe, tekintve a kanyaró járványt, mely az árvaházi gyermekek között is föllépett, egész csendesen folyt le, mindazonáltal azok a jószivek, a kik évenként eljönnek adományaikkal, ez évben is fölkeresték az árvákat s pedig:

Miklós Béla ifj- s Meczner Béláné 12 öltő fiú s leány ruha, kendőket és sapkákat, Zettin Ignácné úrnő 7 öltő leány ruhát, Fejes Istvánné, Legeza Jánosné dr.-né, Szokolay Emilné 4—4 K.-át, Hönsch Dezsőné, Hornyay Ferencné 3-3 K.-át, Szilvássy Matild, Újhelyi Józsefné 2—2 K.-át, Bernáth Aladárné s Dolozselek Albert ennivalókat adtak.

Fogadják az árvák s az árvaház elnöksége legnagyobb háláját s köszönetét szivjóságukért.

*

Csorna Józsefné őnagysága 20 korona ösz- szeget adott át az árvaház javára, mit is a legnagyobb köszönettel nyugtat.

Az árvaház elnöksége.

TAN ÜGY.

II Zemplén vármegyei Tanitó-Egyesület iatalos rovata.

— Rovatvezető: Molnár Gyula. —

Kéziratok rovatvezetőhöz Sátoralja-Ujhelybe küldendők.

A Tanügyi rovat t. munkatársainak, olvasóinak s Zemplénvármegye összes tanítóinak boldog uj évet!

A nevelésről.*)

Irta: Rubenescu Auguszta.

Nagyon nehéz az iskolai nevelésre vonatkozólag valami újat Írni és pedig két okból.

Először azért, mert a nagy paedagogusok erről már mindent oly szépen s percizen megírtak, hogy jobbat és újabbat már alig lehetne írni.

Másodszor pedig azért, mert rég bebizonyított igazság, hogy az iskola csak tanít, a tulaj- donképeni nevelést azonban a család teljesiti s azzal az iskola csak nagyon mellékesen és meg- érintőleg foglalkozhatik.

A mai modern iskola pedig még kevésbbé nevelhet, mint a régi, mert minden idejét elfoglalja és leköti az intellecuális erők fejlesztése által a gyakorlati életre való előkészítés és kiképzés.

A neveléssel az iskola csak oly módon foglalkozhatnék, ha például meg lehetne valósítani azt az eszmét, a melyet legutóbb Budapesten vetettek fel, hogy ugyanis a tanítók e czélra rendezett összejöveteleken a szü ők jelenlé'ében egymás közt, vagy azokkal együttesen vitathatnák meg a nevelést: csak akkor lehetne szó iskolai nevelésről, de akkor is csak oly értelemben, hogy a szülők a mondott összejöveteleken a nevelési irányeszméket a tanítóktól átvéve, ezeket a család kebelében, a házi tűzhely keretén belül igyekeznének érvényesíteni s gyermekeik érzületét e szerint fejleszteni.

A tanítónak tehát inkább ezen csakis az isko'án kivül teljesíthető feladata az oka annak, hogy eme értekezésemben a nevelést főkép általános szempontból s a család keretén belül fogom tárgyalni.

A mai nevelést szertelenség és a realisztikus iránynak túlhajtása jellemzi az egész vonalon. A kicsinyektől kezdve a felnőttekig és viszont.

A lét fejlődésének karaktere szecessziós, a szónak modern értelmében.

A mily fokozatban sajátítja el a beszéd művészetét a mai gyermek, azonképpen veti le magáról sorban az igazi, a hajdani gyermeket jellemző sajátosságait. Az úgynevezett gyermekkorban a gyermek már a serdülők érzelmi stádiumát anticipálja, a mikor pedig még serdülőnek kellene lennie, már a felnőttek életnézeteit, vágyait, érzelmeit mimeli.

De mert minden természetellenes megbo- szu'ja magát, ezen ferde fejlődés hatása alatt lelke elveszti magasra szárnyaló képességét, akarata elsorvad. Mielőtt még élt volna, már lemond az élethez való erőről

Ha kénytelen-kelletlen a létért küzdők sorába lép, a mire idejut, ereje kimerül, akarata vergődéssé fajul s gyakran időnek előtte lemond az élethez való jussáról is. Gyáván az örök semmiségbe tér, mert »jobblétet« nem ismer hite és szegény lelke.

Ennek a jelenségnek a vétkét a család viseli lelkén, a társadalom összes rétegein keresztül, mert elhanyagolja, nem teljesiti kellően a gyermek-, az embernevelés nagy feladatát.

A mai szülők jelentékeny része eleget vél tenni ebbeli kötelességének az által, ha gyermé• A »Néplanoda* eredoti cikke.

keiket testileg gondozzák, táplálják, a mi meg a lelket illeti: ha az illem követelményeinek megfelelő magatartást sajátíttatnak el vele. Az öntudatos érzelmi nevelés és jellemképzés munkáját pedig teljesen az iskolára bízzák, úgy érvelve, hogy kulturális intézmény létére ennek úgyis az a hivatása.

Pedig a régi rómaiak a családot ismerték el mint a nevelés legtermészetesebb s egyedül hivatott faktorát, midőn ezt teljese* a szülőkre bízták s az állam a maga részéről csupán csak az irányát szabta meg e nevelésnek, szigorúan őrködve, hogy az mindig a saját és a lét nemesebb érdekeivel kellő összhangban történjék. S a római birodalom túlszárnyalta minden téren az akkor élő népeket,

Amikor aztán hatalmát és erejét ké őbb az anyagi jólét tulbősége és a fényűzés nyomán támadt elpuhultság váltotta fel s ez állapotban lelki energiája és tevékenysége is meglazult a római nép meg fokról-íokra sülyedt: lázas kapkodással görög mintára nemcsak idegen tanítókat hozattak, de általános használatra szánt iskolákat is létesítettek, ezektől várva a tiszta erkölcsök vi szaálli- tását s az ezek nyomán támadó állami hatalom újból való felvirágzását.

Ez iskolák számtalan hires tudóst, bölcsészt és szónokot neveltek, a rohamos hanyatlást azonban még sem voltak képesek feltartóztatni ; mert a családban, mint természetes neveidében elmulasztják a kellő időben lerakni a lélek kiművelésének alapját; ezt a hézagot az iskola nem bírja utólagosan pótolni, sem betölteni, mert nem érhet el közvetve eredményt ott, a hol közvetlen nem tudták, vagy elmulasztották azt elérni.

Bár az iskola általánosságban az idealismus és realismus közti egészséges viszony létrehozására törekszik, végeredményében mégis talán inkább csak a gyakorlati élet számára igyekszik növendékeit kiképezni. A gyakorlati élet ugyanis oly általános ismereteket s az értelmi erőknek oly képzettségét és kiművelését követeli, melyek hiányában sem érvényesülni, sem előre jutni nem lehet. Ezek elsajátítását az iskola adja • meg az értelmi nevelés utján, a mely viszont oly alapos szakismereteket kíván, miket nem Is lehet elvárni laikus embertől, kinek nem a szakmája.

Az érzelmi nevelés és jellemképzés azonban már karakterénél fogva is egyedül a családban, az anya és apa közös közremunkálkodásában leli legtermészetesebb és leghivatottabb művelőjét. S csakis ez az állapot lehet természetes ; mert megfelel az emberi lét lényegének, minthogy a család az Isten és ember közötti viszonynak érzékelhető földi kiadása.

Úgy kell, hogy a gyermek látható tere.mtői által fejlődjék azzá, a mivé lennie láthatatlan Teremtője rendelte: eszes és érző lénynyé.

A zsenge gyermekkorban a nevelés fő-eszközei a szeretet és a szoktatás.

Ezek segélyével vetik meg alapját s formálják ki a szülők gyermekeik jellemét ‘és érzelmeit. Ily módon nevelnek vallásos fiakat az egyháznak, önfeláldozó honpolgárokat a hazának s hasznos tagokat az emberiségnek.

Az érzelmi nevelés és jellemképzés terén a családnak egy másik nagy előnye az iskolával szemben az, hogy a szülő gyermekének egyéniségét biztosan és a legszövevényesebb nüanszok- ban is kiismerheti, a mi a tanítóra nézve merő lehetetlenség s ennélfogva a szülő jobban találja el azt a módot és azokat az eszközöket, a melyek által gyermekének lelkére hathat. A szülőnek tehát intenzivebb és állandóbb is a befolyása, mint a tanítónak.

Az iskola a maga részéről eleget tesz eb- beli kötelességének azzal, ha felügyel, hogy a családban megkezdett jellem és érzelmi nevelés helyes irányban folytatódjék s ha ugyané célból az intellectuális erők fejlesztése és kiképzése által ehhez hozzájárulni igyekszik.

Nyilvánvaló tehát, hogy sem a család az iskolát, sem pedig az iskola a családot pótolni, helyettesíteni nem bírja; de kUlön-külüu minde- nik hivatva van egymás működését kiegészíteni.

A nevelést az oktatás egészíti ki, az oktatás gyakorlati végeredményét meg a nevelés ha- táro za meg.

Olt, a hol a család a maga körében mulasztást követ el az érzelmi nevelés és jellemképzés terén, a mit az iskola egymagában nem pótolhat, ott üres, rideg és sivár lélekkel indulnak el a tanterem falai közül a gyermekek az élet göröngyös és kisértésekkel teli utján.

A régieknél eleinte a család önmaga készítette elő gyermekét az élet számára. Később az iskolával vállvetve igyekezett e feladatnak megfelelni ; de még ekkor is magának tartotta fenn az alapképzés és ellenőrzés jogát.

Annál érzékenyebben boszulja meg magát ez a mulasztás ma, a mikor a külső élet ezer meg ezer nagy és kis esemény-, nemesitő vagy kóros jelensége, az élet annyi aprólékos, számba sem vett tünete mint megannyi faktor játszik közre befolyásával a gyermek nevelésénél.

Fokozódik ezen tényállás veszedelme az ál-