Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-07-21 / 29. szám

1901 július 21.

II. Melléklet a „Zemplén" 29. számához.

Iáikra emelték. Az ősi szokás, mely már tizenkilenc éve nem ismétlődött a közgyűlés színe előtt, óriási tetszést, szűnni alig biró_ éljenzést támasztott lent és fent egyaránt, a jelenlévőségben.

Ezzel a beiktató díszközgyűlés véget ért.

A mint elhangzott az elnöki zárószó, hogy t. i. „a közgyűlést bezárom“ — úgy déli 12 óra tájban — a nagyterem közönsége emelkedett érzéssel távozott, hogy küldöttségekbe szedődve tisztelegjen az uj főispánnál.

Tisztelgő küldöttségek.

Röviddel a közgyűlés bezárása után megnyíltak a főispáni termek ajtai és elkezdődött a tisztelgő küldöttségek fogadása. Még ezek előtt Perlsberg Ede, kassai püspöki lielynök, tisztel- kedett a főispánnál, ki azután fogadta a küldöttségeket, számszerint 30-at, olyan sorrendben, mint már azt lapunk ma egy hetes száma közölte. A küldöttségek vezetőinek, mindegyiköknek, vég- hetetlenül kedves és nyájas pár szóval mondott köszönetét szives megjelenésökért a főispán.

Kimért terünk nem engedi, hogy a küldöttség mindegyikének üdvözlő beszédét és az azokra következett válaszokat csak vázlatosan is közöljük; de mutatványul álljon itt a következő :

A 10. in. kir. honv. gyalogezred, vármegyénk házi ezrede tisztikarának tiz tagból állott küldöttségét Amótfalvy ezredesur vezette a főispán elé s a következő beszéddel üdvözölte:

Méltóságos gróf — főispán ur 1

Hazánk szervezetének, alkotmányának egyik jellegzetes momentuma vonzott ma ide bennünket. A főispán székfoglaló ünnepe egy 1000 éves avitikus szokás. Hogy erről az ünnepélyről a haderő és különösen a honvédség képviselete nem maradhatott el: az természetes, íme eljöttünk a 10. m. kir. honvéd-gyalogezrednek, e szép vármegye háziezredének nevében, hogy a mai alkalomból üdvözöljük méltóságodat és szerencsekivánatainkat tolmácsolva arra kérjük, miszerint tág hatáskörében, ott a hol teheti, a honvédség érdekeit — hisz’ azok a haza érdekeivel azonosak — előmozdítani kegyeskedjék. A magyarok Istene, az Ur Isten, adjon Méltóságodnak egészséget és szerencsét. — Éljen!

Kevés hijja volt a d. u. 3 órának, mikor tisztelgéseknek hosszú sorozata véget ért.

A bankett.

Vagy 300—350főnyi lehetett az az előkelő és díszes vendégsereg, mely a vármegye ősi székházának nagytermében, az ebből nyiló kisteremben, az alispáni tanácskozó teremben, úgyszin tén a nagyteremből nyiló alispáni folyosón vagy nyolc hosszú-hosszú asztal mellé telepedett le d. u. 3 órakor. Még sohasem láttam életem ben oly szépen illusztrálva főur-házigazda asztalánál azt a tant, a mit egyenlőségnek nevez nek a demokráciában, hogy t. i. vendégjog szerint a fehérasztaloknál egyformák vagyunk s legfeljebb is, csak egy csinál észrevehető különbséget a társaságban, azaz egyéni gerjedelem t. i. a minek vulgó étvágy a neve. Meg azután itt láttam, hogy, a mit eddig az úgynevezett diploma tikus nagy ebédeken nem láttam, t. i. még a tálalás pillanatában is „Katzentisch“-1 rögtönöztek, a mely körül excellenciás úr ült az utolsó helyen. — A főasztal körül, a legszeretetreméltóbb házi gazdától jobbra és balra nézve, leginkább a szomszédos törvényhatóságok küldöttségei, „kedves barátaink és atyánkfiái“ foglaltak helyet; közvetetlenül jobbján a házigazdának Török József gróf ungi főispán, balján Mato- lai Etele alispán, Andrássy Tivadar gróf, Molnár István ny. főispán és úgy tovább. Szemben a házi gazdával Amótfalvy István m. kir. honv, ezredes

— Fent a karzaton ép az az előkelő hölgyközönség, mely d. e. a zöld asztalok körül történtek iránt tanúsított érdeklődéssel kívánt most tanúja lenni a fehér asztalok körül történendőknek. — Remek egy kaleideszkóp ; csak az a kár, hogy még nincs kitalálva az e fajta helyzeteket papírra iró ördöngős masinéria.

A menü, melynek kiszolgáltatására Cser- nyiczki vendéglős vállalkozott, a következő volt: Fráncia leves, — tok és fogas tártár mártással, — angol-bélszín körözve, — őz- és dám- sült, — saláta és kompót, — zöld-borsó frán- ciásan, — vegyes fagylalt piskótával, — sajt,

— gyümölcs, — fekete kávé és lükör.

Pár perccel 3 után rázendítette Lukács nyirettyűje a leves-indulót, medkezdődött a dús ebéd. Remeknél-rernekebb bor járta, mig jött a „pezsgő“ hogy ura legyen és maradjon mindvégig a pompás kedvre hangolódott helyzetnek

Pezsgő-öntéskor a legszeretetreméltóbb házigazda, Hadik Béla gróf kelt fel főispáni szé kéről s mondott elsőnek hatalmas pohárköszöntőt a „legelső magyar ember“-ért, őfelségeért a leg- szeretettebb királyért, ki nemcsak népének hódolatát, de az egész világ tiszteletét kivívta magának. Mikor pohárköszöntőjével szóló az ,,éljen“-hez közeledett és habzó serlegét a király portréja felé magasra emelte: a pohárköszöntőt elejétől végig állva hallgatott vendégsereg tomboló lelkesedéssel zúgta reá a falrengető éljent. A remek király-tószt szóról-szóra igy szól:

Tisztelt Uraim !

Ősi szokás az, hogy az ünnepélyesebb, íon- tosabb mozzanatoknál, minden fia e nemzetnek, mely a legnehezebb küzdelmek közepette is, törhetetlen királyhüségének annyi iényes tanujelét adta, hogy minden igaz magyar, első sorban a magas trón felé fordítja tekintetét Épen ezért, de szivem őszinte sugallatának is engedve, én ma szintén mindenek elett Szt. István koronájának jelenlegi fennkölt viselőjére emelek poharat (Lelkes éljenzés!) 1 Ferenc Józsefre, legkegyelmesebb urunk és királyunkra, ki az alattvalói javára való munkálkodásban s a kötelességteljesitésben példaképen tündököl e nemzet szemei előtt és a ki bölcsességgel megteremtette azon fenséges harmóniát, mely ma trónt és nemzetet elválaszthatatatlanul egybe- füzi, ragyogó sugaraival bearanyozza alkotmányos életünknek egét. (Lelkes éljenzés !) Szóval — kinek homlokát a legszebb, a Ieg- magasztosabb uralkodói eréiyek övezik és a ki ezek által nemcsak nemzetének forró háláját és rajongó szeretetét, de a külföld összes népeinek bámulatát és hóeölatát is vívta ki. (Tetszés és éljenzés.) A nindannyiunk sziveit eltöltő, igaz hála és szerete'érzelmeitől áthatva, azon hő fohászszal forauhk az Egek Urához oltalmazza, áldja és tacsa meg még igen soká a jó, a bölcs királyt, alattvalóinak javára, és a magyar haza boldogsága éljen ! (Kitörő lelkes éljenzés!)

Mailáth József róf volt az alkalomnak második szónoka, kidtalános figyelem közt a tekintetes és neme? vármegye“ nevében szólott. Azon kezdet-, hogy ő tisztel minden tiszteletreméltóekintélyt, jelen esetben ünnepelt főispánuukc; az elvhez azonban egy megjegyzést is fiús ez az, hogy ne tekintsük őseink érdemeit adagunk olyan szellemi tőkéjéül, mely csak ígyasztani való, mert azt gya- rapitanunk kell. (ljenzés.) Az új főispán székfoglaló ünnepén lindnyájan, kik szivesörömest előlegeztük őneka bizodalmát, hajnalpirkadást láttunk. Találjaneg az új főispán, bizonyára meg is találja ajd, az ő állását erősítő kapcsokat e vármcj'ének minden jóra, szépre, nemesre és hazaísra kész lelkes társadalmában, ennek a hatalas organizmusnak szerveiben, a kiket mikor <7 irányokban tenni és áldozni kell, nem küliöz el egymástól vagyoni képesség és nem fzélyez sem vallási, sem politikai meggyőződésű, sem semmi más külön irányzat. (

Úgy vi—éljenzés.) Ezután szóló hoszab- ban szemlélvén a vármegyei, járási és helyi közigazgatásllapotai felett, azt a kérést intézte új főispshoz, hasson oda egész erejével

az

hogy a kegazgatásban legyen pártatlanság, egyenlő méikkel érvényesüljön az osztóigazság, különöa pedig hogy a nép részesüljön kellő jogvéiemben, hogy lelki elkeseredés ne üldözzön, a)bb sors reménye ne csábítson innen el egyen lelket sem a tengereken túlra, messze idenbe és hogy neveljen a népiélekbe bizodalmatnert a bizalom haza jár és nem fordul el aázi istenektől és nem folyamodik bálványkéthez . . . Végezetül, reflektálva a főispán pirammbeszédére, melynek éltetőereje, a tisztes,becsületes és valódi szabadelvüség szelleme, 7 szólt: Ha ezt a gyönyörű programot betaa, mi mindnyájan híven követjük (Éljenzés Úgy van — Ügy lesz felkiáltások.) Társadahvállástétel dolgában pedig fogadja el alapelvülogy egy valamennyiért — és ő maga főispáni riödésében ne alkalmazza ezt az axiómát sotem igy: a valamennyi egyért (Nagy éljenzés gy azután mi valamennyien, egyesült erő, vállvetett munkával segítünk tovább k'Csolni azokat a szép láncolatokat, melyekr kezdő gyűrűit mai székfoglaló beszédéből főispán felmutatta. —Az új főispánért emelve íarát általános, lelkes és hosszan tartó éljenzésizt igy végezte: A vármegye összes lakossáak javára sokáig éljen!

Hk főispán:

Tisztelt uraim!

t a történelmi fényes múltból következtetni t ajelenre és jövőre, habár az elnémult harc>mbitákat fel is váltották ma — hála az Égn— a közvéleménynek békés szócsövei, Zenavármegye közönségére jelenleg is nagy fela’k hárulnak, (Halljuk ! Ralijuk l) Két jelfites vonása volt mindig a magyarnak, és -: lángoló hazaszeretete és rendíthetetlen bátga. E két tulajdon egyesítve, nagy tet- tekképesit. És ha Zemplénvármegye történél lapozgatjuk, azt látjuk, hogy a vármegyének közönsége, az épen itt oly erős közép- osztály, a két tulajdonnal mindenkor jeleskedett. Mert ott látjuk őket az első sorban, hol vérrel kell hazájuk becsületét megpecsételni, hősökké válván ennek védelmében. Ott vannak ők minden egyes mozzanatnál, vezérszerepet vive. (Lelkes éljenzés.) Ott működnek ők az áldásos béke idejében, tollal a kezükben, megmutatva, hogy ép oly ügyesen tudják forgatni most a tollat, mint a hogyan régen kardjaikkal az ellenségen tudtak végigsuhintani. (Éljenzés.) Ezen a harci hagyományok talaján fejlődött, megizmosodott és államfenntartó erejének any- nyiszor oly fényes jelét adott közönségnek támogatását kérem ki magamnak ma e vármegyének érdekében. (Tetszés és éljenzés.) Forrón remélem, hogy mindannyian szivünk egész melegével közre fogunk működni, hogy Zemplénvármegye, a régi történelmi nyomon továbbhaladva, megtartsa ezentúl is vezetőszerepét és hogy megőrizze a jövőben is azon nagy fontosságot, melylyel mint a szabadságnak és magyarságnak egyik hatalmas védbástyája birt; a mely bástyából annyi lény áradt szét és a melyhez annyi dicsőség tapad. Zemplén megye közönsége sókáig éljen 1 (Nagy tetszés, hosszan tartó lelkes éljenzés 1

Andrássy Tivadar gróf: Normandiában, látta és bámulta azokat a csodálatos helyzetű sziklaképleteket, a melyek Bretagne asztalsima virághimes mezejéből emelkednek ki és meredez- nek az égnek. A nép még ma is szent kegyelettel tekint azokra az évezredek óta megingathatatlanul álló sziklákra, melyek hogy druidaoltárok voltak-e, nem egészen bizonyos, de bizonyos, hogy, a mint a geológia tanítja, az erupciónak, az ős természet heroikus erőinek örök emlékei ott azok a bretányi sziklák . . . Ha szellemi tekintetét végig jártatja szóló azokon az erkölcsi földrengéseken, melyek hazánk történetében korszakokat teremtettek és látja, hogy a maradandó alkotások eredete nem frázis volt ebben a hazában, hanem kihullott honfiúi piros vér ... és látja a közöttünk még élő és munkáló nagy idők tanúit: úgy tűnnek fel ő előtte, mint a természet isteni erejének kifejezői (Hosszantartó lelkes éljenzes) mint ellaposodó közéletünkben olyan csodás alakok, mint azok a bretányi sziklaképletek, melyeket nap, eső, szél nem változtat porrá (Éljenzés), a kik csodás alakok, kik eszméket tettek közöttünk- fogható igazságokká, kik a természet isteni erejének kifejezői, a kik előtt, mint a bretányi paraszt azok előtt a druida-oltárok előtt, levesszük kalapjainkat! (Nagy éljenzés.) Szive teljes hevével, lelke egész melegével élteti Molnár Istvánt (Hosszantartó s meg-meg- újuló nagy éljenzés) ki egy mindnyájunk tiszteletét képező* a féle-oltárkőre lépett, midőn főispáni nyugalma felé körünkből távozik, de magával viszi mindnyájunk ragaszkodását. (Molnár ny. főispánt és a szónokot minden oldalról seregesen köszöntik.)

Ballagi Géza dr. — a Széchenyi-kor történet- buvárlója és koszorús Írója — az országos magyar kormányért és annak közöttünk levő fejéért, új főispánunkért, emeli poharát. A főispán programszámba menő székfoglalójából szónok kiemel egy pontot, mely az ő figyelmét különösen megragadta és ez : az egységes és hatalmas nemzeti magyar állam kiépítése. Ennek a nemzeti nagy ideálnak a megvalósítására nagy Szé- chenyink összpontosította az erőket. . . Már a célhoz való alkalmazkodás is akadályba ütközött s annak egyik nagy oka volt, hogy főuraink nem akartak belelorradni a nemzet testébe, de sőt csak becsatlakozni sem akartak . . . Széchenyi után jött Kossuth, Kossuth után Deák . . . az ideál még ma sem valóság, mert nemzeti államunk épületének csak a falai állanak, a tetőgerendák még nincsenek fenn és a betetőzéstől még távol állunk . .. Széli Kállmán (Hosszas nagy éljenzés) az egy akol és egy pásztor (Éljenzés) irányzatában fárad ... a ki úgy gyakorolja az igazságot, hogy „ne pereat mundus.“ . . . Nagy tetszés közt a következő üdvözlősűrgönyt olvasta fel:

A Széli Kálmán m. kir. ministerelnük ur őnagyméltóságának — Budapesten.

Midőn Zemplénvármegye közönsége Hadik Béla gr. főispán úr ünnepies beiktatása alkalmából Nagyméltóságodat és az egész kormányt a legmelegebben üdvözli: egyszersmind elismerését fejezi ki Nagyméltóságodnak a magyar nemzeti állam érdekében kifejtett eddigi, sikerekben gazdag munkásságáért. A nemzet egységére alapított, erőtől duzzadó magyar nemzeti állam az a közös ideál, az az érintkezési pont, mely mindany- nyiunkat egyesit, mely minden hazafias párt törekvésének végső célja. Ennélfogva Zemplénvármegye hazafias közönsége osztatlanúl, őszinte szívvel kívánja, hogy a Nagyméltóságod által hirdetett hamisittatlan, szabadelvű-