Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-12-08 / 49. szám
49. i2137.) Harminckettedik évfolyam. Sátoralja-Ujhely, 1901. december 8. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évrs . . 12 kor. Fslévre . . . . í , Negyedévre . . 3 , Bérmentetlen levelek esek ismert kezektől fogadtatnak el. Késlratolc nem adatnak vissza. Egyes szám ára >0 fill. A ayllttirbea minden garmond ser dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 2s^l 12ST JD E IST S-á>-13 IT-A. I3. HIRDETÉS DÍJJÁ 1 hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 nil. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. J(ol legyen a Kossuth-szobor ? Sátoralja-Újholy, dec. 3. Matolai Etele és Karsa Ferenc bajtársaimnak és barátaimnak Helyben. Ma, hogy a vármegyei bizottsági közgyűlés a Kossuth-szobor helyének kijelölése tárgyában hozzá felterjesztett, Sátoralja-Ujhely r. t. város képviselőtestületének az 1901. dec. 2-án hozott, az insurgens-emlékoszlop áthelyezésére vonatkozó határozatát el nem fogadva, a szobor helye meghatározásának kérdését a kiküldött vármegyei szobor-bizottsághoz utasította, — ismét és sürgősen kell ehhez hozzászólanunk, hogy a szobor-bizottság tagjai — saját meggyőződésükben — e felszólalások, tehát a közvélemény által is támogattatva, a Kossuth Lajos szobra elhelyezésére, a Kossuth sátoralja-ujhelyi, illetőleg zemplénvármegyei működése, itteni szereplése, lánglelke és páratlan hazafiságának legmegfelelőbb helyet — mennél közelebb a vármegye székházához —• keressenek : kölcsönös jóakarattal és bölcsességgel találjanak is, a nélkül, hogy a régi nemes vármegye, tehát szinte a kegyelet által felállított „ insurgens-emlékoszlop “-ot kénytelenek lennénk áthelyezni. Kossuth Lajos szobrának Sátoralja-Új- helyben a vármegye székházához mennél közelebb van az illetékes helye; mert e vármegyeház és az azt környező tér volt az ő első működésének színtere, a mit én egy alkalommal igy fejeztem ki egyik versemben: E megyeház előtt, — Nyolcszázharmineegybe’ — Az őrjöDgő népet Itten szerelte le. . . . Bűbájos beszéde — Mint Neptun a tengert, — Elnémitá bennök A fellázadt embert! TAKCA. fiz első állandó magyar színház/ Irta: Zombori Andor. Nem a kolozsvári nemzeti színházról akarok szólni. Erdélyország — különország még ebben az időben s ha őt illeti is meg a dicsőség, hogy a magyar színészet állandó lakóhelyre először itt talált: sokkal messzebb esik még ekkor Magyarországtól, semhogy a nemzeti színház Magyarországra is kihasson. — Nemis Pestről akarok szólani, a hol hosszabb ideig játszottak magyar színészek; mert hiszen csak eltűrt vendégek voltak még ebben az időben e szegény, de lelkes magyar művészek a magyar fővárosban. Existenciájuk bizonytalan, s a mi fődolog, hajléktalanok, mert tulajdonképpen való magyar színházról sem a 18. század végén, sem a 19. század legelején még beszélnünk nem lehet. Egy nagy magyar költő: Kisfaludy Sándor az, a ki legelőször törekszik arra, hogy a magyar színészetnek Magyarországon állandó otthona legyen, a mely kizárólag és egyedül az övé, hol munkájának gyümölcseit élvezhesse. Ennek a magyarországi első állandó magyar színháznak a létrejöttéről, megnyitásáról • Ez, a maga egészében önálló tanulmány tulajdonképp részlet a szerzőnek, Kisfaludy Sándor két kötetre terjedő életrajzából, mely a kolozsvári tud. Egye- temen kapta a nyilvánosságra kvalifikáló bírálatot. Szerk. Itt hallatá szavát E megye termében, A szavazati jog Hires kérdésében. Aztán haladt tovább . . . Nem ! nem ! őt’ ragadták E szellemóriást Az egek vonzották. Innen szállt a napba! — Szárnyai megégtek — De maga az eszme: Óh, az el nem égett, Mert az sziveinkben Mélyen el van rejtve. — Azt a mi bánatunk S a remény befedte. . . “ Jóakarattal, a helyi viszonyok és a Kossuth nagy érdemei kellő méltatásával, találhat a szobor-bizottság — és hiszszük fog is találni — méltó helyet vármegyénk székháza előtt e szobornak. De siessenek uraim ! mert bizony-bizony bételjesedik Hornyay dr. urnák az a jóslata, hogy e szobor nem fog állam a Kossuth „jövő névnapjára“ sem. . . . Ha e szobor elhelyezésére nézve ez a ti vélekedéstekkel is megegyezik: Írjátok alá és küldjétek be a legközelebb megjelenő „Zemplénébe. Szeretettel és bajtársi üdvözlettel: Bajusz József, id. Látták és aláírták: Matolai Etele. Karsa Ferenc. Az amerikai kivándorlás és a hitelszövetkezetek. — Két cikkely. — • I. Zemplénvármegyében az amerikai kivándorlás mind nagyobb és nagyobb arányokat ölt. Akárhány község van már a óhajtok egy néhány sort írni, hogy áldozzunk az ősök emlékének s munkájuk érdemét megmentsük a feledéstől. * Kisfaludy Sándor egyike volt azoknak a lelkes és buzgó hazafiaknak, kik az első nemzeti színtársulatnak 1796-ban történt szétzüllése után belátták, hogy Pest éppen nem alkalmas terrénum a színészet állandósítására s hogy az uj fa gyökérverése Pest nagyrészben idegen talajában sokkal nehezebb, mint az ország egyébb magyaroklakta városaiban. Az a többszörös kudarc, a mely 1796-ban, 1807-ben, 1812-ben érte a pesti színészetet, a vidéken élő jobb gon- dolkozásu írókat, kik nagyrészben táblabirák, szereplő egyéniségek voltak, arra a gondolatra bírta, hogy a színészetet csakis a vidék igaz magyar talajában lehet a virágzás reményével elültetni. A fehérvári szinészeti bizottság Székesfehérvárott próbálta meghonosítani a színészetet. Az igy létesült mozgalom élére Székesfehérvár és a szomszédos vármegyék oszlopos emberei állottak, kik hazafias felhívásokkal, erélyes buz- gólkodásukkal annyira vitték a dolgot, hogy 1823-ban Fehérvárott már egy egész művészi társulat játszott. E színtársulat igazgatói Horváth József és Komlóssy Ferenc színészek voltak1 kiknek kezdetben, a részökre megállapított szubvenció mellett is, a viszontagságoknak egész seregével kellett megküzdeniök. De teljes vagyoni romlásuk sem akadályozhatta meg _____1 Váli Béla: a magyar színészet története. vármegyében, melynek a legmunkabiróbb része, a fiatalság, a kivándorlás révén annyira megfogyatkozott, hogy itthon csak a vének, nyomorékok és munkára képtelen „falurosszak“ vannak, — nem értve ide, természetesen, azokat a telkes gazdákat, a kik birtokaikat még most itt hagyni nem akarják; de az is csak rövid idő kérdése, mert attól függ, mikor fognak összeroskadni a kedvezőtlen gazdasági viszonyok súlya alatt? A kivándorlást, igaz, hogy első sor' ban a kényszerhelyzet, a szegénység, okozta és okozza még ma is; de az se tagadható, hogy ma már a kivándorlás valóságos lázzá fajult: kivándorol az is, a ki itthon is becsületesen megélhetne. És az a láz annyira fajult már, hogy nemcsak a férfiak, de a nők is — különösen pedig a leányok — tömegesen hagyják itt a falujo- kat. (Valószínű, hogy őket a férfiak után epedő láz háborgatja.) Még a mezőgazdasági cselédséget is elfogta már az Amerikába való kivándorlás láza. A melyik béres, kocsis stb. össze tud kuporgatni annyi pénzt, a mennyi kell útiköltségre, kivándorol, ott hagyja feleségét, gyerekét, a jó Istenre bízván, hogy viselje gondjukat, mint az égi madaraknak. A kivándorlás ma már olyan stádiumban van, hogy megakadályozni többé nem lehet; véleményem szerint, minden alakjában megakadályozni nem is szükséges, sőt határozottan káros, — mert nincs annyi csendőr, hogy szemmel tartani bírja a fölötte raffinirozott „ügynöknőket, hogy az amerikai kivándorlás lázában égő fiatalságot jő pénzért (fejenkint 80—100 koronáért) ki ne sanzsirozzák. Ha egy-két esetben elfogják is a kivándorlókat: a szemfüles ügynökök elpárolognak közülök, mint a kámfor; de a „baleset“ elmúltával, rőa társulat szétzüllését és 1826-ban már kezükbe kell venni a vándorbotot a fehérvári színészeknek, hogy a Dunántúl nagyobb városaiban itt-ott hospitáljanak. Mi volt e szétzüllés oka ? Talán a közöny, a magyar közönség közönye, vagy talán a kor nem volt elég érett arra, hogy a színészetet szeresse és táplálja? Azt mondhatjuk, hogy a fehérvári színészet romlását valóban a színházi közönség hiánya, a magyar úri osztály közönyössége és a kor gondolkozásmódja okozta. Még nem jött el a jobb korszak a magyar színészetre nézve; még nem értette meg mindenki, hogy a magyar nemzetnek, a magyar nemzetiségnek, a magyar nyelvnek föltétien szüksége van a színházra, a melynek fennállása nekünk, magyaroknak, valóságos életszükség. Nemzetiségünk erősbödése kívánja, hogy végre testet, alakot öltsön az eszme. De a nagy közönség még nem igy gondolkozott. Könnyelmű, deszkabódékban tanyázó illetlen népségnek tartotta a nélkülözésekkel küszködő magyar színészeket, kiket egy közös névvel komédiásoknak nevezett el éppúgy, mint a vásári csepűrágót és akrobatát. Pesten már jutott a magyar színész bizonyos tekintélyhez, hiszen ott voltak a fényesen fizetett, úri módban élő német színészek, kiknek színész volta vetett némi fényt a szegény magyar komédiásokra is és Déryné szerint a magyar színészeket Pesten már „ifjuúr“-nak, sőt „leány-asszonynak“ is titulálták. De a vidéken? Itt még minden ős-állapotban volt. Zemplén mai «szórna ttz oldal*
