Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-17 / 46. szám

modását, hogy Sztakcsin községnek és környé­kének rendes postahivatalt adjanak, pártfogás­sal terjesztette fel a közig bizottság. * Nagymihály község a vármegyei köz­kórház kibővítésével járó építkezést, hogy a nyilvános árlejtés mellőzésével házi kezelés mel­lett teljesíthesse, a közig, bizottság megengedte. * V.-Hosszúmező ágostai hitközségének az iskolaépítéssel járó költségek részben való fedezését kérő folyamodását a közmivelődési alap­ból leendő teljesítésre előjegyeztette a közig, bi­zottság. * Kozma Menyhért és társainak kavics- anyag késedelmes szállítása miatt 200 K.-ban kiszabott büntetését leszállította a közig, bizott­ság 50 K.-ra. * Bánócz községet állami anyakönyvvezetö kerület tekintetében Kácsánd községhez kap­csolta a belügyi kir. minister. Vészes területek M. kir. törvényható­sági állatorvos havi jelentése szerint, sertésvész, f. évi okt. 3l-én a vármegye 33 községében volt; lépfene 25, rühkór 7, veszettség esete pedig 11 községben. * Nzent-Mária község lóállományában a takonykor teljesen megszűnvén, az állategész­ségügyi zárlat feloldatott. * Kivételes nősülés megengedéséért fo­lyamodtak: Patkanócz János nézpesti, Papin György párnái, Busanyies András szalóki, Szűcs Pál kis-tárkányi és Gönczi András bistei had­köteles egyének. Folyamodásaikat pártoló véle- mónynyel terjesztette fel a honvédeíemügvi kir. ministerhez közig, bizottságunk a f. hó 11-én tartott üléséből. Vármegyei Hivatalos Rész. 4223/1. 901. A sdtoralja-ujhelyi j. főszolgabirájától. Tekintetes szerkesztő úr! A „Zempléni Újság“ és a „Felvidéki Köz­lönyt- ben megjelent azon hírre vonatkozólag, hogy a szőlőskei hid javításánál vétkes gondat­lanság folytán négy ember vesztette volna éle­tét — a közönség megnyugtatása végett a csend­őrség az ügyre vonatkozó jelentését a követke­zőkben közlöm: „Tekintetes Főszolgabíró úr! Jelentem, hogy folyó hó 2-án Fülöp Mihály szőlőskei la­kos az ottani hidnál napszámban dolgozott és őt munka közben a hidasból egy kiszakadt vas­karika úgy megütötte, hogj^ a helyszínén meg­halt. Gondatlanság, vagy mulasztás senkit sem terhel. Sátoralja-Űjhely, 1901. október hó 21. Schramkó s. k. őrsvezető“. Végül megjegyzem még, hogy ez ügyben úgy a járás szolgabirája és orvosa, valamint a kir. törvényszék vizsg. bírája is vizsgálatot tartott. Sátoralja-Ujhely, 1901. nov. hó 16 án. Barthos, főszolgabíró. Rörözvények. I. 3586/1. 1901. Szilágyi Gusztáv földbirtokos felső-dobszui lakosnak folyó évi november hó 7-én egy darab 2 Va éves pej kanca csikója (homlokán csillag, hátsó 2 lába kesely) elszaladt. Miután ez ideig feltalálható nem volt; kö­rözését oly értesítéssel rendelem el, miszerint a megtaláló kellő jutalomban fog részesülni. II. 3598/1. 1901 Zeffer András kovács iparos-segéd a ható­ság előtt személyesen megjelenvén, bejelenti; miszerint a felső-visói járás főszolgabirájától nyert munkakönyvét elvesztette. Miután alapos gyanúja van, hogy ezen munkakönyvét Babosi Bálint állandó tartózko­dás és foglalkozás nélküli géplakatos segéd lopta el; az elveszett munkakönyv körözését el­rendelem: s egyidejűleg megkeresem a tek. társ­hatóságokat s m. kir. csendőrőrsöket, miszerint Babosi Bálintot járásuk, illetőleg őrs körletük területén nyomoztatni s feltalálás esetén a jár. főszolgabírói hivatalt értesíteni szíveskedjenek. Szerencs, 1901. nov. 9-én. Bárczy, szolgabiró. III. 573 szám/R. 901. Málcza község határában folyó hó 1-én 1 db. 16 éves fekete szőrű kanca ló (hátsó ballábán gatyó, homlokán csillag), 1 és Va évesnek látszó barnaszőrü méncsikó és 1 V2 évesnek látszó sárgaszőrü kancacsikó bitangságban találtatott, melyek a községi elöljáróság által őrizet alá vé­tettek, hol igazolt tulajdonosa az átvétel iránt jelentkezzék. Nagymihály, 1901. évi nov. hó 11-én. Somossy, szolgabiró. IY. 2802/901. I. Homrilyák János sztrióczi lakos kárára egy veres, fehér homloku, előre hajló szarvú, 5 éves tehén f, évi október hó 29-ik napján Sztriócz község határában a legelőről nyomtalanul eltűnt. Körözését ezennel elrendelem. Kelt Szinna, 1901. november 11 Kossuth Elek, főszolgabíró. .A_ szerkesztő póstaja. Sz. G. úrnak Málcza. Szívből köszöntenek újhelyi t.-oid ! Magda Itt (Bp. Rb. n. II. e.1 zuhog. Hát ott? Karperec. Az ön leveléből lehetetlenség volt ki­okoskodni. — Kikorrigálhatatlan és igy kiadathatatlan egy szózagyvalék az. W, — Tokaj. A különben épületes alkalmi verset a 4-ik vorsszaknak ez a fcrdesógo: .Aludj, aludj őrangya­lunk» . . . diskvalitikálta a mai számba befogatott közle­mények sorából. J5.1. Próbáljon bemutatkozni prózában. Versei (Anyám szegény . . . Akkor . . . ) igen gyenge alkotások. R. E. urnák — Homonim. Köszönjük. A jövő hőton elkezdve két számban leadjuk. K. K. urnák —- Tarczal. Kérjük további b. tudósí­tásait. Sz. P. urnák — Abara. Levelet küldöttünk. B. K. — Bereczki. Hát a Karosa regéje? Felelős szerkesztő : Dongó Gyárfás O-éza. Kiadó-tulajdonos : Élilart Gyula. ££ irdetésofe. Árverési hirdetményi kivonat. A gálszécsi kir. jbiróság mint telekkönyvi hatáság közhírré teszi, hojjy a kir. államkincs'ár végrehajtatónak Zboray Imre és neje örökösei végrehajtást szenvedő elleni G8 korona 70 fillér tőkekövetelés és járulékai iránti végrehaj­tási ügyében a sátoralja-ujhelyi kir. törv-zék (a gálszécsi kir. járásbíróság) területén lévő Czábócz községben fekvő 32. sz. tjkvben A. I. 2, 4, 6, 7, 8, 9, 10. és 11. sor, 194, 313, 393, 403, 540. hr. szám, Valamint a hozzátartozó czibóczi 182,159. és 179. sz, tjkvben felvett erdő és legelőből Zboray P-ulint, Zborry Annát, Zboray Lászlónét szűk Remenyiczki Annát, Zboray Józsefnét szül. Midály Jozefint, Zboray Józsefet, Leskó Pált és Zboray Mihályt B. 7. 8. 9. 11. 12. és 18. sorsz. alatt megillető ingatlanokra az árverést 1116 koronában .zennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelelt ingatlanság az 1901. évi deczembsi hó 5-ilt napján d. u. 3 órakor Czábócz kö/ség bírája házánál megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának to°/0-át vagyis 111 korona 60 fillért készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42-ik §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt I. M. rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni vagy az 1881 LX. t.-cz. 170. ij-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Kelt Gálszécsen, a kir. járásbíróság mint tkvi ható­ságnál 1901. évi szeptember 26. napján. Valhovszky, kir. albiró Tk. 2026/901. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A nagy-mihályi kir. járásbíróság mint tkönyvi ható­ság közhírré teszi, hogy a magyar államkincstár végrehajta­tónak Grüufeld Abrahámné végrehajtást szenvedő elleni 103 korona 48 fill, tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a nagy-mihályi kir. járásbíróság) területén lévő az Őrmező községben fekvő, az őrmezői 154. sz. tjkvben foglalt Grünfeld Abrahámné született Weinberger Katalin nevén álló A. I. 28 hr. számú belhely és 23/a. ő. i. sz. ház és 30. hr. sz. kertből álló ingatlanra az árverést 1044koronában ezennel magállapitott kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1901. évi daczember hó 11-ik napján délelőtti 9 órakor Őrmező község biráia házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alól el adatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárá­nak 10%-át vagyis 104 kor. 40 fillért készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügy ministeri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni avagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a biróságnil előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nngy-Mihályban, a kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóságnál 1901. évi auguszlns hó- 12-ik napján. Garlainszky kir. albiró, Pályázat. A sátoralja-ujhelyi népbank mint takarékpénztár igazgatósága a megüre­sedett segédkönyvelői állásra 1400 korona fizetés mellett pályá­zatot hirdet. Pályázni óhajtók felhivatnak, hogy folyamodványaikat, szakképzettségük, élet­koruk és eddigi szolgálataikat igazoló ok­mányukkal felszerelve folyó évi decz. 1-ig alólirt pénzintézet igazgatóságához beter­jeszteni szíveskedjenek. A megválasztott állását folyó év decz. 20-án tartozik betölteni. A véglegesités egy évi próba idő el­telte után fog bekövetkezni. S.-^.-TTjlielyi asrépToanlc mint takarékpénztár. 724,1901. V. végr. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX, t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a tokaji kir. járásbíróság 1900. évi Sp. 85/2. sz. végzése következtében Dr. Haas Bertalan ügyvéd által képv. Stein Abrahámné örökösei javára Stein Herman ellen 12480 korona s jár. erejéig 1900. évi február hó 10-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 3264 koronára becsült következő ingóságok u. m.: házi bútoruk, szarvasmarhák, lovak és gazdasági fel­szerelések nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a tokaji kir. járásbiróság 1901. évi V. 288/4. számú végzése folytán 12480 kor. tőkekövetelés, ennek különböző időtől járó 5°/o kamatai és eddig összesen 506 korona 96 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Tarczalon Stein Herman lakásán leendő eszközlésére 1901. évi november 25-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárvere'endö ingóságokat mások is le- és és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. § a értelm iben ezek javára is e'rendeltetik. Kelt Tokajban, 1901. évi október hó 28-án. Faragó József, kir. bir. végi ehajtó. Csak RÉTHY-félét fogadjunk el! A valódi Réihy-féle pemetefj-ezukorka az alább gyógyszsrtárakban kapható: Sátoralja-Ujhelyben : Kádár Gyula, Kincsesy Péter, Widder Gyula.— Bodzás-Ujlakban: Rhédey Zoltán. Paczinban: Radó Miklós. 574/901. V, \égr. szám Árverési lr.ird.etm.éii3r. Alólirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.«a.-újhelyi kir. törvényszék 1901. évi 8188. sz. végzése következtében Dr. Kellner Mihály n.-mihályi lakos ügyvéd által képviselt Goldstein Adolf javára Zapotoczky Péter ellen 292 korona 58 fillér s jár. erejéig 1901. évi július hó 10-én foganatosított ki­elégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 915 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok, lovak stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a n.-mihályi kir. járásbiróság 1901. évi V. 226/5. számú végzése folytán 292 korona 58 fillér tőkekövetelés, és eddig összesen 55 kor. 46 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Nátafalván alperes Zápo- toczky Péter lakásán leendő eszközlésére 1901. évi aov. bó 18-ik napjának d. u. 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is eltognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felültoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverést az 1881. évi LX t.-cz 102. §-a értélmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt N.-Mihályon, 1901. évi nOr. hó 2. napján. Felles József, kir. bir. végrehajtó,

Next

/
Oldalképek
Tartalom