Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-09-15 / 37. szám

1901. szeptember is. I. Melléklet a „Zemplén*1 37. számához. gikus eset után az országgyűlésen történt nyi­latkozatok és tett intézkedések eloszlathatták a kétkedést. T. i. a boldogult Erzsébet királyné emléke és a nemzet hálája törvénybe iktattatok és határoztatott hogy az ország szivében a fő- és székvárosában önkéntes adakozások utján egy „monumentum aerae perennius“ az Örök imá- dás temploma állíttassák ! Friss emlékben van még mindegyikünc előtt az a lelkesedés, melyei ez a határozat fo­gadtatott és melyre gyorsan gyűltek össze i szükséges százezrek ez eszme mielőbb történhető megvalósítására. * Csak némi kis részben rajzoltam e nemes lélek életéből nehány eseményt, noha a histó­riai jelentőséggel biró események száma a fen séges élettörténetben légió, feladatunknak azon­ban, e mai napon, Erzsébet királyné halálánál évforduló napján, ezzel a kevéssel is eleget tét tem, kegyelettel megemlékezvén arról a felejt hetetlen drága lényről, ki minden igaz magyar szivében él és élni fog örökké! fi londoni kongresszus kapitulációja. Ág-Csernyő, szeptember 10. Mi — kicsiny emberek — kapitulációnak tart­juk a nagyfejüek, a hires, világhírű tudósok londoni kongresszusának „végeredményét.“ Osz- szegyülének vala ők — a professzorok, a kitűnő orvosok, a bátor és elmés kutatók, hogy az em­beriség legnagyobb ellenségét legyűrjék, egyszer s mindenkorra kipusztitsák ez árnyékvilágból,— hogy hadat üzenve neki a legélesebb boncké­sekkel és pompás nagyitó üvegekkel fölfegyver­kezve öldöklő csatában még a magját is leöl­jék — olyan öldöklő csatában, a minőben ez a hatalmas és rettegett ellenfél szokta aratásait véghez vinni a tüdővészes emberek végtelen nagy sokaságában. Ott valának ők, a hős tudósok — mind­nyájan — talán a föld minden részéből — a vi­lág minden egyes tartományából. Egyik híresebb a másiknál! Ott volt köztük maga a fővezér is — Koch Róbert dr. a tüdővész bacillusának fel­fedezője — ama hires férfiú, kinek a kolera és pestis-,bacillusának ismeretét is köszönhetjük. És csodák csodája ! Áz utóbbi két iszonya­tos rém ellen remekül tudta elsáncolni az ő védő falai közzé szorult emberi társadalmat, — ama apró, egy két mikromilliméternyi miazma ellen pedig hiába dolgozik, hiába fárad a lángeszű orvostanár. Úgy látszik, hogy nem is fogja soha legyőzni!! Vállalkozott ugyan egyik professzor arra, hogy a bacillussal való beoltásnak aláveti magát, feláldozza életét — mert hisz ezzel egyenlő a vállalat — de Koch, a fővezér, nem fogadta el. A londoni kongresszus megadta magát — kapitulált. Hiába, mindhiába! É'hangzottak a szép, vigasztaló szavak, száz és száz tndós aja­kéról — de ezek igazán úgy hangzottak el, mint ama bizonyos halálos ítéletet jelentő szók : solationis causa! A gyorsan pusztító mikroorga­nizmusok ellen sikerült megvédeni a társas lé­nyeknek elkeresztelt embereket, de a lassan ölő tuberkulózis ellen nincs segítség! Nem borzasztó csak ennek tudatában élni ama száz- meg száz­ezer embernek, kinek tüdeje megmételyezett, melyben lassan, de biztosan dolgozik a halál ágense. Itt csak meghosszabitható az élet, de megmentéséről szó sem lehet. Kimondták, a mit már régen tudunk, hogy jó, tiszta levegő, jó, egészséges viz, jó, kitűnő táplálók és — a mi fő — erkölcsös élet meghosszabbítják az életet, sőt sokszor igen tekintélyes számot érhetnek el az esztendők, de mindezek hiánya és hozzá még ki­csapongások hirtelenül szakítják szét az életnek oly kellemesen működő, oly édes fonalát. Egészen más az, ha az illőtőnek tüdővésze örökséget képez! Ha már valaki ily örökségbe jutott, iga­zán szánalomra méltó alak. Szülőktől, sőt nagy­szülőktől is eléggé pontosan örökölhető a bacil­lus. (Kellemetlen örökség.) Ilyen családban gátat vetni a pusztításnak vajmi nehéz, sőt, mint a londoni urak egy része kijelentette, teljes lehe­tetlenség. A manapság sűrűén felállított szanatóriu­mok nagyot lendítenek ugyan a halálos ügy stádiumán, de — sajnos — legalább hazánk­ban úgy van — az egy tátrafüredit kivéve mindenfelé csak oly helyeken vannak felállítva, hol sok, óriási a por, tisztátalan a levegő, miaz- matikus a viz! Ott van a főváros — elől jár ily példával — a tüdőbetegek szanatóriumát bi­zony jobb helyen állíthatták volna fel azok az óriási nagy urak. Mindezek a gyógyító eljárások azonban csak 1—2, legfeljebb 3°/0-ben képesek mentőeszkö­zeiül szolgálni ama díszes hadseregnek, mely­nek oly kiváló a fővezére, melynek minden egyes tagja hatalmas tényezőként szerepel az életben — és a mely hadsereg mégis kapitulálni volt kénytelen! Klein Sim'm dr. Vármegyei ügyek. Képviselői beszámoló és jelölés. Ma­gyarország legnagyobb választó kerületének, a homonnainak, országgyűlési volt. képviselője, An- drássy Sándor gróf, f. hó 10-én tartotta beszá­molóját a kerület székhelyén, Homonnán, több száz főnyi választópolgár jelenlétében. Délelőtt 10 órakor a „Stefánia“ szálló nagy­termében Szirmay Pál kerületbeli nagybirtokos, volt orSz. képviselő, üdvözölte az összegyűlt pol­gárokat; megköszönte, hogy hívására oly szép számban jelentek meg s jelentette, hogy a ke­rület orsz. képviselője, Andrássy Sándor gróf, beszámolót kíván tartani. Hat tagból álló bízott ság ment a képviselőért, kit zúgó éljenzéssel fogadott megérkezésekor a választók sokasága; s nyomban meg is tartotta tartalmas beszámo­lóját, melynek kimagasló pontja annak indo­kolása volt, hogy miért hagyta ott az elmúlt or­szággyűlés alatt a szabadelvű pártot. Ez az ok az „exlex“ volt. Sok, véres-verejtékes küzde­lemmel kivívott alkotmányunk épségben való megőrzése hazafiui munkálkodásának minden­kor elsőrendű tárgya volt. Azokkal együtt nem munkálkodhatik sohasem, kik alkotmányunk épsége, ellen cselekesznek. Általában beszámolójának alaphangja a tiszta szabadelvüség és tiszta magyar nemzeti eszme. A beszámoló után Réz László, homonnai ref. lelkész, mondott hazafias szellemű, szabad­elvű szónoklatot a választó polgárok zajos he­lyeslése között, melynek folyamán a választók további bizalmába ajánlotta Andrássy Sándor grófot. Csatlakozott a Réz László ajánlatához Bihary Emil pcsolinai gör. kát. esperes-lelkész, majd Lehoczky Endre szinnai róm kát. esperes­plébános is. Ez ajánlatok után a kerület választó pol­gárainak négy járás területéről összegyűlt része közakarattal jelölt, újból Andrássy Sándor gró­fot, ki megközönve, választóinak bizalmát, elfo­gadta a jelöltséget s nyomban megtartotta magvas programbeszódjét, melyben kijelentette, hogy ez idő szerint az orsz. szabadelvű párt kebelébe tartozik; de hangsúlyozta, hogy egyéni elveit és meggyőződéseit függetlenül kívánja érvénye­síteni a jövőben is. Oly pártot nem követhet, mely nem igaz szabadelvű, mert ő Magyarország jövő boldogságát más alapon, mint szabadelvűn, el sem tudja képzelni. Kiterjeszkedett az agrá­riusok politikájára is s azokat túlzottaknak je- tentette ki, melyből feltétlenül engedniük kell. Közgazdasági tekintetben az önálló vámterület­nek nem feltétlen hive — mindaddig, inig a közös vámterület mellett közgazdasági fejlődé­sünket biztosítani lehet. A közig, államosításá­nak, az adózás reformjának hive ; az állami tiszt­viselők kívánságát jogosnak tartja, de adófel­emelés nélkül stb. Megválasztatása bizonyos. Ellenjelöltje nincs s olyanok a kerületnek jelenlegi viszonyai, hogy nem is lehet. A beszámoló és programbeszéd után 150 teritékü bankett volt a jelölt tiszteletére, me­lyen több lelkes köszöntő hangzott el. Választási mozgalmak. Dókus Ernő, a sátoralja-ujhelyi választókerület volt orsz. kép­viselője, e hó 16-án, a jövő hétfőn délelőtt HV2 órakor, mondja el beszámoló beszédét Sátoralja­újhelyben a Diána-kerti tornacsarnokban. — Bal­lagi Géza dr. jogtanár—Írja tudósítónk — az olasz- liszkai kerület szabadelvű pártjának képviselő- jelöltje, f. hó 8-án kezdte meg — programbeszéd tartása céljából — körútját a kerületben nagy­számú párthiveitől kísérve. Ezen a napon Olasz- Liszkán és Erdőbényén fejtette ki politikai né­zeteit és hitvallását nagy választóközönség előtt. Mint a Széli-kormány politikai programjának hive, ismert ékesszólásával, meggyőző erővel adta elő és indokolta zászló-bontásának céljait, programmjának tételeit, véleményét a politikai, mezőgazdasági, kereskedelmi s a felekezet-közi kérdésekben. — Programbeszédét a választók mindvégig meleg érdeklődéssel hallgatták s nagy klkesedéssel fogadták. E. — Bernátli Béla, a mádi választókerület volt orsz. képviselője, f. hó 18-án, azaz szerdán tartja beszámoló beszédét. A viravai gk. esperesi kerület pap­sága, mint tudják, kapta magát és a minapá­ban tartott papi tanácskozása alkalmából nagy általánosságban súlyos panaszt emelt az otthelyi közigazgatás ellen nemcsak, hanem Gulovieh János esperes és Sztaurovszky Pál lelkész alá­írásával vádlevelet intézett a közig, bizottsághoz. A közig, bizottság ez évi aug. havi ülésén a vádlevélnek helyt adott ugyan, de hogy a nagy latitüddel előadott panasz konkrét esetek alap­ján vizsgálat tárgyává tétethessék, a vádlevél aláíróit magán panaszosoknak minősítette és ér­tesítette is őket, hogy a helyszíni vizsgálat foga- natosifására az alispán, a kir. államépit. hivatalfő és a főszámvevő kiküldettek. Gulovics esperes és Sztaurovszky esperesi gyűlési jegyző most előterjesztéssel éltek, melynek veleje az, hogy ők nem kívánnak magán panaszosokként szere­pelni A közig, bizottság f. hó 12-iki ülésében az előterjesztést tárgyalván, akként határozott, hogy aug. havi határozatát fentartotta; tehát a helyszíni vizsgálat meg fog tartatni. A zemplónvármegyei közkórház igaz­gatásának lanyhaságát szóvá tette a belügyi kir. minister minapi egyik leiratában, melynek alap­ján a f. évi májusi közgyűlés, Schön Vilmos dr. közkórházi főorvos kérésére, vizsgálatot rendelt el a ministeri intézvényben aposztrofált irány­ban. A vizsgálatot foganatosított bizottság jelen­tése, illetve a vizsgálati leletről tanúskodó jegyző­könyv bemutattatván a közig, bizottságnak, semmi olyas konstatált tényt nem tartalmaz, a mi meg­erősíthetné a ministeri intézvényben foglalt el­itélő véleményt. A vizsgalati iratok egyébként a f. hó 17-én tartandó vármegyei közgyűlés elé fognak terjesztetni. Az árvaszékeknél elintéztek az előadók a f. évi aug. hó folyamán, és pedig a várme­gyei árvaszéknél 2500 ügydarabot, Üjhely árva­székénél 157 ügydarabot; amott 435 db., emitt 7 ügydarab a hátrálék. Egyenes állami adó befizettetett a f. évi augusztus hónapban 324,597 K. 52 f., most több, mint a múlt évi augusztusban 41,438 K. 77 f.-el. A hátrálék most aug. 31-én volt 1,189,975 K. kevesebb a múlt évinél 132,000 K.-val. Az emberegészségügy állapota várme­gyénk területén nem javult a múlt augusztus hó folyamán. A kir. h. tanfelügyelő jelentette, hogy a minister Sátoralja-Ujhelybe kir. segédtanfelügye­lővé Küzdy István tollnokot nevezte ki a tren- cséni tanfelügyelőségtől. Az állategészségügy állása a múlt hó­napban rosszabbodott, mert a lépfene és sertés- vész újra befészkelődött a vármegye területén tizenkét községben. Tevékenységi kimutatás. Számonkérő- széki ülés volt tegnap d. u. 3 órakor Hadik Béla gróf főispán elnöklete mellett. Érdemesnek tartjuk felemlíteni, hogy a f. évi május hó 1-ső napjától aug. hó 31-éig beérkezett a t. vármegye összes hivatalaiba 60928 ügydarab A hátrálékkal együtt elintézendő |volt: 62,236 ügy­darab. Elintéztetett 60,749, tehát mindössze el­intézetlen maradt 1487. Legtöbb (476), a várme­gyei árvaszéknél, legkevesebb (5) a tisti ügyé­szeinél. Pótadók. A vármegyei központi alapokat az 1901-ben megillető községi járulékokról, vagyis a f. évi pótadókról szóló kimutatások egybeál- littatván, a főszolgabiráknak és Ujhely polgár- mesterének kiküldettek, hogy a pótadók behaj­tásáról gondoskodjanak. — Kirovatott a 451 községre állami adó arányában összesen: 62,688 K. 47 f. pótadó; ebből l%'es közmivelődési: 19,288 K. 05 f; 2°/o-es fizetésemelési: 38,576 K. 10 f; 74%-es központi sorozási költség: 4824 K. 32 f. Élelmi szükségletek biztosítása. A m. kir. kassai III. honvéd kerületi parancsnok­ság a Kassán, Miskolczon, Munkácson, Szatmá- ron állomásozó honvéd csapatok élelmi szükség­leteinek biztosítása iránt kiadott „Hirdetmény“- ének egy példányát szerkesztőségünkhöz is meg- küldvén, az élelmi szerek szállítása iránt érdek­lődők tájékoztatásául közöljük, hogy a biztosítási tárgyalás Miskolczon a f. évi október hó 3-án, Munkácson okt. 8-án, Szatmáron okt. 11-én, Kassán pedig okt. 14-én fog megtartatni, min­dig d. e. 10 órakor.* . Versenytárgyalás. Abauj-Tornavárme- gye alispánja lapunk utján is tudatja, hogy a sátoralja-uj hely—kassai th. közút 9—10 khn. * Lapunk nyomatása közben vettük az értesítést, hogy az Eperjes, Igló Kis-Szeben, Lőcse, Losoncz, Miskolcz, Beszterczebánya, Eger, Gyöngyös, Máramaros-Sziget, Mun­kács, Nyíregyháza, Szatmár, Ungvár, és Máté-Szalkán el­helyezett közös hadseregbeli csapatok, intézetek és elszi­geteltek élelem szükségleteinek bérlet utján való biztosí­tása iránt a cs és kir. 6. hadtest hadbiztossága részéről a folyó évi szeptember hó 4 én S188 szám alatt kibocsájtott Hirdetményt az érdeklődők a vármegye irattárában, a hi­vatalos órák alatt megtekinthetik. Szerkt

Next

/
Oldalképek
Tartalom