Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-02-02 / 5. szám
1901. február 2. I. Melléklet a „Zemplén“ 5. számához. kenyeret adunk a népnek, azzal magyaros ízlésűvé tesszük környezetünket. Szeretném, ha a felsorolt iparcikkek egy- egy szép példányát önöknek bemutathatnám; azt hiszem, lesz is reá alkalmam. Meg vagyok róla győződve, hogy nemcsak magyar lelkűk, hanem esztétikai Ízlésük is szépnek fogja találni. — Az erdélyi Kárpát-Egyesület — addig is, mig az iparpártolás nemes tervének teljes programja életbe lép — a legnagyobb készséggel és hazafias örömmel vállalkozik a közvetítésre ; megrendeléseket elfogad s gondoskodik arról, hogy a kívánt munka a legrövidebb idő alatt, természetesen az eredeti árban, a megrendező kezéhez jusson. Adja Isten, hogy a hazai népipar gyakorlati pártolásának nemes eszméje ne maradjon csak terv; s hogy tényleg megvalósulhasson, nagy részben a magyar nők támogatásától függ; tehát bizzunk benne 1 Radnóliué-Hrabovszky Irén. Emlékezés Néh. Kovács ev. János keg esrendi tanárraBánattól megtörve, lelki és testi érzetünkben mélyen meghatva, elzsibbadt idegekkel és egész valónkban megrendülve olvastuk és vettük tudomásul azt a lesújtó hirt, hogy a legkedvesebb tanár, a leghumánusabb emberbarát, az újhelyi nagygimnáziomnak több éven át tanára s igazgatója, a felejthetetlenül kedves „János bácsi“ — ft. Kovács ev. János — Szegeden váratlanul és hirtelen elhunyt. Mennél közelebb áll szivünkhöz az elköltözött, mennél drágább, kedvesebb volt előttünk a kialudt élet, mennél nagyobb volt az a köz- tisztelet és őszinte nagyrabecsülés, melylyel Uj- hely társadalma és azok mind, kik szerencsések voltak az ő tanítványai lehetni, őt mindenha, még eltávozta után is, övezték : annál mérhetetlenebb tengere a fájdalomnak árasztja el szivünket és sok mindenről elfeledkezve, mintegy öntudatlanul tör keblünkből a panaszos fohász : miért kellett őt ily korán és váratlanul elvesztenünk?! Oh igen, mert fájdalom nélkül, benső lelki megrázkodás nélkül a szív csak attól válik meg, a mihez szeretet nem köti; de a mit forrón és bensőleg szeretünk, a mihez s a kihez minden távolság dacára őszintén ragaszkodunk, kinek nemes arculatját érző szivünk hártyájára irottan őrizzük, keserves attól megválnunk ! Elhunyt tehát a férfiú, kinek hosszú életéért annyi hű és hálás tanítványa, sok, nagyon sok jóbarátja, még több tisztelője ajkiról, buzgó fohászok emelkedtek Istenhez. Ő előtte is megnyílt a sir, ki abba sokak igaz szeretetét, tanítványai rajongó büszkeségét vitte magával! Ő rajta is beteljesedtek az irás örök és változatlan szavai: „Elvagyon végezve, hogy egyszer minden embernek meg kell halni.“ — Mily nagy ész, tisztult és széleskörű életbölcseség, józan tudomány; mily feddhetetlen jámborság, puritán egyszerűség és erényesség, igaz és benső vallásosság, pietas; mennyi igazi tetterő, kitartó munkásság, szeplőtlen tiszta hazafiúság; mily rendíthetetlen hűség és igazságszeretet és vallásszive első fellobbanását kisérő lángnak. Kis vártáivá a zsebébe nyúlt és egy ékszerdobozt húzott elő. Kivette belőle a finom plüssbe bujtatott bril- liánt gyűrűt, a melynek borsónagyságu kövét egy pillanatig ott villogtatta a kályhából kiömlő fényben. Aztán megcsókolva a leány balkezét, ráhúzta azt annak gyűrűs ujjára és miközben fejével érzékien közel simult a leány duzzadó kebléhez, elkezdte neki magyarázni: — Tudja édes gyermekem ezt a csekélységet azért hoztam, hogy a jegygyűrűjét valahogy el ne veszítse. Az egy kicsit bő, de ez szorosan jár. Viselje mindig elébe húzva, hogy a másik véletlenül le ne csuszszék. És közbe, mig beszélt, a hol érte, ölelte csókolta a leányt, mint, a ki először kóstolva bele a szerelem édességébe, nem tud annak mézével betelni. A leány pedig csak ült és hallgatta. Mint a hipnotizált engedett magával mindent tenni. Szemei mereven tapadtak a tüzes csillagokat szóró brilliantra, melynek sugarai lassanként kezdték lelkében újból felgyújtani a hiúság csábos lidércfényét. xlís mire a férfi elhallgatott, már nyoma sem volt a lelkében felébredt jobb érzésnek. Mesterkélt hevességgel ölelte át a férfi nyákát, s miközben olyan köszönésfélét rebegett, nem törődött többé vele, hogy az ajkait bezáró csókok pomádészagnak. Egész lelkét, egész gondolatvilágát az a ragyogás töltötte be, a me- yet az ujjára húzott gyűrű brilliántja szórt szerte- széjjel, a mint a kályhaajtón át kiszűrődő fénysugár olykor-olykor reá esett, szerű emberszerelet voltának sajátjai, — s a halál angyala most mindezeket elragadta az ő, mindenkor ajkain élő „édes magyar hazádtól s el tőlünk mindnyáj ánktól, a kik hálás szívvel, áldó emlékezettel, de zúzott kebellel és érzelemmel áldozunk immár az ő boldog emlékezetének ! Én és igen sokan legkedvesebb, legszere- tettebb tanáromat siratom a megboldogultban, a kinek úgyis, mint tanárnak s mint az akkori nagygimnáziom hitszónokának ajkairól csak „szépet, jót és nemeset“ — ipsissima verba — hallottunk, szívtunk magunkba. Hogy mint szerette tanítványait, csak abból is kitűnik, hogy mindnyájukat keresztnevén „Jancsi“, „Lajcsi“, „Józsi“ szóllitotta és hívta, s annyira vitte nevelői és tanári nemes heve, odaadó buzgalma, hogy a leggyengébb tanulóval legszívesebben s leggyakrabban bíbelődött, hogy mint rnondá: „ő is tudjon valamit az istenadta.“ — Nem is akadt olyan deák, a ki alatta, nekie, nem tanult volna, mert őszintén, igazán és szive legmélyéből tisztelte, becsülte mindnyája; s ha mégis néha megtörtént, hogy egyikét, vagy másikát „megcsípte,“ a nem tanuló deáknak, egész nemes arculatján visszatükröző méltó indignációval vágta szemébe: „szégyeld magad, haszontalan paniperda, —- léha fráter, drága szülőid megró ntója.“ — S ez hatott. Alig volt előadási órája, — magyart, latint s hittant tanított — hogy szivünkre ne kötötte volna „az édes magyar haza“ s „a szerető drága szülők“ szeretetét; de volt is egész lényében valami vonzerő, hogy a ki egyszer volt szerencsés vele társaloghatni, érintkezhetni, menten megszerette e minden ízében, szavában, még külső megjelenésében is páratlanúl „magyar piarista papot“. — Mint gimnáziomi hitszónoknak minden egyes „exhortatió“-ja a vallásos- hazafiság összfoglalatja volt s oly édesen beszélt, magyarázott, hogy hittani órája magyarázatát még az izraelita fiuk közül is egyesek — ottmaradva, nem távozva— örömest hallgatták. Mint minden nemes nagy lélek, szerette a természetet s hacsak ideje engedte, mindig a szabadban, künn tartózkodott, sétált, s ilyenkor egyik-másik „nebulót“ előcsipve, oktatta, magyarázva tanította egyik-másik éppen talán lelkében fölcsillámlott gondolat, avagy eszme révén. Sok, igen sok részletet tudnék fölhozni emlékezetemből az ő eredeti, minden porcikájá- ban nemes lényének jellemzésére, mert már, mint tanítványa is, s később, mint klerikus még- inkább, —• igazán mondhatom baráti bizalmának, intim szeretetének örvendhettem úgy itt, mint később Budapesten; — de nekem nem célom az, én csak szerető s váratlan elhunytét fájlaló szivem ösztönének engedve egy szerény cipruságát akartam letenni emlékének e sorokban, mint egyik hálás és hű tanítványa ennek a tudós tanárnak és buzgó nevelőnek. S most, midőn halálát megkönyezem, érzem és tudom, hogy ezzel csak a tőle nyert-kapott szellemi kincsek kamatát térítem vissza, de adósa leszek és maradok áldott emlékének, — az engem is egykor befogadó sírig. — Most pedig éppen úgy, mint áldott életedben annyiszor, — immár csak sírod fölött, mi hálás tanítványaid igaz szeretetünk zálogát — a megemlékezést — ajánljuk fel neked. — Te hallod, érted sóhajtását azoknak, a kik tégedet szerettünk. Hisz erősebb a sírnál a szeretet. Ez a szeretet, a melyet te plántáltál zsenge sziveinkbe, a melyre te tanitál minket nemes életed szavával és példájával, — a síron túl is elkísér. Vedd az élőknek végbúcsúját, vedd a mi szivünk fohászát: A viszontlátásig, kedves tanárunk: Isten veled! (Falkns, 1901. jan. 29.) Demeter János, plébános. Vármegyei ügyek. | Szerviczky Ödön f. | Őszinte megille- tődéssel tudatjuk, hogy Szerviczky Ödön, a Jósika Samu br. zemplénvármegyei hitbizományi javainak igazgatója, a m. hó 28-án, Sátoralja-Uj- helyhen, anyósa özv.Bessenyey Gáborné úrnő házánál, meghalt. Halálával vármegyei közéletünknek oszlopos tagja dőlt ki, a ki a törvényhatósági és közigazgatási bizottságnak, valamint a Tiszaszabályozó Társaságnak hosszú éveken át mindenkor a közügyekért buzgó fáradhatatlan harcosa volt s mint ilyet működésében mindenha az önzetlenség, szókimondás és befolyástól men; szabad, független meggyőződés jellemezte. — Családi életében mintaférj és gondos szerető apa volt; azért, szinte váratlanul jött halála a vigasztalan fájdalomnak és veszteségnek mérhetetlen súlyával érte Bessenyey Margitot, a szerető hitvest és gyermekeit, — A megboldogult halálát meghűlésből eredő tüdő- és mellhártyagyu-. adás idézte elő s e nehéz bajok oly súlyosan éptek föl nála, hogy sem az orvosi tudomány, sem a leggondosabb ápolás az életnek többé meg nem menthették. Mailáth József gr. ó-fehértói birtokáról, a hol vadászni járt, már nehéz betegsége csiráival tért haza és kegyetlen sorsa rövidesen végzett vele, mert nehány napi szenvedés után szerettei körében meghalt. — A szomorú hírre a vármegyei székház ormára,úgy a vármegyei tisztiügyészi hivatal, a vm. kaszinó s az zemplén-vármegyei kereskedelmi-, ipar-, termény- és hitelbank épületeire is kitűzték a feketelobogót. Ravatalát, mely a Kazinczy-utcai Bessenyey- ház egyik termében volt fölállítva, a szebbnél- szebb koszorúk, ezek között a Tiszaszabályozó- Társaság gyönyörű koszorúja, teljesen ellepték, jelképéül a nagy részvétnek, mely a megboldogult halála nyomán fakadt. — Temetése 30-án d. u. 3 órakor ment végbe a halottas házból. — A szomorú alkalomra a vármegye tisztikara és sokan a bizottság tagjai közül Molnár István főispánnal,aTiszaszabályozó-Társaság küldöttsége pedig Mailáth József gróffal jelentek meg. Ezenfelül a gyászoló-család és kiterjedt rokonokon kívül nagy és a vidékről is bejött intelligens közönség vett részt a Katinszky Geyza plébános és káplánjaitól teljesített temetés szertartásán, melynek végeztével a halottat záró nehéz érc- koporsót a díszes halottas kocsira emelték s a közös temetőbe kisérték, hol a pap [imája után elföldelték. A kiásott sir hantján, a beszentelés előtt, Meczner Béla takarékpénztári igazgató mondott a barátok és tisztelők nevében megható búcsúbeszédet. Halálát a család a következő jelentéssel tudatta: Özv. Szerviczky Ödönné szül. nagybes- sennyei Bessenyey Margit és gyermekei Margit, Gabriella és György; kárisi és kanizsai Szerviczky István nyug. cs és kir. huszárezredes és neje; kárisi és kanizsai Szerviczky Gyula nyug. cs. és kir. huszár-alezredes ; özv. szirma-besenyői Szirmay Tamásné szül. kárisi és kanizsai Szerviczky Georgine és gyermekei ; soóvári Soós Pál és neje kárisi és kanizsai Szerviczky Ilona és gyermekei; butkai Yiczmándy Ödön és neje kárisi és kanizsai Szerviczky Izabella gyermekeivel ; továbbá: özv. Bessenyey Gáborné szül. legyesbényei Püspöky Gabriella; Bessenyey Béla kir. törvényszéki biró és neje Mengersen Ida bárónő gyermekeivel, a számos rokonság nevében is, fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogjr forrón szeretett férje, felejthetetlen édes atyjuk, testvérük, veje, sógoruk és nagybátyjuk kárisi és kanizsai Szerviczky Ödön volt kir, törvényszéki biró, a báró Józsika-hitbizományi javak igazgatója, Zemplénvármegye törvény- hatóságának és a Tiszaszabályozó társulat választmányának tagja, folyó évi január hó 28-án délután 3 órakor, életének 57-ik és boldog házasságának 23-ik évében, rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos fölvétele után jobblétre szenderült. * A zemplén-vármegyei kereskedelmi-, ipar-, termény- és hitelbank, melynek az elhunyt igazgatósági tagja volt, külön jelentést adott ki érdemes tagjának, karisi és kanizsai Szerviczky Ödönnek elhunytáról. * Az örök keletre költözött férfiúnak örök béke lebegjen porai felett! A közigazgatási bizottságban Szerviczky Ödön elhalálozása folytán egy tagsági hely üresedett meg. A ’vármegyebizottsági tagok számottevő tényezői, mint értesülünk, erre a a díszes helyre Sulyovszky István nagymihályi köz- és váltó ügy védőt kívánja megválasztani. Sulyovszky István igen tisztelt barátunknak Nagy-Mihály város és a közügyek felvirágoztatása közül szerzett elévülhetetlen érdemei, a közigazgatás minden ágában szerzett bő tapasztalatai, mint egyéb kiváló tulajdonai s az a körülmény is, hogy Nagy-Mihály és környékének kiterjedt érdekei a t. vármegyei közigazgatási bizottságában ez idő szerint kellőképpen képviselve nincsenek: őt kiválóan minősitik és ajánlják erre a díszes helyre, melyre az ő megválasztatás előreláthatóan egyhangú lesz. Az „Adalékok“ érdekében. A t. vármegye közigazgatási bizottsoágának még a múlt évi augusztus havi felterjesztésére a vallás és közoktatásügyi m. kir. minister az 1900. évi dec. hó 19-én 62,594. sz. a. kelt következő rendeletet intézte t. Zemplénvármegye kir. tanfelügyelőségéhez : „A vármegye közigazgatási bizottságának „f. évi augusztus hó 13-án 1231. szám alatt „kelt jelentésére értesítem a tanfelügyelőséget, „hogy az Adalékok Zemplénvármegye történetéhez cimü havi folyóirat megrendelését a „több tanítóval biró s jövedelmi fölösleggel biró
