Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-02-10 / 6. szám
A XX század első tanéve. Az uj század első tanéve az 1900—1901-ki. A népnevelés a haladó idővel mindig több reménynyel nézhet a jövőbe, mert csak idő kérdés, mikor lesz ez ügy az állam első és legfontosabb ügye. Minél tovább, annál jobban meghonosul a keblekben az érzés, az agyban a gondolat, hogy a tanügy alapköve a népek boldogságának. Ma még elodázzák a fejlesztését azzal az egyszerű érvvel, hogy nincs pénz. De eljő az idő, mikor az adófizető polgár legtöbb fillére e szent célra lesz lefoglalva s a múzsák temploma első ékessége lesz úgy a falvaknak, mint a városoknak. Az emberi szellem haladását nem lehet feltartóztatni; egy-egy kis időre békóba verhetik, akadályokat állíthatnak útjába, de mint az elgátolt folyó, ha vize felgyűlik, nyomásával kiveti a gátat alapjaiból s úgy elsepri, hogy nyoma sem marad: igy az emberiség a legvitá- lisabb ügye is széttöri az akadályokat s felszabadulván bénultságából, vehemens erővel pótolja helyre a mulasztásokat. Lassan bár, de haladunk mindig. — Ha tekintetbe vesszük azonban népünknek úgy a a szellemi, mint az anyagi téren fenálló mostoha körülményeit, meg kell vallanunk, hogy mai haladásunk csak a jobbak megbecsülhetlen jóakarata, ügybuzgalma s az emberiséget hálára kötelező nagylelkűsége. A nép zömé még nem tud akarni, mert lelkivilága — sajnos — még mélyen alul áll azon a színvonalon, hol legvi- tálisabb érdekét felismerhetné s azok munkálá- sában óriási számának megfelelőleg döntően érvényesülhetne. Ez érvényesülés minél hamarább való megtörténte, a népek szellemvilágának emelése a tanügynek, a népnevelésnek feladata; ezt munkáljuk mindig néptanítói pályánkon s ezen feladatunk megoldása az idő haladásával — hisz- szük — könnyebülni fog. Kétségbe kellene esnünk, ha a mai társadalmi világ önös céljai imádását állandó hibának tartanók, mert az érdekek oly meztelen me- redeznek fel minden téren, hogy szúró töviseiken elvérzik a legszentebb ügy is így a legfontosabb államügyek, vagy a legfőbb emberi közérdekek elbánásánál gyakran csak a látszatot igyekeznek megmenteni, mig magára a lényegre csak annyiban adnak valamit, hogy a megsemmisülés szégyenletességétől megóvják, de azt sem magáért az ügyért, hanem a világért, melynek ez által port hintenek szemébe, hogy ne lásson s száját ne nyithassa ki a kiabálásra. A mai önző ember igen sok táplálékot kíván. Hogy ólvézeteit megszerezze, erre neki rendesen kevés az a fizetés, mit állása után húz, azért azt megkettőztetni törekszik a mellékjövedelem által, melynek annyi a faja, cime, hogy számát nem könnyű megmondani. Áz önzéssel karöltve jár a szűkmarkúság, mely a legnagyobb közérdekű dolgokat is stagnálásra kárhoztatja. Ezen óriási rendellenességek pedig ott gyökereznek a mai emberiség szívkamaráiban, mely kamarák összesége helyt ád ily satnya tartalomnak, mert nemesebbel nem volt megtöltve annak idején. Az élvmámor megejtette az emberiség igen nagy részét s e beteg állapotából kigyógyitani roppant feladat. A rablólovagok korának szemérmetlenségére emlékeztető, eme rákfenés társadalmi bajt kiirtani törekvő egyes áramlatok már az iskolaküszöbét ostromolják s itt keresik, igen helyesen, az irt az üszkösödő seb beheggesztésére. Meg is kondult már itt is, ott is az iskolák tornyaiaak békés harangja vészt jelezve, hogy a rideg ismeretek és tudományok csarnokai nem jó utón vannak, midőn csak az agyat művelik, a szivet pedig parlagon hagyják. A felekezeti vallás-alkotás csak a maga terményeire miveli a lelket, csak arra teszi fogékonynyá a szivet, a mi egy szűk felekezeti körben megkivántatik ; az egész emberiség szempontjából csak a tanítónak lehet alkalma és kötelessége művelni. „Több valláserkölcsi nevelést. Adjunk tisztán erkölcsi tanítást egyes órákban a növendékeinknek“ stb. ily feljajdulás mutatja a szivképzés szükségét manapság névelésügyi lapjaink hasábjain. S teljes mérvben igazok van ezekuek, mert ma az iskola tanít, de vajmi keveset nevel s ez a tanítás csődjére vezetné az emberiséget, ha soká igy tartana. Gondolkozzu.uk tehát e problémákon s igazi népnevelői ihlettel lépjük át iskoláink küszöbét, hassunk oda, hogy az iskola nemcsak okos, megélni tudó, de könyörületes s az emberiség igazi ideáiért lelkesülni tudó embereket adjon az életnek. Meritni szeretnék a nemes keblek legmélyéből, ama csodás szent érzelmek teljéből, melyek láttára igazi isteni szikra gyűl ki sziveinkben, hogy cselekedjük a magasztost, az istenit. Meritni szeretnék a szivjóság glória-övezte fénytengeréből egy lobogó fáklyának valót, hogy magasra emelve felmutassam mai önző világunknak és megkérdezzem, hol van ilyen ma a sivár keblek érdekszennyes világában? Meríteni s adni belőle azoknak, a kik a felebaráti szeretet erényének gyakorlását hülye törekvésnek bélyegezni nem átallanak. Fogadjuk hát meg ez uj szád első tanévében, hogy iskolai munkálkodásunk főleg a kö- nyörület, az emberszeretet magasztos erényének szolgálatában lesz, hogy a ránk bízott apró emberiség majdan az életben tudja is és akarja is a közjót s a társadalmi nyomort enyhíteni és megszüntetni képes legyen. Zseltvay B. CSARNOK.. üujóka emlékezetére. (1901. január, 27) Miért hagytál itt oly korán? Édes jó gyermekünk! Miért okoztál annyi gyászt? Nem bírja el szívünk! * Boldogságról álmodám, Mennyben megtalálom, Vigasztalja szivetek, Boldogító álmom. (Nyitra.) Tóni bácsi. Közgazdaság. Könyörgés. Szépen fejlő iparunkért, A kormány ma sokat áldoz ; De a külföld, hogy legyőzze Vigécekkel csal magához. Ezt a repkődő pillangót, Hogy ne játszók iparunkon, Ugjr szeretném kikergetni Szóval azt, ki sem mondhatom. Miért tudom úgy szeretni, S védni honom szép iparát ? Mert viruló gyenge arcát A vigécek folyton marják. Százados már ez a marás, Melynek sebe lánggal éget. Oh I isteni gondviselés Töröld el a bús emléket! A szenvedő martiromság Nyomán fakaszsz virágokat. ^ S a merre a virány szárnyal, Szárnyát fennen lobogtassad ! Nem önthetnék mély sebedre Annyi vigaszt s lágy balzsamot, Mint a melylyel képes lennék Betakarni megmart arcod. A felhőnek minden cseppje, A hajnalnak a harmatja, Talán begyógyit’ná sebed, Ha szemenként rád hullana. Megdicsőült védőszentünk, Magyarország királynéja! Ezt se enged, mint a többit, Hogy idegen 'letiporja! A siralmas nagy korszakban Nem volt nálad nagyobb művész. Kezednek egy intésére Tűnjék el most is minden vész! (Tokaj). Gönczy Bertalan, állami tanító. A Tokaj-Hegy alj a érdekében. Bernáth Béla, a mádi kerület országos képviselője, a t. Haznak ez évi febr hó 4-én tartott ülésén ismét igen tartalmas és minden részletében megszivlelésre méltó beszédet mondott a Tokaj-Hegyalján rekonstruált szőlők gazdaközönségének jól felfogott érdekében. A hosszabb eszédből kiveszszük a következő részleteket: Köztudomású dolog, hogy az elmúlt évben a fagy a szőlő termésben igen nagy kárt okozott. Ez a csapás óriási sulylyal nehezedett egyes szőlősgazdákra, úgy, hogy Zemplén- és Borsodmegye ennek folytán indíttatva érezte magát arra, hogy felírjon a Képviselőházhoz s kérelmezze, hogy ily nagy mérvű elemi csapás alkalmával az adómentesség ne tudassák be a szőlősgazdáknak kedvezményül adott 10 évbe. Mert nem igazságos, hogy a szőlő terület 10 évi adómentességébe beszámittassék azon év is, mely adóalapul nem szolgálhat. (Igaz ! Ügy van! balfelől.) Kérelmezte továbbá e feliratokban azt Is hogy az agrárkölcsön esedékes részletének fizetési kötelezettsége alól nagymérvű elemi csapás esetén mentessék fel a szőlősgazda, illetve egy, esetleg két évi halasztást nyerjen. Tudomásom szerint az ezen feliratokban foglaltak iránt a tárgyalás már mngindittatott; kívánatos lenne azonban, hogy e fontos kérdések a közügy szempontjából minél előbb kedvező elintézést nyerjenek s hogy az erre vonatkvzó 1891 : L. és 1896 : V. t.-cikk ily irányban módosíttassák. (Helyeslés.) A boritaladóra is ismételten rá kell térnem. Régebben meg volt engedve a szőlősgazdáknak, hogy boraikat a Szt.-Mihályól Szt.-Györgyig terjedő időszakban minden engedély nélkül palackokban is elárusíthassák. Ez igen nagy jótétemény volt különösen a kisgazdákra nézve, a kik ily módon, ha a borüzlet pangott is, boraikat kicsinyben értékesíthették. Az 1888-iki törvények megfosztották ezen jogtól a szőlőbirtokosokat s behozták az italmérési és borfogyasztási adókat, mely adók az 1892 évi XV, törvénycikkben »boritaladó« címén egyesittettek. Ezen törvény szerint a szőlősgazdáknak azon kedvezmény adatott, hogy azok, a kik kis mértékben való elárusitással nem foglalkoznak, a házi szükségletre szánt bormennyiség után boritaladó címén hektoliterenkint I- ső oszt. községben 3 írt 35 krt, II. oszt. községben 2 frt 64 krt, III. oszt. községben 1 Irt 35 krt tartoznak fizetni. Ez, t Képviselőház, igen nagy jogsérelem. A nép nem is tud ezzel a törvénynyel megbarátkozni, mert méltánytalannak tartja, hogy neki a s >ját szőlőjében termett és háziszükségletre szánt bormennyiség után is adót kelljen fizetni. A méltányosság valóban azt hozná magával, hogy legalább azon bormennyisége után, melyet a szőlősgazda saját háziszükségletére fordít, adót ne tartozzék fizetni. Horvátországba is behozták 1899. év január l én a boritaladót, a törvény azonban a szőlősgazdáknak a házi szükségletre szánt mennyiség után az sdómentességét megadta. Fiúméban és kerületben a boritaladót be sem hozták. Nincs tehát értelme, hogy miért legyen épen a szorosabb értelemben vett Magyarország ilyen adóval sújtva. (Helyeslés.) Azt is több Ízben sürgettem már, hogy az úgynevezett tokaji asszu-gyógybornak 50 hektoliternél kevesebb mennyiségben való elárusitása engedtessék meg, mert a mostani megszorítás mellett az asszubornak kevés a kelendősége. De nemcsak az asszut nem tudjuk értékesíteni, hanem kimondhatjuk, hngy általában rendkívüli módon pang a borüzlet. ... A mi borüzletünk pangásának egy főbb okát az olasz bor alacsony vámdijtételében kell keresnüuk 1 Az Olaszországgal 1891. évi december hónap 6-dikán kötött kereskedelmi és hajózási szerződést 1892. évi január hó 30-án iktattuk törvénybe. Az alábbi statisztikai adatok legjobban illusztrálják, hogy az olaszbor beözönlése évről-évre mily ijesztő arányokban nagyobbodott: 1895, év 236.453 mmázsa 5,883.000 korona az 1896. évi 525.470 mm. 14,714 000 korona, 1897, év 929.740 mm: 20,452 000 korona, 1898. év 917.459 mm. 20.189.000 korona, 1899. év 889 962 mmázsa után 19.579.000 korona értékben. A hatás nem maradt el és sajnos, mindjárt kezdetben érzékenyen érintett bennünket, szőlősgazdákat. Szőlőterületeink egy részét már akkor elpusztította a filloxera s a még meglevőt is fenyegette a pusztulás réme, a termés nagy mértékben csökkent s mégis azt kellett tapasztalnunk hogy e csekélyebb készletet sem értékesíthettük kellőképp, mert az olasz bor beözönlése következtében a mi borunk ára is tetemesen csökkent. . Sőt azt kellett tapasztalnunk, hogy az 1893. évben Szerbiával megkötött vámszerződés alapján a Szerbiában levő Krajna, Timok, Krusevacz, Morava és Toplicza kerületekből a bor hordókban a határforgalom számára biztosított külön vámkedvezményekben részesül s e vám 100 hl. után 3. 20 frtot tesz ki.* A mi boraink kiviteli vámja ellenben mindenfelé nagy s elmondhatjuk, hogy a mi borainkat illetőleg mindenütt prohibitiv rendszabályt alkalmaztak. (Itt rámutat Oroszországra, Németországra és Ausztriára és tanulságos statisztika felsorolása után igy folytatja:) Nagy hátrány kivitelünkre nézve az is, hogy Ausztriában a müborgyártás meg van engedve. Kormányunk már 1891-ben megindította az osztrákokkal e tárgyban a tárgyalást, de sajnos, még mind ez ideig eredménytelenül, a mennyiben Ausztriában a müborgyártás még ma sincs törvénynyel eltiltva. Romániából is alacsony vám mellett jöhetnek be a borok hozzánk, mig ellenben a mi borkivitelünknek minden irányban nagy védvámok * Vagyis épp annyi, mint az olasz bor behozatal- vámdija hektoliterenkint Szeri.
