Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-05-12 / 19. szám
Sátoralja-Ujhely, 1901. május 12. 19- (2107.) Harminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. '«■■■■■Hl Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN S A. ES ÜST -A. IF. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fiU. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. j Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. ÉMKE. (Északkeleti magyar közművelődési egyesület.) A legközelebb múlt napokban egy eszme, egy röpke hír kelt szárnyra* a mely bár első tekintetre a mily kicsiny és igénytelen, következéseiben, kihatásaiban — ha az ige testté válik és létesül — igen nagy, szinte mérhetetlen fontosságú lehet a magyar nemzeti kultúrára. Ungvármegyének néhány lelkes fia kezdésére — élükön Török József gróf főispánnal — a fenti címmel („Északkeleti Magyar Közművelődési Egyesület") egy hazafias akció indult meg, melynek célja nem kisebb mint az, hogy a már régebben fönnálló és megbecsülhetetlen missiót teljesítő s az erdélyi részekre kiterjedő Émke, a Dunántúli Közművelődési Egyesület, nemkülönben a Dunán-inneni vármegyéket felölelő Felsőmagyarországi Közművelődési Egyesület mintájára, a Tiszán-inneni vármegyék törvényhatóságait magában foglaló, vagyis Abauj-Torna, Zemplén, Sáros, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szatmár stb, vármegyékre kiterjedő uj és nagyszabású kultur- egyesületszerveztessék, alakitassék oly módon, hogy az ezen vármegyék területén elszórtan működő közművelődési egyesületek egy testté egyesülve, tömörüljenek egy nagy cél: a nemzeti egység, a magyar nyelv és hazai közműveltség szolgálatára, intenzív terjesztésére. Az eszme, jóllehet nem uj, mert hisz immár három virágzó egyesületben nyert létjogot, azonfelül minden vármegyében, habár kisebb dimenzióban is, hasonló célú közmivelödési egyesület létezik, mely bár szerényebb körben és eszközökkel, de ugyan annak a nemes eszmének, célnak szolgálatában áll, mindazonáltal, ha a dolog * Legközelebb pedig már a t. vármegye, közgyűlését is foglalkoztatja május hó 14 én. Azért a nagy jelentőségre hívatott eszmét a magunk részéről is közfigyelembe ajánljuk. SzerkTARCA szelieaso... Irta; Mjithé Miklós. Egypt gúláit létre én hozám, Én épitém Kar-nak oszlopsorát; A föld csodáit mind, mi áll, mi rom, S visszaverém az idők ostromát, Bár tűnve tűnnek az évezredek, Melyek nyomában pusztulás lebeg. Az argonauták ott hajóznak, ott! Plátó az Istent hirdeti amott! Athén utcáin zeng győzelmi dal, A hősök neve érctáblán ragyog! Thermopilénél hős Leonidás A perzsák ellen küzd, mint egy Gigás. Láttam az embert bölcsejében én S hűen kisértem minden utjain, Enoszt imára én tüzeltem, én S tőlem nyert oktatást Tubalkain. Jubal kezébe a hárfát adám, Hogy a halandó csüggjön szép dalán. Én hazudám Fo csodás tetteit, Zoroászternek könyvét én irám, Én gondolám ki Oziriszt, Iziszt És Zevsz urat Olymp magaslatán, mélyére tekintünk el kell ismernünk az eszme fontosságát, és lehetetlen elismerésünket nem nyilvánítanunk ez eszme felvetőivel szemben már csak abból a szempontból is, mert érezzük, látjuk s tudjuk, hogy bizony épp ezekben a nemzetiségi határszéleket — vagy mint Bethlen- korában nevezték: antemurálékat — alkotó vármegyékben ily egyesület létesítése kiszámíthatatlan eredményeket hozhatna és hozna is létre. És itt a mi vármegyénkben minden a mi szolgálatunkra áll. Nem kell itt nekünk holmi agyafúrt pánszlávizmussal, mint a Dunán-inneni részekben, sem oláh fantazmagóriákkal, pangermanizmussal, mint az erdélyi részekben az Emké-nek, küzdeni, a nyílt harcot felvenni. Itt csak egy kell, egy a szükséges: a mi hűséges, jóravaló, hazaszeretetében igaz népünknél a buzdítás, bátorítás, lelkesítés a nemzeti eszme, a nemzeti ideálok érdekében! Egy ily egyesület — mert a nemzeti eszme szolgálatában nagy és impozáns erőt képviselne — anyagi eszközeiben is a dolog fácitjára nézve, épp a tömörülés folytán, akcióképes lenne, s a mellett hogy a magyar nemzet erejének tudatát s jövendő nagyságának vágyát erősen kifejezné a külvilággal szemben, világitó és melegítő szent tűz lenne azon — bizony mi tagadás — mindekkoráig elhanyagolt, kellően fel nem karolt területeken, hol a nagy nemzeti ideálok oltára eddig üresen állott s melynek lángjai eddig a nemzeti eszmények oltárán csak pislákolva lobogtak. Mert be kell. ismernünk, hogy a tétlenség, az apatikus mit sem törődés kora felettünk immár lejárt. Kis eszközökkel, szétforgácsolt erőkkel és tehetségekkel nagy dolgokat, maradandó alkotásokat, eszméket, ideákat nem szolgálhatunk; a tömörülésben, összetartásban az egységeKéjenc Milittát, szörnyű Béliált. . . Emelve egyre a földnek fiát. Én intézém az ember tetteit, Én alkotám meg a történetet, Az események láncát én kötöm S uralkodom a természet felett: A föllegek tüzét megfékezem S teremt ezernyi uj csodát kezem Homér dalába én öntém a bájt, Pentaur nevének adtam életet, Pindárt tanitám zengni ékesen S hind költőket más ki is ihletett ? A Sáh-Náménak tömjént égeték — Én vettem: Isten szent leheletét! Csodálj, oh ember, szellem a nevem, Ki hirdetem az örök életet, Ki láncra vertem az idő kezét S uralkodom az emberek felett. Ha szavaim még ma fölemelem: Ezer szív lüktet örökké velem I Örökké élek és uralkodom, Az én méhemből születék a jog S ha viadalra kelek, mint szeráf, Az éj uralma összedőlni fog, Mert szóm megöl s teremt uj életet S ajkam mennydörgi — az ítéletet! sitésben van és rejlik úgy az anyagi világ mint a nemzetek ereje. „Viribus uuitis“ egyesült erővel — nálunk e „királyi“ jelszóval — sokat, s a haza és nemzet szolgálatában mindent tehetünk. Szükséges azért s elérkezett az ideje annak, hogy az édes haza területén létező s oly mérhetetlenül áldásosán működő három közművelődési egyesület példájára, itt nálunk, specialiter a Kárpátok északkeleti részein, egy erős, impozáns, szellemi és anyagi eszközeiben kiható és szélesebb körre kiterjedő, nagyobb szabású oly köz- mivelődési egyesület létesitessék, a mely a haza e részeiben a hazafiság mélyen gyökerező érzésének bástyája legyen; a mely a maga természetes hatalmának, erejének súlyával mig egyrészt fejleszsze, táplálja, erősítse a magyar kultúrát, addig másrészt — s ez a fő — lelkének, lángjával, behatásának ellenálhatatlan fényével fölolvaszsza, magába forraszsza azon ösz- szes nemzetiségeket, a melyek — bár eddig is — ezer éveken át a magyar nemzet lelkének törekvéseihez, akaratához, vágyaihoz hozzásimultak, örömében úgy, mint szenvedéseiben hűségesen résztvettek. Az Emke példájára egy nagy és szervezetében központosított egységes terv és vezetés alatt, kiszámított és mérlegelt arányokban működő oly kulturális gyújtópontot kell tehát teremtenünk — ilyen lenne az Émke is — a hol és a melytől, mint az apró csillagok a naptól, az egyes külön testet képező perifériák megkapják nemcsak fényüket, melegüket, de sőt szikrázó s a nemzeti eszmék és érzések egész területét besugározó ragyogásukat is. S ha igaz az, hogy az igazi hazafiság mértéke a tett: akkor késedelem nélkül rá kell lépnünk az alkotó tettek mezejére! Ha legszentebb célunkat, a magyar nemzeti államot az egész vonalon kiépíteni akarjuk; ha a magyar nyelv korlátlan, A. Műcsarnokból. — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Budapest, május 5-ón. Kedves szerkesztő url (dg.) ígéretemnek eleget szándékozom tenni most, midőn levelemben híven be akarok számolni mindazokról az élvezetes benyomásokról, miket a Műcsarnokban (szebben: a Művészek templomában) az ott lévő teljes tudással megfestett képek gyakoroltak az én ielkemre — és fogok igyekezni azt az erőt a kedves szerkesztő ur és szeretett olvasói leikébe úgy átültetni, avval a teli gyönyörrel, mint a hogy azok a műremekek az én lelkemet betöltötték. Még egy ilyen sikerült tárlatot, mint ez a mostani, Budapest nem igen látott. A művészetnek nevezett tevékenység alapja a szemlélőnek azon a képességén alapszik, hogy azokat az érzelmeket, a miket a művész épp abban a pillanatban érzett, midőn eszméjét vásznára festette, ugyanazokat az érzelmeket a művelt szemlélő felfogni és átérezni képes legyen. Ámde az emberek többsége, ezek között a legértelmesebbek is, gyakran csak nehezen ismerik meg azt az említettem legegyszerűbb és legkézzelfoghatóbb igazságot is (persze képekben és szobrokban) pláne ha ez az igazság arra kényszeríti őket, hogy hazugságnak tartsanak oly eszméket, miket a művészek (?) talán fáradsá- gosan alkottak, a mikre büszkék is, de mert máÄ55T“ Al Zemplén mai saráma tiz oldlal. '■
