Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-05-05 / 18. szám
Sátoralja-Ujhely, 1901. május 5. 18 (2106) Harminckettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bcrmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉBE ÉS A ZEMPLÉN-VÁ RMEGYBI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK L/C I LT ZD Kl LT T7LA» S A-E3 LT-A. K HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. .Le roi est mórt, vive le roi.* * Ki ne ismerné a fráncia királyságok korszakában dívott azt a hivatalos szokást, midőn a nagy nemzet gyásza kifejezést nyert oly lakonikusan — és nyomban reá a vigasz szavai ugyancsak oly röviden felhangzottak, mintegy jellemezni akarván ezzel, hogy az élő lények változandósága csakugyan természeti törvényen alapszik, hogy egyikünk is másikunk is az enyészet gyermeke lévén, helyt enged az utódoknak, kik azután hivatva vannak pótolni az űrt és a stagnációt megakadályozni. Ezek a refleksziók foglalkoztatták agyamat, ezek ébredtek fel bennem, midőn vármegyénknek hivatalos lapja a „Zemplén“ ide is meghozta azt a kétséget többé immár nem szenvedhető és elszomorító hirt, hogy Molnár István főispáni méltóságáról leköszönvén, az uj főispán ki- neveztetése minden percben várható. Nem feladatom a lelépő főispán érdemeit elősorolni. Erre én nem vagyok kompetens; de felesleges dolog is köztudomású tényeket regesztrálni, mert azok nem szorulnak arra, hogy egyesek kiemeljék, feljegyezzék. A Molnár István művei, alkotásai, nemeslelkű tényei be vannak vésve a nemes vármegye nagy közönségének szivébe és nem is fognak onnan kitörlődni; mert Molnár István mindég állandóan tudta fenntartani a vármegye közönségének iránta megnyilatkozott baráti érzelmeit és olyan barátságos viszonyt tudott ébreszteni, a milyen előtte kevés hatalmasnak sikerült. Ezzel a szép és kellemes öntudattal távozik. És megelégedéssel tekinthet vissza szeplőtelen, fényes múltjára. Édes lesz a nyugalom, melynek elébe megy ; lelkiismeretének tisztasága, a dicső múltba való visszapillantás oly kedves momentumokat képeznek majdan, melyek földi vagyonnal nem pótolhatók és az emberi élet legdrágább kincsét képezik. A mi csak „ritka embereknek sikerül: kormányozni és szerettetni“ az ő neki a legteljesebb mértékben sikerült. Ha búcsút veszünk is tehát a „hivatalos személyiségétől, de nem búcsúzunk a „tevékeny ember“-től, ki — remélni akarjuk, hinni szeretjük — addig mig ereje engedi, továbbra is a közjónak, a közérdeknek fogja magát szentelni! A magyarok Istene kisérje őt életének utain és tartsa meg őt még igen soká tisztelői és barátai örömére ! (Ungvári.) Thomán Dávid dr. ^zalánczjMst^ Ha szokásban lenne, hogy a nagy min denséget összetartó és igazgató erő imádata, a haza- és emberszeretet, hűség, példás becsületesség, jellemszilárdság és több ily tulajdonokkal eltelt lélek porhüvelyéhez búcsúra járjanak a más hitfelekezeten lévők: mi vezetnénk az Ő sírjához hitsor- sosainkat, koporsójára mutatva, hogy ott, a „Leleszi Convent“ sírboltjában nyugszik a halott, a ki mint főpap, mint a nagyérdemű Ház főnöke, mint hazafi, mint polgár, mint ember megfelelt a földi életére kiszabott kötelességeknek. — Áldott jó lelke az istenfélelem, a honszeretet, a becsületesség, a jótét, az áldozat oltárán lobogott el. . . . De hát ezeknek a kiváló tulajdonságoknak birlalása, a mai korban, nem elegendő ok arra, hogy az emberek egy sír előtt meghajoljanak ! . . . Szalánczy István ravatalánál ma egy hete ft. Szepesy Ede úr, bolyi rk. esperes beszélt és méltatta az elhunyt érdemeit; mélyen átérzett, remek beszédet mondott a halott felett, a mely beszéd megérdemelné, hogy valamelyik vármegyei lapban közzététessék, hogy ez az önző világ lássa, mint áldoz a hű barát az értelem, az önzetlen tiszta lelki nagyság és hazafi sírjánál! . . . * Vármegyénkben — alkalmasint — én ös- mertem az elhunytat legrégebben. (Ismeretségünk 1842-ben vette kezdetét. Ildomos modorával, kedves közlékenységó- vel és jó szivével már akkor is felköltötte ösme- rőseinek figyelmét és kivívta becsültetését. * Bensőleg, szivében, a Kossuth-kultusz hívei közzé tartozott, a miből intim barátai előtt titkot nem csinált. A 60-as években egy alkalommal többen voltunk a leleszi rendház szívesen látott vendégei. A ház főnőké akkor Szalánczy István volt. A rendházban tartózkodott abban az időben Z—y is, a volt n.-kaposi plébános, a ki igon nagy pecsovics és Kossuth-gyalázó volt. Ebéd végeztevei hárman Szalánczy főurral, ott az ebédlőben, leültünk darokkozni; az ebédlő- asztalnál azonban még néhányan, s ezek között Z., a rend ottani tagja, s néhai L—r M—ly barátunk is ülve maradtak, beszélgettek, dalolgat- tak és kedélyesen mulattak mindaddig, mig Z. a Kossuth Lajos nagy nevét nem bántalmazta. . . . Ezt a borközi állapotban szórt szidalmat L. M. barátunk ugyan ott „stante pede“ erélyesen visszautasította; de abból — közöttök — hevesebb szóváltás keletkezvén, Szalánczy ft. úrnak kellett Z -1 kellő korlátok közzé terelni és pedig, hogy valahogy botrány ne keletkezzék, kellő ildommal és mérséklettel, — mely dorga- tóriumra Z. megjegyezte: „Tudom, egy idő óta veszem észre, hogy ebben a rendházban két párt van“ — nyilván arra célzott ésazt akarta főnökével megértetni, miszerint tudja, hogy Sz. baloldali politikai lapokat hordát. Éz a kedves és még felsőbbsége éreztetésében is ildomos főpap — az adott helyzetbon, a mikor más ember magából kikelve drasztice járt volna el — az ő példátlanul szelid hangján csak annyit válaszolt Z. -nak: „ . . az meg lehet, hogy ebben a rendházban társai nemük előharcosát látják a nagytehetségü költőnőben, a férfi világ pedig a minden előítéletet legyőző szellem előtt hajt térdet. A fejletlen és sokszor előítéletes kritika kora „legnagyobb költőnő“-jének nevezi és dicséri, magasztalja, műveit, melyeken majd az elégületlenség, majd a mindeneket átölelő világfájdalom, majd a lemondás és a szilárd lélekfönség vonul át. A hatást, melyet Molnár Borbála világ elé bocsátott műveivel elért, élénken világítja meg Erdély egyik főrangú hölgyének, Mikos Anna grófnőnek, a költőnöhöz intézett levele, melyben Borbálát — neme díszének, koronájánr.k nevezve: magához hívja. A költőnő, ki mostanig a legszegényesebb viszonyok közt élt, s környezetében sem tudta megtalálni a szellemet, mely lelkének táplálékot, gyönyörűséget nyújthatott volna, elfogadja a grófnő meghívását, útra kelt Erdély felé. * Ettől az időponttól kezdődnek Borbála életének szerencsésebb napjai. A fenkölt lelkű főúri nő őszinte szeretettel és tisztelettel fogadja a költőnöt. Az együttlét napjai könnyű boldogságban, kellemesen telnek el. Az élet egyforma felfogása, a szépért, eszményért való egyenlő rajongás, temperamentumaik egyezése, a rövid három hónap alatt, a melyet Apafáján együtt töltöttek, a legnemesebb és legbensőbb barátságot létesítik a két nő között. E boldogságot egy kis időre megzavarja ÍMT A Zemplén mai száma tizenhét oldal. *^8 TARCA. Máius és Heirje. Megverselte Heine Henrik, S vagy miliő költő eddig, Május zöldjét, lombját, ékét Mohó kézzel rímbe szedték, Minden lantot felhangoltak, S dalba kezdtek élők holtak. Hein Henrik a sírjában, Nagyot fordul a kínjában, El nem fojthat egy mély sóhajt, S lenn a földben ilyet óhajt: — Míg a májust megverselte, Hogy a hideg ki nem lelte!. . . (Ungvár.) Vidor Marci. Molnár Borbála. Bimbók, rügyek fakadását, Tavasz jöttét megdalolták; Ne szökjön el észrevétlen, S enyhe májushavi légben A szivekre béke szálljon, Ringassa el tavaszálom. Erdőn, mezőn, városokban Ne legyen több boldogtalan, Kinek hátán sok a terhe, Legyen könnyű az ő lelke . . . Kit száz tövis holtra vérez, Verset néki. .. sokat ér ezl Ifjú költő szive dobban, S egyre dalol jámbusokban; Nem bánja, ha ép, ha sánta, () csak május havát látja .. . S adja bőven a tanácsot, Rímet annyit, szinte már sok. — A »Zemplén* eredeti tárcája. — Irta: Torna István. (Folyt, és vége.) A mikor lelke bajainak kifejezézésére megtalálja és megtanulja a szabatos formát, bizalmas, baráti körben felolvassa költeményeit. Barátait elragadja a csudálat, meghatottan dicsérik a szép, tiszta, szabatos nyelvet, meghatottan magasztalják a költeményeken elömlő bájt, az eszmét és a költemények világrabocsájtásához felajánlják segítségüket. így jelenik meg a költőnő munkája Kassán 1793 ban „Molnár Borbála munkáji“ c. alatt, melyet a következő évben egy új kiadás követett. A sikert újabb siker követi. 1797-ben kerül ki a sajtó alól „Egy nemes cselekedetnek leírása“ s ugyanezen évben „Csizi Istvánnak Molnár Borbálával az erkölcs pallérozását tár- gyazó verses levelezései“ c. irata Pesten. A művek gyorsan elterjedtek. Borbála nő-
