Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-04-21 / 16. szám
Sátorai]a-Ujhely, 1901. április 21. 16. (2104 ) Harminckettedik évfolyam. ■ LEFIZETÉS ÁRA: Ea;ész évre . . 12 kor. Felévre .... 6 „ Negyedévre . . 8 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A Byllttérbea minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „ TANÍT 0 -E GYE SÜLÉT “-NEK HIVATALOS LAPJA. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden sző után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadónivatalhoz intézendők. e Egy kis humanizmus. (Kérelem a madárkák védelme érdekében.) A mai nehéz és mindenkit — egyeseket épp úgy, mint az összességet — sújtó és napnap mellett nehezebb viszonyok között, az embernek számolni kell mindavval, a fmi neki, háztartásának, gazdaságának árt, avagy használ. Ha a természetet s ebben az állatvilágot tekintjük, lehetetlen nem éreznünk, látnunk evvel való érintkezésünkben, viszonyunkban egyrészt a hasznos, másrészt a káros tényezőket; mert hisz maga a nagy természet mi más, mint egy óriási műhely, melynek bámulatos és csodált gépezetét a benne létező és rejlő anyagok, erők és lények egymásra utalva, egymástól függve csodálatos viszonosságban és a legtökéletesebb harmóniában, az erő és munkafelosztás rendszerében önön- magukért, egymásért végeredményképp pedig az egészért végzik és hajtják végre. így, ha csak a lég lakóit, a madarakat tekintjük, lehetetlen nem látnunk azokat a szolgálatokat, hasznokat, melyekkel ezek a pici és örökké vidám állatkák — az állatvilágnak igazi esztétikusai és művészei — akár közvetetlenül, akár közvetve nekünk adóznak, létezésükkel használnak ; és pedig közvetetlenül akár mint vadászható szárnyasok, baromfiak, Ízletes húsokkal, tojásaikkal, tollúkkal stb. vagy közvetve hasznosak, mint olyanok, melyek a mi indusztriális tevékenységünket, gazdasági kultúránkat veszedelemmel fenyegető káros és mérges állatokat és növényeket pusztítják, megemésztik s ekképp rohamos szaporodásukat gátolják. E mellett nem megvetendő az az esztétikai haszon sem, mely- lyel ők nekünk szépségükkel, zengzetes énekükkel, barátságos hozzánk való ragaszkodásukkal a szép természetben, mint igazi házi barátaink, adóznak, minket gyönyörködtetnek. Mintha csak főhivatásúk yolna, hogy megszépítsék, megeelevenitsék a nagy természetet! Nélkülük mily sivár, mily kihalt volna az élet! Gondoljuk csak az erdőt, mezőt, a házikertet, gyümölcsöst, a tavakat madarak nélkül. Üresség — némaság!. . . Azért a madarak, a virágokon kívül, a természetnek legvonzóbb elemei, örökké vidor, ékítő jelenségei. S mindennek dacára csodálatos, hogy a földön egy állatfajnak sincsen talán annyi ellensége, roszakarója, üldözője, mint épp az ártatlan éneklő madaraknak ; a természet e leghasznosabb tényezőinek, a kártékony rovarok és növények valóságos gyilkosainak. Igaz ugyan és tagadhatatlan, hogy mint minden élőlény között, igy a madarak között is, habár elenyésző kis számban, akadnak károsak, melyek akár mint kártékonyak, minket is kisebb-nagyobb mértékben károsítanak, szorgalmunk gyümölcseit is megdézsmálják ; azonban ez az utóbbi kár, a mellett a megbecsülhetetlen haszon mellett, melylyel a madarak érdekeinket állandóan szolgálják, elenyészően kicsiny. Olyan madár pedig, a mely az emberre veszedelmes lehetne, itt nálunk nincs is. Miben áll tehát hasznos munkálkodásuk f Egy fráncia tudós számítása szerint, ha a madarakat a földről mind kipusztitanák, kilenc év múlva abszolúte semmi sem teremne, még abban az esetben sem, ha a rovarokat méreggel irtanák is az emberek; mert a legtöbb ártalmas rovar oly gyorsan szaporodik, hogy 9 év alatt mindent — fát, növényt — megemésztenének. Ijesztő, sőt majdnem hihetetlen összegek azok, melyeket az emberi iparkodás a közgazdaság, a kártékony rovarok kártételei következtében vészit. így pl. a gazdasági statisztika szerint Fránciaország évenkint 600 millióval űzeti meg e kis állatok garázdálkodását; Magyarországon, ami édes hazánkban, pedig — Horváth Géza dr. számítása szerint — a rovarok kártétele évente 80—100 millióra tehető egész bizonyossággal! S mennyivel nagyobbodnának ezek az összegek, ha a hasznos és éneklőmadarak nem volnának ? 1 . . Ezért a természet Ura — legbölcsebben gondoskodva — ezeknek a kártékony rovaroknak a madarakban adott halálos ellenségeket, s hogy féktelenül ne garázdálkodhassanak a madarak az ő üldözőik, pusztítóik, s ekképp nekünk, küzdő földi embereknek, a leghűségesebb munkatársaink, a kártékony rovarok pusztításában valóságos szövetségeseink, hogy úgy mondjam, fegyveres előőrseink. Hisz pl. csak a tán felerészben kártékonynak mondható egyetlen verébpár fiókáinak felnevelésére cirka 3Ö00 hernyót és rovart pusztít el, mig többi, nagyobb számú madaraink — éneklőink — naponkint annyit esznek, mint a mennyit saját testök súlya nyom ; sőt némelyek pl. a fecske, hatványozottan többet. Valóban mondhatjuk, hogy a természet háztartásának rendes, szabályos irányzását különösen a rovarok ellenében —- a madárkák teljesitik híven és teljes odaadással. Minden más tényező mellett, az oroszlánrész nekiek jut, az ő érdemök, hogy a rovarcsapások annyiszor nem ismétlődnek. Hát mit szóljunk a madárkáknak arról a gazdasági jelentőségéről, melyet ők a növény- pusztítás terén produkálnak ? Mikor ugarainkon, tarlóinkon, szőleinkben, kertjeinkben, tervszerűen fogyasztják a különböző dudvák, kórók, bogáncsok és gazok magvait. Alig van közöttük néhány, a melyet üldöznünk tanácsos lehetne; de a javarész, a túlnyomó szám anyagi érdekeinknek, gazdaságunknak megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz. Mindennek dacára fájdalommal kell konstatálnunk, hogy épp a hasznos madarak közül a legtöbb emberi kezek gonosz és könnyelmű meggondolatlansága folytán pusztul el, főképp télben és tavaszkor, — a költés és szaporodás idején. Télben a hideg, az élelem hiánya, szívtelen tudatlanság, műveletlen érzéketlenség, vásott szokás és pajkosság miatt a felállított madárfogók, lépvesszők, tavaszszal pedig a költés idején vásott erkölcsű fészekrabló gyerkőcök pusztítják. Ez egy valóságos meggondolatlan gyilkosság, mely egyaránt ellenkezik úgy az örök szép iránt való érzékünkkel, mint főképp anyagi érdekeinkkel, de emberi nemes érzületünkkel is. Azért is már a könyvek-könyve, a Szentirás is tanít és oktat a madarak védelmére e szavakban: „Mikor madárnak fészkére találsz az utón, akárminemü fán, vagy a földön, melyben madárfiókák vagy tojásaik vannak és az anyjuk ül az ő fiain, vagy tojásain: ne vedd el az anyamadarat, sem a fiait vele . . (Mózes V. K. XXII. r. 6- v.) „Miképpen a madaraknak minden bűnük nélkül vetik meg a hálót . . .“ (Péld. besz. I. K. 17.) Habár sajnos, a madárvédelemre még eddig külön törvényünk nincsen, mégis a magyar vadászati törvény (1883 : XX. t.-é.) úgyszintén a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló (1894. XII.) t,-c. idevágó intézkedéseket tartalmaznak s az éneklőmadarak vadászatát, úgy fészkeik, tojásaik pusztítását minden időben tilalmazzák nemcsak, sőt védelmezik azok költését és a mi fő, forgalomba hozatalukat, árusításukat hatósági engedeíem nélkül tiltják. S mégis, dacára e célszerű és humanisztikus intézkedéseknek — a melyek bizony csak úgy papíron maradnak a kellő ellenőrzés, sőt egyalkemények, okoskodjatok a kalapácsossal I“ De csak messziről. Mert nem az uralomra törekvő keménységet prédikálja, hanem s senki uralmától nem tartó nyugalmat. Amaz uj világot sürgető apostol, ez csak pedagógus, a ki nem uj életre tanít, hanem a mai élet tudományára. Olyan nagyon pedagógus, hogy a könyvét elolvastatnám fiuk, de még leányok szüleivel is. Tanulják meg belőle kötelességüket. Tanítsák a gyéreiket nem félni. Nem félni semmitől, senkitől. Az, a ki nem fél, lehet küzdő, lehet idealista, lehet a meggyőződés embere. Cseresnyés főhadnagy nem a párbaj szempontjából hirdeti ezt a tételét hanem a bőlcseség magasságáról. A bátor ember nyugodt bőlcsesége magasságáról. Én magam sem a lovagiasság könyvét látom abban a kis kötetben, hanem az erő és egészség, a gyönyörűséges életbiztosság szim- pátikus nyilvánulását. Hanem azért érdekesek a könyvnek ama részei is, a melyek párbaj-bőlcseséget tartalmaznak. Ez a szó pedig ne vétessék gúnynak. Van ilyen bőlcseség még ma a kodekszparagrafu- sokon kívül is. Mert nem puszta hóbort a páros viaskodás, hanem ahhoz a társadalomhoz méltó intézmény, amely elfogadja, sőt megköveteli Szükséges ott, a hol megvan, mert különben megvetnék az emberek. A könyv előszavában Bothner Jenő báró huszárszázados azt kérdezi, hogy még az államok sorsa is támadásnak és védelemnek van ki téve; mért hiányoznék az egyén védekezéséből a párbaj ? A párbaj talán nem is az erő manifesztá- ciója, mert az erő mindig nyugodt, az erő minTÁRCA. Csak te szeress ... Csak te szeress . . . osztán nem bánom, Jöhet utána a halálom . . . Sötét, hideg sírboltba zárva Sem leszek elhagyatott árva. Fehér árnyad leng majd felettem És megnyugszom a közeledben. Hogy szivem porig megalázva Véres sebektől volt megázva, Hogy letiporva, megesalódva Száz kínban telt el minden óra . . . Ha körüllebeg a te lényed: A régi seb óh fel nem éled. Csak te szeress és elfelejtem, Hogy égő köny kélt a szememben, Hogy hazug lelkek méregcseppje Evődött marón a szivembe.. . . Csak te szeress drága virágom, S a mennyeket a földön látom. Csak to szeress . . . s a kikeletben Vágyaimnak friss szárnya rebben, És száll feléd vigan suhogva, S halk csókot lop rá homlokodra, Mitől a szív üdvlángban árad, S uj fényt kölcsönöz a világnak 1 (Ungvár.) Vidor Marci. Az erő dicsérete* — Könyv a veszélytelen párbajról. — Analizáló költő se tudná a gyöngeségnek rettenetes nyomorúságát meginditóbban leírni, mint az a katonatiszt: Cseresnyés Zoltán honvédhuszár főhadnagy, a ki most könyvet irt a kardpárbajról. Nem kodkszet, amely a sértéseket osztályozza, nem szabályzatot, amely felek, szekundánsok dolgát pontokba foglalja, nem is használati utasítást az úri becsület megvédésére, hanem bölcselkedést az erőről és a gyöngeség- ről. z erő Akomédiásairól és a gyávaság szegényeiről. Valami különös keveréke ez a könyv a természeti filozófiának és a romantikának, az erőkultusznak és az igazságban való hitnek. Nem is a lovagiasság szakembereinek ajánlom az elolvasását, hanem azoknak, a kik nem értik meg miért adatott az embernek gyöngeség is, amikor a természet megalkotta az erőt is. A kérdésükre ebbeu a könyvben sem találnak feleletet, de találhatnak benne valami olyasfélét, ami talán az erő őnleirásának nevezhető. Megszólal benne az erő és bebizonyítja, hogy bölcs és igazságos. Hogy az életnek művészete és a szépségnek biztosítéka. A naturalizmus rideg kegyetlenséggel magyarázza az erő jogát; ez a jó részt romantikus munka pedig nemes bőicseséggel az erőhöz való kötelességet hirdeti. Legyetek erősek, mert az erő a nyugalom, az erő az életöröm 1 Messziről szinte olyannak hallatszik ez a szózat, mint a boldogtalan német kőltő-filo- zófus utolsó szava, hogy: „Testvérek! legyetek A Zemplén mai i/á’nn tizenkét oldal ~SM|
