Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-07 / 14. szám

fi kivándorlásról.

Mailáth József grófnak a Nemzeti Szövetség közgyiiló. sén Budapesten az 1901. máre 15-én tartott előadása.

,... Nemcsak a dicsőké a haza A munkás, pór, szegény,

Bár észrevétlen, dolgozik A hon derültén.*

Vörösmarty M.: .Honszeretet'.

(3. folyt, és vége.)

Nem régen akadt kezembe egy Kanadáról szóló, magyar nyelven megjelent pamphlet, melyben mesés dolgokat Ígérnek azoknak, a kiket bGcsillaguk Kanada felé vezetne, pedig különböző levelekből tudom hogy ott legnagyobbrészt terméketlen földet kapnak a kivándorlók drága pénzen, hogy a kemény, hosszú telet sem embereink, sem a vetemények nem bírják ki s a mellett, hogy az élelmes ao erikaiak őket igy kiszipolyozzák, még munkájok sincs ott.

A ki nálunk elhagyja szülőföldjét s megy szerencsét próbálni idegenbe, hogy magán és övéin segítse 1, attól a pil’anattól kezdve támogatás és irányítás nélkül van s ennek oka, t. uraim, azon téves nézet is, mintha azok, a kik kivándorolnak, hűtlenül elpártolnának a hazától s hogy ezen téves nézet folytán nem érdemlik meg az anyaország gondolkodását s igy esik meg, hogy a kivándorlók csupa fosztogatásnak vannak kitéve azon 'időponttól kezdve, mikor elindulnak, egész addig, a mig az idegenben állandó helyre és foglalkozásra szert nem tesznek : már hazánkban kezdődik a sarcolás, nyu- zás, mig keserves lótásfutás, fizetség, időtöltés után megkaphatja útlevelét (nálunk Magyar- országon, szégyenlem kimondani, sokaknak jó keresetforrás az útlevél közvetítése); pedig becsülnünk kell azt az embert, a ki önmaga vagy családja javára lemond megszokott otthonáról és messze földre, idegenbe utazik fárad, dolgozik, hogy célt érhessen és ezután ismét hazajön, bárha sokan nem is sejtik előre mindazon nehézségeket, a melyekkel kénytelenek lesznek megküzdeni és sokan jönnének vissza, ha tudnának, de vagy elzüllenek vagy elpusztulnak. Ne ítéljük el tehát kivándorló honfitársainkat, nem szabad neheztelnünk, ha kivándorlások következtében a munkabér megdrágul, sőt ismerjük köte1 ességünknek jólétük elzmozditásáról gondoskodni ; hisz a szegény kivándorló, s ezt ismételten hangsúlyozom, \nem boldogabb hazát, de könnyebb megélhetést keres.

A kérdésnek tárgyalásánál eddig egyoldalúig csak] azon okokat derítették föl, a melyek a népet a kivándorlásra bírják s a kivándor- lottak sorsát tulsötét színekben ecsetelték, hogy őket ezzel a kivándorlástól elijeszszék. Előadásom elején szóltam a vonzó és taszító okokról. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a kivándorlás nemcsak azért ölt oly nagymérveket, mert a népnek itteni létföltételei rosszak, hanem igen is azért is, mert a kivándorlottak- nak sorsa sok esetben nemcsak hogy nem kedvezőtlen, hanem épp ellenkezőleg igen jó. A kinek Amerikában jól ment a sora és a ki sok pénzt küldött haza, az itthon utánozandó példány- képül szolgál s itthon maradt családja oly módon s egyszerre jut oly összeg birtokába, a melynek megszerzéséről vagy megtakarításáról itthon nem is álmodtak. Ha az ilyen ember haza jön, mint „gentleman“ öltözködve angolul is tud, kemény

TÁRCA,

Életutam.

Tiúsan élek egymagámban,

^Nem gondol rám senki, senki;

Az a kis lány azt sem tudja,

Merre visz a lelkem útja,

Hogy még élek, elfelejti.

*

Számkivetve, elborulva Járok e földkerekségen, Szerelmemet eltemetve Elhágy szivem életkedve,

Mint elröppent üdvösségem.

*

Búsan élek, de még élek Halaványan, mint az álom ;

Biztat, unszol szellemarcod,

Hogy ne adjam fel a harcot,

Mig az üdvöm megtalálom.

#

S megtalálom egyszer, érzem, Szivem mondja, mikor dobban . . . Csüggedt lénynyel, mit kerestem, Megtalálom két szemedben:

A nagy, fényes csillagokban.

(Ungvár.)

■Vidor ;:M:ór.

fekete kalapjával ékesszólóbban beszél és nagyobb hatást tud elérni Amerika mellett, mint akármely ügynök; az ő beszédjére, különösen ha széles jó kedvében az őt kíváncsian hallgató és bámuló környezetének a dolgokat nagyítva adja elő, mindent elhisznek s majd mindig azt tapasztaltam, hogy egykét szerencsésebb embernek hazajövetele után a kivándorlás az illető faluból mindig igen emelkedett; de sajnos, azt is volt alkalmam tapasztalni, hogy a szerencsétlenül járt ember példája, ki oda át elpusztult, nem hatott; egyideig beszéltek róla de az- atán hamar elfejtették és napirendre tértek fölötte, az volt róla az uralkodó nézet, hogy élhetetlen volt úgy is. A ki eredmény nélkül hazatért, az sem tűnt föl, mert itt sem volt jobb helyzetben azelőtt, hisz azért ment ki.

Azt hiszem tehát, hogy az egész kérdésnek megvilágositásánál ezen körülményt, hogy tudniillik sokan boldogulnak is, nem lehet tekinteten kívül hagyni és ezek folytán alig lehet azon reményt táplálni, hogy a kivándorlást kicsinyes eszközökkel meggátolni lehessen, sőt előáll a kivándorlási ügynek rendszeres, törvény- hozásilag leendő szabályozásának szüksége, a mit a bevándorlási ügy gyei együtt lehetne szervesen rendezni, hogy kellő intézkedések tétessenek arra nézve is, miként a kiváudorlók, ha bizonyos vagyonra szert tettek, hazájukba visszatérhessenek, az ott maradottak pedig a lelkészek működése és kereskedelmi összeköttetések révén az anyaországhoz fűzve legyenek.

Tudomásom van például arról, hogy amerikai honfitársaink közül sokan betéteket eszközölnek a postatakarékpénztárak utján s ez egészen speciális jellegű, a mennyiben amerikai közjegyzők ottani magyarországi ügyfeleik megbízásából takarékbetétekként való kezelés céljából küldenek pénzt Budapestre a postatakarékpénztárnak, mely azt az illetők nevére kiállított betétkönyvecskékre helyezi el. (A betétkönyvecskéket a postatakarékpénztár kiküldi Amerikába a pénzt közvetítő ottani közjegyző címére, ki azokat, miután a könyvecskék belépési nyilatkozatait a betevőkkel alá’ratta, ez utóbbiaknak kiadja, az aláirt belépési nyilatkozatokat pedig a poststakarékpéuztári igazgatóságnak Budapestre ismét visszaküldi.) Ily módon amerikai honfitársaink már 150.000 koronát helyeztek el gyü- mölcsözőleg a m. kir. postatakarékpénztárnál. A kivándoroltak pénzeinek ily módon való elhelyezése mindenesetre kedvező jelenség, mert kétségkívül egy köteléket alkot, mely őket a hazához fűzi s ezért a pénz elhelyezésének ez a módja mindenesetre megkönnyítendő és előmozdítandó volna. Mint értesültem, föl is merült már az a javaslat, hogy apierikai konzulátusaink, úgy mint a hazai postahivatalok, szintén hatal- maztassanak fel a magyar postatakarékpénztár számára való betétek elfogadására, ennek a javaslatnak a megvalósítása azonban eddig még nem sikerült, pedig az, szerény véleménym szerint — hacsak az ellen az amerikai kormány kifogást nem tenne J— a felkarolást igen megérdemelné.

Ezen kitérés után az elejtett fonalat föl- véve s ismételve azt, hogy a szegény kivándorló nem boldogabb hazát, de könnyebb megélhetést keres, nemcsak hogy nem tartom őt a hazát hűtlenül elhagyónak, de sőt a mai viszonyok mellett szánandó alaknak, mert hiszen legtöbbAz öreg Gércsy.

— A »Zemplén« eredeti tárcája. —

Irta: Kiár István.

Az öreg Gércsy nem volt közönséges ember. Már külső megjelenése és modora is kiemelték a tucat emberek sorából. De a mi leginkább megkülömböztette őt a többi hétköznapi emberektől: azok az elvek voltak, a melyek egész gondolatmenetét és életmódját jellemezték. Ezekért aztán hozzátartozói és jó barátai holtig „szegény“ Grércsynek nevezték el.

Mondásai szálló igékké váltak környezetében. A sok közül legelterjedtebb volt az, a melyikkel az állapota iránt közelebb érdeklődőket szokta kielégiteni.

Emberemlékezet óta, ha valaki azt akarta megtudni az öregtől, hogy milyenek a viszonyai, mindig azt kapta rá válaszul: „Köszönöm alásson 1 Egészséges vagyok, fedél alatt hálok, enni is van mit, meg még a csizmám is jó, hát nincs miért panaszkodnom.“

És ebben a pár szóban benne rejlett az öregnek egész egyénisége, minden szerénységével együtt. Ezt vallotta az öreg, mikor a falu határának, egy nagy része még az ő tulajdonát képezte. És ez a felelet a kérdésre ma is, mikor szegénységénél csak az a szeretet és tisztelet nagyobb, a melylyel hozzátartozói és ismerősei körülveszik.

*

Mert nem volt ám mindig „szegény“ ember az öreg Gércsy. Még nem is olyan régen azok a paripák, a melyeknek dobogása áthallatszik a szomszéd majorság istállóiból, mind az ő tulajnyire titokban, félve megy ki egyrészt hazai hatóságaink legtöbbször indokolatlan szigorúsága, másrészt azon intézmények, ridegsége miatt is, melyeket már az Egyesült-Államok is kivándorlóink ellen létesítenek.

Igen érdekes két könyv1 jött a kezembe; ezek egyikében van a washingtoni kormány pénzügyminiszterének előterjesztése, mely kapcsolatban az idegenek szerződéses munkájára vonatkozó törvények végrehajtásával, azon kivándorlási megbízottak jelentéseire terjeszkedik ki, kik Európa összes államaiba kiküldöttek azon megbízással, hogy azon okokat földerítsék, melyek az Egyesült-Államokba irányúló bevándorlásra ösztönöznek. A bizottság kitérjeszkedett a kivándorlási mozgalom minden lehető okaira. Előadásom kerete és az idő rövidsége nem engedi, hogy ezen, bár szerfölött tanulságos és érdekes könyvre bővebben kiterjeszkedjem. Csak azt kell sajnálattal konstatálnom, hogy Magyarország csakis két rövid lapon van tárgyalva, bár igy is sok megfigyelésre való adatot találtam benne.

T. uraim ! Ha concrét javaslatokkal nem is lépek föl, az azon társaságok és egyesületek dolga, a melyek most nagy buzgalommal föladatul tűzték ki azzal foglalkozni. Mégis bizonyos irányelveket szeretnék hangoztatni és teendőinket három főirányban jelezni.

1. A kivándorlást megakadályozni nem lehet, nem szabad, nincs is jogunkban; de a kivándorlót, ha kivándorolni akar, irányítani, támogatni, útmutatással ellátni kell, mig célját cl nem érte az idegenben, kivenni őket a zsaroló lelketlen ügynökök kezei közül.

2. A második feladat volna a kivándorlót a magyar nemzet javára továbbra is megtartani, hogy el ne felejtse nyelvét, el ne hagyja vallását. Elősegíteni kell tehát, hogy iskolákat állíthasson, magyar tankönyvei és magyar papjai legyenek; az amerikai magyar lapokkal folytonos összeköttetést kellene létesíteni és a tekintélyesebb magyar napi lapok egy állandó rovatot szentelhetnének az amerikai dolgoknak.

3. Akár áldotta, vagy verte a sors keze az idegenben, ha haza akar jönni, azt neki minden telhető módon meg kell könnyíteni. Az állam- hatalom is hozhat áldozatokat. Első sorban a honossági törvényt kellene megváltoztatni, mely nagy akadály, másodsorban kivándorlási képviseleti ügynökségeket kellene fölállítani a közgazdasági attachék mintájára, kik, ha szükséges, útiköltséggel is ellátnák azokat, a kik mindenükből ki vannak fosztva és haza akarnak menni, egyúttal gondoskodnának arról, ha haza jöttek, hogy itt mindjárt munkát találnának,

Igénytelen szavaimat — úgymond — csak azért akartam fölemelni, hogy a magyar társadalmat csodálatos és nekem érthetetlen közönyéből fölrázzam ! Szomorú látvány ez ; hisz egy életerős és a jövőben még nagy feladatokra hivatott faj százezrekre menő viruló ágának örök elvesztéséről, elpusztulásáról van itt szó 1 Adjunk munkát azoknak és oly időben,|a mikor legjobban rászorulnak azok, a kik dolgozni akarnak. Legyünk takarékosak és megtakarított pénzünkkel dolgozzuk föl terményeinket ide bent 1 állit1 Letter from the Secretary ot the Treasuyr transmitting a report of the commissioners of immigration upon the canses which incite immigration to the united states. Vol I. Reports of commissioners vol II. Extract from European laws Washington: Government Printing office 1892.

aBSisgmii^^SSmmm^mmsagSSmmSSiiBSSSimSSSSlSBSi

donát képezték. Azok az ökrök, melyek a majorság mellett nyitott karám friss alomján kó- rődzenek, az ő terméseit hordták asztagba. És az a kis hadseregnek beillő cselédnép, kiknek a soraiból kocsis, béres, dohányos, juhász, kondás, ács, kovács, zsellér kellett hogy teljék, mind az ő kenyerét ették. Es az öreg Gércsy azt az utat, mely egy ilyen tekintélyes gazdagságtól és egy alig pár hold nagyságú belsőségből, meg egy ősidőkben épült tornácos házból álló szegénységig vezet, szintén nem a közönséges emberek módja szerint tette meg.

Más közönséges ember a vagyonát nem szokta észrevétlenül elveszteni. Más ember port hint a világ szemébe. Körömszakadtáig ragaszkodik a látszathoz és akkor mutat lgtöbbet, mikor már éppen semmije sincs. Es, ha végre mégis bekövetkezik az elkerülhetetlen vég, ez a zűrzavaros összevisszaságoknak rendesen egy olyan fertőjén szokott keresztül vezetni, a melyben két vármegye pletykája, egy pár jóbarát tétlen sajnálkozása, az ellenséges indulatnak kárörvendése és a károsultak acsarkodása összeolvadva az árverést hirdető dob szomorú perjésével, csak erkölcsi és anyagi tekintetben teljesen lejárva engedi magán keresztül a beléje került áldozatot.

Az .öreg Gércsynél minderről szó sem volt. A hitelezők nem átkozódtak, a barátok nem sajnálkoztak és a végrehajtónak sem akadt dolga. Minden hang, minden szenzáció nélkül lett szegény emberré. Aztán meg, hogy továbbra is a régi kúrián lakott, akadtak szomszédok, a kik még jóval azután sem tudták, hogy az öreg

Gércsy letört. ___________

Folytatás az I. mellékleten,