Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-04-07 / 14. szám
smijncy mi {«nr. I A '•/' f p iij.fyi.lfö.tftfjl. yW? Sátorai]a-Ujhely, 1901. áprili prills 6. 14- (2102.) Earminckettedik évfolyam. ■LŐrizBTCs Ara : Egész érre . . 12 kor. Félévre .... 8 , Negyedévre . . S . Bérmentetlen levelek CMk ismert kezektől fogadtatnék el. Kéziratok nem adatnak viasza. Igyea szám ára 30 üli. A syllHérhen minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. megtelenik: ^insrnDE^sr -vla.sA.is3>r.a.e>. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzkölde- mónyek a kiadóhivatalhoz intézendók. „H alleluja!“ — Hogy mit jelentsen a „Halleluja?“ — (Kb.) Akár a világtörténelem folyását, akár a természet életét, akár az ember sorsát vizsgáljuk: mindenütt találunk nagy megállópontokat. Mint a viz hullámai felgyűlnek a magas gát előtt s aztán növekedett erővel rohannak tovább: úgy vagyunk életünknek azokkal a napjaival, melyeket ünnepnek neveznek. Megállunk a határpontnál felgyülemlett érzelmekkel, kiömlésre váró emberi vágyakkal. És mikor nagyot ünnepeltünk; mikor sziveinket, lelkeinket kiöntöttük imában, énekben, barátkozásban és szeretkezésben: akkor aztán ujult erővel megyünk tovább az élet kanyargós gyalogutjaira, hogy előre haladjunk, hogy egy uj megállóponthoz eljuthassunk. A föld felszíne, mely csendben hallgatott, egyszer csak megmozdul, emelkedik, megreped és előbukkan egy kis bogár, fut-fut rendeltetése felé, mig egy uj lyukat fur s visszabujik a föld göröngyei alá. Ez a sorsa mindennek. Ember és állat, fű és fa, virág és kóró: földből jő, földdé lesz. De a mig a nagy körforgás tart, míg rendeltetéseink után járunk: mily jól eső oázisok, mily kedves pihenőhelyek a szent ünnepek! Mily kedves, lélekemelő a szép feltámadásnak, a Husvétnak ünnepe! Örömünnep ez széles e világon; örömünnepe minden bizó, hivő, reménykedő keresztyén szívnek. Mit érne egész életünk, ha bizó hittel, reménynyel nem volna telve?! Mit érne a mező virág nélkül, az erdő lomb nélkül, a föld ég nélkül?! Milyen felemelő azt tudni, hogy a télre tavasz, az elmúlásra feltámadás jő, hogy volt van és lesz megváltás! Husvét ünnepében zúgnak a harangok. Gyűl az ünnepiesen öltözött nép a templomok öbleibe. Zseng a zsolozsma. Száll az áhitat. A lelki pásztorok ékes szavakkal hirdetik a feltámadást. Kívül, a nagy természet templomában, küzd a hideg a meleggel, győzedelmesen kiragyog a napfény, dalra kél a pacsirta, megnyílnak a virágok kelyheí, éltető balzsam árad szét a levegőben és minden fennen hirdeti, hogy az élet legyőzte a halált és minden sirból kihangzik: „Nincs itt az Ur— feltámadott!“ Husvét szép ünnepében, mintha szebb napjai kezdődnének az ezer éves múlt magyar hazának is. Mintha a fagy, a dermedtség olvadna a honfi szivekről. Mintha a jog, törvény és igazság odalépne a hit, remény és szetetei mellé — s egymásba fogózva azt mondanák: Testvérek vagyunk, egy hazában lakunk, ne huzzunk szerte egymástól, ne szakadozzunk szét, ne gyengitsük erőinket. Egyen-egyen elsodornak bennünket a kor ferde áramlatai; összeölelkezve a pokol kapui sem vehetnek rajtunk diadalmat. A hon Géniusza megáll e beszédre; kiteríti a jó testvérek fölött háromszinü nemzeti lobogóját s mellén a nagy magyar címerrel, közéjök áll és mint régi regés időkben, Etelközben, esküre hivja fel őket: Jog, Törvény és Igazság; Hit, Remény és Szeretet: jöjjetek esküdjünk! Vágjuk fel ereinket, csorgassuk össze véreinket, hogy mi ezentúl az édes magyar haza téréin híven együtt maradunk, összetartunk, testvéri szent szövetségben élünk! A nagy és szent esküre „Halleluja“ zendül milliók ajkáról. Hadúr lenéz az égből s a lágy tavaszi szellő szárnyán ez lebeg: „Ezek az én szerelmes fiaim, kikben nékem kedvem telik! “ . . . Husvét ünnepében: száll az emlékezet, feltámad a szivben a régi idők hire és elringatózik minden magyar lélek múlt, jelen s jövendő gomolygó képein. Száll az emlékezés, mint a Turul madár. Bejárja ez ország tejjel-mézzel folyó hegyeit, völgyeit; bejárja Kárpáttól egész Adriáig. Megpihen a lélek az ország közepén, a székes-főváros mesés kincsei közt. Teljesülve látja a dicső jóslatot: „Él magyar, áll Buda még!“ Büszkeség, önbizalom tölti el a sziveket. A nép, a melyik jár-kél az óriás paloták fényes sorai közt, a szegény és a gazdag egyforma -— az igazság és a szeretet szemében. Ezer évvel ezelőtt Zemplén határinál, a kanyargó Bodrog partjain, ma Budapesten, kőbe faragott képekben áll és marad a dicső hét vezér. Ott előljárt Árpád — itt meg a nagy Király. Ott a máglya lángolt, itt a művészet ég. Ott a bátor magyar, itt a lelkes polgár. Ott dicső Hunnia, itt szép Magyarország. . . Csak szállj Turul madár, csak szállj el Keletre. Mondd meg az ott lakó magyar elődöknek, hogy mi nem pihenünk, hogy mi erősödünk; hogy minekünk most is Te vagy a szent madarunk és nem — a sült galamb. Husvét ünnepében támadjunk fel újra s e nagy határkőnél, ez ünnepnapokon hálákat is adjunk, szent erőt is gyüjtsünk, hogy megujhodottan, mint a phőnix-madár, tovább repülhessünk, megerősödhessünk s hazánk virágozzék! Mindenek elmúlnak; fű, fa, virág, ember; de egy megmaradjon; de egy mindig éljen. A húsvéti ünnep, szent imái közé, a feltámadásnak dicső ünnepébe szőjjük be az imát, hogy: Éljen a Haza! Én nekem a „Halleluja“ azt jelenti: Éljen a hazai És neked? Úgy-e, hogy mást neked sem jelenthet? A Zemplén mai H7áma tizeimégy oldal.
