Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-03-10 / 10. szám
Sokszor hallottam, hogy e „rusznyák“ nép dologtalan, tunya, munkakerülő. Nem volna do- logtalan, ha munkája lenne; de ki ad neki munkát? hol jut hozzá? s hogy nem munkakerülő, azt az aratás idejében az Alföldre s mostanában minden időben Amerikába csak1 * * * munka- keresés céljából való kivándorlása igazolja. És ez a százszor elitéit kivándorlás mily szerencséje most a sztropkai járásnak. A sztropkai postahivatalhoz az 1900. évben Amerikából érkezett 257,427 korona nélkül hány most még csak szegény család vált volna mostanáig éhező koldussá 1 Nem tunya hát e nép, de beteg a szegénysége miatt. Betegsége a kétségbe eséssel testvér apathia, a melylyel változhatatlannak látszó sorsát fásult önmegadással viseli; mert nem bizhat, nem remélhet semmiben; hisz az általa oly igen tisztelt törvény örve alatt legigazibb jogait is lábbal tiporva látván, hitét veszítve csak vallásához fordulhat, abban kereshet vigaszt — — az imádkozó ember pedig összeteszi kezét. Nem tagadom, keserű tapasztalatokat hoztam magammal s azokat Méltóságos uram előtt eltitkolnom lehetetlen is. Nem kell egyébre gondolnom, csak például a dricsnai tagosításra, hogy e jóhiszeműségében oly rutul reászedett nép sorsáról sok másra következtessek s elszomorodjam, ha e szót hallom : tagosítás. Hát ennek az eljárásnak a története az, hogy a tagositó mérnök egy másik úrral szövetkezve — az erről közbejöttömmel felvett jegyzőköny szerint — azért a puszta, de meg nem tartott Ígéretért, hogy a volt úrbéreseknek járó mindössze négy úrbéri telek akként hasit- tatik ki, hogy a közbeeső hasznavehetetlen terület a négy telekbe be nem számittatik, 1500, sőt a dricsnai lelkész állítása szerint 2000 forint harácsot vett el az úrbéres gazdáktól, azoktól a szegényektől, a kik földjeikről a zabot csak tépik, de nem arathatják s kiknek gyermekeik olyan ételt esznek, a milyennel máshol disznót sem táplálnak------s pedig kicsi arcuk olyan emberi, mint más gyermeké 1 Csoda-e hát, ha e nép egyik jellemvonása a bizalmatlankodás ? bűne-e az neki igy, a tiszteletet igénylő intelligenciával szemben ? 1 Ezt a jegyzőkönyvet —- parancsára — bemutathatom Méltóságodnak. Szegény itten minden s szegények főképp a gazdálkodási viszonyok is. A nép legfőbb gazdálkodását a marhatartás, a marhanevelés képezné, de nincs legelője s ha van, ebben helyzete a régi jobbágyság korára emlékeztet, csakhogy most uzsora alakjában ; mert a nagyobb birtokok, kivéve az orosz- petróczi, orosz-kajnyai, kosarócsi és alsó-sitnyi- czei négy hitbizományit, egy évtized alatt kétszer-háromszor cserélnek gazdát s többnyire külföldiek kezébe kerülnek, kik ösmerve a legelő- szükséget, birtokaik bérbeadásánál a népet sarcolják úgy, hogy egy darab marha legeltetése 12—16 forintba kerül, holott a legelő holdja a birtokosnak 25—30 forintjába és megállapítható, hogy itt a kamat 64—725/o! E viszonyok között ez átfutó birtokosok a földműveléssel keveset törődnek s a szántóföldeket is csak legelőül adván ki, igy gazdálkodnak mindaddig, míg birtokaikra szerencsésen magas becsüt eszközölvén ki, a valódi értékhez képest 3—5-szörös kölcsönt kapnak s azután tovább állanak. Példa erre a mrázóczi birtok ! Valódi értéke 3500 forint; utolsó tulajdonosa felbecsül- tette, kapott rá 20,000 forint kölcsönt, akkor — hátrahagyván két vak és sánta lovat, egy kehes tehenet, egy rósz szekeret és egy korhadt szánkát — örökre Istenhozzádot mondott Zemplén- megyének és visszament talán oda, a honnan jött. így áll most a bank tulajdona címén a mrázóczi bírtok, pusztán, elhagyatottan és abban ugyan egy napszámbért sem kereshet senki se 1 Pedig sok ilyen birtok van itt. A nagy- brezsnyiczei, a mely tiz közel eső községnek lehetne hasznára, két éve parlagon áll; a sztrop- kaiban három év óta nem gazdálkodnak rend szeresen s ennek összes gazdasági épületei leégvén, emlékóket is csak a romok jelzik, e birtokra nézve a jövő kétségének néma tanujelei; a velkropi birtok, a melyet a viszonyokkal nem ismerős tulajdonosa 96,000 forint felcsigázott becs szerinti árért vett meg, 240 forint bért jövedelmez s ha majd mostani tulajdonosa is szerencsésen 96,000 forinton felül becsülteti meg s kölcsönt kap reá, ez is az illető kölcsönző bank nyakán szárad, mint a többi, mert a költsön összegéért senki és soha meg nem veheti; ilyen a turányi, olykai, mint mondám a mrázóczi birtok is s a Reusz herceg tulajdonát képező ösz- szes uradalmak, a melyekben gazdálkodás három év óta nincs s csak egy pesti marhakereskedő bérli legelőül. Nos, ezek a parlagon heverő birtokok holt tőkét képeznek. Ezekből a népnek nincsen keresete és ha hasznukat látja: ez a haszon rosz- szabb az uzsoratőke mostoha hasznánál s csak átka a népnek. Vájjon nem lehetne-e ezen segíteni ? vájjon e nemzetgazdasági tőkéhez, e körülmények köz,t nincs-e joga az államnak hozzá szólania ? Én hiszem, hogy igen! És ha annak valamely módja van, avagy hogy lehetne, mily megváltása volna az a népnek és mily könnyen menne, holott e nép főjellemvonása, hogy az állammal szemben kötelezett tartozásait oly híven róvja le. Ez a sztropkai és — vegyük hozzá — a szinnai járás is, speciale terrénum. így tartva a mint mostan áll, ezek között a viszonyok között emberlakta vadon egy müveit országban, holott államosított erdészetünk e helyen bir térrel a kultúra iránti hivatásával. S vájjon az országos erdei alapnak lehetne-e készebben álló és jobb rendeltetése, mint ha az akkép valósulna meg, hogy ily zord vadont erdőséges szép vidékké, a rajta csak tengve, gyötrődve élő lakosságot boldoguló néppé teremtse át? Nem tudom : nem ismerem én annak az alapnak a valódi rendeltetését. Nagy baj erre a vidékre most az is, hogy az erdőtörvény messzebb, a jövő nemzedékek idejére üdvösen kiható intézkedései a jelenre válságos, sok helyt tarthatatlan állapotokat idéztek fel. Egyebet nem is említek, csak a legeltetés szigorú korlátozását, mely mellett a régibb időkben függetlenül űzött marhatenyésztés mostan teljesen pang, mert a legelőhiányon, mely a tagosítások bűneinek legfőbb eredménye, nincs mód segíteni. Régebben nem volt oly parasztház, a melyben —• a vajat, túrót nem is említve — besózott kecskehus, u. n. „bigos“ nem lett volna, Most ily besózott húst jártomban-keltemben sehol sem találtam s élő kecskét is alig látni itt-ott. Pedig ez a besózott hús nagyon sokat pótolt a zab lángos mellett. Hát ezt a korlátozást kellene e vidék különleges viszonyaihoz mérten valamely módon enyhíteni s erre nézve, tudtom szerint, maga az állami erdészet is segítségül állna. Egyebek közt — mint a közigazgatási erdészeti bizottság előadója — javaslatot leszek bátor benyújtani a bizottság elé az iránt, hogy a járási erdőőrök járandóságainak kötelezett fizetése alól a két járásban a volt úrbéresek felmentessenek ; mert ezeknek a járandóságoknak a fizetése főképp oly helyeken, a hol az erdőterületeknek semmi hasznuk nincsen s a hol a kötelezett ültetések folytán az erdőbirtokosoknak csak terhöket képezik, nagyon ellenszenves és nagyon is térhes. A mezei gazdálkodás módja tudvalevőleg az ős kezdetlegesség színvonalán áll, a minek okai egymásból következők. Szalmás trágyát kevés helyen látni, mert a kevés szalmát itt inkább a marhával étetik meg és csak falevelet almoznak. Természetes, hogy ez a trágya haszonra nézve meg nem közelíti a szalmást és a földet csak kis időre javítja meg. De a meglevő kevés trágyának főképpen a kihordása ütközik nehézségekbe ; mert a magasabb dombokon, hegyoldalakon fekvő földekre csak négy igavonóval vihető fel s csak igen kis szekérrel s az a gazda, a ki négy igavonóval nem bir, erre kétszeres időt és munkát kénytelen fordítani. De nehéz a kötött sárga-agyagföld felszántása is s mert az alászántás a gyenge igavonóval nagyon sekély, bő termésre itt számítani sem lehet. A gazda nagyon meg lehet elégedve, ha jobb fekvésű földjén a zab 4—5 magot ad. A kapáltatás ideje is nagyon körültekintő megválasztást igényel, mert e munka sem száraz, sem nedves időben nem teljesíthető. A vidék rétfekvése szűk völgyekbe esik, melyek vizáradásoknak lévén kitéve : a szénatermés mindig bizonytalan. Általában ezen a vidéken a földművelés, a mezei gazdálkodás, a marhatenyésztéshez képest csak másodrendűnek, inkább takarmány termelésre szoritkozónak lenne tekintendő, ha a legeltetési viszonyok, a parlagon heverő nagyobb birtokok és az erdőtörvény korlátozása mellett kedvezőbbek lennének. Javíthatna a nép helyzetén a gyümölcs- termelés fellendítése, a mit Bodor Gábor királyi főerdész már eddig is szép eredmónynyel kisértett meg s kísérlete a népnél vállalkozó kedvre talált. Az uzsora üzése most már alább szállott. Leplezett uzsora kétségtelenül van ugyan, hanem most már nem annyira a zsidók részéről, mint amerikai pénzzel maga a nép között. Tudakozódtam és adatokat is szereztem a hitelbe vásárlásnál vétetni szokott nyereségről is és azt állapítottam meg, hogy a kereskedők (sztropkai zsidók) a liszt és egyéb élelmi szerek után 35—38% nyereséget szednek. Feltűnt azonban az, hogy a kikötött fizetési határidő elmulasztása esetére kikötés tárgyát képezi, miszerint a kialkudott ár a hitelbe adó által újból meghatározható. TAKGA. Március 15* Ötvenhárom ével Csodás, mesés egy nap, Ragyogóbb, hevitőbb, mint az égen a nap I Pusztitóbb, rombolóbb tűznél és villámnál, Áldóbb, termékenyebb eső- s napsugárnál . . . * Hogy felpirkadt a regg’: szolga volt a nemzet, Kit a dicső Magor szabadságra nemzett. Rabbilincs a kézen, rabbilincs az eszmén . . . Szabadság hol késel? Hol vagy égi eszmény? * Csak nemes birt joggal; a népnek nincs joga, Jobbágy: az nem ember csak hitvány pária . . . Csoda-e, ha ilyképp megdőlt alkotmányunk ? Egyenlőség! Reád meddig kell még várnunk I * Szétszakadva e hon ezer nyelvre, pártra, Melyek ellenségként rohannak egymásra . . . Elvész igy maholnap ezeréves hazánk. Testvériség! Derítsd fénykorodat reánk I * Leszállóit a mennyből az első napsugár, Rabság, előjogok, békétlenség, viszály . . . Föl az égbe viszont hő imádság szárnyal; Magyarok Istene: tégy csodát hazánkkal! # És ime a napnak első sugarára Mennyei fény árad az egész hazára I Fölébred a nemzet, eszmél, érez, éled: Leszállóit a mennyből rája a Szentlélek. # Megmozdul az ország szive, színe, lángja, Sebes tűzként fut a lelkesedés lángja, Apostolok kelnek, hirdetik az igét, Buzdítva, hevítve a honfiak szivét. * Hármas jelszó hangzik, magasztos három szó, Legyen szabad a hon! Legyen az a sajtó! Legyen minden magyar egyenlő és testvéri S im valóra válik az ige, az eszmény I * Lehull a rabbilincs, szabad már a nemzet, Újra erős, szilárd, öntudatos, edzett. Ember, eszme szabad. Szabad már a sajtói Kinyílik, felpattan a zord börtönajtó I * Beragyogja a hont egyenlőség napja I Sziveket betölti testvérség malasztja I Hevében a nemzet — mint egy főniksz — elég, Hogy újjá teremtse önmagát, jelenét. * Csodás, mesés egy nap I Nekünk mindent adtál, S áldozatul tőlünk semmit sem kívántál . . . Mert nem hullt egy csepp vér s mégis ki volt viva: A világ legnagyobb, legszebb diadalma . . . * Magyar nép! E napot soha el ne feledd, Harmadizben hazát e nap adott neked I Szívjad a lelkedbe magasztos eszméit, Foglald imáidba hőseit, regéit I * Csodás, mesés egy nap I Ragyogjon emléked I Tanítva e mai, puha nemzedéket Igazán, lángolón szeretni e hazát, Érte mindent tenni, megvetni a halált 1 * Március Idusza! Ragyogjon a fényed, Sugározd az űrbe roppant dicsőséged, Hogy lásssa a magyar: mi most, s mi volt akkor, S hozzád méltó lenni tudjon és akarjon I * Március Idusza! Ragyogj égi fénynyel! Fakaszd ki sugárod csókjával, hevével, Mit virágid körül az önkény eltiport: A függetlenséget, az önállóságot! (Tokaj.) Honétzy Géza. * Az erdő titkaiból. — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Irta : Kiár István. Csillag már alig látszik az égen. Csak a Vénusz tündöklik még kékes fehér fényben és itt-ott elszórtan, mint a kialvó félben lévő gyertyaláng, pislákol még egy-egy a kéklő messzeségben. Ólyan a természet, mint egy szendergő szép leány, a ki még szunnyad ugyan, de ajkának mosolygása és szempilláinak apró repkedése elárulják a közeli ébredést. Az egész hegyvidéken az a leírhatatlan félhomály borong, a melyben az éjszaka tovatűnő sötétsége keveredik az ébredő hajnal fényességével. A lejtőket borító bükkösök sűrűjében, hol a lombjukat hullajtani kezdő fák egymásba hajolnak hervadó koronájukkal, még sötét van. Feljebb azonban, hol az erdő hervadó sárgaságát élénken tarkítja egy-egy fenyőcsoport örökzöldje, már derengeni kezd, mig a völgynyiláson át Folytatta as X. mellékleten «
