Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-10 / 10. szám

Sátoralja-Ujhely, 1901. március 10. 10 (2098.) Harminckettedik évfolyam.

ELŐFIZETÉS ÁRA:

Egész évre . . 12 kor. Felévre .... 6 * Negyedévre . . 3 „

Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.

Köziratok nem adatnak

vissza.

Egyes szám ára 30 fill.

A nyilttérbon minden garmond sor díjjá. 40 fill.

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMFLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNE

ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA.

MEGJELENIK ILT ID E LT T7LA. S A. ES LT -A. T\

HIRDETÉS DÍJJÁ

hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill.

Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 nil. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik.

Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők.

ZhzCárcIuLS 3.5.

Jertek elő ti szellemóriások Mi Márciusunk szentelt Idusán . . . Jertek elő ti büszke hősök rendre,

Kik elhulltatok a véres tusán.

Jertek elő az álom fényes szárnyán,

Hogy megcsodáljon káprázó szemünk ;

A múltba, rátok — Nagyolt — visszanézve, Annyi dicsőtől nagyobbak leszünk !

Jertek elő, kik égő glóriával Hívtátok talpra ezt a nemzetet,

Kiknek szivében egygyéforrt rajongva A szabadság, s a hazaszeretet.

Kik egyetértő, testvéri kezekkel Törtétek szét a súlyos láncokat,

Örömre váltva fel a szégyen pírját,

Mely nemzetünknek testére tapadt.

Jertek elő, ti szabad szó vitézi Mi Márciusunk szentelt Idusán,

Véres csatáink büszke daliái,

Ötvenkét nehéz, munkás év után. Lássatok minket dönthetlen erővel Szilárdan állni, mint a sziklafal;

Zúghat felettünk vészes tombolással,

De el nem sodor most a zivatar.

Jertek elő ti büszke hősök rendre Nagy Márciusunk szentelt Idusán,

És lássátok a nemzetet szabadnak,

Kik elhulltatok érte a tusán.

Jertek elő az álom égi szárnyán, Fénynyel fonjátok át a lelkeket, . . .

A hazának, ha ti őrködtök rája,

Elveszni soha . . . soha nem lehet!

(Ungvär.)

Vidor Mór. ^

Jelentés az ínségről.

Jól tudja Zemplén nagyközönsége a „Zemplénéből, hogy vármegyénknek egész sztropkai járását, részben a szinnai járást is, közeledő Ínség fenyegeti.

A magára nem várató Ínség előrelátható volt. Azért a vármegye kormányzata már a múlt év őszén intézkedéseket tett, hogy az a 4—5000- nyi lélek, ott a két felső járásban, ne maradjon a szükség bekövetkezésekor oltalom és védelem nélkül.

Tudják azt is a „Zemplén“ olvasói, hogy főispánunk kiküldöttjével, Prihoda Etele vármegyei harmadik aljegyzővel, ki ínséggel fenyegetett népünk anyanyelvét jól érti,télviz idején bejáratta a sztropkai járásnak hét körjegyzőségében mind a 65 községét. A kiküldött aljegyző f. hó 1-ső napján tett jelentést a helyszínén közve- tetlenül szerzett tapasztalatairól, mely „hivatalos“ jelentést egész terjedelmében közreadjuk, a mint következik:

Méltóságos Főispán ur!

Folyó évi 720 erdészeti szám alatt kelt becses felhívására tisztelettel jelentem, hogy az 1898. évi XIX. t.-c. 45 és következő §-aiban előirt erdei ügyviteli szabályzatokat a sztropkai járás összes volt úrbéres közönségeivel — kivéve a lomnai, alsó- és felső-olsvai volt úrbéresekét — a kiknél makacs ellentállást és bizalmatlanságot találtam, — megalkottam. E három ügyviteli szabály a törvény által előirt módon hivatalból leend megállapítandó.

Megbízatásom másik részét, t. i. az előre látott ínség jelenségeinek megfigyelését illetőleg tapasztalataimat Méltóságodnak időszakonként tett jelentéseimben előadtam ugyan; de, mert

azon jelentéseimben mindazokra, a miket eljárásomban megfigyelni alkalmam volt, részint időhiánya, részint pedig másik elfoglaltságom miatt ki nem terjeszkedhettem, ez alkalmat használom fel arra, hogy azokra Méltóságodnak e vármegye közönségével szemben minden időben tanúsított atyai figyelmét, talán a szegény felvidéki népünkre nézve mélyebb jelentőségű intézkedések tekintetéből felkölthessem.

Előre bocsátom, hogy meggyőződésem az, miszerint a múlt évi szüktermés és jégverés magában nem volna és más alkalommal sem lehetne e népre oly végzetes, oly szomorú következményű, ha egy állandó baj nem forogna fenn: az általános, állandó szegénység, a mely következményeiben az elemi csapások súlyát természetesen meghatványozza s elviselhetetlenné teszi.

Ennek az általános, állandó szegénységnek az okait kellene tehát lehetőleg megszüntetni s ez okok megszűntével a uép jóléte előre nem is látható mértékben és, hiszem rövid idő alatt, fokozódnék.

Eddig soha sem tartottam magamat ruthón- barátnak és nem is akarok kiválóan annak tartatni, de megfigyeltem e szegény, régi sorsa által mostohán tartott népet és igazi, helyes véleményem felőle, hogy oly sok szép jellemvonása van — melyet csak a vele való nemtörődés hagyhat figyelmen kívül — miszerint e jellemvonásaival jobb sorsa mellett hazánk nemzetiségei közt kiváló helyet foglalhatna. E jellemvonásai közül caak nehányat említek fel:

Hazaszerető. Nincs arra eset, hogy e nép zabtermő, rideg fekvésű otthonából tömegesen kitelepíthető lenne; neki szülőföldje sírhelye is, a melyhez honvágya bárhonnan visszahozza;

törvénytisztelő. A „zakón“ fogalma neki az, a mi a persának a „Hoszeinje“ A mit a törvény rendel, azt úgy teljesiti, mint a hogy nem teszi azt, a mit a Tízparancsolat, a vallásos érzése tilt;

közterheit készséggel, teljes igyekezettel viseli, adóját — utolsó darab kenyerét is megvonva magától — kényszerítés nélkül fizeti. Amerikából ha egyebet nem, de a „na porcziu, na pluh, na paszku“ (adóra, ekére, ünnepi kalácsra valót) utolsó nélkülözött keresményéből is haza küldi, az elsőt az országnak, a másikat a silány kenyeret adó földjének, a harmadikat szeretteinek;

fogékony az igaz, jó és szép iránt és holott soha sem zudult fel parasztlázadásba, ltákóczy katonáiul szívesen szegődött. Eszmékért rajoghat, tévesztésnek nem áll;

vallásos. Szüksége is van rá 1 Ha hite nem lenne, hol is nyerne vigaszt? — Láttam egy faluban, a hol tanító nincs és iskola sincsen, hogyan tanulnak a gyermekek imádkozni ? A bírónak egy 15 éves fia a tanító s a biró istállója a tanterem. Eszembe jutott, hogy talán az ég madarai is azért gyűlnek össze, mint e kis gyermekek az év egy szakában, mert szükségét érzik épp úgy valaminek, mint szükségét érzi e népnek apraja annak, a mi nincsen : a népnevelésnek I

Hogy pedig milyen nagy a szükség ebben Méltóságos uram! arra csak egy példát hozok fel. Polena Havajtól 5 kilométer távolságra van. Az ut hegyek közt, zord szakadékokon, méteres hóval fedett nem ut, de útvesztő s a kis rusznák gyermek térdig érő ingecskében, halina-köcében, rongyból csavart kis bocskor- ban, mégis Polenáról Havajba jár a—b—c-t tanulni — zivatarban, csikorgó hidegben — és ha nem megy: iskolamulasztásért büntetik a szülőt. S azt mondják, hegy ezeket a bírságokat kegyetlen szigorral hajtják be, mert törvényszerűen vettetik ki a felsőbb hatóság által, holott a törvény két kilométernél nagyobb távolságot, a melynél az (skolába járás kötelező, tudtommal nem ismer. En, ha rajtam állana, azért büntetném a polenaiakat, hogy kicsinyeiket zordon tél idején Havajba küldözik.

És éppen igy köteleztetnek, erőszakoltat- nak, a mrázóczi és orosz-tokaji gyermekek a

minyóczi iskolába való járásra, holott a tanító kötelessége volna oda hetenként kétszer eljárni. S hogy azután az ily bírságok mennyire hatnak a szegény nép elkeseritésére és az iskolaügynek éppen hátrányára : az el sem képzelhető, holott némely tanító, mint például a boksái, a nevét sem tudja leírni.

Azt vélem Méltóságos uram, hogy az ily mulasztások kimutatásai a T. vármegye közigazgatási bizottsága által leghelyesebben félre lennének teendők ; mert más módjának kell lenni a népnevelés előmozdításának, nem ennek a bírságolásnak, hisz e nép láthatólag érzi a művelődés szükségét.

S most áttérek jelentésem való tárgyára.

A mostani szomorú állapotok oka tudvalevőleg az, hogy a szalmás vetéseket valami féreg alárágta, ennek következtében ezen a vidéken sok, sőt legtöbb helyen a vetőmag sem került vissza; a három hóig tartott aszály a réteket kiperzselte úgy, hogy fél annyi takarmány sem kerülvén be, mint máskor, a takarmányhiány már is beállott; a május 12-iki fagy az erdei bükkmakk-termésót tönkre tette s azért és a krumplihiány miatt a sertésárak felére apadtak s a takarmányhiány miatt a házi állatokra vevő nincs; a böjt ideje alatt a nép főbb táplálékát a vadalma és vadkörte képezi, most azonban ilyen aszalt gyümölcs, melynek levével a szalmás zab-ocsu lisztből főzött „csir“ is könnyebben nyelhető le, sehol sincs s helyét a káposzta sem pótolhatja, mert az sincsen sehol.

De nem kereshet a nép mostan igavonójával sem, mert marhája gyenge, rósz, alig használható s az egynéhány fürészgyárból uzsoramódon kiadott szállítást csak kedvetlenül teljesítheti.

A takarmányhiány okozza azt is, hogy a tehenek nagyobb részt sehol sem fejődnek s a folytonos aszály miatt, a rósz táplálkozás folytán meddők maradtak, a mi a jövőre is szomorú jelenség, valamint az is, hogy a meglevő apró gumóju, pondró-rágta krumpli és a cserebogár pajorja által gyökerén megtámadott zab csak ocsunak mondható, termésre vetésre nem alkalmas; miért is sok helyen, különösen a ha- vaji jegyzőségben arra kértek, hogy krumpli, zab, árpa és lóhercmag ingyen, vagy kedvezményes áron való adományozását kérelmezzem.

Mindezek mellett nagy baj az, hogy a népnek keresete nincs. Az orosz-porubai, sitnyiczei, varehóczi és alsó-olsvai fürészgyárban idegen, többnyire lengyel munkások alkalmaztatnak; mert az ezen gyárakban létező kantinoknak, többrészt a gyártulajdonossal rokonságban levő birtokosai érdeke hozza magával, hogy ne a mi szerény igényű népünk, hanem a kantin cikkeit háromszoros áron is fogyasztani kénytelen idegenek foglalkoztassanak, kiknek betartott keresményük a hitelbe adott értéket felesen biztosítja.

A gyárak ellen panaszolt ezen visszaélés megszüntethető lenne a munkástőrvény intézkedése és a nagyméltóságu kereskedelemügyi Minisérium rendelete alapján, melyben kimon- datik, hogy a gyári munkások csak készpénzzel fizethetők.

A nép lakóházai alacsonyak, egyetlen szűk, elszomoritólag ronda szobából állók, melyben az emberek az állatokkal egy levegőt szíván, e levegő undorítón bűzös, a mely bűz — a nyomor bűze — mindenütt ugyaz s a hullaszagra emlékeztet.

Itt említem meg, hogy a községek építkezése általában feltűnően tultömött, mert a népesedés aránya szerint a községek kiterjedés tekintetében nem gyarapodhatnak, mivel nagyobb „nemesi“ birtokokkal lévén körül zárva s e birtokok — valódi értékükhöz képest háromszoros, sőt ötszörös kölcsönökkel lévén megterhelve — a nép házhelyekhez, sőt külső területhez is semmi áron sem juthat. Akár hány olyan házban voltam, a hol 20—30 ember lakik egy szobában s borzadva gondoltam egy ily zsúfolt faházakból álló községben kitörhető tűzveszély esetére.

A. Zemplén raal h^úrnn ti^enk^t oldal.