Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-12-16 / 50. szám

városi sokaságnak kíséretével utaztunk ki a vár' ból. Első éneklésünk volt a XLII. zsoltár; a kisérő városi sokaság sírással, kesergéssel követett bennünket a fehérvári határ széléig.“*

Az ifjúság egyrésze most is Sárospatakra jött. A többieket pedig fáradságos utjokban tovább kisérni nem tartozik feladatomhoz. Leg- felebb még annyit említek meg, hogy az úgynevezett gyulafehérvár—sárospataki iskola később egyesült a marosvásárhelyi, máig is meglevő kollégiommal.

*

Nemes ifjúság! E fáradságos, sok nélkülözéssel és szenvedéssel együtt járó bujdosás alatt, az Istenben vetett erős hit és a hazaszeretet voltak az ifjúság jellemének legfőbb vonásai s ezenkívül az a meg nem ingatható meggyőződés, hogy az igazságnak előbb vagy utóbb, de diadalmaskodnia kell.

Ez a bujdosó elődeiktől örökölt igaz vallásosság, tiszta hazaszeretet és biztos erkölcsi alapon nyugvó lelki erő jellemezte mindig a sárospataki főiskola növendékeit. Az a magyar ifjúság fenséges hivatása, melyet Patak mindig oly híven teljesített — hogy lelkűknek, szivüknek tiszta, romlatlan ideálizmusával időnként térjenek vissza a nagyokhoz, a kiknek köszönhetjük nemzeti létünket, s állítsuk követendő például magunk elé azokat, a kiket a hazaszeretet örök mintaképeiül fog leltüntetni mindenha a nemzeti történelem.

Pedig épp a legújabb időkben azt látjuk, hogy ifjúságunk nem a hazaszeretetben versenyez egymással. Idegen, mindez ideig tőlük távol álló eszmék kezdik megmételyezni szivét. Kozmopolitizmus, szoeiálizmus, sötét irányzatok, közönbösség s más társadalmi betegségek kezdenek beférkőzni leikébe. Örök nemzeti átkunk az egyenetlenkedós már nemcsak a nagy társadalmat tagolja szét, hanem a nemzet legféltettebb kincsét, virágát, az ifjúságot is szétosztani készül. Gyűlölni kezdik egymást azok, a kiknek a legjobb egyetértésben és szeretet- ben kellene élniök! És az a legborzasztóbb, hogy ez a gyűlölet, a mint látszik, nemcsak pillanatig tartó! . . . A kölcsönös megbecsülés helyett folytonos torzsalkodásban kezdik elfecsérelni erőiket, a kikre pedig, mint férfiakra, egy pár év múlva épen a társadalom vezető szerepe vár.

Ne feledjük, hogy a nemzeti szellem Európa szerte diadala felé közelit. A nálunknál jóval hatalmasabb népek is ezt tekintik jövő anyagi és szellemi fejlődésük egyik legbiztosabb alapjának. Mennyire vagyunk mi még az egységes, erős magyar nemzeti állam kiépítésétől? A magyar ifjúságot lelkesítő szent tűznek nem volna szabad egyébre égni, mint a hazaszeretetre. Annak a hőnek minden paránya elveszett, mely a magyar ifjúság szivének tüzéből nem a hazaszeretet oltártüzének táplálására, folytonos élesztésóre fordittatik.

A sárospataki főiskola ifjúságának az a nemes hivatása volt a múltban, s bizonyára lesz a jövőben is, hogy nem egyszer úgy szerepelt, mint a művelt magyar ifjúság zászlótartója. Félre tehát e pillanatban azokkal a komor képekkel, melyeket fcnnebb az ifjúság egy részéről festék 1 Tisztelet a kivételnek!

Elismerés a Rákócziak dicső iskolája ifjúságának 1 A mai emlékünneppel megmutatta, hogy a magyar ifjúságnak milyen irányba kell

Sz. Sárika, Maraska Julia és Mariska (Szebe- rény), Makláry P. Margitka, Marikovszky Vilma és Emma, Mitrovits Aranka és Margitka (Deb- reczen), Noga Valéria (Kassa), Novák Jolánka, Radácsi Ilonka, Keresztúri Boriska, Szeberényi Karolin, Sarkady Málika, Szívós Irénke, Szűcs Jolán (Ung m. Tenke), Tariska Erzsiké, Vas Ilonka. Kbs.

Egy boldog ember.

(Folytatás és vége.)

— A »Zemplén« eredeti tárcája. —

Irta: Kiár István.

Áz első percben szótanul ültünk egymás mellett és igy tisztán észlelhető volt, hogy a földi élet zaját mint váltotta fel lassan a síri némaság, a melybe összhangzatosan vegyült bele az a lágy nyüzsgés, a melyet az óvatosan aláeresztett kosár a vezető oszlopokhoz való súrlódása közben idézett elő. Elsőnek házigazdám törte meg a csendet. Lámpását közel tartva az akna falához szakértelemmel magyarázgatta a minduntalan változó földréteg anyagtartalmát. Aztán a kosár biztossági berendezését mutogatta meg, közben pedig figyelmeztetett arra a tompa dübörgésra, a mely, mintha a túlvilágról tört volna elő. szaggatott ütemekben csapott fel hozzám Az már a föld teljajdulása volt, a mint a bányász-csákányok kemény csapásai alatt nyögve vált meg a méhében rejtegetett kincstől. Percekig tartó ereszkedés után a kosár egy zökkehaladnia Megmutatta, hogy nem azokat^ a tényezőket kell keresni, a mely őket részekre osztja, hanem azt, a mi mindnyájunkat egyesíteni képes. Ez pedig nálunk csak egy lehet: a hazaszeretet 1 Ebben vetélkedjék a magyar ifjúság Patak ifjúságával 1 Ez lesz az igaz nemes verseny 1 Küzdelmüket lelkesedéssel fogja kisérni az egész nemzet, mert látja, hogy szent a cél, mely elé mindannyian törekszenek.

*

Terjedjen ez az egészséges szellem, hódítsa meg az egész magyar ifjúság lelkét! Induljon útjára új honfoglalásfa innen, a szőke Tisza forrásai közeleléből, mint 1000 évvel ezelőtt az Árpád győzelmes seregei s foglalja el még egyszer és véglegesen ezt a hazát, leverve Zalánt, Szva- • toplukot és Gyeiét! S mikor majd — adja Isten, hogy minél hamarabb — vége lesz e diadalmas honfoglalásnak, melybe nem a kard, dárda és a nyíl, hanem a hazaszeretet lesz az egyedüli fegyver: akkor a Bethlen Gábor fenséges szelleme újból meg fog jelenni e szent falak között, azokéval a nagyokéval együtt, a kiket épp e vármegye megváltókként adott a magyarnak s az elismerés soha el • nem hervadó koszorúját fogják átnyújtani e főiskola ifjúságának, mely ez új honfoglalásnak megindítója volt! »

Vármegye — törvényszék.

Ösmeretes a „Zemplén“ t. olvasóközönsége előtt az igazságügyi kir. ministernek az a leirata, melyben az uj törvényszéki palota felépítésének ügyével kapcsolatban kérte, hogy a t. vármegye az ősi székházához tartozó u. n. második udvarból engedjen át örök jogon pár száz □ mtr. területet, mondjon le örökre a mai kir. törvszéki épület és fogház telek-tulajdonjogáról (természetesen a felülépitményekről is, a mi jogilag szintén a vármegyéé) a miért aztán viszonzásul az igazságügyi kormány hajlandó és kész lenne kárpótolni a vármegyét a mai kir. törvényszék épületének egy részével.

Kettőn áll a vásár — jelen esetben a csere is. A jogügylet érdemi részében legközelebb a dec. hó 28-ára egybehívott vármegyei közgyűlés fog határozni, legjobb belátása szerint.

Főispánunk a kérdés jogi oldalát, mint célszerűségi tekintetét is, tanulmány tárgyává tétetvén, keletkezett a vm. tiszti főügyészének, Mizsák István igen tisztelt barátunknak, lentebb csaknem egész terjedelemben közreadtuk emlékirata. Az emlékiratot a közig, bizottság f. hó 12-iki ülésében már mérlegelés tárgyává tette s avval a lényegre nézve teljesen egyetértett nemcsak, de határozottan oda nyilatkozott, miként az évtizedeken át vajúdó kérdés — hogy t. i. hol építtessék fel a kir. törvényszék uj palotája — az igazságügyi főkormányzat részéről legutóbb kitűzött irányban és keretekben alig ha tud eljutni a teljesedés stádiomába.

Mi történjék tehát — abban most már a t. vármegye közgyűlésének bölcsesége hivatott határozni.

A mi célunk csak az informálás lévéD, adjuk a tiszti főügyész emlékiratát, minden kommentár nélkül, a mint következik:

A minister őnagyméltósága arról értesíti a vármegye közönségét, hogy a jelenlegi céljának

néssel megállott. Lent voltunk az akna fenekén, a bányaszellemek birodalmában. Koröskörül sötétség, feketeség uralkodott, a melynek vakságában csak nehezen leheett megkülömböztetni a szilárd falakat a feljebb vezető tárnák torkában uralkodó sötét semmiségtől. Lámpánk gyér világítása mellett alig ltátam egy lépésnyire. És hogy kívülünk mások is voltak a barlangszerüen tágas lejáratban, azt csak arról a mozgó fénypontocskákról lehetett megtudni, a melyek mint a céltudatosan imbolygó lidércfények, majd közelebb, majd meg távolabb tűntek fel előttünk. Azok ott pályakocsikat toló bányászok voltak, a kik az áthatatlan sötétségben emberi szemnek láthatatlanul, szótlan némaságban végezték egyhangú munkájokat

Majd az egyik tárnán át behatoltunk a bánya belsejébe. Ä merre csak elhaladtunk, mindenütt kincseket érő kőszénfalak vettek körül, a melynek szurok fekete anyagán, fénytelenü törtek meg mécsesünk gyér sugarai. Eleinte még kényelmes álló helyzetben haladhattunk. Később azonban csak görnyedt háttal mászhattunk beljebb. Aztán mig egyes helyeken vulóságos záporként hnllott nyakunkba a bolthajtásokon keresztül szivárgó talajvíz, a mely pocsogóssá áztatva a tárna talaját, sürü piszkos levet képezve lassan szivárgott tovább, addig másutt, az Isten a megmondhatója, honnan eredő légáradástól, csak kapaszkodva haladhattunk előre. E közben a tárna hol mélyebben vezetett bennünket a föld méhébe, hol meg szelíd lejtőt alkotva magasabban haladt. Helyenként szűk melléktárnák ágaztak el jobb, vagy balkéz felé. Ezeknek

különben is megfelelő fogházat továbbra is fenntartani kívánja s csak a kir. törvényszék, járás- bíróság és ügyészség számára kíván uj törvénykezési épületet emelni, melynek céljára azt a telektömböt jelölte ki, a mely a jelenlegi fogház mellett az O-hid és Börtön-utca sarkán az 508—509. hr. sz. ingatlanakból alakul s a mely a helyszinrajzon fel van tüntetve. Ezen tervek megvalósítása a fogháznak megfelelő átalakítását fogja igényelni; hogy az eszközölhető s a kincstár korlállan rendelkezési joga bizrositható legyen, nemcsak a fogház teljes tulajdonjogát óhajtja megszerezni, hanem szüksége van a vármegye székházának azon telekrészére is, mely a fogháztól a helyszinrajzon a) b)-vel jelölt vonalig terjed.* — Ennélfogva arra kéri a vármegye közönségét, hogy a törvényszék által a vármegye székházában eddig visszteher nélkül használt helyiségek annak idején leendő visszaadása ellenében bocsássa a vármegye közönsége a kincstár állandó ingyenes használati jogával terhelt fogházat a fentebb megjelölt telekrészszel együtt tehermentesen a kincstár korlátlan tulajdonába s ide vonatkozólag hozott s a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezésére is alapul szolgálandó határozatát hozzá mielőbb terjesz- sze fel.

Hogy az intézvény szerint a vármegye közönségéhez intézett felhívás mérve tisztán megvilágítható és érdemileg mérlegelhető legyen, ki kell emelnem, hogy a sátoralj a-újhelyi 609. számú telekjegyzőkönyvben A I 1. 2. sor 1096. hrsz. alatt felvett 1. ö. i. számú ház udvarral, 1097. hrsz. alatt felvett ház és börtön megjelöléssel feltüntetett összes ingatlanságok Zemplén vármegye törvényhatóságának tulajdonát képezik.

Midőn azonban az 1869. évi IV. t.-c. alapján az igazságszolgáltatás a közigazgatástól el- különittetett, az első folyaraodásu bíróságok rendezéséről szóló 1871. évi XXXI. t.-c. megalkotásával a vármegyei törvényhatóságok fekvősó- geire következő törvényhozási intézkedések hozattak : és pedig

A 32. §. szerint:

„A törvényhatóságok fekvőségei ezentúl is a törvényhatóság tulajdonai maradnak, kötelesek lévén a törvényhatóságok mindazon helyiségeiket és szerelvényeiket, melyek jelenleg kizárólag törvénykezési célokra használtatnak, ide értve a börtönöket, azok szerelvényeit és a fegyőrök íegyverzetéit is, ez újólag kinevezett bíróságoknak ingyen átengedni, azonban az ekép használatul átengedett fek- vőségeken lévő terhek kamatait, valamint az épületek fentartási költségeit a használatnak megfelelő arányban az állam viseli.“

Al. 33 szerint *

„A 30. és 32. §§-bnn érintett átadás módozatait a belügyi és az igazságügyi minister a 32. §.-ban foglaltakra nézve áz illető törvény- hatóságok meghallgatásával és akkép szabják meg, hogy a közigazgatás részére szükséges épületek és helyiségek a törvényhatóságok birtokában mindenesetre meghagyassanak.“

E törvény végrehajtásául vármegyénkben a vármegye tulajdonát képezett fekvőségek elkülönítése egy részről a vármegye törvényhatósága, másrészről a sátoralj a-újhelyi kir. törvényszék elnöke között létesített a törvényha* A vármegye székházinak második udvarából vagy kót-három ölnyiszólességü földszalag a fogházópiilet mellett végig. Szerk.

sötét odvából, mint a távolról tompán zugó mennydörgés, szaggatottan hangzottt elő a szénfejtés okozta dübörgés, melynek mélységes akkordjait hangos emberi szó nem zavarja soha.

A bányászok, azok a csuklyás fekete alakok, mintba némák vottak volna, szótlanul hajoltak meg közeledtünkkor, aztán zavartalanul folytatták munkájokat. Ha kísérőm valamelyiket megszólította, azt majdnem suttogva tette, a melyre épp olyan halkan jött a válasz is. Különben úgy tett velem is. Az egész vándorlás alatt alig beszélt pár szót és ha egyet mást magyarázott is, azt csak úgy sugdosta a fülembe. Ő is, bár nem hitte, tiszteletben tartotta a bányászok ama hitét, hogy a bányaszellem fél a hangos emberi szótól és ha zavarják, magával viszi a bánya kincseit és eltávozik.

Azért volt O is olyan néma és azért van olyan síri csend a bányákban is a melyeknek munkásai, az elhagyhatatlanul magukkal hordozott lámpácskáktól terjesztett misztikus félhomályban úgy tűntek fel előttem, mint valami földalatti gnómok, a kik szótlanul járnak-kelnek, munkálkodnak a hegyek belsejében.

*

Mikor az elég hosszantartó körút véget ért, első dolgom volt az óra után nyúlni. Éppen másfél órával léptük túl a visszatérésül meghatározott időt. Mikor figyelmeztettem pajtásomat nem minden izgatottság nélkül felelte rá.

— Tudom pajtás. Bár bosszant, hogy késtünk* de rövidebb idő alatt nem járhattuk be a bányát. Már pedig, ha lejöttél, akartam, hogy mindent láss is.

Folytat&i a* I. mellékleten,