Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-10-28 / 43. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1900. október 28. 43. (2079.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttórben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMFLÉ2T-VÁ.EMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK /MI IILTID IE] LT S _Á_ TZ IT .A. I3. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. keresztséget, akkor rakták le nemzetünk nagyjai a mai kor kultúrájának s a művészet csodáinak alapját, fuudámentomát. Magyar szabadság! Mily nagy a Te árad! Örök emlékezetű, hanyatló századunk dicső hőseinek, félisteneinek vére- hullása árán adattál meg Te a mi nemzetünknek ! Ez a szabadság kegyeletet követel nemzetünktől — örök emlékű hőseinknek ! Te, magyar nemzet, az 'enyészet tengerébe lenyugvó századunk rettenthetetlen félisteneinek nemzetsége, hazád egy nagy közös felszentelt temető, melynek minden talpalatnyi földje halhatatlan őseidnek, hőseidnek vérehullásával van megszentelve! Ők nyugosznak ebben a közös felszentelt temetőben s mi élvezzük az Ő vérükkel, életükkel, rabigát törő vaskarjaikkal szerzett szent szabadságot, mely örök és drága talizmán neked s az lesz nemzetségeidnek! Ők nyugosznak s mi élvezzük halandó századunk félisteneinek vérén szerzett drága szabadságunk édes gyümölcseit; mert az a szabadság: talaja mindnyájunk jólétének, melegágya közös szellemi munkánknak, fejlesztője tudományunk és művészetünk kulturális csodáinak. Én édes magyarom! Haldokló századunk utolsó Halottaknapjának évfordulója közéig feléd, mely napon legszentebb kötelességed leróuni nemzeted mártir-hő- seinek emlékéhez illő kegyeletedet. Érző lélekkel, égnek emelt kezekkel, könybe lábadt szemekkel kérj tehát áldást az Örökkévalótól múló századunk glória- öyezte hőseinek dicső emlékére; mert az a szent föld, mely édes anyád módjára táplál, éltet, szent emlékű hős elődeid drága vérével van megszentelve és megváltva részedre; mert ezer éves szép hazád földjével vannak összevegyülve rabigát törő rettenthetetlen vitéz apáidnak szent porai, melyekből neked s a jövendő évezredekig benyúló utódaidnak is a boldogító szabadság virágzott ki; mert az a föld — bölcsőd, majdan sirod is, mely ápol s eltakar — csak rajongó szent kegyeleted árán s az Örökkévalónak áldó erejével maradhat a tied!, Csak úgy állhat — álljon is — e szép magyar haza mig a világ áll, s benne nemzetünk, ha ivadékról-ivadékra, a késő évezredek után is, édesen és hálásan emlékezik vissza haló századunk félisteneinek hősi dicső munkájára; ha a kegyelet adóját halhatatlan emlékükhöz méltóan mindig lerójják : nemzedékről nemzedékre. Nyugodjanak tehát szent szabadságunk Megváltóinak drága, szent porai! Nyugodjanak békében! A magyarok istenének áldása és a nemzet forró kegyelete lengjen poraik felett! Éljen emlékük! Áldott legyen emlékezetük mindörökké !! „Vérzettek és ölhulltak ök, de győzedelmesen, Tettek sugára átragyog, időn, enyészeten.“ (Rád.) Kovách Andor. A szerencsi cukorgyárról. Illetékes forrásból, független kézből az itt következő cikkelyt vettük, melyre közérdekből felhívjuk a t. közönség figyelmét. Hogy a szerencsi cukorgyár, a mely annyi ezer kéznek ad foglalkozást, közel és nem messze vidék közgazdasági bajokkal küzdő birtokosainak szép jövedelmet ad, községi adót 20 ezer forinton felül, adót több milliót, csak üzleti adót 100 ezer forintot fizet, a közjólétnek mily nagy fontosságú tényezője : fejtegetni fölösleges. De fel kell emlitenünk azt a különös tünetet, hogy bár a gyáripart folyton hangoztatjuk, ha valahol, a külföldi vagy hazai pénz gyárat állít: nem talál kedvező fogadtatásra. Közelebbről fővárosi kisebb lapok okadato- latlan támadást intéztek a gyár tisztviselői s főleg annak köztiszteletben álló igazgatója Kappel Károly ellen. S minthogy a »Csehek Magyor- országon« sat. cikkekről már tekintélyesebb lapok is tudomást vettek, itt az ideje, hogy e ráfogá- sokkal szemben az igazságot kimutassuk. Természetes az, hogy a gyár szakszemélySzázadvégi Halottaknapja. Egy komor alkonyainak, tizenkilencedik századunk alkonyatának a végétélik az ember-generációk. Emberi létünknek az a generációja, mely ennek a mi hányó századunk hajnal- hasadásán képezte a világot, a földben porlik régeu; s ha egy-egy alak lézeng is még belőle imitt-amott, az a teljes században átélt viszontagságoktól megros- kadva, megtörve, a mindennemű kultúra születésének, rohamos fejlődésének, csodás előrehaladásának tudatában és bámulatában úgy tekint vissza hanyatló századunk hajnalhasadására — mintha a bibliai Ádárn- nak volna közvetetten unokája. De méltán is tekinthet úgy. A tudomány fejlettsége, az ipar, művészet és az ebből kifolyó találmányok csodái, melyek már léteznek s napról napra teremnek légkörünkben: mind ennek a mi hunyó századunk második felének a vívmányai. Világunk modern berendezésének, közszabadságunk jelen állásának megvalósult sora, eszméje : hanyatló századunk második felében született; bölcsője benne ringott s benne lett minden azzá, a mi: intézménynyé, világrenddé. Az a megrázkódtatás óriási hasznára vált a mi nemzetünknek. E megrázkódtatásban ébredt fel a mi magyar nemzetünk cselekvésre; és támadott föl, a mi a tudomány, a művészet ápolásához, épüléséhez erőt, alapot adott: a szabadságért kibontott, el- rongyolott, összetépett véres zászló: a közszabadság zászlaja. És bár saját vérével kellett áztatni saját hazája földjét nemzetünk fiainak a szabadságért s áldozatul esni sok nemes ke beinek, melyekben a szabadság eszméje született, s a megaláztatás bélyegét viselni azoknak, kik a szabadságért küzdve a harc- mezőn el nem estek: mégis abban a titáni erővel megharcolt harcban született meg a magyar közszabadság; akkor vette föl a vérTAKGA. ElfinöyatVa. A csöndes alkony néma árnya Felleg gyanánt a földre ül; S mig szivemet átfonja karja, Bús sósajtás jő ajakamra: Ah! mért vagyok ily egyedül ?! 'Valami fájó, kínos érzés Fulánkját érzem itt belül: Tán else jő, mit várok egyre: A megváltás bűbájos perce S igy kell majd élnem ~t- egyedül! Mig más a lét javának örvend S mohón fogyaszt mézibül, Érjem be én csak a reménynyel, Mi eddig késett, nem múlt még el, Csak várjak, várjak . . . egyedül/ Mikor jön hát a bűvös óra ? Éltemre fény mikor derül ? Hisz várok békén, türelemmel, De egyre csüggedőbb kebellel: — Oly bús az élet egyedül 1 . . Oly bús az élet e magányban S az idő oly lomhán repül . . . Örülni sem tudok ma-holnap Csillag-sugárnak, méla holdnak így, elhagyatva, egyedül! . (S.-Ptak.) Farkas Andor. — A .Zemplén« eredeti tárcája. — Az ember szív sajátságos érzelmekkel telik el a halottak birodalmának megpillantásakor ; de a legérzektelenebb szív is megdöbben, midőn halottak estéjén ezer meg ezer gyertya árasztja el kisérteties fényével a néma sírokat, midőn e kísérteties fényben búskomor arccal ott látja mozogni azokat, kiknek előre meg nem állapítható időben egy hasonló sirdomb lészen osztályrészük, hol aztán „szépség, erő, ész, ügyesség mind eltünedez“. .. Amott egy agg nő térdel ; könynyel teli szemeit a fejfára függesztve, visszaidézi lelkében a'mult emlékeit s zokogva borul annak sirhal- mára, ki iránt önzetlen szeretetet táplál még akkor is, midőn őt örökre elveszítette. Itt apró gyermekek egymás nyakába borulva keservesen zokognak szeretett szüleik sírja fölött. Amott reményükben csalatkozott szülék hullatnak keserű künyeket — egyetlen gyermekük sir- hantjára. . . . Keblünk elszorul e képek látására, mely szent ihlettel tölti el lelkünket, kiemeli azt a minden- napiasság zűrzavarából s közelebb emeli alkotójához. Elfeledjük a földi élet bajait, gyönyöreit s magunkba szállva, önkéntelenül is múlandóságunk fölött elmélkedünk. ' * Miként az esthajnali csillag, elkülönítve s fényével kiválva a többi csillagoktól, a temető egyik szögletében lobogó két fénysugár elárulja, hogy ott is egy sirhalom van, ott is áldoz valaki kedves halottja emlékének, Kíváncsisággal, sőt némi borzalommal közeledünk e magában álló sirhoz s közelebb jutva, egy női alak bontakozik ki a gyertya fényében, ki összekulcsolt kezekkel, lehajtott fővel, veresre sirt szemekkel térdel a fej fa mellett. Már nem képes sírni, csak olykor-olykor tör elő egy sóhaj ziháló kebléből. Óh! ha egy sóhajával életét is kisóhajthatná 1 Kedvese nyugszik ott, a temető szögletében. Árva leány volt. Kedvesén kívül senki más nem volt, a kit szerethetett volna. Kedvese MT A Zemplén mai az Ama tizenkét oldal.
