Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-10-21 / 42. szám
Sitoralja-Ujhely, 1900. október 21. 42. (2078.) Harmincegyedül évfolyam ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMFLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGEITEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. megjelenik: líiltid élt va.sAena.p. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Ördög bibliája. (Bs.) Találóan nevezik ördög bibliájának : csakugyan az is a kártya. Sok család megrontója, tisztességesen összegyűjtött vagyon elpocsékolja, — s a ki harminckét, vagy Isten tudja hány levelű lapját forgatja: hamar jön az ördöggel cimboraságba, ki csakhamar megveszi lelkét, becsületét„Levélhullás után virágzik az őrdög bibliája!“ találós mondása volt egy régi táblabiró urambátyáinnak. Most csakugyan, midőn az év oly időszakánál állunk, hogy mindenki födél alá törekszik, ez alkalommal a kártyáról szóló reflexiónkat akarjuk elmondani, illetve hírlapírói kötelességünknek akarunk megfelelni. A mely embernek sok vesztegetni való pénze s még több ráérő ideje akad, ám játszék; de aki után otthon sir a do log, gyengén vau mit aprítani a tejbe, családos ember s végre eszeveszett módon nagyobb összeg pénzre játszik: az ilyen megérdemelné, hogy a hátán szólna a sok pif-paf, nem pedig a kártya-asztal tetején. Manapság a nagyobb pénzösszegre menő kártyajáték kezd keményen elharapódzó, kivált az iparosok és földmivesek közt; nem ritkaság napjainkban látni, a mint faluhelyen a filkók elkeverednek a kovácsmühely, meg a csapszék oltalma alatt, a melyet aztán sok jóravaló ember hagy el keserves sóhajtással. Nincs ez különben a városok lebúj-korcsmáiban, sőt úgy van a vármegye székvárosában is, a hol én, ha rendőrség volnék, tudnám hogy mi a teendő a jól felfogott közérdek szempontjából. De menjünk tovább. A kártyánál minden a véletlen szerencsétől függ, a mire pedig okos embernek sohasem szabad egészen bíznia magát; mert a kártyán, akár pénzhez jutunk, akár elnyerik azt, kevés TARGA. Egy őszi nap ... Egy őszi nap a nyár szakában, Vigasztalan, komor, hideg . . . Az ég boltján sugár-mez helyett Kopottas szürke köpenyeg. Minden felhő egy bánat-felleg, Mely a lélekre nehezül, A mint az ég rideg palástján Unott közönynyel meg-megül. Hol van a tegnap ékessége? A fénybe’ fürdő, játszi kép? A boldogság vidám tanyáját Ily gyászba mért öltözteték? Virág-nyilás derűs szakában Álért zúg az ősz hideg szele ? Tán hervadás után sóhaj tsz A földnek néma kebele? (Sárospatak.) Farkas Andor. kivétellel mindig vesztünk épp úgy, mint a lutrinál. Ha valahol, a kártyánál lehet hangoztatni, hogy ebül jött keresménynek ebül kell elveszni. Ha szétnézünk, láthatjuk is, hogy bizony nincsen Isten áldása. És ez oly természetes, hogy akár csodálkozni sem lehet fölötte; mert a ki könnyen jut a pénzhez, nem tudja azt becsülni sem. A ki nyer, rendesen pazarlóvá szokott lenni, úgy szórja ki a pénzt, a miut bejött. És kérdem: hogyan alhatik és élhet az oly ember nyugodtan, a ki tudja, hogy könnyen jött nyereségének minden fillér után neveletlen árvák sírnak, nyomorra juttatott családok átkozódnak és szerencsétlenül játszott társának véres verítéke látszik azon a piszkos bankón, melyért talán még holmi kis suskus elkövetésére is vetemedett? A kifosztott kártyahős aztán nagyokat iszik, kedvetlen s haza vetődvén úgy reggel felé, a szegény asszonynak egyetlen szava elég, hogy meg legyen az égbekiáltó óriási veszedelem. Éjszakákat kártyával átvirasztó férjurak : igy pusztul a magyar társadalom! Hányán vaunak kik azelőtt pompás négyes fogaton bámultatták magukat a városbau, ha faluhelyről bevetődtek ; s most ütött-kopott öltönyben gyalogosan húzzák az élet nehéz szekerét — kegyelem-kenyéren. Va'amint az iszákosság, úgy a kártyázás mániája is roppant nehezen gyógyítható ; rendesen úgy szokott törtéuni, hogy a két bűn szövetkezik, s akkor aztán a jó Isten legyen az oly szerencsétlen embernek irgalmas, kegyelmes. Vau egy közmondás, mely azt tartja: „szégyen a futás, de sokszor hasznos“. Pompásan applikálható ez tárgyunknál, a menynyiben az olyannál, a kiben még annyi ereje van a léleknek, hogy távol tudja Tiszavirág. — A .Zemplén« eredeti tárcája. — Irta: Damjanovich Miklós. Csak úgy hívják, hogy tiszavirág. Fehér virág, könnyű kis rovar, mely harmatos reggel napsugarakban kél életre., Azután élvezi a meleg sugarakat, az életet. És ez az élet a szerelem élete. Alámor és gyönyör az egész. És mikor a nap bucsuesókját leheli a Tisza szőke habjaira, akkor vége a mámornak, vége a szerelemnek, az életnek. A kis fehér pillék élettelenül hullnak a folyóba. Egy napos volt az életük, de legalább örültek, szerettek s a halál, a vég is tán épp szerelmi mámorukban érte utói őket, A hatalmas szőke folyam meg csak megyen tovább megszokott utján. De mintha lá- gyabban zsongnának a habok? Ki tudja, miért? Tán nem akarják megzavarni annak az ezer és ezer tiszavirágnak az álmát. . . * Az alkony pírja önti el a tájat. Halk, susogó szellő enyeleg a fák lombjaival, a bokrok zöld gályáivá!. Csend, nyugalom mindenütt. Csak a Tisza hömpölyög tovább, lágy zsongással zavarva meg a csendet. Olyan ez a zsongás, mintha búcsúzóul szólna a napnak, a világosságnak, az életnek. A közeli bokrok egyikében aztán megszólal az alkony bűvös-bájos hangú dalosa, a kis magát tartani az ördög bibliájának vészt hozó forgatásától — folyton lelki szemei előtt lebegjen a boldog családi kör, a mosolygó gyermekarc és sohase feledje azt, hogy a vagyont kockáztató kártyajáték jutalma rendesen az ólomgolyó, vagy a koldus-bot. Szüretek a múltban és jövőben. Irta: Tóth Károly. Kipusztultak és kopárrá lettek egykor zöl- delő és dúsan termő szőlőhegyeink; azokat az „arany gerezdeket" nyújtó és „isteni nektár“-t adó hegyormok ma még sok helyen romokban hevernek s ez a pusztulás magával ragadta a régi magyar mulatságok egyik legpoétikusabb és legkedvesebb alakját: a szüretet is. Ma már csak emléke ól azoknak a szép és vidám szüreti napoknak, melyekről az apák regélnek gyermekeiknek és unokáiknak. Elmúltak az egykor országos hírű újhelyi, tolcsvai és mádi szüretek, a melyeket rendesen a hires „mádi bál" rekesztett be; erre a mádi- bálra összesereglett nemcsak a szomszéd, de a távol fekvő, sőt azt lehet mondani az egész ország számottevő ifjúsága. Alindenki értette akkor annak a mondásnak a jelentőségét: „pécsi búcsú, mádi bál és debreczeni vásár“. Többet nem mondtak. A folytatását mindenki hozzágondolta, hogy t i. a melyik leány ezen a három világra szóló helyen nem tud magának férjét szerezni, az ugyan örökre pártában maradhat. Ugyancsak országos kirüek voltak az ér- melléki, különösen az újlaki, nagyváradi, érdiószegi, továbbá a balatonvidéki, aradhegyaljai, budai, váczi, fóthi stb. szüretek, melyeknek min- denikéhez az akkori kor legérdekesebb epizódjai és egész sereg kultúrtörténeti esemény fűződik. Igazán méltók arra, hogy az utókor számára megörök ittessenek. Hogy a szüret tartozott a legelsőbb rendű és mondhatni speciális magyar mulatságok közzé, bizonyítja az a történeti feljegyzés is, mely- szerint az 1814 ik év október havában, mikor Ferenc császárt és szövetségesét Sándor cárt várták a régi jó budaiak, a boldog emlékű palatínus, József kir. herceg ötletére a magyar szüreti ünnepsége mutatták be a fejedelmi venszürke fülemüle: énekel, ver, csattog az ő szerelmese hangján. ... A folyam partján, kivágott fa törzsén egy leány ül. Tekintete ott pihen a hömpölygő habokon. Valami csendes, néma fájdalom ömlik el rajta. Plasztikus, szép fejét tenyerébe hajtja, kibomlott s aláhulló hajfürtjeivel az esti szellő játszik. Judit, a falubeli Áron zsidó leánya. Idejött a Tisza partjára. Jói esik neki, hogy egyedül lehet, hogy csak magának, ábrándjainak élhet. Jó ideig egészen gondolataiba mélyedve ül, mintha mit sem látna maga körül, mintha rá nézve nem léteznék semmi. Aztán megrázza fejét, mintha nehéz volna az az aláomló bársonyos hajtenger. Kebléből mély, fájó sóhaj tör elő s halkan suttog valamit. — Óh magas Jehova, küldj egy remény- sugárt, mely bevilágítson ebbe a sötét örvénybe, mely előttem oly rémesen feketéllik . . . És mintha Jehova csakugyan meghallgatta volna fohászát, a füzesből egy férfi lép elő. Magas, karcsú alak; arcán a férfiasság nemes méltósága honol, szemei szokatlan tűzben égnek. A mint a leányt megpillantja, megáll. Tekintete odatapadt a leány csábítóan szép termetére ; s mintha félne megmozdulni is, nehogy megzavarja a leányt álmodozásában. Aztán odarohan a leányhoz, átkapja karcsú derekát s olvadozó, lágy hangomszóí hozzá. — Jó estét Judit! Hát itt találom, milyen MF" A Zemplén mai száma tizenkét oldal.
