Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-10-14 / 41. szám
Sátoralja-Ujhely, 1900. október 14. 41. (2077.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttórben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉH-VÁHMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANITÖ-EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 3NE JETIDÉ 1ST S A. E 2iT T>. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetiikkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Uj vármegyeháza. Arról értesítettek bennünket — természetesen egészen megbízható helyről — hogy az igazságügyi kir. minister végre dön- döutött a régen vajúdó dolog fölött és határozott a kérdésekben, hogy : 1. a sátoralja-újbelyi kir. törvényszéki új palotája felépittessék, ‘ 2. hogy városunk mely részén és pontján, 3. hogy mily arányokban építtessék föl ? A minister, igen bölcsen, úgy határozott, illetve a mellett foglalt állást, hogy az új kir. törvényszéki palota székvárosunk centrumában, a törvényszéki és ügyészségi meglévő épületekkel szoros kapcsolatba hozva, a két utcára szolgáló Reichard-ház és telek helyén, a vártnegye székházának északi tőszomszédságában építtessék föl. Hogy a minister az eléje terjesztett számos más ajánlat és javaslat közül épp emellett — vagyis a Reichard-ház és telek megvétele mellett — foglalt állást, értjük. A jelenlegi szűk volta miatt rendeltetésének többé megfelelni nem biró kir. törvényszéki és ügyészségi épület egy személyben utóvégre is kerek 104,500 pengő forintját kóstolja a „magas aerarium“-nak. Hogy veszett fejszének legalább nyele kerülne: kérdést intézett az igazságügyi kormányzat a vármegyéhez — mely szintén tarthatatlan állapotokkal küzd az ő roskatag székházában — mennyiért lenne hajlandó átvenni a törvényszéki és ügyészségi épületet? A vármegye Ígért tán 30,000 ft.-ot s, ha jól emlékszünk, ennyit is bizonyos fentartások mellett. A minister, felelőssége érzetében, nem akart bele menni a rósz vásárba, tehát döntött és határozott úgy, mint már fentebb mondottuk. Tehát az igazságügy — melynek mint esküdtbiróságnak vármegyénk Közgyűlése 1901. jan. 1-től felmondotta a vendégszeretet székházában .— fő utcánk centrumában végre hozzákezdhet új palotájának építtetéséhez. Örülhet, örül is, székvárosunk hogy a dísztelen, ócska és rongyos Reichard-ház helyén rao.dern palotát kap : templomát a Közigazgatásnak. Ptóse minister, ki az évtizedek óta” függő kérdést ilyen szerencsés kézzel oldja meg, maradandóan ig- tatja be nevét Sátoralja-Ujliely annáleseihe, a hol mi már is ragyogni látjuk a Pldsz dr. nevet a díszpolgárok sorában. De nem eddig van az. Önként vetődik fel a kérdés : ha ily módon csakugyan ténynyé válik a kir. törvényszéki uj palota dolga, mi történik a vén vármegyeházával ? Nem is olyan vén. Hiszen csak 1758- ban adták át rendeltetésének, éppen száz esztendővel azelőtt, hogy 1858-ban — az akkori eperjesi kerületi cs. kir. fötörvény- szék elnökének, a hatalmas Streit-nak, egy szavára — a mostani kir. törvényszéki és ügyészségi épületet emelték. Nem vén, de „szélütött.“ Mióta e század elején — lSÜü-ben — kegyetlenül megropogtatta hordáit és alaposan meglegyintette a földrengés, azóta tartja ugyan magát délcegül, de persze gondosan eltitkolt sérvkötők se- gitségével. Ámde: rokkantságán kívül a múlt eszteudöbeu, mikor egy pótépitkezést végeztek rajta, kiderült róla az is, hogy bizony nagyon jóhiszemű volt az a táblabiró- világ, a melynek építették, mert vas ánke- rek helyett fagerendákkal is beérte. Persze Zemplénből, az ez előtt ott volt vármegyeházából nézték (ha nézték) hogyan épül az uj székház a „Sátor“ hegy tövébeu. így következett be idő előtt az állapot, hogy pl. a levelestár az északi szárny emeletén átszállásról gondolkozik ; a nagyterem falai aggodalmas repedéseket mutatnak, melyek a tőszomszédos emeleti helyiségek falain is mutatkoznak a struktúrái eröhálózat irányaiban; az utcára néző földszinti hivatalos szobák — melyek süppedt, nedves, egés- ségtelen helyzetükben inkább kazamatáknak nevezhetők — bolthajtásos ivezeteik- ben ijesztő elfajulásokat mutatnak; a déli szárny földszinti hivatalos helyiségei, mióta a második szomszéd emeletes házát felépítette, vakszemű börtönhelyisógeknek válnak be inkább, mint közhivatali ügyosztálynak, melyet most nappal is igen drága villámos fénynyel kell világítani. — A vm. tiszti ügyészet, a szoígabirói hivatal a székházból már dislokálva vannak a városba; maholnap kivándorolnak az ősi székházból még többen is, mert az egésségrendőri hatóság rávetette szemét az egésséget gyilkoló szobákra s az emberkinzó sötét kamarákat bezáratni kívánja. Szóval az ősi székházinak századvégi élete felett is megkondult a halál harang. Mi természetesebb tehát Ily körülmények között auuál, bogy a vármegye atyáinak eleve foglalkoztok kell az új vármegyeház építésének kérdésével, még pedig most már az új törvényszéki palota építésével kapcsolatban. Itt említjük föl, hogy a székházunk telkével tőszomszédos, szintén két utcára szolgáló Teich-féle ház és kert felajánl- tatott a vármegyének megvételre. Már most igy, papiroson, megjelennek előttünk, az új vármegyeháza és a kir. törvényszéki új palota egyesitett tervei, a mint két, esetleg három emelet magasságában s nem rövidebb, mint száz méter bosszú fronttal kiépülnek. Akkor egész TÁRCA. Viharba^. Kormány, vitorla, árboc összetörve ! Dühöng a szélvész, sikong a sirály. Letűnt a nap, terjed az eslhomály, Vad borzadás kél a remény helyébe. Egy-egy kiáltás hangzik még az égbe, Mint gőgös hóditó rohanva száll A tört hajóra a rémes halál. Egyenként hullnak a hajó fedélre. Ez már halott, az még küzd öntudatlan, Ez búcsúzik a végső pillanatban, Amaz imát rebegve térdre hull. S ott egy utas ül mozdulatlanul S gondolja: „Szép imával halni meg Es búcsút mondani, — ha van kinek“ . .. (Sátoralja-Ujholy.) Pápay Lajos. HÚ A kis tipagő Ince. — A .Zemplén« eredeti tárcája. —A kis tipegő Ince — különben Fodor Ince — járási Írnok volt. Kiesi is volt, sánta is volt. Csúnya is volt, mert kicsi testéhez nem illett az a nagy fej, mely a nyakához volt nőve, és a nagy tejhez — e széles archoz nem illettek azok a kis szemek, melylyel a tipegő Ince a világot nézte Ezek a szemek olyan kicsik voltak, hogy alig lehetett tudni, mikor tartja őket nyitva, mikor csukva. A kis tipegő Ince már régen, nagyon régen tipeg be és ki a hivatalból és másolja az aktákat. Ezt ő már nagyon is megszokta. Nem érzi ő már magát jól, ha nem másolhat. Soká, nagyon soká ott lakott a Tóthné asszonyságnál, a kinek különben becsületes mestersége a zöldség házalás. Annak a lakása két szobából állott. Az egyikben lakott ő maga, mely különben raktárul is szolgált és a másikban lakott az Írnok ur. Az is igaz, hogy ez se volt valami iényesen berendezve, de hát mit is tehet a szegény járási Írnok, mikor a fizetésből nemcsak lakást kell fizetni, hanem meg is kell belőle élni. Azért volt a tipegő Incének ilyen szerény lakása. Mondom nagyon soká lakott itt, a mig egy szép napon, a kis tipegő Ince be nem tipegett Kárász uram — az örökös segédjegyző — lakásába; ott köhintve egyet kettőt, elmondotta az egyedül élő agglegény szomorú sorsát és megkérte Kárász uram hatodik leányát — feleségül. Kárász uramat a magyarok Istene hat egészséges leánygyermekkel áldotta meg és elfelejtett néki liozzájok illő hozományt is adni. Már pedig nagyon bajos hat leányon túladni, ha nincsen hozomány. Kárász uram vitte is a leányait mindenfelé — de mindannyiszor vissza is hozta. „Nyomorult a világ“ — a mint Kárász nram szokta volt mondani — érdek, csupán érdek még az oltárnál is“ ... No de hát a kis tipegő Ince az ő szivét még a régi jó világban kapta természeti adományul, a mi a hat leány édes apjának annyira megtetszett, hogy ott fogta a kérőt, vacsorát adott néki és másnap az egész várost bejárta a liir, hogy Kárász uram házában végre és valahára lakodalmat fognak látni. Láttak is. Csendes volt ugyan, de hát azért boldog volt a vőlegény, a menyasszony — no még Kárász uram is. A kis tipegő Ince azután is csak úgy másolta az aktákat. Kitipegett és betipegett a hivatalba. S ha néha egy-egy dicséretesebb paprikást látott az_asztalon, dicsérte is az eszét, hogy ő azt a merész lépést — az oltár elé — megtette. Az a kis városka, a hol Kárász uram lakott, valaha nagyon csendes kis fészek volt. Az a valamikor pedig még akkor volt, mikor a vasútnak még híre sem volt, a parasztkocsik közvetetlen az ablakok alatt hajtottak el és a villámos világítást helyettesítette a holdvilág. Azóta fordult egyet a világ. A város vasutat kapott, betenból gyalogjárókat, elektromos ív- és izzólámpákat. Kapott aztán uj és uj lakást A Zemplén mai ixáiua tiz oldal.
