Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-03-04 / 9. szám
Sátor alj a-Ujhely, IS 00. március 4. 9. (2045.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. 2EMPLÉU-VÁRMEGYE KÖZ ÖNSÉGÉlYEE ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IMI I ÜST K E 2ST "V SÁENAP. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Azonfelül bélyeg 60 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Ne vásároljunk idegen portékát! Mint vészkiáltás zúg végig a hazán: „pártoljuk a hazai ipart, ne vásároljunk ide_gen portékát!“ Három hosszú évszázadnak kellett hát elvonulni a letiport, de egyben lomha nemzet felett, mig tudatára ébredt annak, hogy nemcsak kezeit verték bilincsre neki, de élete nedvét is idegen nemzet szívja ki. Nagyszerű harcokban leverte magáról bilincseit. De nem kevésbé nagyszerű lesz az a küzdelem, melyet neki mostan vívnia kell, hogy a többi kulturállamok színvonalára emelkedjék fel. Mert láttuk már őt a csatamezön, majd mint egy győző Scipio-t, majd mint egy legyőzött Leoni- dasz-t, láttuk nemes önmegtagadással, arca dühbe fojtott néma megvetésével tűrni az ellen arculcsapásait is, láttuk viharos közjogi harcokban is, de ilyen tusában még nem. A csaták szuronyai, a közjogi harcok rozsdás fringiái helyett, mely két táborba veri a nemzet szenvedélyét, a lelkes összetartás fogja ebben a harcban tömöríteni az egész társadalmat, hogy leszakaszsza magáról a már letört bilincseknek még kezünkön ragadt rozsdamarta láncait. Nem mi kezdettük e harcot, még a negyvenes évek nagyjai, áldassék érte az ő nevük. 1842. évet Írtak az emberek. A haza bilincsekbe volt verve, a jobbágy földhöz láncolva, a nemesség két táborba verve, az aristokráeia pedig idegen cafrangokkal felcicomázva kéjelgett. Egy zempléni ifjú tűnik fel a közélet színpadján, sokszor sújtott már addig is lángpallosával az ellennek oda, most lángoló szavával zúg az ébredő nemzet felé „amit itthon készítTARCA. Törekvések. — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — Ebben a mi vén Európánkban nem ismerek érdekesebb országot mint Románia. Miért? Mert a nyugati államok mind azon stádiumban vannak már, melyben a tökéletesen berendezett szoba; csak egy-egy nippe tárgy, ferdén függő kép, vagy faldisz várja még talán elhelyezését illetve rendezését. Tökéletesek a nyugati államok is, de gondos kezek mindig találnak bennük javítani, szépíteni valót. Nem mondhatjuk azt, hogy Európa keleti — kisebb balkáni — országai és az előbbi államok között áthidalhatatlan a különbség, de másrészt arra sem kell a legkisebb politikai, agrikulturai és népismereti véna sem, hogy viszonylagosan vett roppant nagy hátramaradott- ságukat konstatálhassuk. A kettő között áll Románia. Már nem sorolható a műveletlen keleti tartományokhoz, de a müveit nyugatiakhoz sem még. Pedig hát benne van Románia ereiben is a kékvér: ő is arisztokrata akar lenni, arisztokrata az államok sorában. Egy utazás ez ifjú országon keresztül elég arra, hogy minden a kit s a mit látunk, minden falu, minden mező, minden újabb alkotás azt kiáltsa felénk: „Mi civilizáltak akarunk lenni!“ És ez erős akaratnak csakugyan sok szép gyümölcse van. Különösen a humanizmus terén ilhetünk, idegenből ne vegyük, mert az halálos bűn“. És megalakul a „Védegylet,“ lelkesedésbe hozza a forrongó országgyűlést, a főrendüek megbuktatják a felső táblán a mozgalmat, közbe kitör a forradalom és a nemzet vérbe fojtásával a nemzet ébredező gazdasági élete is odavész. Azóta félszázad múlott el. A nemzet felszabadult, de gazdasági erői még mindig le vannak láncolva. Pedig az egész nemzet szellemi, anyagi és erköcsi élete azon fordul meg, vájjon van-e benne elég kitartás és erő magyar iparnak a megteremtésére. Pel kell rázni tehát az egész magyar társadalmat és megindítani teljes erővel az akciót, mely csak hosszú és kitartó küzdelem után végződhetik diadallal. Mert a magyar közélet csak a választások alkalmával ver nálunk magasabb hullámokat, a békés időben nem használjuk fel erőinket azon célok kivitelére, melynek jelszavait a szenvedélyes választási küzdelmekben mellünket verve, oly fennen hangoztatunk. De hol és kik kezdjék meg már most ezt az akciót, mely megteremthetné a magyar ipart és mely felszabadítana bennünket a gyámi kezek alól? a kezdeményező csupán a társadalom lehet. Apellálnunk kell, természetesen, a kereskedők hazafiasságára is, de azt meg nem kívánhatjuk tőlük, kogy a társadalom közönyössége miatt esetleg ekzisztenciájukat áldozzák fel. — Iparpártoló bizottságokat kell alkotnunk és a fogyasztó közönség presziójával igenis oda hatni, hogy a kereskedő lehetőképp honi árukat tartson és bojkotálni azt a kereskedőt ki idegent tart abból az áruból, melyből honi is van. Tudom, hogy a magyar ipar sok minleti elismerés a románokat; olyan, a kor legmesz- szebb menő igényeinek megfelelő kórház, pl. mint a bukaresti Spitalul Braueovenese, keleten egyáltalában nem, nyugaton kevés helyen található. Sok, majdnem minden intézmény a kor színvonalán áll, gyorsan halad és civilizáló- dik az ország, lassan az — emberek. Ez nem paradoxon, de nem is sértés. A román nemzet jelleme, története és az ország földrajzi helyzete hozta magával azt, hogy úgy a nép, mint a haza elsei mindattól a miuj, visszariadtak. Mohács a románokra nézve is „hős vértől pirosult gyásztér“, ez időben hajtották fejőket török iga alá. És ez iga három százados súlya alatt örült a nyomorult oláh paraszt, ha marháját háboritlanul hajthatta ki hegyei közé, örült a bojár, ha a padisach kegyelméből joga lehetett — élni. Nem gondoltak hát újításokra, nem civilizációkra, nagyon szoros volt az a járom ; gyökeret vert szegényben, gazdagban a rezignáció, a dac. És midőn az idő tágítani kezdte az iga eresztékeit, midőn az erős kezek terkükön könnyíteni akartak, akkor bizalmatlanság szállta meg sziveiket: „Hadd csak te hatalmas kéz rajtunk ez igát! Megszoktuk már, minek ezt újabb teherrel cserélni fel?!“ És tűrtek, vártak tovább. Az erős kéz pedig dolgozott igájuk könnyítésén, dolgozik Istentől nyert hivatással, erős szívvel. Kié e kéz? Hochenzoller Károlyé. * A magyar alföld egyik sváb helységében élveztem pár év előtt a falu öreg plébánosának örök ifjú kedélyét, jóizü humorát. Vén, rozoga denben nem állja ki a versenyt az osztrák iparral; tudom, hogy a kereskedőnek és a fogyasztónak drágábban kellesz talán vásárolnia ; de vanuak egyes iparcikkek, melyek határozottan jobbak, mint az idegenből hozattak és hány magyar polgár van, kinek ilyenkor se jut eszébe a haza fogalma, pedig ezt szivében kellene viselnie akkor is, midőn a zsebébe nyúl és uem csak akkor amikor mellét veri. Itt vau kérem az Emke-gyufa. Honi gyártmány, annyi szál van benne, mint a mennyi a csehországi skatulyákban, lángja szintén ép oly piros; még 5% az Bűikének is jut az árából, de Ujhelyben nem is láttam; már pedig Kolozsvár, Szeged bojkotálja azt a kereskedőt, ki nem ilyet tart. Miért tartanak az újhelyi cégek és vásárolnak a fogyasztók pl. — no de ilyen csodát se láttam még — lengyel teasüteményt. — Kérem, ha nem kívánunk többet a galiciaiból, hagyjuk ott a süteményüket is. Brünni posztót tártnak és vásárolunk, mikor brassai és gácsi lode- nünkkel egy osztrák szövet sem versenyezhet,— bécsi vásznat, mikor szepességi is vau, lengyel sipkát, mikor mi „kucsmás“ nemzet vagyunk. A másik kérdés, hogy kik álljanak a mozgalom élére? Oda az úri osztálynak kell állani, az úri osztályt követni fogja a polgári társadalom. De részt kell venni a mozgalomban az ifjúságnak is, ki a fogyasztó közönség tekintélyes részét képezi, továbbá a testületek, a köz- és magánhivataloknak. Első sorban a lelkes ifjúság küszöböljön ki mindent, ami idegen, hisz mindenünk van a mire nekünk szüksé- künk vau; ceruza, tinta rajzeszköz. Rajzoló- és irópapirosunkat még külföldre is elviszik. Ne mulaszszák hát az iskolák IL I1 .'IT~" " - JÍJ ____________________ divánon mutatott helyet, aztán hozzátette : — Aber mit Andacht! mert nálam a legnagyobb kitüntetés számba megy az, ha valakit e vén csatalóra ültetek. — Ugyan ! ? talán bankókkal van bélelve ? — Nem. Azt a 32-es biblia lapjai közó dugdosom. Ennek a divánnak poetikusabb története van. Koronás fő ült ezen, öcsém ! És elbeszélte szép sorjában, mint állított be hozzá 1866. tavaszán két elegáns Wander- bursch, mint csodálkozott müveit beszédjükön és mint képedt el, midőn — a pár napra rá Románia határán legnagyobb fénynyel fogadott uj román fejedelem arcképében — az ő vándorainak egyikét ösmerte fel. Tudvalevő dolog, hogy Ausztria Károly német hercegnek román fejedelemmé való megválasztatását minden erejéből ellenezte. Ez, és a porosz-osztrák háború kényszeritették Károly herceget arra, hogy teljesen inkognito, számtalan baj és kellemetlenség között utazzék át az Osztrák-Magyarbirodalmon. Ez utitársakkal lépett román földre, ezek kisórték lépteit sok éven át. De az utitársak — a bajok, gondok és zavarok — évről évre kissebbednek és törpül- nek Károly király erős jelleme, ritka hadvezéri és államférfiul tehetsége előtt. Hogy a románok királya született hadvezér, azt snájdig módon mutatta meg a világnak Plevna alatt. Államférfim tehetségét pedig bizonyltja az, ha összehasonlítjuk Románia mostani állapotát az 1866-ik év előttivel. Akkor teljes dezoláció, most — viszonylagos, igaz de teljes rend. Szigora különösen a túlzó románokat éri. ______________________________ olda.1. <%| HT A Zemplén mai izüma tizennégy
