Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-10 / 23. szám

ministeríumra bízta, kimondván, hogy „a megyék, az alkotmányosság védbástyái, a közszabadsággal összhangba hozassanak.“ A válságos idők nem engedték meg, hogy a nagy alkotásokra hívatott törvényhozás a vármegyei szervezetet a felelős kor­mányrendszerrel összhangba hozó tör vényeket alkosson. Félszázadnál több mult el a nélkül, hogy államszervezetünk a jogállamnak megfelelöleg ezen irányban is kiépítve lenne. Mert igaz, hogy százakra megy azoknak a törvényeknek a száma, melyek a kormányzók és kormányzottak közsza­badságának biztosítására raegalkottattak, de egyet sem találunk ezek között, da­cára, hogy 1889-től mind sűrűbben tétet­tek meg a kormányigéretek, a melyek az 1848. évi XVI. t.-c. rendelkezésének eleget tettek volna. Történelmünk lapjai rról, hogy amu- nicipiumok a múltban alkotmányunknak hathatós védbástyái voltak és lehetnek a jövőben is, tanúbizonyságot tesznek, de azt, hogy jelen szervezetökben az állam- kormányzatnak megfelelő eszközei, vagy közvetítői legyenek, az 1848. év óta le­folyt idő beigazolta. Az 1848. évi törvények állami szer­vezetünket, a kormányzás hatalmát a fe­lelős ministerium kezébe adván, teljesen megváltoztatták a nélkül, hogy a szerve­zetet egészen kiépítették volna, mert a vármegyéket, a melyek az előtt a nem­zeti közszellem ébresztői és fentartói a jogérzület fejlesztői voltak, nem rendez­ték. Ma a vármegye törvényhatósági és megyei hatósági, vagyis önkormányzati hatáskörében, az állami közigazgatás és végrehajtás feladatainak közvetítése foly­tán van megbénítva és korlátozva. A vár­megyéknek ezen bifurcatiós feladattal lett megrovása képezi közigazgatásunk nehéz­kességének az okát. Állami szervezetünk megváltoztatása folytán az alkotmány alapját ma a nemzet egészének érdeke képezi s ennek hathatós védelmét, az országnak nemzeti jogállammá leendő kiépítésére a módozatokat, ma csu­pán a nemzet egységes ereje adhatja meg. Ennek teljesítését pedig az 1848-iki tör­vényeink, a törvényhozás és az abból ala­kuló felelős kormány kezébe tették le. A vármegyék feladataiknak ily iránybani tel­jesítésére, már nemcsak nem hivatottak, de a törvényeink által alkotmányvédelmi működésükben korlátozva is lettek. Mindazon feladatok teljesítésétől tehát, burkolt alakra esett, a mely ágyam mellett, ki­terjesztett karokkal mozdulatlanul állott. Ijedtsé­gemben még kiáltani sem bírtam. Torkom össze­szorult, szemem elhomályosodott. És a helyett, hogy gyújtót gyújtottam volna, a paplan alá búj­tam, a hol pár pillanat alatt a hideg veríték lepte el egész testemet. Fogaim vacogtak a láz­tól. Érzékeimet a félelem teljesen megzsibbasz- totta. Csak a vér lüktetett őrült sebességgel ere­imben . . . körülbelül két perc telhetett el halotti csendesség közepette, midőn némiképp vissza­nyerve higgadtságomat, rászántam magam, hogy kinézek a paplan alól. El voltam tökélve, hogy bármi történjék is, farkasszemet nézek éjjeli lá­togatómmal. És az első ijedtséget hősies elszánt­ság kezdte felváltani, a minek hatása alatt egy hirtelen rántással le kaptam fejemről a takarót. .. Szememet azonban már nem mertem kinyitni, a falfelé fordulva latolgatni kezdtem, hogy mit fo­gok csinálni, csakugyan jól láttam az előbb és csakugyan ott áll az a valami az ágyam mellett. Erre a gondolatra aztán ismét a hidegveriték kezdett gyöngyözni homlokomon. Pár pillanat múlva azonban, legyőzve gyöngeségemet, mégis fölnyitottam szememet, A hold épp az ablakkal egy irányban állhatott. A függöny csipkéin át- szürődő sugarak éles árnyképben vetették a falra a csipke pókhálószeriin szövött csillagait és olyan világossággal árasztották el a szobát, hogy a bú­torok körvonalait félreismerhetetlenül ki lehetett venni. Bátorságot merítve a majdnem nappali vi ágosságból lassan kifelé fordultam a faltól. Azon­ban alig pillantottam ismét az ágyam mel­lett álló fehér alakot,, ereimben megfagyni érez­tem véremet. . . Már ahoz sem volt erőm, hogy újra a fal felé forduljak, vagy a takaró alá búj­jak. Csak néztem tágra nyilt szemekkel, zsibadt a melyek az állam kormányzása Ó3 köz- igazgatása körébe vágnak, a vármegyéket fel kell oldani, mert egy oly testülettel, a melynek nagyszámú tagjait gyakrabban összehozni nem is lehet, állami közigaz­gatási feladatokat, a melyek gyors intéz­kedést igényelnek, megvalósítani nem le­hetséges, de viszont önkormányzati, ellen­őrzési hatáskörüket ki kell tágítani, sőt még politikai jogkörüket is, - dacára an­nak, hogy a törvényhozás működésének irányítására közvetetlen befolyásukat el­vesztették, bizonyos mérvben meghagyni és biztosítani szükségesnek tartom, mert a parlamentáris kormányforma nemcsak meg­engedi, hanem közjogi szervezetünknél fogva feltétlenül szükségessé is teszi, hogy a népnek alkalma legyen az országot ér­deklő nevezetesebb kérdésekben nézetét, óhajtását elmondani, hogy abból aztán a a törvényhozók és kormány magát tájé­kozhassák és erőt meríthessenek az ország érdekében teendő intézkedéseikhez A vár­megyék önkormányzati, felügyeleti és po­litikai hatáskörének körvonalozásába és ezen jogkörnek biztosítására szükséges törvényhozási intézkedések tárgyalásába azonban, miután ez kitűzött feladatom kö­rén kívül esik, nem bocsájtkozom s egyes részleteire is csak annyiban fogok kitérni, amennyiben az a közigazgatás szervezeté­vel szorosan összevág. Közigazgatásunk tarthatatlan helyze­tének forrását a közigazgatás szervezet lensége s ebből kifolyólag az állami köz- igazgatásnak az önkormányzati közigazga­tással való összezavarása képezi. Lássuk most részletesen, habár csak nagyobb vonásokban azokat a tárgyi oko­kat, a melyek közigazgatásunk menetére bénitólag, sőt korlátozólag hatnak. Ezeket az okokat általánosokra vagyis vagyis olyanokra, a melyek minden vár­megye közigazgatására hatással vannak és különösekre, a melyek helyiek, tehát vár­megyénként változók — osztom fel. Általános tárgyi okok: 1. A közig, hatóságok ellenőrzési és végrehajtási körébe utalt törvényeink szer­kesztésénél a codificatiora nagyon kevés figyelem fordittatott, sőt a 33 év óta al­kotott törvényeink ma sincsenek codifi- calva. Annyi az irány, ahány miuisteri szak van, sőt még az ugyanazon ministeriumban készült törvények is más-más irányelv sze­rint szerkesztvék. Szóval nincsenek egy­séges közigazgatási törvényeink. A törvénykönyv nemcsak arra való, tagokkal, hangtalan ajakkal, mint a szélütöttek. És a fehér alak nem mozdult. Arcát nem láttam, termetét nem tudtam szemügyre venni. Csak állt némán, mozdulatlanul, mig vízszintes irányban kinyújtott karjainak árnyképe aránytalanul hosszúra nyúlt el a holdvilág csalóka fényében. . . Egy örökkévalóságnak tűnt fel az a pár perc, a mely alatt egymással farkasszemet néztünk. . . Közben eszembe jutottak azok a régi dajka mesék, a melyekben a kisértetek az Isten nevét hallva rögtön eltávoznak. Halkan belekezdtem tehát a Miatyánkba, Nem használt. Elmondtam a Hisze­kegyet, Üdvözlégyet. Az sem használt. Lopva belenyúltam a szentelt víztartóba és keresztet ve tettem, az sem használt. Próbáltam kiáltani, de képtelen voltam hangosabb szót kiejteni. Csak hörögtem, mint a hogy a fuldoklók szoktak, Meg­próbáltam gyújtó után nyúlni, zsibbadt karjaim azonban felmondták a szolgálatot. Végre, a mikor minden erőmet összeszedve felültem az ágyban, hogy a villámos esengő után nyúlok, a fehér alak karjai egy hirtelen mozdulattal felém kaptak. . . A többire már nem emlékszem, mert az ijedtség annyira erőt vett rajtam, hogy eszmék temet vesz­tettem. . . Mikor magamhoz tértem, Laci ott ült az ágyam mellett és borogatásokat rakott izzó homlokomra. A kiállott félelemnek azonban kö­vetkezményei is voltak. Mint tudjátok is, tífuszba estem, s csak igen lassan és nehezen épültem fel. Betegségem alatt Laci a leghűségesebben ápolt és midőn túl voltam a veszedelmen, becsü­letszavára fogadta, hogy teljesen szakit a múlt­tal .. . És hál’ Istennek, megtartja szavát. Azóta józansága mintaférjjé tette. Láthatjátok tehát, hogy nehezen és sok szenvedés után jutottam boldogságomhoz, de a jelen és jövő felejteti ve­lem a múltat, a mire még emlékezni sem aka­hogy azt az államhatalom közegeivel végre­hajtassa, hanem arra is, hogy a polgárság, a melynek vagyon- és életbiztonsága, jóléte s igy közvetve a nemzet nagysága és erős- bödése érdekében alkottatik, megértse, abban eligazodjon és megtartásához hozzá­járulhasson. Mert ha felállítjuk azt a jog­szabályt, hogy a törvény nem tudása vé­delmet egy polgárnak sem nyújt, az állam- hatalomnak gondoskodnia kell arról, hogy a tudás megszerzése is lehetővé tétessék. Törvényeink között ma nem a pol­gárság, de még a végrehajtásra hivatott elsőfokú közegek sem képesek eligazodni. Igaz, hogy ma már Machiavelli sem állí­taná, hogy „az a nemzet szerencsés, mely­nek egy nagy férfiú készítette törvényeit,“ mert a változott viszonyok folytán erre sem Athén Solonja, sem Lakedemon Likur- gusa képes nem lenne; de az kivihető, hogy azok szerkesztése egyöntetű rendszer mellett és pedig necsak teoretikus tudó­sokra, hanem az ügyekkel naponkint fog­lalatoskodó s a néppel közvetlenül érint­kező, a változó viszonyokat és helyzeteket megfigyelő s igy gyakorlati érzékkel ren­delkező egyénekre bizassék. Mert ha az elméletben jártas egyének az anyagot üsz- szehordani s azt rendezni képesek is, élet­képes tartalmat és a polgárság által meg­érthető egyszerű szerkezetet csak a gya­korlati ember fogannak adhatni. — kétszáz­három olyan törvényünk van ma érvényben, mely a közigazgatás keretébe tartozik. Ezek­nek tekintélyes része csak egyes szakaszai­ban van érvényben. Lehetséges-e igy az, hogy nem az egyén, a kire az tiltólag vagy parancsolólag lett megalkotva, hanem az a hivatalos közeg, a ki annak alkalmazá­sára, végrehajtására rendeltetett, egy ilyen labirinthusban eligazodni [ képes legyen, akkor a midőn csak egy pár törvényünk­nél van az eljárás szabályozva. Egységes közigazgatási eljárási törvénykönyv nélkül pedig jól közigazgatni nem lehet, az csak tapogatódzás a sötétben. Egyes törvényeinknek intézkedési hiányait felsorolni nincs szándékomban, mert arról iveket kellene összeírni. A hi­ányokra csak annyit jegyzek meg, hogy van olyan törvényünk, a melynek pótlására, magyarázására, kibővítésére még egyszer annyi kormányrendeletet kellett kiadni. Es még azt említem fel, hogy vármegyénk­ben, a mely pedig a szabályrendeleteknek nem nagy barátja s igy a lehetőség szerint a helyi statútumok szerkesztését mellőzi, Folytatás az I. mellékleten. rok. . . Ez a története annak a különösnek lá­tott változásnak, a mi családi életemben beállott s nem holmi bájital, mint a hogy azt Herzike veletek elhitetni akarta. Igen, igen ! De hát a kisértet ? Hová lett a kisértet ? Igazi kisértet volt-é ? — zúgtak össze­vissza a ki nem elégített hölgyek. Igaz biz az, majd el is felejtettem, kiáltott kacagva a kis ügyészné. Hát képzeljétek csak édeseim: a kisértet maga Laci volt . . . Sze­gény, mikor éjfél után haza jött, hogy elkerülje a szemrehányást, a mire már el volt készülve, "a gangon lehúzta cipőjét. Aztán lassan belopózott a szobába, azzal a szándékkal, hogy majd a sö­tétben Észrevétlen ül levetkőzik és lefekszik, elol­totta a lámpát . . . Én azonban, dacára óvatos­sagának, épp akkor ébredtem föl, mikor háló­köntösét húzta magára. Mikor észrevette hogy megmozdultam, abban a hiedelemben, hogy a pillanatnyi ébredés után nyomban ismét elal­szom, úgy a hogy épp a köntöst felhúzni akarta, kiterjesztett karokkal állva maradt. És, képzeljé­tek, ott maradt percekig e^y helyben, némán, mozdulatlanul várva hogy mikor alszom el újból. És úgy állott ott egész addig, mig csak a csengő után nem nyúltam . . . Mikor észrevette szándé­komat, hogy megakadályozzon a csengetésben, átölelt, nem is számítva arra, hogy micsoda ha­lálos félelmet állottam ki az alatt a pár perc alatt, mig ágyam előtt állott. És állítási szerint csak akkor jött tettének esztelenségére, a mikor a várt veszekedő asszony helyett egy félig holt test bukott karjai közé . . . Egyszóval a hogy volt úgy volt, minden esetre jól, mert visszanyertem vele boldogságomat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom