Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-06-10 / 23. szám
1900. június 10. I. Melléklet a „Zemplén** 23. számához. 60 nál több szabályrendelet van érvényben, ezeknek pedig megalkotását nem a helyi viszonyok, hanem főleg a törvények hézagos intézkedése tette szükségessé. A közigazgatás hatáskörébe utalt törvényeinknek mielőbbi kodifikálását elodáz- hatatlannak tartom. A jövőben alkotandó törvények szerkesztésére pedig ajánlom, hogy bízza a nagyméltóságu kormány azt oly egyénekre, a kik ott nemcsak elméleti, de gyakorlati szaktudásukat is érvényesíthetik, határozzon meg egy egységes szervezeti irányt, s adja utasításul a törvényszerkesztőknek, hogy egyszerűen, szabatosan, röviden és mégis minden eshetőségre kiterjeszkedőleg, tisztán, érthetően fogalmazzák meg a rendelkezéseket. így aztán elfogadható lesz egy nagynevű törvényhozónknak azon mondása: „rossz törvény nincsen, csak jól kell alkalmazni.“ 2.Törvényeink hiányos, hézagos szerkesztésének következménye az is, hogy a ministeriumok kénytelenek azokat intéz vényekkel, körrendeletekkel pótolni. Természetesen mentül több hiányt kell pótolni, annál több kormányrendeletre van szükség. Az utolsó 10 év alatt kiadott közigazgatási rendeletek száma 3375; 1867 óta: 8595. Maga a belügyi miuisterium 1300 rendeletet adott ki. A kormányrendeletek, melyek egy előbbenit pótolnak, helyesbitenek vagy magyaráznak, oly módon szerkesztetnek, hogy általa az előbbeni intézkedések részben érvényben hagyatnak, részben módosíttatnak. Úgy, hogyha valamely oly kérdésről akarunk tájékozást szerezni, a melyben előbb már intézkedések tétettek, sokszor évekre visszamenőleg át kell olvasni az intézvé- nyeket s az összes e tárgyban kiadott rendeletekből nagy figyelemmel kell kikutatni, hogy tulajdonképen mely intézkedések vannak még érvényben ? A közönség, a kinek nincs módjában törvénygyűjteményeink vaskos 33 kötetét megszerezni, természetesen tájékozni sem képes magát. A rendeletek kibocsátásának szükségességét a törvények kodifikatiójának életbeléptetése és jövőbeni követése nagyban alá fogja szállítani; de még akkor is szakítani kell majd azzal a rendszerrel, a mely a rendeletek szerkesztésénél ma szokásban van. A rendeletek, a melyek által egy előbbeni intézkedés módosittatik, úgy szövegezendök, hogy a közönség is és a végrehajtásra hivatott hivatalos személy is az intézkedés egészéről egyszerre tájékozott legyen, vagyis az előbbi intézkedés teljesen hatályon kívül helyezendő s az uj rendeletbe az az iutézkedés is felveendő, mely az elöbbeniből érvényben hagyatni céloztatik. így az, a ki valamely tárgyban kiadott utolsó intézvényt elolvasta, az elöb- beniek keresésétől és áttanulmányozásától meg lesz kiméivé. Sok idő megtakarittatik ezáltal, sok ferde intézkedés forrása elapad, sok személyi sérelem megszűnik és az ál lamgépezet kerekei is gyorsabban foroghatnak. Mint a törvények szerkesztésének kérdésénél jeleztem, a rendeletek számtalan intézkedéseiben is azon nagy hiányt találjuk, hogy azok sok esetben, a mint mondani szokás, a zöld asztalnál szerkesztetnek s nem ritkán az életviszonyok, a helyi körülmények tájékozatlanságát igazolják. — Egy egységes, míveltség és anyagi jólét tekintetében, ha nem is egyenlő, de egymáshoz hasonló, s állami szervezetében kiépített nemzetnél a kormány intézkedések lehetnek általánosak; de nálunk, a hol annyiféle a nemzetiség, a hol az ország északi és déli részén lakók anyagi jóléte még csak össze sem hasonlítható, míveltség és népesség tekintetében pedig a statisztika oly feltűnően különböző adatokat igazol, a hol a községek tagolásánál, a műveltség általában nem, az anyagi helyzet is csak a jegyzői állások szervezését illetőleg vétetett figyelembe: általános rendeletekkel a közigazgatást helyesen és eredményesen vezetni nem lehet. — Most ugyanazok az intézkedések mérvadók a gazdag Alföld s a nyomorúságos Felföld községeire, holott egy alföldi földmivesnek auyagi módjában áll egy egész felvidéki községet megvásárolni s egy alföldi polgár ember mivelt- sége nagyobb, mint a felvidék tanítójának. — Hogy lehetséges tehát, hogy az ország éjszaki szegény községe, mint erkölcsi testület, képes legyen ugyanazokat az állami közgazdasági, közegészségi és köz- mívelődési feladatokat megvalósitani, a mit a gazdag Alföldi községektől megkövetelni lehet? S hol van egy ily szegény község lakosának míveltségi képessége, a melylyel teljesíthetné azt a feladatot, melyre a müveit alföldi ember kötelezhető ? Szóval intézkedéseinknél a helyi viszonyokhoz kell alkalmazkodnunk, ha célt akarunk érni és fokozatosan oda hatni, hogy a viszonyok mindinkább egyenlőkké váljanak. 3. A belügyi, földmívelésügyi, kereskedelemügyi, honvédelmi, a vallás- és köz- oktatásügyi tárca körében alkotott törvények legnagyobb részben végrehajtás céljából 4-t év óta a közigazgatási hatóságok hatáskörébe lettek utalva, és pedig a nélkül, hogy az uj törvény által kiszabott mnukafeladat teljesítésére megfelelő munkaerőről is gondoskodás történt volna. — Ha a vármegyék tisztikarának 28 év előtti létszámát a maival összehasonlitjuk, azt tapasztaljuk, hogy egy két fogalmazói erőt és helyenkint néhány szolgabirói állást leszámítva — nem változott. S ha viszont azt a munkafeladatot, a mely 1872-ben a mikor a közigazgatás és törvénykezéstől már el volt választva, a közigazgatásban alkalmazottakra hárult, a mai feladattal összehasonlitjuk, ha a közigazgatás körébe tartozó és érvényben levő 203 törvény s több mint 3500 körrendelet, 60-on felül levő szabályrendelet végrehajtását s azokat a hatósági intézkedéseket, a melyek ezen törvények és rendeletek végrehajtásából erednek, azokat a pénztári számadásokat, nyilvántartásokat, statisztikai adatok gyűjtését, a napról-napra szaporodó kimutatásokat és jelentéseket a melyeket a közigazgatási, különösen a járási hatóságok teljesíteni kötelesek : számba vesz- szük : valóban csodálkoznunk kell, hogy a közigazgatás már rég fenn nem akadt s hogy az államgépezet közigazgatási kerekei még forognak. Közigazgatásunk felett rég kimondatott az Ítélet, hogy az rossz s ez egészben nem is tagadható, de hogy a közigazgatás rosszaságáért csupán a vármegyei rendszer, s választott tisztikar vá- doltatik, az sem nem alapos, sem nem igazságos ítélet. Már magában az, hogy a tisztviselők a törvények és rendeletek labirinthusában mozogni képesek és tájékozatlanságukkal egyeseknek úgy, mint a köznek nagyobb sérelmeket nem okoznak, elösmerésre méltó. Az pedig, hogy az ügyek halomra nőtt hátrálékot, a fokozott igények s a munkafeladatok rohamos szaporodása dacára nem tüntetnek fel: a közigazdatás évek óta hangoztatott újjá szervezésének reményéből merített buzgalomnak és annak tndható be, hogy a közigazgatásnál még most is tekintélyes számbau vannak azok az egyének, a kiket a megyéhez apáiktól öröklött szeretet vonz. 4. A mai kor azon téves irányzata, melyet Írásbeliségnek nevezünk, a köz- igazgatásnál is, nemcsak hogy nagy tért hódított, hanem ma egy közig, tisztviselő, ha a „jó“ jelzőt elnyerni óhajtja, hivatalában a bürokratizmust kénytelen tökéletességre emelni. — Törvényeink s rendeleteink az alkalmazottakat rákényszerítik, hogy ezt az irányt kövessék, mert az államkormányzás elvei ezt ma megkövetelik. — Községi elöljáróknak ma, ide értve a bírót és jegyzőt, az adófőkönyvek és segédkönyvek s különféle pénznaplók, katonai nyilvántartásokon kívül, 21 különféle nyilvántartást kell vezetniük. — A főszolga- biráknál már ez a szám 66-ra szaporodik. — Az elöljáróságnak a felsőbb hatóságokhoz az időhöz nem kötött 17 jelentésen kívül január hóban 34 február „ 19 március „ 14 április „ 15 május „ 14 június „ 16 július 20 augusztus „ 15 szeptember« 18 október „ 15 november „ 14 december „ 22 egy évben tehát 132. időszaki jelentést kell tennie. A főszolgabírónak az időhöz nem kötött 15 jelentésen kívül januárban 45 februárban 18 márciusban 15 áprilisban 24 májusban 12 júniusban 15 júliusban 34 augusztusban 15 szeptemberben 14 októberben 19 novemberben 13 decemberben 18 egy évben tehát összeseu 257 időszaki jelentést kell beadnia. Az alispánnak pedig az időhöz nem kötött 12 jelentésen kívül januárban 24 februárban 7 márciusban 10 áprilisban 12 májusban 9 júniusban 7 júliusban 15 augusztusban 8 szeptemberben 8 októberben 15 novemberben 10 decemberben 12 egy évben tehát összesen 147 időszaki jelentést kell felterjesztenie. Ha már most meggondoljuk, hogy ezen sok jelentéshez egy jegyző, a kinek általában 4—5, sőt 15 és ennél több köz- zségből is áll a köre s egy főszolgabíró, a kinek járása 50 -70, sőt ennél több községet is számlál, vagy egy alispán, a kinek vármegyéjébe 451 község van bekebelezve, mennyi Írásbeli teendőt kénytelen végezni, mig az ezen jelentésekhez szükséges adatokat képes összegyűjteni: előttünk áll azon bürokratikus muukafeladat halmaza, mely a közigazgatásra hárul! Ez azonban a mai Írásbeli irányzat képének csak egyik oldala, a másikat azok a jegyzőkönyvezések alkotják, a melyek a legkisebb ügy elintézésénél is elő vannak Írva — Ma minden panasz már jegyzőkönyvileg lesz tárgyalva, tanú kihallgatását, sőt helyszíni szemlék igénylését és elrendelését a legkissebb ügynél is követelik; Írásba foglalt s az összes érdekeltek részére sokszorosított határozatok, végzések, Ítéletek kézbesítése nélkül az ügynek helyes befejezése nem is képzelhető. — Ennek aztán folyománya a felebbezési, igazolási, előterjesztési beadványok nagy halmaza, a mi egyrészt az írásbeli teendőket fokozza, másrészt az
